Régen írtam a Pajta-stílusról, bár többen is kérték már tőlem, hogy várnák a folytatást. Meg akartam azonban várni, hogy legyen elég, a témához legalább valamelyest kapcsolódó saját példám ahhoz, hogy erről a stílusról bővebben tudjak beszélni. A témában született legutóbbi posztomban ezen a néven határoztam meg azt a kortárs építészeti irányzatot, ami egyre inkább terjed a minőségi lakóház-építészetben.

A Pajta-stílusú házak különböznek a szokványos, és sajnálatos módon elterjedt, úgynevezett "mediterrán" házaktól (lakóparkok népi építészete) és erősen különböznek a mostanában divatos, fehér-fekete "bauhaus" kockaházaktól is (közük éppen annyi a nevükhöz, mint a "mediterrán"-nak). Ezek az építészeti médiumokban egyre gyakrabban megjelenő, pajtára emlékeztető új házak jellemzően nevesebb építészek munkái közül kerülnek ki. Közös ismertetőjük az egyszerű, ház formájú tömegképzés, a természetes anyagok használata, a letisztult részletek és a hagyományos szerkezetek átértelmezett, de felismerhető használata.

Előképek

Ezeknek az épületeknek az eszmei előképét nem a hagyományos, népi lakóházak között, sokkal inkább a szabadabb szerkesztésű, régi gazdasági épületek között érdemes keresgélni. A régi udvarokban a lakóház folytatásaként, még inkább keresztben az udvar végén felállított, egy- vagy kétszintes, jellemzően fa szerkezetű, egyszerű tömegképzésű épületek között nem volt két egyforma. Attól függően, hogy pontosan mire épült (termények, eszközök tárolására és/vagy állattartás céljára is, a legkülönbözőbb megoldások születtek. Míg a lakóház megjelenése presztízskérdés is volt (szó ne érje a ház elejét), az udvarban hátul álló épület inkább volt személyes ügy. Kitalálása, építése nagyobb szabadságot adott, így személyesebb megoldások születtek még akkor is, ha egy-egy tájegységen visszatérő megoldásokkal is találkozhatunk, ami a telepítést, az elrendezést vagy a szerkezeti megoldásokat illeti.

A pityerszeri kástu nem lakóház volt, élelmiszer tárolásra szolgált. Alul kis szoba, oldalt fedett szín, felüljáró, emeleti tornác, számos kis helyiség jellemzi, nagyon jó példa a régi gazdasági jellegű épületek összetett funkicójú, mégis harmonikus szerkesztésére. (Fotó: Saját)

Aktuális példák

A mai lakóházak a régi pajtákhoz hasonlóan összetett funkciót látnak el: nemcsak lakhatás céljára épülnek, meg kell oldják a tárolást is (autók, eszközök, kerti szerszámok, stb.) ráadásul sok esetben, egyre inkább terjed az otthoni munkavégzés igénye is. Akik kicsit is érzékenyek az ilyesmire, azok tudják, hogy nem igazán divatosak már a főleg a kilencvenes évekre jellemző, összetett formájú házak (itt egy kis torony, ott még egy erkély és egy kiugrás, mindez lehetőleg harsány színben és anyagokkal) sokkal inkább számít menőnek, ha egy összetett feladatot kompromisszummentesen, mégis egyszerűen tudunk megoldani. (Az ilyen megoldások általában aztán időtállóak is.) Így igaz ez a Pajta-stílusú házakra is, ahol az első pillantásra egyszerű megjelenés sokszor igen gazdag, személyre szabott alaprajzi és metszeti megoldásokat rejt magában.

A mostani bejegyzésben példákat is mutatok erre a stílusra, a saját munkáimból válogattam ki ehhez pár, a témához kapcsolódó látványtervet illusztrációnak. (Ezúton is köszönöm a Skandivisual-nek a szép képeket, és elnézést, amiért a blog formátumához igazodva, keskenyebb fekvő formátumra vágtam a látványokat). A képekhez fűzött szövegekben a Pajta-stílusra jellemző részletekre is megpróbálok röviden kitérni. Lesznek visszatérő anyagok és elemek, mégis mindegyik ház magától értetődően más, ahogy a helyszín és a megbízók is.

Kezdjük ezzel az első pillantásra lakóházra emlékeztető lakóházzal. :) Itt az az érdekes, hogy az épület a térségre jellemző hagyományos pajtából indul ki (alul téglafal, felette fa tető és oromzat), de a keresztszárnyon már kizárólag a fa anyag jelenik meg, a tégla elmarad. A régi gondolkodásban a házaknak volt hierarchiája, a vakolt téglafalú, fehérre meszelt háznak nagyobb rangja volt, mint a vakolatlan téglafalnak, az egyszerű fa épületek pedig a sor végén helyezkedtek el. Ez az épület arra példa, hogy egy mai, magas igényszintű lakóháznak az előképe ez esetben sokkal inkább a régi pajta, a csűr vagy a tároló, mint maga a parasztház. 

Zárkózottnak tűnik ez az épület, pedig nagy megnyitások jellemzik a kert felőli oldalon és a két épületből egymás irányában. (Lakóház a nagy, nyári konyha és autóbeálló a kisebb ház.) A fa struktúra mellett elsétálva be lehet pillantani a házba. Részben átriumos belső tér, közrefogott kis udvarrészek, tagolt alaprajz jellemzi az elsőre egyszerűnek tűnő épületet. A Pajta-stílusú házakra általában igaz, hogy kifelé nem kívánnak "nagyot szólni", az izgalmakat meghagyják saját használóiknak.

Ez az épület egyedi adottságú telekre, összetett tervezési program alapján készült. A telepítésnél sokáig elemeztük, hogy mi az optimális kialakítás, végül úgy tűnik, megtaláltuk. Az épület szelíden ül rá a telekre, bár részben alá van pincézve, nem igényel nagy földmunkát. Elöl kicsi, hátul nagy terasz tagolja a tömeget, utóbbi két irányban is közvetlenül, síkban kapcsolódik a kerthez, az erős lejtés ellenére. Az oldalirányú nagy felnyitás megbízóm kérésére a végén került a házra, eredetileg a tetőtéri helyiség a hátsó terasz irányába, az erdőre volt tájolva, és az oromfalon volt még nyitás. Ez a beavatkozás egyedivé teszi az épületet és tetszetős megjelenést ad neki, de önmagában nem Pajta-stílusú elem. (Saját illusztráció)

Bölcsődét is lehet Pajta-stílusban tervezni. A falusi utcában, ahova ez az épület kerül, jellemzően kis méretű épületek vannak, hozzájuk igazodik a léptékében kétfelé szedett új épület. A két tömeg eltérő funkciókat takar: a nemesebb, magasabb tető alatt van a négy csoportszoba, az alacsonyabb alatt a szükséges, technikai jellegű helyiségek. Elöl a fa fal mögött nyitható tároló van a teraszra kitehető kis ágyaknak az ebéd utáni, szabadban történő altatáshoz. A két tömeget semleges megjelenésű közlekedőrész köti össze, ide esik a bejárat is.

