Ezen a blogon a jövő (és kicsit talán már a jelen is) fenntartható lakóházainak jellemzőit próbálom bemutatni, körüljárni ezt a témát. Meggyőződésem, hogy a nagy eredményeket kis lépésekkel lehet elérni, és így van bizony ez a lakóház-építészet esetén is. Ha fenntartható módon szeretnénk élni, egyáltalán nem mindegy, milyen házat építünk. Fontos a választott technológia, de még fontosabb, hogy mekkorát szeretnénk építeni. Ezeket a témákat körüljártam már korábban, van azonban egy további kapcsolódó szempont, amit érdemes ismerni, ez pedig nem más, mint a „szelíd” építészet kérdése.

Szelíd terepre illesztés. A kert szintkülönbségére letámasztásként akár egy hat négyzetméteres kerti tárolóhelyiség is válasz lehet, ami a kép jobb alsó sarkában látható. Fotó: Bujnovszky Tamás

Mit jelent ez a fogalom? Ahhoz, hogy ezt megértsük, először érdemes tisztán látni, mi is az az építészet. Az építészet alkotó tevékenység, melynek következményeként építmények jönnek létre – ennek az alkotási folyamatnak azonban lényegi részét képezi a közelebbi-távolabbi környezeti adottságok elemzése és figyelembevétele. Azok az „építészeti” művek, melyek nincsenek tekintettel a környezetükre, magazinba még jók lehetnek (itt terjedelmi okokból a művet általában önmagában, kontextus nélkül mutatják be), az építészet lényegét azonban nem igazán érintik. Ha valóban építészetet szeretnénk csinálni, a környezeti elemzés során szükséges figyelembe venni a természeti, táji és az épített környezetet is – jobb esetben ehhez társul még a történeti kontextus vizsgálata is (ami viszont már műveltséget feltételez).

Sajnos nagyon sok esetben az építészeti tevékenység során nem, vagy csak részben vesszük figyelembe a fentieket. Gyakori eset az is, hogy bár figyelembe veszi ezeket az alkotó, de a vizsgálata eredményeivel kimondottan szembe megy az alkotói folyamat döntései során, például szándékosan oda nem illő házat tervez ilyen-olyan, számára fontosnak tűnő okokból.

A szelíd építészet ehhez képest kifejezetten megvizsgálja, majd megérti, végül elfogadja a tervezési helyszín környezetének adottságait. Az alkotói folyamat során létrejövő házat tehát beilleszti az őt körülvevő szövetbe. A szelíd építészet eredménye szinte „láthatatlan”, annyira természetes és magától értetődő lesz, ahogy az újonnan létrejövő épület a helyére kerül. Az ilyen épületek kiegészítik a környezetüket, nem szembe mennek vele, szerepük úgy is felfogható, hogy kitöltenek egy hiányt.

De hogy jön ez a téma a fenntarthatóság témaköréhez? Magától értetődően: fenntartható épület ugyanis csak „szelíd” lehet, tehát semmilyen értelemben nem rombolhatja a környezetét létrejötte során. És itt nem csak a kertet letaroló, az eredeti terepviszonyokat teljesen átalakító földmunkákra gondolok, amelyekkel sokan kezdik az építkezést. Nem is csak a szükségleteinket jócskán meghaladó méretű, felesleges dizájnelemekkel és kiegészítőkkel telezsúfolt, reprezentatívnak szánt házakra. A terepre illesztés és az átgondolt méretezés a szelíd építészet lényegi elemei, de eszmei szempontból talán még fontosabb, ha a terep adottságaihoz vagy a valódi igényeinkhez hasonlóan fel tudjuk ismerni és figyelembe tudjuk venni környezetünk már meglévő épített értékeit is. Tágabb összefüggésben ide tartozik még az is, ha megismerjük és megértjük építészeti hagyományainkat és tudunk tanulni belőle egy 21. századi tervezési munka során is.

Az elmúlt hetekben szinte közéleti vezértémává vált az eredetileg az Apor Vilmos térre tervezett Makovecz-templom kérdése, megépüljön-e vagy sem? Makovecz Imre egykori tanítványaként, gyakorló építészként azt gondolom, ez a jelenség önmagában örvendetes fejlemény, hiszen rámutat az építészetben rejlő erőre, és egyáltalán, az építészet megkerülhetetlen jelentőségére.

Nem gondoltam volna, mikor az előző posztomat írtam, a piliscsabai campus költözése kapcsán, mekkora hullámokat fog kelteni. Azóta interjút adtam, rádióba (28.30-tól)) és tévébe is meghívtak, találkozhattam több, a témában meghatározó jelentőségű emberrel. Az interjúban felhívtam a figyelmet arra, hogy egyáltalán nem mindegy, a Mester által fő műként megálmodott templom hol épül meg. Többször elmondtam, ez a templom nem egy leendő plébániaközösség vasárnapi miseigényét hivatott kiszolgálni: leendő használói az ország és az összmagyarság azon jelentős részéből érkeznek majd, akik számára fontos ez az épület és a szellemiség, amit képvisel. Az Apor Vilmos tér nemcsak az ottani templom plébánosának véleménye szerint nem alkalmas ennek az épületnek a befogadására. Ha megépítjük, akkor nem elegendő az épület számára biztosítani a fizikailag még éppen szükséges helyet, ugyanis zarándokhellyé fog válni.

Tudom, mit beszélek: megadta a sors, hogy szerves része lehetettem egy kápolna születésének, ami hamar zarándokhellyé vált. A pilisszántói kőkápolnát 2006-ban építettük, a hozzá eredetileg rajzolt terveimet Mesterem személyesen rajzolta tovább, mielőtt rám bízta az építését. Az épületet karácsonykor (a téli napfordulóra van tájolva) és Pünkösdkor (aki nem tud elmenni Csíksomlyóra, itt vesz részt szentmisén) rengetegen látogatják. De egy átlagos hétköznap hétvégéjén is százas nagyságrendben állnak a parkoló autók a hegy lábánál. Egy 30 négyzetméteres épületről beszélünk...

A pilisszántói Boldogasszony-kápolna a Pilis-hegy oldalában, egy mészkőbánya peremére épült.

Most képzeljük el, hogy megépül Makovecz Imre látomása, ami – alkotóként tudom és mondhatom – éppen azt a szellemiséget képviseli, mint kis elődje. Mekkora jelentősége lesz? Hányan fogják látogatni, lelki megnyugvást és Istent keresve? Hány magyar ember számára válhat meghatározó szent hellyé az eddigi legnagyobb jelentőségű magyar építész legfontosabb megépült műve? Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy belássuk: nagyon sokan. Igazából még annál is többen. Az a helyzet, hogy valószínűleg nem tudjuk elképzelni, hogy mekkora hatást fog tudni kiváltani ez az épület fizikai valójában. Gondoljunk bele, papírra ceruzával megrajzolva képes volt olyan erővel hatni, hogy a mai napig erről beszélünk.

Szerintem nem beszélni kellene róla. Az az egyszerű helyzet, hogy soha nem lesz olyan nagyszabású mű, ami mindenkiből képes a tetszést és az értést kiváltani. És az is igaz, hogy nem sok olyan jelentőségű alkotója van ennek az országnak, mint Makovecz Imre volt. Lehet utálni, vagy szeretni, de megkerülni nem: legyünk büszkék rá! Mikor megépült a templom, el kell majd menni és meg kell látogatni – az is meg fogja, aki most azt gondolja, hogy nem tud vele mit kezdeni, hiszen érdekelni fogja. És ki tudja, mi fog történni a lelkében ezen a helyen. Tanuljuk meg megbecsülni kiemelkedő alkotóinkat. Pöffeszkedés, hibakeresés, sehova nem vezető, értetlen vádaskodás helyett tanuljunk meg fejet hajtani az előtt, aki ilyen szellemi teljesítményre képes!

