2017 év végén az Index olvasói voltak olyan kedvesek, és olyan sokan szavaztak a házunkra a Média Építészeti Díjhoz kapcsolódó közönségszavazáson, hogy megnyerte... Ezért a mai napig nagyon hálás vagyok, és örült is az egész család, hogy a kényszer szülte kis építkezésünk nemcsak a lakhatási problémánkat oldotta meg, de még sikert is hozott a konyhára. Érdemes tudni, hogy konkrétan egyáltalán nem volt rá pénzünk, mikor úgy döntöttünk, hogy építkezni fogunk. A meglévő házrészben, ahol laktunk, mindössze 33 négyzetméter állt rendelkezésünkre, jött az első gyerek, és még Kornél kutyát is befogadtuk, szóval nem nagyon fértünk el. Minden vágyunk egy nagy konyha-nappali volt, ahol végre nem kell nyomorogni. Ez a ház kibővítésével meg is lett végül, ráadásul nagy fedett terasszal, egybeállós garázzsal, hobbiműhellyel, előszobával, kamrával, kis pincével kiegészítve. De hogy sikerülhetett mindez, ha nem volt rá pénzünk?

Így csináltuk mi

A kérdés jogos, és bizony sok tényező együttállása kellett hozzá. Az első, hogy kifejezetten türelmesek voltunk. Feleségemmel mindkettőnknek volt keresete, és 2011-től 2014-ig minden hónapban nagy lemondások árán félretettünk 100.000 Forintot... Igen, alig több, mint hárommillió gyűlt össze, mire elkezdtünk építkezni. Ezt az alapozással, a faszerkezetes házunk favázának felállításával és a tetőfedéssel aztán el is költöttük, mindössze négy hét alatt. A bővített alapterület összesen 80 négyzetmétert tett ki, de ez abban az állapotban nem volt más, mint egy nagy, oszlopokkal látszólag össze-vissza tagolt, óriási fedett terasz. Az építőipar akkoriban kezdte az első életjeleket mutatni, még mindenki a válság hatása alatt volt, a kis pénz is pénz volt. Az építéshez saját céget csináltam, amibe felvettem két ácsot és egy kőművest a szükséges kis időre, én magam a kezük alá dolgoztam, a többi pénz pedig az építőanyagra ment el.

A kész szerkezet 2014 nyarán...

A szerkezet tehát állt, pénzünk pedig megint nem volt. Egy következő, újabb három éves időszakban, ami nélkülözhető pénzünk lett, apránként mindet a házra költöttük. Pontosabban csak építőanyagra, mivel szinte minden további munkát én végeztem el: a teljes padlószerkezet kialakítását, a falak és a födém hőszigetelését, a külső-belső burkolatokat, festést. Volt még egy vízszerelőnk, akivel nem, egy villanyszerelőnk, akivel igen, és egy-egy helyi üvegesünk és lakatosunk, akikkel viszont igencsak meg voltunk elégedve. A teljes költség megállt végül 10 millió Forintban. A lakás földszinti, fűtött alapterülete megnőtt közel kétszeresére (65 négyzetméterre), majd még egy évvel később a padlásból is leválasztottam további 12 négyzetmétert, itthoni munkához. Készült 25 méter utcafronti kerítés is, az még mindig benne van ebben az összegben...

... és az elkészült épület 2017-ben. A fehér rész megvolt, a többi a bővítés. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Az általános gyakorlat egészen más

Hogy másolható-e ez a történet? Ha te is építész vagy, saját céggel építkezel és amit lehet megcsinálsz magadnak a két kezeddel, akkor többé-kevésbé igen, egyébként sajnos az a helyzet, hogy nem igazán. Mégsem kérkedésből írtam le a fentieket. Nagyon foglalkoztat ugyanis, hogyan lehetne a családi ház építést elérhetőbbé tenni sokak számára. Amit ma építkezésnek hívunk, tervezői tapasztalatom szerint egyre átláthatatlanabb folyamat kezd lenni. Az „engedélyezés” ugyan könnyebb lett, ma egyszerűsített bejelentésnek hívják, aminek keretében az építkezést megelőzően nincsen szigorú hatósági kontroll. Cserébe a részt vevő tervezőknek kell felelősséget vállalniuk azért, hogy amit terveztek, megfelel az előírásoknak. Emiatt viszont – a megnövekedett felelősség miatt érthetően – drágább lett a terveztetés, ami ráadásul sokáig el tud húzódni. A kész tervekkel lehet aztán kivitelezőt keresni, jobb esetben már a tervezés folyamatába bevonni. A kivitelezést végző cégek és szakemberek sok esetben felfoghatatlan és követhetetlen áron dolgoznak, a határidők nagyot csúsznak, a végeredmény pedig szinte garantált, hogy nem egészen az lesz, mint amit szerettünk volna. A bekerülési költség ma négyzetméterenként félmilliós nagyságrend, de a végső összegnek tényleg csak a pénztárcánk és a kivitelezők kommunikációs képességei szabnak határt, hiszen az építtető nem ért hozzá. Erre van persze a műszaki ellenőr, akit nem érdemes kihagyni a folyamatból, mert ő viszont igen, így meg tudja állapítani, ha a valóságban nem az készül, mint ami a terveken van. De ahhoz meg igazán részletes tervek kellenek, hogy a kivitelezőn egyáltalán számon kérhető legyen, hogy mi az, amit csinál. Érdemes 1:50 léptékű építész rajzokat rendelni, kidolgozott, részletes csomópontokkal.