Az Égigérő Házakat publikáltam már korábban, ezek olyan, egymásba alakítható, kompakt méretű épülettervek, amelyek képesek sokak igényeit kompromisszum-mentesen, mégis reális bekerülési költséggel kielégíteni. Ezek az épületek számomra legerősebben sűritik magukban mindazt, amit most a Pajta-stlíusról gondolok. A tervrendszerben alaprajztól függetlenül, egységes tető alá rendezett házak vannak, a tető alatt kisebb-nagyobb átmeneti terekkel, lehetőség szerint egyszerre minél kevesebb fajta külső anyaghasználattal. Nagyon kedvelem a kívülről nem feltűnő megnyitásokat is a tömegen, ahogy a saját házunkon is megjelenik több helyen, és az Égigérő Házaknál is. A külső burkolati elemek összefogásával tolófal szakaszok alakíthatók ki, vagy ezek rákerülhetnek az amúgy is nyíló falszakaszokra, elrejtve azokat. Ezek a kis megoldások is segítenek egységesíteni egy adott épület megjelenését. "Égigérő" háztervet személyesen lehet tőlem rendelni, minden esetben helyszíni adaptációval. A tervrendszer segítségével számos variáció készíthető, azonos szerkesztési alapelvek mentén.

Végül álljon itt egy kép a mi házunkról is, itt nem az egész épület, csak a bővítés Pajta-stílusú. A kép bal oldalán lévő fehér falú házrész adottságként megvolt, igaz, narancssárga színben :) A meglévő tetőt megtartva, hosszirányban megnyújtottam. Ez alatt kétoldalt beugrásokkal tagolt az alaprajz, az épület kis pincével támaszkodik a lejtős telekre. Az amúgy is kétszintes szakaszt vertikális irányú burkolattal vizuálisan tovább magasítottam, így jól ellensúlyozza és lezárja a horizontális fő tömeget. A látszólag egységes fa burkolat mögött több nyílászáró is rejtve van. Ez a ház jó példa arra, hogy sokszor a kevesebb több, nem kell túlzó megoldásokat keresni, ha személyre szabott házat szeretnénk.

Mindenhonnan hallani: egekben az építőanyag árak, és velük emelkednek a munkadíjak is. Egybeesik a járvány utáni építőanyaghiány az állami támogatásokkal, így aki most akar építkezni, különösen okosnak kell lennie. Aki teheti, nyilván megfontolja, hogy elhalassza az építést és megvárja, amíg kibékülnek egymással a szomszédos amerikai országok, hogy egymás helyett ne előlünk vegyék meg a fát, és lassan talpra álljanak a Covid miatt leállt, gyártással elmaradt cégek is. Lehet, hogy ez nem sok idő, de az is lehet, hogy rámegy az idei építési szezon, én az utóbbira tippelek.

Nagyon fontos pillanat ez egyébként, mert rámutat, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy mit építünk és az sem, hogy mikor. Mire gondolok? Kezdjük az utóbbival: aki türelmetlen és nem a kedvező pillanatban lép, sokat veszíthet a pillanatot meglovagoló kivitelezőkön és anyagkereskedőkön. Érdemes talán egy pillanatra meghúzni a gyeplőt és feltenni magunknak a kérdést: mennyire fontos, hogy most vágjunk bele? Biztos, hogy sietni kell? Biztosan megtérül, ha előre menekülünk (régi reflex) vagy álljunk meg inkább egy pillanatra és gondoljuk át ezt az egészet? Valószínűleg jobban jár, aki az utóbbit teszi. Ha egy évet halasztunk egy építkezésen, sok esetben jobban járunk, hiszen több idő marad az átgondolásra, a terveztetésre és az előkészítésre is. Az első "csodafegyver" lehet tehát a jó időzítés és az alapos előkészítés.

És mi volt a másik, amiről szó volt? Az, hogy MIT építünk. Idén vagy jövőre, de aki belevág, olyan magas árakkal kénytelen szembesülni, amire korábban nem volt példa. Ha viszont drága az anyag, amit beépítünk és mindezt szintén drágán teszik meg nekünk, felértékelődik, hogy MI lesz az pontosan, amire ennyi pénzt költünk el. Gondoljunk csak bele, mi a jobb: építeni egy középszerű házat extra költségen vagy építeni ezen az emelt költségen egy értékes, átgondolt házat, ami jó befektetés lesz, mert később is jól el lehet adni? A kérdés sugallja a választ, de kicsit kifejtem, hogy mire gondolok.

Egekben az építési költségek (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Sokan úgy állnak neki az építkezésnek, hogy a tervező lesz az első, akin megpróbálnak spórolni. A „sikeres” manőver után elégedetten dörzsölik a tenyerüket, és egy pillanatra sem gondolnak bele, hogy a tervekkel éppen most dőlt el, hogy az összes pénzüket MIRE fogják elkölteni. (Könnyen lehet, hogy egy kevésbé sikerült épületre.) Ezt a spórolást aztán megpróbálják a többi szereplőn is, de ott már jellemzően nem sikerül, ha pedig valami csoda folytán mégis alacsonyabb áron találnak kivitelezőt (nem találnak) akkor elképzelhető, hogy lesz valami turpisság a dologban, ami aztán legfeljebb pár év után derül csak ki.

A fenti példával szemben áll, ha valaki kimondottan jó épületet szeretne. Utánajár, referenciákat néz, és olyan tervezőkhöz fordul, akiknek tetszik a munkája. A várhatóan magasabb tervezési díjak kompenzálására többektől is kér árajánlatot. Javasolt lehet a számunkra legszimpatikusabb tervezővel leülni és együtt összeállítani egy jól átgondolt tervezési programot, akár úgy, hogy előre jelezzük neki, ezzel aztán többeket is megkeresnénk majd ajánlatért. Ha jó tervezőt választunk, a tervezési költség megtérül legtöbbször már a tervezés folyamán. Például azzal, ha kreatívan képes kompaktabban, mégis kompromisszum-mentesen megoldani egy-egy részfeladatot, így végül az elhagyott négyzetméterek megspórolt építési költsége fedezi is a tervezési díjat. A másik példa erre, ha kifejezetten jónevű kollégák közül választunk, aki várhatóan képes lesz olyan házat tervezni, ami kulturális értéket tud képviselni, így az építkezés végül befektetésnek is kiváló lehet. A magas bekerülési költséggel szemben tehát védekezhetünk azzal is, ha építészetileg magas színvonalú házat építünk, ami meg is éri az árát.

A tervező választáson és a jó időzítésen túl a felelősen átgondolt tervezési program lehet a harmadik „csodafegyver” a magas építőipari árak ellen. Saját igényeink reális ismerete, a józan ésszel meghatározott helyiséglista a leggyorsabb, legolcsóbb, leghatékonyabb, legegyszerűbb stb. módja annak, hogy kompenzáljunk vele bármilyen áremelkedést. A terveztetésnél érdemes fontolóra venni és igényként meghatározni a tervezett épület ütemezhetőségét is. Ha előre átgondolt módon tudunk később bővíteni a házon, amikor szükségünk lesz rá, azzal is pénzt és időt tudunk most megtakarítani, amikor fajlagosan drágább a bekerülési költség.