Készítettem egy fotómontázst a javasolt helyszínről.

De hol történjen mindez? Az Apor Vilmos tér szorításában biztosan nem. Olyan helyszín kell, ahova szervezett keretek között tömegeket lehet engedni. Aminek a közelében lehet helyet biztosítani a szükséges kiszolgáló infrastruktúrának. És ami a legfontosabb: ahol az épület szellemisége nem provokatív, hanem gyógyító hatású. Meglátásom szerint ez a hely nem konkrétan Budapesten van, még ha jelentősége miatt egyértelműen az ország súlypontjába is kell tenni. Hanem a Pilisben, Budapest közvetlen közelében, éppen a már említett kőkápolna mellett. Itt van egy hatalmas, üres tér, amit az egykori kőbánya hagyott maga után. Egy akkora és olyan hely, ami képes ezt az épületet nemcsak fizikai, de szellemi valójában is befogadni. Ahol ez a hatalmas kőtemplom úgy tud helyet találni, hogy egészen Budapesttől látszik, miközben már csak anyagánál fogva is egybeolvad a környezetével. A hegy lábánál buszforduló van, és hely egy hatalmas parkolónak. A település szélén ki lehet alakítani a szükséges infrastruktúrát is.

Nemrég azt nyilatkozta Erdő Péter bíboros, hogy Budapesten nincsen szükség még egy székesegyházra, hiszen az Esztergom-Budapesti Egyházmegyében történeti okokból már van kettő bazilika is. A pilisi helyszín nemcsak sokak szerint a magyarság egykori szent helye, de ma egyházi szempontból a Székesfehérvári Egyházmegyéhez tartozik.

Tavasz óta lehetett biztosra tudni, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai története véget ért. Évekig tartott a dolog, sokáig csak találgatni lehetett, mit is szeretne tulajdonképpen az egyetemért felelős egyházi vezetés. Meggyőződésem, hogy a döntéshozók részéről nem színjáték volt a hosszúra nyúlt folyamat, hanem valódi dilemma. A szeparált agglomerációs helyszín sajátos milliője ugyanis a magyar organikus iskola épületeivel együtt negyed évszázadig képes volt különleges és méltó otthont biztosítani az itt folyó bölcsész képzésnek.

A Stephaneum épülete építészeti alkotásként kiemelkedik a campus épületeinek sorából. Fotó: Timár Gábor

Piliscsabai lakosként, korábbi helyi főépítészként úgy gondolom, hogy félreeső pozíciója miatt az egyetem és a település között ennyi idő alatt nem igazán jöhetett létre valódi szinergia, bár többen felhozzák ezt az érvet a távozás egyik indokául. Én úgy látom, az intim helyszín csak hozzátett ahhoz a hangulathoz, amit az egyedi épületek sora és az egykori laktanya erdőszéli területe együtt hordozott magában. Sok mindent megírtak már arról, mi lehetett az egyetem távozásának valódi oka, nem szeretném ezeket ismételni, inkább csak egy további szempontot tennék most ehhez, amelyet máshol nem láttam említeni.

Ez a szempont pedig az építészeté. Nem a gondolattalan, sodródó építészeté, nem is az önként vállalt módon személytelen, kizárólag szolgáló jellegű építészeté, hanem azé az építészeté, ami mögött olyan szellemi alapvetés van, amellyel az építész meghatározhatja az általa formált épület későbbi hatását és működését is. Jómagam pályakezdő építészként, vándoriskolásként Makovecz Imre személyes tanítványa lehettem, az építészképzés előtt pedig teológiát tanultam, éppen a Pázmány Hittudományi Karán, Pesten. A katolikus képzés után érdekes élmény volt szembesülnöm a hazai organikus építésziskola eszmeiségét erősen meghatározó antropozófiával. A kezünkbe adott Steiner-könyvek világa nem igazán volt összeegyeztethető az általam korábban tanultakkal – itt két igen eltérő világértelmezésről van szó. Mindezt azért hozom csak ide, mert a pezsgő piliscsabai egyetemi életbe volt szerencsém belecsöppenni éppen az ezredforduló környékén, mikor családommal Piliscsabára költöztünk. Az ide járó diákok között itt voltak egykori legjobb ferences gimnazista barátaim is, így hamar befogadtak az itteni társaságba. Egyetemista életük, amelyre ráláthattam, nem volt rossz élet, de félig kívülről nézve hamar csökkent az intenzitás, és el is indult az a lassú agónia, ami végül, csaknem két évtized alatt az egyetem költözéséig vezetett.

Fotó: Timár Gábor

Ami miatt ezeket a sorokat írom, az a gondolat, ami jó ideje fészkelte be magát a fejembe, hogy a katolikus képzés távozásának köze lehet a makoveczi építészethez is. Hiszen nem egy szellemiség a kettő. Nem az egyetemi campus Makovecz-tanítványok által tervezett, a most tárgyalt szempontból semlegesnek nevezhető épületeire gondolok, hanem konkrétan a Stephaneum épületére, az egyetlen itteni épületre, amit személyesen Makovecz tervezett és aminek átadását nem sokkal követte az addig felívelő egyetemi élet lassú leépülésének kezdete.

A Stephaneum egymásra támasztott kupoláit Rudolf Steiner első Goetheaneumja ihlette. Fotó: Timár Gábor

Építészként azt szoktam mondani, minden alkotás végső lényegét alkotója eredeti szándéka határozza meg. Amikor a valódi hatást vizsgáljuk, nem az a kérdés, milyen stílust, milyen eszközt használt, vagy mennyire sikerült tökéletesen, amit az alkotó szeretett volna, hanem az, hogy mi volt az pontosan, amit szeretett volna. A Stephaneum épülete eredendően, szándék szerint nem elsősorban katolikus épületnek készülhetett, az alkotás során a Mester számára nem ez a szempont lehetett a meghatározó. A Stephaneum épületében ugyan nem csak steineri hatások vannak, sőt – Makovecz életműve és ezen belül ez az épület is messze túlmutat az antopozófián – de az épület alapvető részei, az antropomorf jellegű kompozíció, az épületben lévő mozdulat (Makovecz szerint emelkednek és nem dőlnek a kupolák), a két, goetheaneumi eredetű kupola használata és talán legfeltűnőbb elemként a nagyterem kiáltó emberfej formájú orgonája a katolikus világképtől eltérő gondolatokat képviselnek. Az egész együtt jelen formájában inkább antropozófus épületnek tekinthető. (A kompozíció gyújtópontjában éppen az orgona van, aminek hangtalanul is elkiáltott üzenetét visszhangként dobálja egymásnak a két, egymással szembefordított kupolatér. Az antropomorf, stilizált orgonát ebben a képgalériában érdemes ilyen szemmel megnézni.) Valószínűnek tartom tehát, hogy a fentebb említett dilemma végén a költözésről szóló egyházi döntésben közrejátszhatott az antropozófia és a katolikus hit világértelmezése közötti feszültség is. Ezt az építészeti hatást érdemes lesz mérlegelni a campus következő funkciójának meghatározása során is.