De nem „csak” ennyi szereplős az építkezés. A végső árat nagyban befolyásolja, hogy pontosan milyen termékeket építünk be. Egy nyílászáró minél többet tud, egy homlokzatburkolat vagy tetőfedő rendszer minél több fajta elemből áll, egy beépített bútor minél kidolgozottabb, annál többet fogunk a végén fizetni. A termék gyártója vagy értékesítője érthetően mindent megtesz a jobb termékért, de a jobb marketingért is, ami aztán szintén az árakban jelentkezik. Tapasztalatom szerint 100%-ban elterjedt gyakorlat, hogy minden egyes építési szereplő – a beszéd szintjén mindenképp – csakis a tökéletességet vállalja, és ennek meg is kéri előre az árát. És az a helyzet, hogy ha egy fal, vagy egy bútor tényleg milliméter pontos, ha a síkok kicsit sem hullámzanak, ha az ablak tényleg légmentesen zár és szigetel, az egyes felületek tökéletes simára vannak megdolgozva, ráadásul mindez időjárástól független, évtizedekre garantált minőség, az tényleg olyan szintű szaktudást és minőségi anyagot igényel, hogy egyszerűen nem lehet olcsó a végeredmény.

Mit lehet tenni akkor mégis, ha nem szeretnénk felesleges kiadásokat?

1. Ha olcsóbban szeretnénk építkezni, leginkább az igényeinket érdemes jól átgondolni, és amit lehet megfogni a méreteken, magyarán nem építeni semmit feleslegesen. A legelején kell tűpontosan meghatározunk: mi is az az igényszint, amit méretekben, terekben, anyaghasználatban, precizitásban szeretnénk mindenképpen megvalósítani. Érdemes a fűtött terek méretét felelősen alakítani, mert az az igazán drága, megépíteni és fenntartani is. Cserébe lehet nagy a terasz például, az egyszerűbb szerkezet és fűteni sem szükséges. Ezeket az elveket és a költségkeretet a terveztetés megkezdése előtt, a tervezési programban határozzuk meg, ezt követően, a tervezési program alapján szerződjünk a tervezővel. A legtöbb pénz sorsa ebben a fázisban dől el.

2. Jó építész kell, aki a kevesebb négyzetmétert is át tudja úgy gondolni, hogy az minden igényt kielégítsen. Részletes tervet kell tőle rendelni, majd pontosan erre a tervre szerződni a kivitelezőkkel, hogy a félreértések (értsd: többletköltség) számát a minimálisra csökkentsük. (Itt szeretném közbeszúrni, hogy nem hazabeszélek, van munkám, köszönöm és szeretnék is már egyszer levegőt venni. Mindez elsősorban annak az érdeke, aki ebbe az egészbe belevág, és "vásárra viszi" az eddigi és sok esetben leendő megtakarításait egy élhetőbb otthon reményében.) A jó építész várhatóan drágább lesz, de az ő munkadíja többszörösen fog megtérülni, ha egyszerre képes jó és gazdaságosan megvalósítható tervet készíteni.

3. Részletes, tételes költségkiírást kell készíttetni a tervek alapján, és a tervekkel együtt erre kérni a kivitelezőktől az árajánlatot. Itt rögtön elválik, kinek az ajánlata vehető komolyan – aki aránytalan nyereséget szeretne, általában nem is hajlandó így ajánlatot adni, hiszen az egyes tételeknél kilógna a lóláb. Ha igazán profi költségkiírást szeretnénk, ezt érdemes külön csináltatni erre szakosodott szakemberrel. (Volt persze olyan esetem is, hogy a költségkiírással egyetlen vállalkozótól sem sikerült végül ajánlatot kapni a házra.) A költségkiírás segítségével egymás mellé tudjuk tenni az ez alapján beérkező ajánlatokat, így könnyen tudunk választani is közülük. Az ár mellé még egy szempont: érdemes azt a kivitelezőt választani, aki nem nyomul hangosan és várni kell rá... Ez általában nem véletlen.