Végül egy mondat a kivitelező választásról: referencia megtekintése után, kiviteli terv és költségkiírás alapján többektől bekért árajánlat ismeretében, lehetőleg az adott térségben már bizonyított és ismert szakembereket válasszunk. Aki jó, arra megéri várni, akár előre leszerződni. Hogy később ne legyen vita, mire is szerződtünk, arra a figyelemmel kidolgozott kiviteli terv lehet a garancia.

- Segédanyag! – jött a sommás komment a házunkról megosztott posztra a legnagyobb közösségi oldalon. Ez nem ma történt, már hónapokkal ezelőtt, a hozzászólás pedig idős mérnökembertől érkezett. Igazat mondott egyébként, hiszen a házunkon alkalmazott, fatelepeken kapható legolcsóbb építőfa, illetve a kül- és beltérben is használt farost és cement keverékéből készült építőlap valóban annak számít. Kérdés, hogy ha én ezekből házat építettem, akkor ez nem rendes ház, hanem csak valami „segéd”-ház? Illetve, a családommal benne élve, mi csak afféle segéd-emberek lennénk?

Miért sarkítottam ki ezt a dolgot? Hát azért, mert mindannyiunkra szemléletváltás vár. Úgy is mondhatjuk, be kell érjük a „segédanyag”-gal, és be kell érjük a „segédember”-sorssal. Ha nem tesszük, nem leszünk. A részletekbe most nem mennék bele, aki szeretné, itt például megteheti. (Az, hogy az építőipar a karbonkibocsátás 22, 38 vagy 55 százalékárért felel, igazából értelmezés kérdése: beleszámít-e az építés miatt generált gépjármű-forgalom, idetartozik-e az elfogyó alapanyagok kitermelése és még sok minden más? Persze, hogy ideszámít.) Azt, hogy ez a "segéd"-sors nem is feltétlenül lesz olyan rossz, építész tervezőként próbálom az egyes munkáimmal többé-kevésbé megmutatni. Arányos, szép, személyre szabott otthona ugyanis lehet majd bárkinek a későbbiekben is, nagyon nem kedvelem azokat a riasztó utópiákat, amelyek toronyházak kapszuláiba száműzik a jövő emberiségét.

Teraszunk részlete (Fotó: Bujnovszky Tamás). A padló, a hintaágy és a pult váza is egyszerű, fatelepi fa, a pult borítása CK-lap.

De akkor mit tehet az, aki nem szeretne lemondani a saját otthonról, nem szeretne megalkudni, nem szeretné magát szívtelen Szauronnak érezni csak azért, mert saját házra vágyik?  Pláne, ha amúgy szívesen figyelembe venné a környezeti szempontokat is, ha van erre lehetőség. Vegyük akkor sorba ezeket a lehetőségeket!

A szelíd építészet 5 alapvetése

1. Öncélúság kerülése

Annak a kívánatos hozzáállásnak, amit keresünk, szelíd építészet a neve. Ez a fajta építészet nem cselekszik öncélúan, minden esetben a szükséges igények kielégítését szolgálja. Nincs kompromisszum ebben: nem csinálunk olyat, amire nincs szükség!

2. A környezet tisztelete

Nem leszünk kevesebbek attól, hogy figyelembe vesszük a környezetünket. Az empátia nem a gyengék ismérve, hanem azoké, akik nemcsak magukat, de a környezetüket is képesek látni és reflektálni rá. Ez mindenképpen kívánatos szempont. Az építészetben főleg az épület telepítésében, tömegalakításában és bizonyos külső jegyek megformálásában nyilvánul meg. Részletesebben lásd az előző bejegyzést.

3. Az igények pontos meghatározása

Ahogy az első pontban elhangzott, az építész nem tervezhet olyat, amire a megbízójának nincsen szüksége. Akkor sem, ha egyébként ez szerinte remekül mutatna mondjuk egy magazinban. Mivel az építészet a valósággal dolgozik, így óriási a jelentősége egy családi ház tervezésének is, az öncélúságot kerülni kell. Ez azonban igaz az építtetőre is, aki a tervezési program meghatározásánál tehet a legtöbbet a szelíd szempontok érvényesüléséért. Nem azt akarom mondani, hogy mondjunk le mindenről, ami majd az otthonunkban boldoggá tehet minket. Inkább azt, hogy fókuszáljunk ezek közül azokra, amelyek valóban fontosak számunkra, ami pedig nem az, azt engedjük el.

Ezeket a házakat úgy terveztem, hogy nem volt megrendelőjük. Arra kerestem a választ velük, mekkora lakóépület az, ami nem jár olyan kompromisszummal, mint mondjuk egy tiny-house, de öncélú dolgok sincsenek benne? Nos, akár 50 m2 nettó alapterülettel és tetőtér-beépítéssel kihozható egy konyha-nappali plusz kétszobás ház (Látványterv: Skandivisual)

4. „Szelíd” szerkezetek

Ez nagyon fontos pont. A lehetőségeket a tervezőnek kell mérlegelnie, és minden egyes részletmegoldásnál eldönteni, hogy kompromisszum nélkül érvényesíthető-e a szelíd szempont vagy sem. Van olyan eset és szituáció, amikor ez nem lehetséges, de ennél sokkal többször fordul elő, hogy egyszerűen elmulasztjuk a kínálkozó lehetőséget, mert nem ismerjük fel azt. Mindenképpen extra figyelmet igényel a tervezés során, ha mérlegre tesszük az egyes anyagokat, részmegoldásokat is: szükség van rájuk a kívánt épülethez, vagy sem?

5. Átgondolt használat

Ha jó épületet terveztünk, akkor sikerült előre átgondolni a használatot is. Ez már csak azért sem egyszerű kérdés, mert idővel változhat a használati mód egy család életében is. Azok a házak, amelyek képesek könnyen, kis módosításokkal lekövetni ezeket a változásokat, jóval szelídebbek azon társaiknál, amelyek ezt csak jelentős átépítésekkel, gyakorlatilag újabb és újabb építkezésekkel képesek megtenni.

Ezen a blogon a jövő (és kicsit talán már a jelen is) fenntartható lakóházainak jellemzőit próbálom bemutatni, körüljárni ezt a témát. Meggyőződésem, hogy a nagy eredményeket kis lépésekkel lehet elérni, és így van bizony ez a lakóház-építészet esetén is. Ha fenntartható módon szeretnénk élni, egyáltalán nem mindegy, milyen házat építünk. Fontos a választott technológia, de még fontosabb, hogy mekkorát szeretnénk építeni. Ezeket a témákat körüljártam már korábban, van azonban egy további kapcsolódó szempont, amit érdemes ismerni, ez pedig nem más, mint a „szelíd” építészet kérdése.