Az új "székelykapu" ( a cikkben saját fotókat használok)

Alkotó ember vagyok, ennek sok előnyével és egy-két hátrányával. Nagy előny például, hogy meg tudom csinálni, ha kitalálok valamit, építettem így már sokad-magammal kápolnákat, csaknem egyedül egy házat, alkalmi közösséggel óvodai favonatot és most teljesen egyedül egy „székelykaput”. Nagyon jó érzés volt, ahogy a múlt héten a hideg és az eső ellenére, pár nap alatt készen lettem a hét és fél méter hosszú, közel három méter magas, négy és fél méteres nyílásközű építménnyel. Előny persze az is, ha olyasmit talál ki az ember, amire aztán azt mondják, „olyan, mintha mindig is itt állt volna”, ahogy újdonsült kapunkra a napokban a legkülönbözőbb helyekről meg is kaptam. Nagyon boldog lettem ettől, mert szerintem ez a legnagyobb elismerés, amit építész kaphat. Nem véletlenül nyilatkoztam egyszer, hogy a jó építészet „láthatatlan”, magyarán annyira magától értetődően áll a helyén a ház, hogy szinte észre sem veszik. A mi házunk is valószínűleg tökéletes példa erre, egy régi helybéli kérdezte ugyanis egyszer tőlem, hogy hallotta, hogy díjakat nyertem, min dolgozom? Mondtam, hogy a házunkon, erre nagyot nézett, nem értette, hogy miért.

Szükség volt az új kapura, így nem vártam tovább ezzel a dologgal, hogy a házunk előtti kis „zenkertet” kicsit lehatároljam zsákutcánk végének meglepő intenzitású forgalmától, egyúttal megteremtve valamit abból az intimitásból, ami szükséges egy ilyen kertrészlet élvezetéhez és ami a nyugodt alkotó jelenléthez kívánatos lenne. (Az alkotó lét hátránya, hogy nyugalmat igényel.) Piliscsaba-Klotildligeten lakunk, itt számos régi székelykapu található, így adta magát a választás, milyen eszközzel érjem el, amit szeretnék. Lelkes is lettem a gondolatra, hogy az utcafrontra tett művel egyszeri gyüttmentként még kicsit jobban meg is érkezem ide.

Ház és kapu

Ezt a megérkezésről szóló sejtésemet tulajdonképpen vissza is igazolta a fogadtatás, amit az elkészült kapuról a helyi közösségi oldalra feltett képeim kaptak és ami intenzitás jóformán elérte, vagy meg is haladta azt az érdeklődést, ami házunkat itt helyben korábban övezte. Remek polémia bontakozott ki napjaink közösségi életet biztosító fonójában (facebook) arról, hogy mi is a székelykapuk lényege, és hogy akkor ez a mű most székelykapu-e vagy sem.

A kerítés festése feleségem alkotása. Keskeny zsákutcában lakunk, valódi fasort sajnos nem tudunk telepíteni

A magam részéről hozzájárulva ehhez a vitához, elmondtam, hogy az én értelmezésemben ez bizony az, mert hát az volt az előkép, és van galambdúc helyett madárodú sor, az egykori szekér helyett pedig a helyi közösség számára szeretném majd tavasszal felnyitni a nagykaput az utcabálon. (A bokrok addigra új helyet kapnak majd.) És hogy a székelykapuk sem voltak egyformák és változás nélküliek. Most hozzátenném még, hogy kiskapu ezen a helyen szándékoltan nincs, a felettük lévő „tükrökben” szándékoltan nem jelenik meg üzenet (illetve de, csak azért ez már tényleg elég elvont) és más bizony a szerkezeti logika is: bonthatatlan, faragott kötések helyett egyszerűen csavarozva van, így a régi kapukkal szemben ezt már nem mondhatjuk „kötött” kapunak, ahogy azokat nevezték, ez már legfeljebb csak "kötözött" vagy „szőtt”. A régi kapuk kivitele is egyszerűsödött idővel – például a korábbi faragásokat idővel festett minta váltotta fel – ezt a sort folytatva ez a 2020-ból származó kapu már egészen egyszerű lett.

Belső hangulat

Most még 10cm mély a madáritató, jövőre szeretnénk belőle kerti tavat halakkal, csobogóval

Legutóbb feltettem a kérdést, hogy milyen házakat kellene építeni? Az összefoglaló jellegű írásban összegyűjtöttem a témában korábban született bejegyzéseimet a kompakt, fenntartható, környezettudatos házakról, amelyek átgondolt építészeti megoldásaikkal igen tetszetősek is lehetnek. Legutóbbi írásom azonban nem pusztán összefoglaló kívánt lenni, egyúttal beharangozónak is szántam a most következőkhöz.

Sokan kerestek meg tervezői feladatokkal a Média Építészeti Díja óta, amit kis, saját kezűleg épített házunkkal sikerült elnyernem 2017-ben, életem eddigi legnagyobb sikereként. Az élmény, ahogy a díjakért háromszor is fel kellett mennem a színpadra (fődíj, Index közönségdíj, belsőépítészeti különdíj), azt hiszem egy életre rögzült bennem. Amellett, hogy persze csodálatos érzés volt, nagyon mélyen elgondolkodtatott, hogy mi az a belső tartalom, amit a házunk képes volt megszólítani nemcsak a nemzetközi építészzsűriben, de a szélesebb hazai közönségben is? Akkor ez a kérdés megmaradt bennem a gondolat szintjén, a díjak után egyszerűen folytattam építésztervezői munkám, immár megnövekedett számú megkeresések birtokában. Az elmúlt évek számos szakmai megbízást hoztak, köztük igen megtisztelőeket és különlegeseket is – ezekről fogok mesélni majd a maguk idejében – de volt sok olyan megkeresésem is, amelyeket sajnos vissza kellett utasítanom. Ezek a kérések jellemzően kisebb, gazdaságosan megépíthető épületekre vonatkoztak, ami abszolút érthető ambíció, pláne, ha a saját házamat előképnek tekintjük hozzá. A kisebb épületekkel azonban fajlagosan csaknem annyi a feladat, mint a nagyobbakkal, így korlátozott kapacitású szolgáltatóként „kénytelen” voltam az utóbbi megbízásokat előnyben részesíteni, némi visszamaradt lelkifurdalás kíséretében.

Miközben ezeken a munkákon vagy éppen saját kertünk építésén dolgoztam, futott bennem tovább a film: azon töprengtem, hogyan lehetne ezt a fenntartható, egyszerű, józan szemléletet, amit a házunk is képvisel, többek számára elérhetővé tenni? Az évek alatt lassan megszülető gondolatok alapján kezdtem el aztán blogolni, hogy most végül konkrétumokkal is előálljak: mit gondolok házépítő tapasztalattal bíró emberként, tervező építészként – ráadásul némi kuriózumként teológiai képzettséggel – erről a témáról.

Bár magam is szereplője vagyok, nem igazán hiszek abban a gyakorlatban, amit a mai építési piac jellemzően kínál az újonnan építkezni vágyóknak. Meglátásom szerint alapos átrendeződésre lenne szükség. Több visszatérő probléma is van, kezdve az elhúzódó tervezési és építési folyamattól a sok jó szándék ellenére építészeti szempontból gyakran megkérdőjelezhető végeredményig, vagy a sok esetben kalkulálhatatlan költségvetésig. Számos család lesz a végsőkig próbára téve ebben a folyamatban, miközben nem szeretnének mást, mint saját otthonhoz jutni. Meggyőződésem, hogy az építési folyamat szereplőinek hatására sok esetben építünk meg olyan dolgokat, amikre valójában nincsen szükségünk, ellenben nem építünk meg olyanokat, amikre a valóban jobb életminőségünk érdekében talán mégis szükségünk lenne. (Ezekről részletesebben írtam korábbi bejegyzéseimben.) Közben változik körülöttünk a világunk, új hangsúlyok jelennek meg, többek között felerősödik a környezettudatos szemlélet mellett az intimitás iránti igény is.