4. Terveztessünk be egyszerűen megvalósítható szerkezeteket, tehát kerüljük a túlzóan széles fesztávokat, és a nagy túlnyúlásokat. Minél nagyobb a feszültség egy teherhordó szerkezetben, annál drágább lesz a megvalósítása. Az, hogy milyen anyagból van mondjuk a fal, az összköltséget tekintve, bármilyen meglepő, végül nem lesz igazán meghatározó. Favázzal összességében ugyan lehetne valamivel olcsóbban kijönni, de a szerelt rendszerekre olyan bonyolult jogszabályi útvesztő vonatkozik, hogy az meg attól lesz drága. (Tervezem a későbbiekben ezt a témát külön körüljárni.)

5. Érdemes még lecsökkenteni a nyitható üvegfelületek méretét, mert nagyon drágák tudnak lenni, és ahol lehet, fix, hőszigetelt üvegtáblákat beépíteni helyettük – egyszerű, akár rejtett fogadó szerkezettel, hogy ne legyen drága a kialakítása.

6. Drága anyagok helyett egyenként lehet kiválasztani az olcsóbbat, egyszerűbbet – itt is felértékelődik a tervezők szerepe – és azokból kreálni arányos, tetszetős megoldásokat. A jó építőanyag sokszor a legalsó polcon bújuk meg, nem hivalkodik és az ára sem magas. Higgyük el, az ilyenekből lehet a legtetszetősebb, esztétikailag leginkább időtálló házakat felépíteni.

7. Tudnunk kell, hogy mindenki, aki részt vesz a házunk építésében, tulajdonképpen bizalmi szereplő számunkra. Ezzel kapcsolatban két dolgot tehetünk: nagyon megválasztjuk, akivel dolgozni szeretnénk, utána pedig kitartunk mellette és megbízunk benne. Ne hagyjuk magunkat provokálni. Ha az egyik szereplő a másikat kezdi szidni, hárítja a felelősséget, abból nem fog semmi jó kisülni. Ültessük le őket közösen és beszéljük meg a dolgot. Sokszor csak az eltérő nézőpont vagy beszédstílus a probléma, és kiderül, hogy magát a kérdést ugyanúgy látják. Ha a szereplők bizalmi viszonyban vannak és kitartanak egymás mellett, az jót fog tenni a számlának is.

Ennek a hét pontnak a betartásával összességében érzékelhetően csökkenni fog a végső bekerülési költségünk, mégsem mondhatja senki, hogy persze, olcsó húsnak híg a leve.

A terasz üvegezésben kaptam segítséget, a famunkák és a burkolatok a saját munkáim. Idő hiányában semmit nem csiszoltam le, a teraszgerendák alsó síkján kicsit eltolódva, de ott a szállításhoz a fatelepen ráfújt Ő.J. monogram. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

És a plusz egy: a DIY-hozzáállás

A fentieken túl, aki érzi magában a tettrekészséget és nem riad meg az ilyesmitől, megpróbálhat egyes befejező munkákat és bútorokat házilag elkészíteni, ahogy mi is tettük. Ezzel szabad szemmel is jól látható összegeket lehet megfogni. Mi itthon vállalható kompromisszumként éltük meg, hogy kisebb, de átgondolt maradjon a lakás, hogy olcsók legyenek az anyagok. És azt is, hogy nem igazán értettem azokhoz a szakmunkákhoz, amiket ennek ellenére mégis megcsináltam, pedig profi szerszámaim sem voltak hozzá. Nekünk ez megoldás volt, mert nem tudtuk volna máshogy kifizetni. Ráadásul nagyon szeretjük a kézműves dolgokat, az egyszerűséget, én meg nagyon szeretek építeni. Ezért nálunk sok minden esetleges lett, kicsit úgy, mint ahogy az amcsi kocsikról szokták mondani, nagyok az illesztési hézagok... :) Vagy még inkább találó hasonlattal: mint a régi parasztházakon. De vigasztalnak a személyre szabott, saját munkával átlényegített terek, és a tudat, hogy nem kellett hitelt felvennünk végül, ami sokkal nagyobb nyomást vett le rólunk, mint amennyi rugalmasságot igényel az esetleges megoldásokkal való együttélés.