Szelíd terepre illesztés. A kert szintkülönbségére letámasztásként akár egy hat négyzetméteres kerti tárolóhelyiség is válasz lehet, ami a kép jobb alsó sarkában látható. Fotó: Bujnovszky Tamás

Mit jelent ez a fogalom? Ahhoz, hogy ezt megértsük, először érdemes tisztán látni, mi is az az építészet. Az építészet alkotó tevékenység, melynek következményeként építmények jönnek létre – ennek az alkotási folyamatnak azonban lényegi részét képezi a közelebbi-távolabbi környezeti adottságok elemzése és figyelembevétele. Azok az „építészeti” művek, melyek nincsenek tekintettel a környezetükre, magazinba még jók lehetnek (itt terjedelmi okokból a művet általában önmagában, kontextus nélkül mutatják be), az építészet lényegét azonban nem igazán érintik. Ha valóban építészetet szeretnénk csinálni, a környezeti elemzés során szükséges figyelembe venni a természeti, táji és az épített környezetet is – jobb esetben ehhez társul még a történeti kontextus vizsgálata is (ami viszont már műveltséget feltételez).

Sajnos nagyon sok esetben az építészeti tevékenység során nem, vagy csak részben vesszük figyelembe a fentieket. Gyakori eset az is, hogy bár figyelembe veszi ezeket az alkotó, de a vizsgálata eredményeivel kimondottan szembe megy az alkotói folyamat döntései során, például szándékosan oda nem illő házat tervez ilyen-olyan, számára fontosnak tűnő okokból.

A szelíd építészet ehhez képest kifejezetten megvizsgálja, majd megérti, végül elfogadja a tervezési helyszín környezetének adottságait. Az alkotói folyamat során létrejövő házat tehát beilleszti az őt körülvevő szövetbe. A szelíd építészet eredménye szinte „láthatatlan”, annyira természetes és magától értetődő lesz, ahogy az újonnan létrejövő épület a helyére kerül. Az ilyen épületek kiegészítik a környezetüket, nem szembe mennek vele, szerepük úgy is felfogható, hogy kitöltenek egy hiányt.

De hogy jön ez a téma a fenntarthatóság témaköréhez? Magától értetődően: fenntartható épület ugyanis csak „szelíd” lehet, tehát semmilyen értelemben nem rombolhatja a környezetét létrejötte során. És itt nem csak a kertet letaroló, az eredeti terepviszonyokat teljesen átalakító földmunkákra gondolok, amelyekkel sokan kezdik az építkezést. Nem is csak a szükségleteinket jócskán meghaladó méretű, felesleges dizájnelemekkel és kiegészítőkkel telezsúfolt, reprezentatívnak szánt házakra. A terepre illesztés és az átgondolt méretezés a szelíd építészet lényegi elemei, de eszmei szempontból talán még fontosabb, ha a terep adottságaihoz vagy a valódi igényeinkhez hasonlóan fel tudjuk ismerni és figyelembe tudjuk venni környezetünk már meglévő épített értékeit is. Tágabb összefüggésben ide tartozik még az is, ha megismerjük és megértjük építészeti hagyományainkat és tudunk tanulni belőle egy 21. századi tervezési munka során is.

Az elmúlt hetekben szinte közéleti vezértémává vált az eredetileg az Apor Vilmos térre tervezett Makovecz-templom kérdése, megépüljön-e vagy sem? Makovecz Imre egykori tanítványaként, gyakorló építészként azt gondolom, ez a jelenség önmagában örvendetes fejlemény, hiszen rámutat az építészetben rejlő erőre, és egyáltalán, az építészet megkerülhetetlen jelentőségére.

Nem gondoltam volna, mikor az előző posztomat írtam, a piliscsabai campus költözése kapcsán, mekkora hullámokat fog kelteni. Azóta interjút adtam, rádióba (28.30-tól)) és tévébe is meghívtak, találkozhattam több, a témában meghatározó jelentőségű emberrel. Az interjúban felhívtam a figyelmet arra, hogy egyáltalán nem mindegy, a Mester által fő műként megálmodott templom hol épül meg. Többször elmondtam, ez a templom nem egy leendő plébániaközösség vasárnapi miseigényét hivatott kiszolgálni: leendő használói az ország és az összmagyarság azon jelentős részéből érkeznek majd, akik számára fontos ez az épület és a szellemiség, amit képvisel. Az Apor Vilmos tér nemcsak az ottani templom plébánosának véleménye szerint nem alkalmas ennek az épületnek a befogadására. Ha megépítjük, akkor nem elegendő az épület számára biztosítani a fizikailag még éppen szükséges helyet, ugyanis zarándokhellyé fog válni.

Tudom, mit beszélek: megadta a sors, hogy szerves része lehetettem egy kápolna születésének, ami hamar zarándokhellyé vált. A pilisszántói kőkápolnát 2006-ban építettük, a hozzá eredetileg rajzolt terveimet Mesterem személyesen rajzolta tovább, mielőtt rám bízta az építését. Az épületet karácsonykor (a téli napfordulóra van tájolva) és Pünkösdkor (aki nem tud elmenni Csíksomlyóra, itt vesz részt szentmisén) rengetegen látogatják. De egy átlagos hétköznap hétvégéjén is százas nagyságrendben állnak a parkoló autók a hegy lábánál. Egy 30 négyzetméteres épületről beszélünk...

A pilisszántói Boldogasszony-kápolna a Pilis-hegy oldalában, egy mészkőbánya peremére épült.

Most képzeljük el, hogy megépül Makovecz Imre látomása, ami – alkotóként tudom és mondhatom – éppen azt a szellemiséget képviseli, mint kis elődje. Mekkora jelentősége lesz? Hányan fogják látogatni, lelki megnyugvást és Istent keresve? Hány magyar ember számára válhat meghatározó szent hellyé az eddigi legnagyobb jelentőségű magyar építész legfontosabb megépült műve? Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy belássuk: nagyon sokan. Igazából még annál is többen. Az a helyzet, hogy valószínűleg nem tudjuk elképzelni, hogy mekkora hatást fog tudni kiváltani ez az épület fizikai valójában. Gondoljunk bele, papírra ceruzával megrajzolva képes volt olyan erővel hatni, hogy a mai napig erről beszélünk.

Szerintem nem beszélni kellene róla. Az az egyszerű helyzet, hogy soha nem lesz olyan nagyszabású mű, ami mindenkiből képes a tetszést és az értést kiváltani. És az is igaz, hogy nem sok olyan jelentőségű alkotója van ennek az országnak, mint Makovecz Imre volt. Lehet utálni, vagy szeretni, de megkerülni nem: legyünk büszkék rá! Mikor megépült a templom, el kell majd menni és meg kell látogatni – az is meg fogja, aki most azt gondolja, hogy nem tud vele mit kezdeni, hiszen érdekelni fogja. És ki tudja, mi fog történni a lelkében ezen a helyen. Tanuljuk meg megbecsülni kiemelkedő alkotóinkat. Pöffeszkedés, hibakeresés, sehova nem vezető, értetlen vádaskodás helyett tanuljunk meg fejet hajtani az előtt, aki ilyen szellemi teljesítményre képes!

Készítettem egy fotómontázst a javasolt helyszínről.