Ha nem akarunk ebből a változásból kimaradni, nem nagyon van más út előttünk, építőipari szereplők előtt, mint a szemléletváltásé. Én abban hiszek, hogy már sokan vannak azok, akik józan megoldásokat keresnek. Akik nem szeretnék túlzásba vinni az építkezést, csak szeretnének például a home office lehetőségével élve közelebb lakni a természethez. Akik értik, hogy minden egyes négyzetméter megépítése igenis hatással van a környezetre, ezért felelősen kell mérlegre tenni az igényeket már a tervezés előtt. Akik kifejezetten szeretnének akár mikro léptékben, de otthon gazdálkodni. Olyanokra is gondolok, akik indulásként most csak kevesebbet tudnának a házukra szánni, és később szeretnék kibővíteni az otthonukat anélkül, hogy elölről kelljen kezdeni mindent.

Építész tervezőként tehát összeállítottam egy olyan tervrendszert, aminek segítségével azt gondolom, szinte bárki számára elérhetővé tud válni a fenti szemléletet hordozó, önálló családi ház. A számos variációt magában hordozó tervrendszer segítségével személyre szabhatóak, helyükre illeszthetőek és egyediek maradnak a házak úgy, hogy közben a tervezési feladat jelentősen egyszerűsödik, így a folyamat rentábilis tud lenni.

Égigérő Házak: változatok a tervrendszer segítségével. (Építészet: Őrfi József - Égigérő Építész Műhely, látványterv: Skandivisual)

A bejegyzésben látható épületek kompakt belső kialakításúak, de az előre átgondolt funkciókapcsolatoknak köszönhetően egyszerűen bővíthetőek, a meglévő részek utólagos megváltoztatása nélkül. Tereik mérete – reális keretek között ugyan, de – megnagyobbítható, személyre szabható, miközben minden funkció már a legkisebb változatban is kényelmes. Az így kialakítható házak a legtöbb igényre teljes értékű választ kínálnak, így bekerülési költségüket tekintve is reális átmenetet képviselnek a tiny house-ok apró világa és a szokványos, gyakran terjengős házak között. A képeken látható épületek külső megjelenése a házunkéhoz hasonló, de ez csak a saját ízlésemet tükrözi. A személyes tervezési folyamat keretében nem csak a tervrendszer egyes funkciói között lehet válogatni, hogy pontosan mi épüljön meg, de a felhasznált anyagokon, és a nyílászárók helyén, méretén is lehet változtatni, így végül minden egyes ház teljesen egyedi megjelenést tud kapni. A házak funkcionális kialakítása az egy konyha-nappalis, alvógalériás, legkisebb változattól a négy önálló szobásig terjed. Kérhető hozzájuk autóbeálló, üvegház, kerti tároló, ezek össze vannak komponálva a lakófunkciókkal. Van kizárólag földszintes és tetőtér-beépítésű variáció is. Minden épületen megjelennek visszatérő elemként a kényelmes méretű átmeneti terek, azaz a teraszok, fedett előterek, kinti közlekedők.

Égigérő Házak: változatok a tervrendszer segítségével. (Építészet: Őrfi József - Égigérő Építész Műhely, látványterv: Skandivisual)

Fontos hangsúlyozni, hogy ezek jelenleg nem kész épületek. A tervrendszer "mindössze" egy új szolgáltatás lesz, aminek segítségével olyan személyre szabható, felelős szemléletű, költséghatékony terveket tudok nyújtani, amiket a tervezési folyamatot követően felhasználásra átadok. A tervrendszernek neve is van már, ők az Égigérő Házak. Akinek tetszenek ezek a házak és úgy gondolja, hogy a saját otthona megteremtéséhez szívesen elindulna ebbe az „Égigérő” irányba, nos – ez esetben keressen bizalommal.

Itt, az Égigérő Építészen cikksorozatban foglalkoztam azzal, milyen lakóházak építése lenne kívánatos a jövőben. A témához az aktuális lendületet a pandémia első hulláma adta: a hirtelen visszavonultság szinte mindenkiben feltette a kérdést, hogy az életforma, amit élünk, hosszútávon fenntartható-e vagy sem. Jómagam évek óta élek családommal a saját kezűleg épített házamban egy pilisi zsákutca végén. Házunk sok szempontból jó előkép ahhoz, amit jelen írásban megpróbálok összefoglalni, behivatkozva a témában született írásokat a megfelelő helyeken. Aki építkezés előtt áll, annak érdemes végiggörgetnie a lentieket.

Házunk részlete a bővítés után, kertépítés előtt. Építészként sok mindent magam alakítottam ki, de végig fő szempont volt az alacsony bekerülési és fenntartási költség. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Mekkora legyen?

Ha hosszú távon fenntartható lakóházat szeretnénk, az első és legfontosabb alapvetés, hogy kerüljük a túlzó méreteket. Házunk tervezésénél a legfontosabb szempont mérlegre tenni, hogy pontosan mire van valóban és tényleg szükségünk és alaposan megvizsgálni, hogy mindez kompromisszummentesen mekkora legkisebb területen helyezhető el. Tapasztalaton alapul amit mondok, nálunk extrém példa a fentiekre a 27 négyzetméteres konyha-nappali, ami két gyerekkel is tökéletesen élhető és vendéglátásra is alkalmas a pontosan átgondolt kialakításnak köszönhetően. Akit érdekelnek tippek, hogyan lehet kompakt, de mindenre jó házat tervezni, a Környezettudatos ház legfontosabb titka-című írásban további részleteket talál. De felhívnám a figyelmet itt is arra, hogy az építészeti tervezés nem olyan egyszerű feladat, mint aminek látszik – nem árt a megfelelő előképzettség és a gyakorlat sem hozzá...

Miből legyen?

Fenntarthatóság szempontjából a legfontosabb a mérettel való takarékoskodás, ezt követi a felhasznált anyag kérdése. Bár egy kicsi háznál kisebb a jelentősége is a felhasznált konkrét anyagnak, ha széles kör számára és hosszú távra keresünk megoldást, akkor bizony ennek is megújulónak kell lennie. A vasbeton előállításához szükséges alapanyagok végesek, beépítésük nehézkes, magas szakértelmet igénylő folyamat, sok építőanyagnak pedig az előállítása, szállítása terheli meg a környezetet. A szigorodó energetikai előírásokra, az alacsony fenntartási költségre és a rendelkezésre álló, szinte korlátlan alapanyagra tekintettel meglátásom szerint a jövő a növényi alapú hőszigetelésekben rejlik. Akit a kérdés részletesebben érdekel, vagy arra kíváncsi, miért pont a hőszigetelés ehhez a kulcs, annak szól a Miből építkezzünk, ha fenntartható házat szeretnénk?-című blogbejegyzés.

Passzívház legyen-e vagy sem? Energiatakarékos megoldások

Hosszan nem érdemes taglalni, hogy miért fontos manapság az energiatakarékosság. A fűtésszámla senkinek nem szívbéli jó barátja, de ma már köteleznek is minket az egyre szigorodó előírások a fenntartható megoldások használatára. 12 megoldás, amitől energiatakarékos lesz a ház a címe a vonatkozó blogomnak, amiből kiderül, mi mindennel spórolhatunk az energián – elsősorban már a tervezéssel is. Az energiatakarékosság kérdéséhez szervesen kapcsolódik a passzívházak témája: erről szól a Most akkor kötelező lesz passzívházat építeni?-című bejegyzés.

Drága lesz egy ilyen ház?

Ha a fentieket komolyan vesszük, már sokat tettünk azért, hogy ne költsünk feleslegesen. Ha a kompakt kialakításhoz hozzávesszük, hogy érdemes elkerülni a nehezen megvalósítható megoldásokat – gondolok itt a túlbonyolított alaprajzokra vagy szerkezeti kialakításra – megint eggyel beljebb vagyunk a költségeket illetően. Ezt a kérdést járja körül a Lehet-e egy környezetbarát ház pénztárcabarát?-című írásom. Ehhez kapcsolódóan a 7+1 pont, amitől olcsóbban lehet építkezni-blogbejegyzésben röviden elmesélem, hogyan jártunk mi a saját házunkkal, majd adok pár tippet, amitől reális maradhat a költségvetés.

Hogy nézzen ki? A Pajta-stílus

Ha a fenntarthatóságra koncentrálunk és szeretnénk mindezt gazdaságosan elérni, egyáltalán nem kell lemondanunk a tetszetős építészeti megjelenésről. A mai trendek kifejezetten a „kevesebb több”-elve mentén, előnyben részesítik az átgondolt, letisztult megoldásokat. tapasztalataim szerint a fentiek összhangban vannak egymással, építészeti megjelenésüket tekintve pedig leginkább a Pajta-stílus az, ami leképezi ezt a filozófiát. A Mi is az a Pajta-stílus?-című írásomban megpróbáltam ezt az irányzatot részletesebben is bemutatni, arra is választ adva, miért pont a „pajta” a stílus névadó szava.

Összefoglalás

Ez a cikk maga az összefoglalás a jövő fenntartható és környezettudatos házaira vonatkozóan: az átgondolt méret, a jó elrendezés, a takarékos helyiségkialakítás és energetikai megoldások, a fenntartható anyaghasználat, az egyszerű szerkezetek, végül a várható alacsonyabb költségvetés és a kedvező megjelenés együttesen adhatják meg a választ a kérdésre. Sokan követik az Égigérő Építész blogot, és bár ez itt a fő csapásirány, és az egyes írásokban visszatérően szerepelnek ezek a szempontok, nem csak ezzel a témával szoktam foglalkozni. Aki szeretne elmélyülni kicsit a témában, annak viszont hasznos lehet ez a gyűjtés, egyúttal felvezetőnek is szánom a nemsokára a fentiek alapján közzétett építészeti javaslatokhoz.

Írtam nemrég róla, hogy a házunkon alkalmazott natúr faburkolattal hogyan jártunk és mennyire zavar, hogy itt-ott beszürkült a korábban egységes felület. Akkor nem tértem ki rá, hogy mindez a probléma a teraszunkon is jelentkezett, a kezelés nélküli natúr fapadló esőnek kitett része az évek alatt erősen elszíneződött. A homlokzatra házilag főztem hamulúgot, amivel sikerült a hatást erősen enyhítenem, a teraszon azonban régóta gondolkoztunk, mi legyen vele.

A fenti két  képen a terasz azon részlete látható, ahonnan az idén készült új rész kezdődik, tisztítás előtt és után

Adta magát megoldásként, hogy bérelünk egy parkettacsiszoló gépet, és az egészet felcsiszoljuk, mégsem vettem rá magam régóta. Nem a kedv hiányzott, hanem az zavart, hogy az egyes faelemek méretbeli eltérése miatt a csiszolás eredménye megkérdőjelezhető lesz: ahol egy-egy gerenda mélyebben van, azt nem fogja elérni a csiszoló. Másik gondolat volt a hamulúggal és vízzel való sikálás – ehhez azonban tényleg nem fűlt a fogam igazán. Két méter magas vagyok, és őszintén nem szeretek a padlón térdelve dolgozni, így ezt mindig csak halasztgattam.

Ma aztán váratlanul érkezett meg a problémára a megoldás. A terasz tető alól kinyúló része három napja ázott az esőben és megfigyeltem, hogy a szürke réteg itt-ott fellazult tőle és kivillant alóla a natúr fa színe. Mi lenne, most nekiállnék, lehet, hogy egész könnyen lejönne? Forradalmi gondolatomat megosztottam a feleségemmel, aki szerint szuper a felvetés, milyen jó lenne hozzá, ha lenne hosszú nyelű erős kefénk, hogy ne kelljen hajolgatni... Őszinte leszek, ez korábban egyszer sem jutott eszembe, ő viszont azt nem tudhatta, hogy van itthon ilyen... :)

A hídnak sem tett rosszat a dolog

Egy szó, mint száz, nekiláttam a csurgó esőben a szürke felületet dörzsölni. Először csak maszatolásnak tűnt, az erős vízsugár azonban látványosan távolította el a koszt a felületről. Háromszor mentem rajta végig, meglepő eredménnyel: ami korábban sötétszürke volt, jórészt visszakapta az eredeti színét. Különösen látványos a változás azon a részen, ahol a teraszt idén nyáron kiegészítettem új részekkel. Ha már benne voltam, kimentem az előkertbe is, hogy a bejáró hidunkat is lecsutakoljam.

Nincsen jobb, mint csutakolás után esőben locsolni, többször meg is ismételtem

Munka közben sok minden eszembe jutott. Nyilván tehettünk volna mi is a fa felületekre ilyen-olyan kész terméket, ami mindenfélét ígér, de építéskor ez olyan plusz vállalás lett volna (főleg a homlokzaton) ami akkor sem időben, sem pénzben nem fért bele. Maradt minden úgy, ahogy volt, én meg igyekszem együtt élni a felmerült következményekkel. Egy biztos: ha bármit rákentünk volna, a padló előbb-utóbb ugyanúgy beöregszik, csak máshogy lesz csúnya. Azt a csúnyaságot pedig egy háromnapos eső biztosan nem oldja fel. Megértettem azt is, hogy a szürkülés finom beavatkozással is valóban eltávolítható a fáról, nem maga az anyag változik el, hanem rajta képződik ez a réteg.

Előtte-utána

2003 decemberében, egy erősen ködös délutánon igyekeztem felfelé a Pilis-hegy délkeleti lejtőjén. Nem sokkal korábban a falu polgármesterével, Szőnyi Józseffel beszélgettem arról, hogy hova szeretnének kápolnát. Felajánlottam neki, hogy segítek. Éppen építész diplomamunka előtt álltam és mivel hittanári végzettségem is volt, erősen érdekelt a feladat. Elmagyarázta hát nekem, hol induljak el, merre forduljak. A kereszt onnan már látszik – mondta, nem tévedhetek el. A köd miatt azonban nem látszott a kereszt, valószínűleg letérhettem az ösvényről, a jegesre fagyott havas lejtőn többször elestem és visszacsúsztam, mire felértem a leendő kápolna helyéhez. A régi mészkőbánya rézsűkkel tagolt peremén megérintett a megadott helyszín. Van Szent György-vonal is, bemérettük – jutott eszembe még, amit mondott. A polgármesternek akkora keze volt, mint egy péklapát. Munkát alig látott kezemmel alig bírtam a szorításon valamit viszonozni, mikor találkoztunk.

A pilisszántói Boldogasszony-kápolna egy régi bánya peremén áll. Ugyanúgy mészkőből van, mint amit itt kitermeltek, csak ez az anyag a Pilis másik végéből származik, ott tömörebb, jobb minőségű (saját fotó)

A helyszínre természetesen a következő évben többször visszatértem, amíg megpróbáltam a kápolna tervezéséhez szükséges ismereteket összegyűjteni és építészként rájönni, hogy is legyen ez az épület. Jártam a régi mészégető kemencéknél, a temetőben, a templomban, a régi alagutakban, beszélgettem a helyiekkel, de főleg Szőnyi Jóskával. Nagyon imponált az ismeret, amit megtudtam, hogy a tótok úgy rakták meg a kemencét az égetni való kövekkel, hogy boltozat alakuljon ki belőlük, ami alá tüzet tudtak gyújtani. Három-négy méter átmérőjű szerkezet volt ez, rajta tonnányi súllyal, kötőanyag nélkül, az egész a kemence falába épített peremekre terhelt. Szőnyivel beszélgetve, nem akartuk sokkal nagyobbra a kápolnát sem, olyan öt méter körüli méret jónak tűnt. Nyilván magas térrel, nemcsak akkorával, amibe egy farakás elfér.