De hol történjen mindez? Az Apor Vilmos tér szorításában biztosan nem. Olyan helyszín kell, ahova szervezett keretek között tömegeket lehet engedni. Aminek a közelében lehet helyet biztosítani a szükséges kiszolgáló infrastruktúrának. És ami a legfontosabb: ahol az épület szellemisége nem provokatív, hanem gyógyító hatású. Meglátásom szerint ez a hely nem konkrétan Budapesten van, még ha jelentősége miatt egyértelműen az ország súlypontjába is kell tenni. Hanem a Pilisben, Budapest közvetlen közelében, éppen a már említett kőkápolna mellett. Itt van egy hatalmas, üres tér, amit az egykori kőbánya hagyott maga után. Egy akkora és olyan hely, ami képes ezt az épületet nemcsak fizikai, de szellemi valójában is befogadni. Ahol ez a hatalmas kőtemplom úgy tud helyet találni, hogy egészen Budapesttől látszik, miközben már csak anyagánál fogva is egybeolvad a környezetével. A hegy lábánál buszforduló van, és hely egy hatalmas parkolónak. A település szélén ki lehet alakítani a szükséges infrastruktúrát is.

Nemrég azt nyilatkozta Erdő Péter bíboros, hogy Budapesten nincsen szükség még egy székesegyházra, hiszen az Esztergom-Budapesti Egyházmegyében történeti okokból már van kettő bazilika is. A pilisi helyszín nemcsak sokak szerint a magyarság egykori szent helye, de ma egyházi szempontból a Székesfehérvári Egyházmegyéhez tartozik.

Tavasz óta lehetett biztosra tudni, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai története véget ért. Évekig tartott a dolog, sokáig csak találgatni lehetett, mit is szeretne tulajdonképpen az egyetemért felelős egyházi vezetés. Meggyőződésem, hogy a döntéshozók részéről nem színjáték volt a hosszúra nyúlt folyamat, hanem valódi dilemma. A szeparált agglomerációs helyszín sajátos milliője ugyanis a magyar organikus iskola épületeivel együtt negyed évszázadig képes volt különleges és méltó otthont biztosítani az itt folyó bölcsész képzésnek.

A Stephaneum épülete építészeti alkotásként kiemelkedik a campus épületeinek sorából. Fotó: Timár Gábor

Piliscsabai lakosként, korábbi helyi főépítészként úgy gondolom, hogy félreeső pozíciója miatt az egyetem és a település között ennyi idő alatt nem igazán jöhetett létre valódi szinergia, bár többen felhozzák ezt az érvet a távozás egyik indokául. Én úgy látom, az intim helyszín csak hozzátett ahhoz a hangulathoz, amit az egyedi épületek sora és az egykori laktanya erdőszéli területe együtt hordozott magában. Sok mindent megírtak már arról, mi lehetett az egyetem távozásának valódi oka, nem szeretném ezeket ismételni, inkább csak egy további szempontot tennék most ehhez, amelyet máshol nem láttam említeni.

Ez a szempont pedig az építészeté. Nem a gondolattalan, sodródó építészeté, nem is az önként vállalt módon személytelen, kizárólag szolgáló jellegű építészeté, hanem azé az építészeté, ami mögött olyan szellemi alapvetés van, amellyel az építész meghatározhatja az általa formált épület későbbi hatását és működését is. Jómagam pályakezdő építészként, vándoriskolásként Makovecz Imre személyes tanítványa lehettem, az építészképzés előtt pedig teológiát tanultam, éppen a Pázmány Hittudományi Karán, Pesten. A katolikus képzés után érdekes élmény volt szembesülnöm a hazai organikus építésziskola eszmeiségét erősen meghatározó antropozófiával. A kezünkbe adott Steiner-könyvek világa nem igazán volt összeegyeztethető az általam korábban tanultakkal – itt két igen eltérő világértelmezésről van szó. Mindezt azért hozom csak ide, mert a pezsgő piliscsabai egyetemi életbe volt szerencsém belecsöppenni éppen az ezredforduló környékén, mikor családommal Piliscsabára költöztünk. Az ide járó diákok között itt voltak egykori legjobb ferences gimnazista barátaim is, így hamar befogadtak az itteni társaságba. Egyetemista életük, amelyre ráláthattam, nem volt rossz élet, de félig kívülről nézve hamar csökkent az intenzitás, és el is indult az a lassú agónia, ami végül, csaknem két évtized alatt az egyetem költözéséig vezetett.

Fotó: Timár Gábor

Ami miatt ezeket a sorokat írom, az a gondolat, ami jó ideje fészkelte be magát a fejembe, hogy a katolikus képzés távozásának köze lehet a makoveczi építészethez is. Hiszen nem egy szellemiség a kettő. Nem az egyetemi campus Makovecz-tanítványok által tervezett, a most tárgyalt szempontból semlegesnek nevezhető épületeire gondolok, hanem konkrétan a Stephaneum épületére, az egyetlen itteni épületre, amit személyesen Makovecz tervezett és aminek átadását nem sokkal követte az addig felívelő egyetemi élet lassú leépülésének kezdete.

A Stephaneum egymásra támasztott kupoláit Rudolf Steiner első Goetheaneumja ihlette. Fotó: Timár Gábor

Építészként azt szoktam mondani, minden alkotás végső lényegét alkotója eredeti szándéka határozza meg. Amikor a valódi hatást vizsgáljuk, nem az a kérdés, milyen stílust, milyen eszközt használt, vagy mennyire sikerült tökéletesen, amit az alkotó szeretett volna, hanem az, hogy mi volt az pontosan, amit szeretett volna. A Stephaneum épülete eredendően, szándék szerint nem elsősorban katolikus épületnek készülhetett, az alkotás során a Mester számára nem ez a szempont lehetett a meghatározó. A Stephaneum épületében ugyan nem csak steineri hatások vannak, sőt – Makovecz életműve és ezen belül ez az épület is messze túlmutat az antopozófián – de az épület alapvető részei, az antropomorf jellegű kompozíció, az épületben lévő mozdulat (Makovecz szerint emelkednek és nem dőlnek a kupolák), a két, goetheaneumi eredetű kupola használata és talán legfeltűnőbb elemként a nagyterem kiáltó emberfej formájú orgonája a katolikus világképtől eltérő gondolatokat képviselnek. Az egész együtt jelen formájában inkább antropozófus épületnek tekinthető. (A kompozíció gyújtópontjában éppen az orgona van, aminek hangtalanul is elkiáltott üzenetét visszhangként dobálja egymásnak a két, egymással szembefordított kupolatér. Az antropomorf, stilizált orgonát ebben a képgalériában érdemes ilyen szemmel megnézni.) Valószínűnek tartom tehát, hogy a fentebb említett dilemma végén a költözésről szóló egyházi döntésben közrejátszhatott az antropozófia és a katolikus hit világértelmezése közötti feszültség is. Ezt az építészeti hatást érdemes lesz mérlegelni a campus következő funkciójának meghatározása során is.