Kemence rajzok, 2004 február (Rajzok: Őrfi József)

Az álboltozat a fentiek miatt eszmeileg és gyakorlatilag is jó megoldásnak tűnt. Az álboltozat olyan kupola, amiben nincsen feszültség: metszeti íve a két kézzel lelógatott lánc görbéjével azonos, csak az ív nem lefelé, hanem felfelé áll. Az volt az ötletem, hogy fából készítünk egy ilyen formájú zsalut, ezt pedig fagyálló habarcsba rakott mészkővel körbefalazzuk. Ha kész, kivesszük a zsalut, meg kell, hogy álljon. A faluban megismert római kori maradványokról az jutott eszembe, hogy jó lenne nekünk is az a régi technika, ahogy a falban oltott kövekkel és égetett mésszel akkoriban falaztak. Hiába kísérleteztünk azonban többször is Szőnyivel, a hivatal pincéjében próbálgatott kicsi mészkőfalaink mindegyike könnyen széttört száradás után. Végül találtunk egy korszerű, kültéri falazóhabarcsot, amit kifejezetten kőfalakhoz ajánlott a gyártó, megszilárdulva ráadásul fehér színű volt az adalékként használt pilisi mészkőtől.

Ilyenformán megnyugodtunk, hogy megtaláltuk a technikai megoldást, én pedig felrajzoltam egy kis patkó-forma alaprajzot, amit az egy irányba felnyitott kör adott ki... Ugyanis pont a lényeget nem mondtam még, a helyszín jelentőségét éppen ez adta, és ezért szerették volna ide a kis templomot, mert a panoráma túl oldalán, a dombok között december 21-én felkelő nap minden évben egyenesen ide világít. A kápolnát emiatt Boldogasszonynak kívánták szentelni a helyiek, akinek szobrát aranyba öltözteti majd a téli napfordulós napsugár. A helyiektől érkező alapgondolat nagyon erős volt, szerettem volna hát átlátni a mögötte lévő tartalmakat. Hittanári végzettséggel vettem kezembe a témához kapcsolható könyveket: a Pilissel, magyarságkutatással és a népi kultúrával, illetve a keresztény-pogány kultúrkörök kapcsolatával, a hagyományok átvételével és átalakulásával foglalkozó irodalmakat. Volt ezek között tisztán tudományos mű, autentikus és persze kevésbé autentikus forrás is. De építészként nagyon élveztem, ahogy feltárult előttem ez az ismeretanyag, figyeltem az információk között megbújó tartalmakra, amelyek az épületet alakíthatták. Különösen érdekesnek és hitelesnek találtam Falvay Károly munkásságát a Boldogasszony kultuszról, a nagyboldogasszony és a kisboldogasszony közötti viszonyról. Mindent egybevetve, végül olyan épületet szerettem volna létrehozni, ahol megtalálja Akit keres az is, aki az egyházon belülről és az is aki kívülről érkezik.

A kemence, mint előkép ehhez több szempontból is nagyon megfelelőnek tűnt. Többek szerint a pálos rend születésének helyszíne is ez a pilisi terület, a szerzetesek pedig éppen a hegyben megbújó barlangokban laktak. A kőkemence belső tere barlangnak is megfeleltethető. A téli napforduló üzenete pedig az ősi hagyomány szerint az új élet születése, hiszen innen hosszabbodtak a nappalok - természetes, hogy megünnepelték.  A teológián azt tanultam, hogy a karácsony időpontja is ezért lett ide időzítve. Krisztus születése a fény születése - ezt a gondolatot el tudták fogadni az újonnan megtérített népek. A tervezés alapjául szolgáló gondolat tehát éppen erről szólt. A kápolna formája értelmezhető úgy is, mint az a méh, amelyben a besütő napsugár hatására az új élet megfogan és megszületik - éppen a szentmisén bemutatott oltáriszentségben. 

Kő faragványok a tövises kereszt mintával. Nemcsak a kemencék, a helyi temetőben talált bal oldali kő lenti mintája is egyértelmű inspirációs forrás lett a kápolna formájához. Van, aki szerint barlangban lévő embert ábrázol, mások szerint kulcslyuk

A patkóforma alaprajzra a kapuval szemben került hát hely a tervben egy Boldogasszony-szobornak, hogy tényleg napba öltözhessen. Körben pedig rajzoltam egy kőpadot, ahogy a kemencékben volt a terhet viselő perem. A méret ötméteres belső átmérő lett, a bejárat irányába hét méterre megnyújtva. Ezen állt a kis láncgörbe alakú metszet is, a fentiek szerint. A forma alakításában ezen a ponton elbizonytalanodtam, sehogy sem találtam a megoldást, hogyan legyen ez befejezve a kapu irányában. Magán a kapun is hosszasan gondolkoztam, sokat nézegetve azt a híres helyi követ, ami egy kis íves talapzaton álló, tövisekkel tagolt nagy keresztet ábrázolt. A talapzatban látható forma üzenete foglalkoztatott. Gondolkodás helyett végül valami ehhez hasonlót faragtam. Lemodellezve az építési folyamatot, a kupolaformát először viasztömbből alakítottam ki (fa zsaluzat helyett) és erre öntöttem rá a gipszet, amit aztán sokáig farigcsáltam. Úgy képzeltem akkor, hogy kéthéjú lesz a kupola, az első réteget nagyobb, erőteljes kövekből rakjuk ki, a külső, tömörebb réteg pedig ezt védi majd.

A Boldogasszony-kápolna első modellje 2004-ből (saját fotó)

Szőnyi Jóskát sajnos nem győztem meg teljesen az elképzeléssel. Bár nem volt ellenvetése, de láttam rajta, hogy még hiányzik neki valami. Tudta, hogy Makoveczéknél dolgozom, ezért megkért, hogy szerezzem meg az elképzelésünkhöz a Mester támogatását, ezzel legitimálva az elképzelést a helybéliek felé. Akkor mi ugyan már másfél éve gondolkoztunk ezen a dolgon, a kápolna ötletnek azonban híre ment, így az én gipszmodellemen kívül addigra már két másik önkéntes tervjavaslat is született az épületre, két másik tervezőtől. Ezzel a három tervvel mentem hát be a Mesterhez, támogatását kérve. Nem emlékszem utólag, miért hagytam otthon a gipszmodellt és miért csak egy rossz fotót mutattam róla neki. Néha saját magunknak tudjuk a legnagyobb hibákat okozni. Talán attól féltem, eltöröm útközben, nem tudom. Ő mindenesetre így is kiemelte a modellemről készült fotót a három bemutatott terv közül, és azt mondta: ez a legorganikusabb, de nincsen kész. Érezhetően neki is hiányzott tehát valami. Én azonban csak a mondata elejére koncentráltam: ez a legorganikusabb... Mondtam neki, hogy éppen az enyémet választotta ki, és megkértem, hogy ha jön a levél a polgármestertől, akkor írja meg neki. Ezt akkor rám hagyta, én pedig megköszöntem és mentem a dolgomra. Sok évvel később jöttem csak rá, hogy ezen a ponton tanítványaként azt kellett (és illett) volna neki mondanom, hogy ha ez a legjobb, de nincsen kész, akkor segítsen nekem ezt a tervet befejezni. 27 éves voltam ekkor, volt egy katolikus hittanári és egy építészmérnöki diplomám, tervezési tapasztalatom pedig szinte semmi, nagy dolog lett volna, ha igent mond. Sajnos akkor ez az evidens megoldás nem jutott eszembe.  Mikor jött a levél Makovecznek Szőnyitől, a három tervről a javaslatát kérve, a Mester a felvázolt megoldások helyett más utat választott. Rajzolt egy saját tervet, amit visszaküldött neki. Mikor erről később Pilisszántón a helyiektől értesültem, összedőlt bennem a világ. Nagyon nem értettem a dolgot, ezért elmentem egy rendezvényre ahol tudtam, hogy ott lesz és rákérdeztem nála, hogy miért járt így el. Másnap várt az irodájában és megmutatta nekem a rajzait. Akkor megörültem, mert bár sok Makoveczes motívum jelent meg a magabiztos rajzokon, ráadásul új elem volt a két torony is (ez volt az, ami hiányzott tehát!), az elképzelés lényege mégis csak az egy irányba megnyitott mészkő kupola maradt... Nagy visszaigazolás volt ez nekem. Beszélgettünk kicsit róla, végül azzal rendeztük egymás közt a dolgot, hogy rám bízza, mit valósítok meg belőle. Ha akarod, ezeket a rajzokat szét is tépheted, mondta. Én ott akkor magamban megfogadtam, hogy dehogy tépem szét, megépítem az ő tervéből, amit lehet. Ez aztán így is történt, arról azonban ott és akkor nem beszéltünk, hogy mi legyen a státuszom a folyamatban.

A Mester rajza a kísérő levéllel egy akkori adománykérő kiadványból

Az építés azonban egyértelműen rám lett tehát bízva, ahogy a tervek sorsa is. Ezeken pár változást muszáj volt tennem, felmérve az adományokból rendelkezésünkre álló szűkös kereteket és a lehetőséget, amit egy önkéntesekkel végzett kivitelezés jelent. A Mester rajzán új elemként megjelent, keresztes arcú kő tornyokat ezért a kiviteli rajzokon arányaiban karcsúbbra és egyszerűbbre vettem. Kitaláltam, hogy belül üregesek lesznek, így nemcsak kevesebb kő kell hozzájuk, de egyúttal harangtoronyként is tudnak funkcionálni. Elhagytam körben az ablakokat is azért, hogy a kupola egyhéjú falazott szerkezetként, vasbeton erősítések nélkül is kellően állékony lehessen. Volt a Mester rajzai között alaprajz is, arra szaggatva be volt rajzolva a keresztes kő mintája, abból lett némi töprengés után az üvegezett felülvilágító gondolata. A befoglaló méreteket tekintve maradtam az eredeti elképzelésnél.

A tornyok belső zsaluzata bent maradt. Az aljukban lévő kis tér sekrestyeként és harangtoronyként is működik (saját fotó)

Maga az építés irányításom alatt, összesen mintegy 50 önkéntes lelkes részvételével 2006 júniusától novemberig tartott. Az építés szervezését Szőnyi Jóska végezte. Én az építésvezetés, ő a szervezés mellett végigdolgoztuk az egészet kétkezi munkával is. A fa zsaluzat köré a fent említett kültéri habarcsba raktuk a mészkő tömböket, alulra nagyobbakat, felfelé haladva kisebbeket. A szerkezet vastagsága alul 80, felül 35 cm körül van. Egy-egy sor úgy készült, hogy került egy sor kő közvetlenül a zsaluhoz, egy sor pedig a külső élhez, a kettő  közé pedig kisebbeket tettünk, majd soronként kitöltöttük habarccsal. A változó vastagság miatt a zsalura fél méterenként felírtam, hogy milyen szélesre kell falazni. Sokan vettek részt a munkában, mindenki önkéntes jelleggel. Egyvalaki aztán nem nézte a számokat, viszont jó lendületesen dolgozott. Fél délutánnyi munkával sikerült neki egy komoly horpadást falazni a kupola hátuljába... Ezt később több napi munka volt apránként kijavítani.

A Mester meózza a megkezdett építést. Ez az egyik a vele készült kevés közös fotóm közül (fotó: Szőnyi József)

A vas kapu kiosztásához egy dombon álló életfa motívumot rajzoltam. A kaput részletgazdag kivitelben Kontur Balázs szobrász-festőművész barátom készítette el. Makovecz később azt mondta rá, "addig csavarta, amíg bírta" (saját fotó)

A falazásnál aztán én is követtem el hibát, a tornyokat nem éreztem igazán. Az egyik torony keskenyebb lett a felső szakaszán a másiknál, itt nem figyeltem eléggé, hogy betartsuk a zsalura írt távolságot. A két fejet Sándor Ákos barátommal együtt falaztuk fel (ő volt a legkitartóbb segítőnk), az arc-részt azonban már mindkettőn egyedül csináltam és sajnos nem sikerültek szépre. Mikor végre lebontottuk az állványt, lentről nézve kicsinek találtam a felkerült tövises kereszteket is és túl nagynak az alattuk lévő harangnyílásokat, a tornyokat pedig túl karcsúnak a kupola masszív tömege mellett. Fent az állványon állva, munka közben egészen máshogy nézett ki. Valószínűleg ezek a hibák is közrejátszhattak abban, hogy a Mesterrel nem sikerült később újra megtalálnunk a hangot és sosem beszéltük ki ezt az egészet. Nekem meg be kellett látnom, hogy a nagy önbizalom közepette nemcsak a tervezésnél, de az építésnél is nagynak bizonyult rám a kabát. Az vigasztal csak, hogy mennyien szeretik az elkészült épületet és milyen fontossá vált sokaknak. Mert bár kicsi ez a kápolna, a hatása annál nagyobb lett, köszönhetően a sok jó szándéknak is, amit közösen beleépítettünk.

A Mester által a kapu fölé rajzolt szárnyas napkorongot először szintén gipszből modelleztem meg, ezt a mintát adtuk oda egy vörösvári kőfaragónak, aki nagyon szépen elkészítette (saját fotó)

A Makovecz-rajzokon szereplő, trónon ülő, szárnyas Boldogasszony-szobor Péterfy László kezei között megszelídült. Nem volt rá pénzünk, hogy kőből készülhessen, így gipszből van. Szárnyas kialakítás helyett egyszerű nyíló virágot tart a kezében. Év közben kifejezéstelennek tűnő arca akkor telik meg élettel, amikor rásüt a napfordulós nap... A szobor arca december 21-én és a kereszt-felülvilágító a napsütésben. Az üvegkereszt 5 méter hosszú, körülötte rejtett vasbeton koszorúval, benne acél merevítésekkel. Alsó és felső borítását törmeléküvegből Buczkó György készítette. A Boldogasszony-szobor Péterfy László munkája, és éppen akkora, hogy a kapun besütő fény körberajzolja (saját fotók)

Azért egyszer még szívesen kijavítanám a hibákat. Megigazítanám kicsit a két torony alakját, és szeretném aprólékos figyelemmel befejezni a felső részüket is. Ennyivel tartozom a Mesternek és azt hiszem magamnak is. Hogy rendeződjön végre közöttünk a viszony. 