Az új "székelykapu" ( a cikkben saját fotókat használok)

Alkotó ember vagyok, ennek sok előnyével és egy-két hátrányával. Nagy előny például, hogy meg tudom csinálni, ha kitalálok valamit, építettem így már sokad-magammal kápolnákat, csaknem egyedül egy házat, alkalmi közösséggel óvodai favonatot és most teljesen egyedül egy „székelykaput”. Nagyon jó érzés volt, ahogy a múlt héten a hideg és az eső ellenére, pár nap alatt készen lettem a hét és fél méter hosszú, közel három méter magas, négy és fél méteres nyílásközű építménnyel. Előny persze az is, ha olyasmit talál ki az ember, amire aztán azt mondják, „olyan, mintha mindig is itt állt volna”, ahogy újdonsült kapunkra a napokban a legkülönbözőbb helyekről meg is kaptam. Nagyon boldog lettem ettől, mert szerintem ez a legnagyobb elismerés, amit építész kaphat. Nem véletlenül nyilatkoztam egyszer, hogy a jó építészet „láthatatlan”, magyarán annyira magától értetődően áll a helyén a ház, hogy szinte észre sem veszik. A mi házunk is valószínűleg tökéletes példa erre, egy régi helybéli kérdezte ugyanis egyszer tőlem, hogy hallotta, hogy díjakat nyertem, min dolgozom? Mondtam, hogy a házunkon, erre nagyot nézett, nem értette, hogy miért.

Szükség volt az új kapura, így nem vártam tovább ezzel a dologgal, hogy a házunk előtti kis „zenkertet” kicsit lehatároljam zsákutcánk végének meglepő intenzitású forgalmától, egyúttal megteremtve valamit abból az intimitásból, ami szükséges egy ilyen kertrészlet élvezetéhez és ami a nyugodt alkotó jelenléthez kívánatos lenne. (Az alkotó lét hátránya, hogy nyugalmat igényel.) Piliscsaba-Klotildligeten lakunk, itt számos régi székelykapu található, így adta magát a választás, milyen eszközzel érjem el, amit szeretnék. Lelkes is lettem a gondolatra, hogy az utcafrontra tett művel egyszeri gyüttmentként még kicsit jobban meg is érkezem ide.

Ház és kapu

Ezt a megérkezésről szóló sejtésemet tulajdonképpen vissza is igazolta a fogadtatás, amit az elkészült kapuról a helyi közösségi oldalra feltett képeim kaptak és ami intenzitás jóformán elérte, vagy meg is haladta azt az érdeklődést, ami házunkat itt helyben korábban övezte. Remek polémia bontakozott ki napjaink közösségi életet biztosító fonójában (facebook) arról, hogy mi is a székelykapuk lényege, és hogy akkor ez a mű most székelykapu-e vagy sem.

A kerítés festése feleségem alkotása. Keskeny zsákutcában lakunk, valódi fasort sajnos nem tudunk telepíteni

A magam részéről hozzájárulva ehhez a vitához, elmondtam, hogy az én értelmezésemben ez bizony az, mert hát az volt az előkép, és van galambdúc helyett madárodú sor, az egykori szekér helyett pedig a helyi közösség számára szeretném majd tavasszal felnyitni a nagykaput az utcabálon. (A bokrok addigra új helyet kapnak majd.) És hogy a székelykapuk sem voltak egyformák és változás nélküliek. Most hozzátenném még, hogy kiskapu ezen a helyen szándékoltan nincs, a felettük lévő „tükrökben” szándékoltan nem jelenik meg üzenet (illetve de, csak azért ez már tényleg elég elvont) és más bizony a szerkezeti logika is: bonthatatlan, faragott kötések helyett egyszerűen csavarozva van, így a régi kapukkal szemben ezt már nem mondhatjuk „kötött” kapunak, ahogy azokat nevezték, ez már legfeljebb csak "kötözött" vagy „szőtt”. A régi kapuk kivitele is egyszerűsödött idővel – például a korábbi faragásokat idővel festett minta váltotta fel – ezt a sort folytatva ez a 2020-ból származó kapu már egészen egyszerű lett.

Belső hangulat

Most még 10cm mély a madáritató, jövőre szeretnénk belőle kerti tavat halakkal, csobogóval

Legutóbb feltettem a kérdést, hogy milyen házakat kellene építeni? Az összefoglaló jellegű írásban összegyűjtöttem a témában korábban született bejegyzéseimet a kompakt, fenntartható, környezettudatos házakról, amelyek átgondolt építészeti megoldásaikkal igen tetszetősek is lehetnek. Legutóbbi írásom azonban nem pusztán összefoglaló kívánt lenni, egyúttal beharangozónak is szántam a most következőkhöz.

Sokan kerestek meg tervezői feladatokkal a Média Építészeti Díja óta, amit kis, saját kezűleg épített házunkkal sikerült elnyernem 2017-ben, életem eddigi legnagyobb sikereként. Az élmény, ahogy a díjakért háromszor is fel kellett mennem a színpadra (fődíj, Index közönségdíj, belsőépítészeti különdíj), azt hiszem egy életre rögzült bennem. Amellett, hogy persze csodálatos érzés volt, nagyon mélyen elgondolkodtatott, hogy mi az a belső tartalom, amit a házunk képes volt megszólítani nemcsak a nemzetközi építészzsűriben, de a szélesebb hazai közönségben is? Akkor ez a kérdés megmaradt bennem a gondolat szintjén, a díjak után egyszerűen folytattam építésztervezői munkám, immár megnövekedett számú megkeresések birtokában. Az elmúlt évek számos szakmai megbízást hoztak, köztük igen megtisztelőeket és különlegeseket is – ezekről fogok mesélni majd a maguk idejében – de volt sok olyan megkeresésem is, amelyeket sajnos vissza kellett utasítanom. Ezek a kérések jellemzően kisebb, gazdaságosan megépíthető épületekre vonatkoztak, ami abszolút érthető ambíció, pláne, ha a saját házamat előképnek tekintjük hozzá. A kisebb épületekkel azonban fajlagosan csaknem annyi a feladat, mint a nagyobbakkal, így korlátozott kapacitású szolgáltatóként „kénytelen” voltam az utóbbi megbízásokat előnyben részesíteni, némi visszamaradt lelkifurdalás kíséretében.

Miközben ezeken a munkákon vagy éppen saját kertünk építésén dolgoztam, futott bennem tovább a film: azon töprengtem, hogyan lehetne ezt a fenntartható, egyszerű, józan szemléletet, amit a házunk is képvisel, többek számára elérhetővé tenni? Az évek alatt lassan megszülető gondolatok alapján kezdtem el aztán blogolni, hogy most végül konkrétumokkal is előálljak: mit gondolok házépítő tapasztalattal bíró emberként, tervező építészként – ráadásul némi kuriózumként teológiai képzettséggel – erről a témáról.

Bár magam is szereplője vagyok, nem igazán hiszek abban a gyakorlatban, amit a mai építési piac jellemzően kínál az újonnan építkezni vágyóknak. Meglátásom szerint alapos átrendeződésre lenne szükség. Több visszatérő probléma is van, kezdve az elhúzódó tervezési és építési folyamattól a sok jó szándék ellenére építészeti szempontból gyakran megkérdőjelezhető végeredményig, vagy a sok esetben kalkulálhatatlan költségvetésig. Számos család lesz a végsőkig próbára téve ebben a folyamatban, miközben nem szeretnének mást, mint saját otthonhoz jutni. Meggyőződésem, hogy az építési folyamat szereplőinek hatására sok esetben építünk meg olyan dolgokat, amikre valójában nincsen szükségünk, ellenben nem építünk meg olyanokat, amikre a valóban jobb életminőségünk érdekében talán mégis szükségünk lenne. (Ezekről részletesebben írtam korábbi bejegyzéseimben.) Közben változik körülöttünk a világunk, új hangsúlyok jelennek meg, többek között felerősödik a környezettudatos szemlélet mellett az intimitás iránti igény is.

Ha nem akarunk ebből a változásból kimaradni, nem nagyon van más út előttünk, építőipari szereplők előtt, mint a szemléletváltásé. Én abban hiszek, hogy már sokan vannak azok, akik józan megoldásokat keresnek. Akik nem szeretnék túlzásba vinni az építkezést, csak szeretnének például a home office lehetőségével élve közelebb lakni a természethez. Akik értik, hogy minden egyes négyzetméter megépítése igenis hatással van a környezetre, ezért felelősen kell mérlegre tenni az igényeket már a tervezés előtt. Akik kifejezetten szeretnének akár mikro léptékben, de otthon gazdálkodni. Olyanokra is gondolok, akik indulásként most csak kevesebbet tudnának a házukra szánni, és később szeretnék kibővíteni az otthonukat anélkül, hogy elölről kelljen kezdeni mindent.

Építész tervezőként tehát összeállítottam egy olyan tervrendszert, aminek segítségével azt gondolom, szinte bárki számára elérhetővé tud válni a fenti szemléletet hordozó, önálló családi ház. A számos variációt magában hordozó tervrendszer segítségével személyre szabhatóak, helyükre illeszthetőek és egyediek maradnak a házak úgy, hogy közben a tervezési feladat jelentősen egyszerűsödik, így a folyamat rentábilis tud lenni.

Égigérő Házak: változatok a tervrendszer segítségével. (Építészet: Őrfi József - Égigérő Építész Műhely, látványterv: Skandivisual)

A bejegyzésben látható épületek kompakt belső kialakításúak, de az előre átgondolt funkciókapcsolatoknak köszönhetően egyszerűen bővíthetőek, a meglévő részek utólagos megváltoztatása nélkül. Tereik mérete – reális keretek között ugyan, de – megnagyobbítható, személyre szabható, miközben minden funkció már a legkisebb változatban is kényelmes. Az így kialakítható házak a legtöbb igényre teljes értékű választ kínálnak, így bekerülési költségüket tekintve is reális átmenetet képviselnek a tiny house-ok apró világa és a szokványos, gyakran terjengős házak között. A képeken látható épületek külső megjelenése a házunkéhoz hasonló, de ez csak a saját ízlésemet tükrözi. A személyes tervezési folyamat keretében nem csak a tervrendszer egyes funkciói között lehet válogatni, hogy pontosan mi épüljön meg, de a felhasznált anyagokon, és a nyílászárók helyén, méretén is lehet változtatni, így végül minden egyes ház teljesen egyedi megjelenést tud kapni. A házak funkcionális kialakítása az egy konyha-nappalis, alvógalériás, legkisebb változattól a négy önálló szobásig terjed. Kérhető hozzájuk autóbeálló, üvegház, kerti tároló, ezek össze vannak komponálva a lakófunkciókkal. Van kizárólag földszintes és tetőtér-beépítésű variáció is. Minden épületen megjelennek visszatérő elemként a kényelmes méretű átmeneti terek, azaz a teraszok, fedett előterek, kinti közlekedők.

Égigérő Házak: változatok a tervrendszer segítségével. (Építészet: Őrfi József - Égigérő Építész Műhely, látványterv: Skandivisual)

Fontos hangsúlyozni, hogy ezek jelenleg nem kész épületek. A tervrendszer "mindössze" egy új szolgáltatás lesz, aminek segítségével olyan személyre szabható, felelős szemléletű, költséghatékony terveket tudok nyújtani, amiket a tervezési folyamatot követően felhasználásra átadok. A tervrendszernek neve is van már, ők az Égigérő Házak. Akinek tetszenek ezek a házak és úgy gondolja, hogy a saját otthona megteremtéséhez szívesen elindulna ebbe az „Égigérő” irányba, nos – ez esetben keressen bizalommal.

Itt, az Égigérő Építészen cikksorozatban foglalkoztam azzal, milyen lakóházak építése lenne kívánatos a jövőben. A témához az aktuális lendületet a pandémia első hulláma adta: a hirtelen visszavonultság szinte mindenkiben feltette a kérdést, hogy az életforma, amit élünk, hosszútávon fenntartható-e vagy sem. Jómagam évek óta élek családommal a saját kezűleg épített házamban egy pilisi zsákutca végén. Házunk sok szempontból jó előkép ahhoz, amit jelen írásban megpróbálok összefoglalni, behivatkozva a témában született írásokat a megfelelő helyeken. Aki építkezés előtt áll, annak érdemes végiggörgetnie a lentieket.

Házunk részlete a bővítés után, kertépítés előtt. Építészként sok mindent magam alakítottam ki, de végig fő szempont volt az alacsony bekerülési és fenntartási költség. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Mekkora legyen?

Ha hosszú távon fenntartható lakóházat szeretnénk, az első és legfontosabb alapvetés, hogy kerüljük a túlzó méreteket. Házunk tervezésénél a legfontosabb szempont mérlegre tenni, hogy pontosan mire van valóban és tényleg szükségünk és alaposan megvizsgálni, hogy mindez kompromisszummentesen mekkora legkisebb területen helyezhető el. Tapasztalaton alapul amit mondok, nálunk extrém példa a fentiekre a 27 négyzetméteres konyha-nappali, ami két gyerekkel is tökéletesen élhető és vendéglátásra is alkalmas a pontosan átgondolt kialakításnak köszönhetően. Akit érdekelnek tippek, hogyan lehet kompakt, de mindenre jó házat tervezni, a Környezettudatos ház legfontosabb titka-című írásban további részleteket talál. De felhívnám a figyelmet itt is arra, hogy az építészeti tervezés nem olyan egyszerű feladat, mint aminek látszik – nem árt a megfelelő előképzettség és a gyakorlat sem hozzá...

Miből legyen?

Fenntarthatóság szempontjából a legfontosabb a mérettel való takarékoskodás, ezt követi a felhasznált anyag kérdése. Bár egy kicsi háznál kisebb a jelentősége is a felhasznált konkrét anyagnak, ha széles kör számára és hosszú távra keresünk megoldást, akkor bizony ennek is megújulónak kell lennie. A vasbeton előállításához szükséges alapanyagok végesek, beépítésük nehézkes, magas szakértelmet igénylő folyamat, sok építőanyagnak pedig az előállítása, szállítása terheli meg a környezetet. A szigorodó energetikai előírásokra, az alacsony fenntartási költségre és a rendelkezésre álló, szinte korlátlan alapanyagra tekintettel meglátásom szerint a jövő a növényi alapú hőszigetelésekben rejlik. Akit a kérdés részletesebben érdekel, vagy arra kíváncsi, miért pont a hőszigetelés ehhez a kulcs, annak szól a Miből építkezzünk, ha fenntartható házat szeretnénk?-című blogbejegyzés.

Passzívház legyen-e vagy sem? Energiatakarékos megoldások

Hosszan nem érdemes taglalni, hogy miért fontos manapság az energiatakarékosság. A fűtésszámla senkinek nem szívbéli jó barátja, de ma már köteleznek is minket az egyre szigorodó előírások a fenntartható megoldások használatára. 12 megoldás, amitől energiatakarékos lesz a ház a címe a vonatkozó blogomnak, amiből kiderül, mi mindennel spórolhatunk az energián – elsősorban már a tervezéssel is. Az energiatakarékosság kérdéséhez szervesen kapcsolódik a passzívházak témája: erről szól a Most akkor kötelező lesz passzívházat építeni?-című bejegyzés.

Drága lesz egy ilyen ház?

Ha a fentieket komolyan vesszük, már sokat tettünk azért, hogy ne költsünk feleslegesen. Ha a kompakt kialakításhoz hozzávesszük, hogy érdemes elkerülni a nehezen megvalósítható megoldásokat – gondolok itt a túlbonyolított alaprajzokra vagy szerkezeti kialakításra – megint eggyel beljebb vagyunk a költségeket illetően. Ezt a kérdést járja körül a Lehet-e egy környezetbarát ház pénztárcabarát?-című írásom. Ehhez kapcsolódóan a 7+1 pont, amitől olcsóbban lehet építkezni-blogbejegyzésben röviden elmesélem, hogyan jártunk mi a saját házunkkal, majd adok pár tippet, amitől reális maradhat a költségvetés.

Hogy nézzen ki? A Pajta-stílus

Ha a fenntarthatóságra koncentrálunk és szeretnénk mindezt gazdaságosan elérni, egyáltalán nem kell lemondanunk a tetszetős építészeti megjelenésről. A mai trendek kifejezetten a „kevesebb több”-elve mentén, előnyben részesítik az átgondolt, letisztult megoldásokat. tapasztalataim szerint a fentiek összhangban vannak egymással, építészeti megjelenésüket tekintve pedig leginkább a Pajta-stílus az, ami leképezi ezt a filozófiát. A Mi is az a Pajta-stílus?-című írásomban megpróbáltam ezt az irányzatot részletesebben is bemutatni, arra is választ adva, miért pont a „pajta” a stílus névadó szava.

Összefoglalás

Ez a cikk maga az összefoglalás a jövő fenntartható és környezettudatos házaira vonatkozóan: az átgondolt méret, a jó elrendezés, a takarékos helyiségkialakítás és energetikai megoldások, a fenntartható anyaghasználat, az egyszerű szerkezetek, végül a várható alacsonyabb költségvetés és a kedvező megjelenés együttesen adhatják meg a választ a kérdésre. Sokan követik az Égigérő Építész blogot, és bár ez itt a fő csapásirány, és az egyes írásokban visszatérően szerepelnek ezek a szempontok, nem csak ezzel a témával szoktam foglalkozni. Aki szeretne elmélyülni kicsit a témában, annak viszont hasznos lehet ez a gyűjtés, egyúttal felvezetőnek is szánom a nemsokára a fentiek alapján közzétett építészeti javaslatokhoz.

Írtam nemrég róla, hogy a házunkon alkalmazott natúr faburkolattal hogyan jártunk és mennyire zavar, hogy itt-ott beszürkült a korábban egységes felület. Akkor nem tértem ki rá, hogy mindez a probléma a teraszunkon is jelentkezett, a kezelés nélküli natúr fapadló esőnek kitett része az évek alatt erősen elszíneződött. A homlokzatra házilag főztem hamulúgot, amivel sikerült a hatást erősen enyhítenem, a teraszon azonban régóta gondolkoztunk, mi legyen vele.

A fenti két  képen a terasz azon részlete látható, ahonnan az idén készült új rész kezdődik, tisztítás előtt és után

Adta magát megoldásként, hogy bérelünk egy parkettacsiszoló gépet, és az egészet felcsiszoljuk, mégsem vettem rá magam régóta. Nem a kedv hiányzott, hanem az zavart, hogy az egyes faelemek méretbeli eltérése miatt a csiszolás eredménye megkérdőjelezhető lesz: ahol egy-egy gerenda mélyebben van, azt nem fogja elérni a csiszoló. Másik gondolat volt a hamulúggal és vízzel való sikálás – ehhez azonban tényleg nem fűlt a fogam igazán. Két méter magas vagyok, és őszintén nem szeretek a padlón térdelve dolgozni, így ezt mindig csak halasztgattam.

Ma aztán váratlanul érkezett meg a problémára a megoldás. A terasz tető alól kinyúló része három napja ázott az esőben és megfigyeltem, hogy a szürke réteg itt-ott fellazult tőle és kivillant alóla a natúr fa színe. Mi lenne, most nekiállnék, lehet, hogy egész könnyen lejönne? Forradalmi gondolatomat megosztottam a feleségemmel, aki szerint szuper a felvetés, milyen jó lenne hozzá, ha lenne hosszú nyelű erős kefénk, hogy ne kelljen hajolgatni... Őszinte leszek, ez korábban egyszer sem jutott eszembe, ő viszont azt nem tudhatta, hogy van itthon ilyen... :)

A hídnak sem tett rosszat a dolog

Egy szó, mint száz, nekiláttam a csurgó esőben a szürke felületet dörzsölni. Először csak maszatolásnak tűnt, az erős vízsugár azonban látványosan távolította el a koszt a felületről. Háromszor mentem rajta végig, meglepő eredménnyel: ami korábban sötétszürke volt, jórészt visszakapta az eredeti színét. Különösen látványos a változás azon a részen, ahol a teraszt idén nyáron kiegészítettem új részekkel. Ha már benne voltam, kimentem az előkertbe is, hogy a bejáró hidunkat is lecsutakoljam.

Nincsen jobb, mint csutakolás után esőben locsolni, többször meg is ismételtem

Munka közben sok minden eszembe jutott. Nyilván tehettünk volna mi is a fa felületekre ilyen-olyan kész terméket, ami mindenfélét ígér, de építéskor ez olyan plusz vállalás lett volna (főleg a homlokzaton) ami akkor sem időben, sem pénzben nem fért bele. Maradt minden úgy, ahogy volt, én meg igyekszem együtt élni a felmerült következményekkel. Egy biztos: ha bármit rákentünk volna, a padló előbb-utóbb ugyanúgy beöregszik, csak máshogy lesz csúnya. Azt a csúnyaságot pedig egy háromnapos eső biztosan nem oldja fel. Megértettem azt is, hogy a szürkülés finom beavatkozással is valóban eltávolítható a fáról, nem maga az anyag változik el, hanem rajta képződik ez a réteg.

Előtte-utána