A fenti cikk aktualitását ez a helyszínen kihelyezett tábla adta, amit nemrég láttam odakint. A tervezés éve tehát helyesen: 2004-2006. Építés és átadás éve: 2006. Tervezte: Ezt ha egyszer találkozom vele, még megbeszéljük... Addig is: Tervezte: Makovecz Imre

A házunkon teljesen natúr faburkolat van, ennek minden előnyével és hátrányával. Előny, mert amit nem kenünk rá a kültéri fára, az nem is jöhet le róla - ami sokszor igencsak csúnya látvány tud lenni. A natúr anyag ráadásul éppen annyira szép és őszinte, mint volt a régi parasztházakon, ahol hosszú idő alatt szinte feketére öregedtek a falakban, kültéri padlókban használt fagerendák. A régi parasztházakat ugyanúgy önerőből, saját kezükkel építették, ahogy a mi házunk is készült, a natúr fa használata is erősíti a párhuzamot, két eltérés azonban biztosan van. Az egyik, hogy AZ a faanyag nem EZ a faanyag: azok évszázados erdőkből, megfelelő időben kitermelt, magas gyantatartalmú anyagok voltak, ezek meg ilyen erdőnek mondott, épphogy már kivágható telepítésekből származó, gyantát alig tartalmazó anyagok, amiket pár év alatt megesz az őket érő idő. A másik eltérés, hogy azokat a régi házakat építésük után valószínűleg nem övezte akkora figyelem, mint a mienket, ami az elnyert díjak miatt rengeteg felületen megjelent. A fokozott figyelemért azóta is nagyon hálás vagyok, de azért jól jött, amikor kicsit lecsengett a dolog, és az állandó készenlét helyett végre a munkámra koncentrálhattam. Nemrég azonban megint érkezett egy neves magazintól megkeresés, hogy akkor jönnének fotózni...

Kép a frissen elkészült ház bejáratáról. Az utcai homlokzat az alsó részen már ekkor elkezdett szürkülni (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Sajnos ezúttal nem mondhattam mást, minthogy várni kell. Szabadidőmben épülget a kert, nem igazán szép a frissen telepített fű, most készül az alsó szint, szóval átmeneti állapotok vannak. Azt már külön nem emeltem ki, hogy hát, hogy is mondjam, közben a ház sem pont úgy néz ki, mint amit csak úgy lefotóznak, aztán mindjárt jól mutat az újságban a többi épület között. A homlokzatra tett faanyag ugyanis elkezdett beszürkülni. Ez persze önmagában nem lenne baj, én például kifejezetten szépnek látok egy egységesen, természetesen beszürkült faházat. Hárdkór építész-szemmel még a foltosra szürkült fafelületek is szépek, istenem, hát ilyen az, ha múlik az idő... Csak hát nekem nincsen ilyen szemem, vagy nem tudom, a lényeg, hogy engem zavar és óhajtanám vissza az egységes, friss faanyag látványát. Különösen az utcafronton kezdett igazán csúnya lenni a felület, mert két hatás érte egyszerre az alsó sávot: itt már nem védte esőtől a kinyúló tető, közben pedig alulról kapta a csurgóeresz miatt felcsapó saras vizet rendesen.

Míg a baloldali homlokzat egységesen szürkül, mert nincsen felette eresz, az utcafronti oldalon problémát okozott a csurgóeresz léte és a szivárgó hiánya (Saját fotó)

Tudom, nagyon ciki, miért nem készült rögtön szivárgó kavicsréteg a homlokzat előtt és egyáltalán, miért raktam ereszt, tudhattam volna, hogy így nem lesz egységes a szürkülés. Az ereszre van mentségem: az eredeti épületen, amit hosszában megbővítettem eleve volt, a régi és az új rész között pedig éppen az ereszburkolattal alakítottam ki a rendezett kapcsolatot. A kavics hiányára prózaibb volt az ok: a miénk, mint oly sok másik, szintén olyan építkezés, amire sosincs igazán pénz és idő, egyszerűen nem jutottam el időben eddig a feladatig. A kritika ettől függetlenül jogos, a felmerült problémára viszont kellett a megoldás.

Ebben a vödör "sár"-ban volt minden reményem... (saját fotó)

A szürkült felület kapcsán jutottam el egy újabb ismerethez, ezért írhatok most a házilag készült, forró hamulúg jótékony hatásairól. A homlokzati probléma nem új keletű nálunk, a csúnya szürkülés elég hamar jelentkezett, így korán megoldás után kellett nézni. Valamit egyszer hallottam fél füllel arról, hogy régen hamuból főztek lúgot és azzal vissza lehet tisztítani a beszürkült fát, hát utánanéztem a neten, ahol találtam végül annyi információt, hogy megpróbáljam én is. Nem bonyolult a dolog, bár nem egy tiszta munka: egy rész fahamuhoz adni kell három rész vizet, megfőzni, leszűrni és a forró, koszos kinézetű, lúgos vízzel lesikálni a szürkeséget a fafelületről.

Munka közben...

Elég szkeptikus voltam, a főzet is inkább hasonlított sárhoz, mint bármi máshoz, de aztán nekiláttam és többé-kevésbé tényleg működött a dolog. Azon túl, hogy elég fárasztó, csapatban jobb lehet csinálni, mert a lúggal és dörzskefével fellazított réteget érdemes vízzel egyből lemosni az anyagról. A felhasznált hamu sem mindegy, minél jobb minőségű faanyagból származik, a lúgos hatás is annál erősebb lesz.

... és után. Frissen egész meggyőző volt, aztán ahogy megszáradt, már nem volt ennyire szép

Ilyen lett száradás után. Látszik a dolog, de azért nem olyan feltűnő, mint előtte volt. (Kornél kutyát mondjuk biztosan nem zavarja.) Nem mentem rá még egyszer, de valószínűleg még segített volna rajta

Házi hamulúg helyett lehet venni persze speciális, szürkeségeltávolító termékeket, a lényeg azonban ott is a lúgos hatás és a vízzel való lemosás lesz. Ami a házunk mostani állapotát illeti, a szürkülés probléma ismét jelen van és nemcsak ezen az oldalon, de a kert felől nézve is zavaró. Az újságban való megjelenésről azért nem mondtam le, már kitaláltam, mi lesz a megoldás, hogy szépek legyünk újra... Tavasszal elmesélem majd, hogy sikerült.

Aki volt már nyaralni a mediterráneumban, például Olaszországban, nehezen vonja ki magát a helyben jellemző, rusztikus, régi épületek hatása alól. Ezek a megkapó házak jellemzően egyszerű tömegűek, a tetejük viszonylag alacsony, anyaguk többnyire kő, vagy vakolat, szép fa kapukkal és ablakokkal, gyakran kovácsoltvas kiegészítőkkel. Általában gyönyörűen művelt, virágzó kert, színes bokrok, cserjék veszik körbe őket... Megvan a kép? Nyaralás után hazautazva aztán megmarad a vágyakozás, hogy itthon is ilyen környezetben szeretnénk élni...

Jó példa lehet az új "Pajta-stílusra" akár a saját házunk is. A képen látható épületrésznek a régi pajtákhoz hasonlóan szintén "gazdasági" feladata van: itt lakik az autó és itt található a hobbiműhely és a kerti tároló is. (Építészet: Őrfi József, fotó: Bujnovszky Tamás)

A rendszerváltás utáni hazai építési piac hamar felismerte ezt a vágyat, így megjelentek és gyorsan elterjedtek az úgynevezett „mediterrán” házak, amik ezt az életérzést lennének hivatottak megadni gazdáiknak. Miközben építészeti logikájuk sajnos nem is állhatna távolabb az eredeti mediterrán házak szellemiségétől, ráadásul itthon kifejezetten előzmény nélküliek, mondhatni tájidegenek, ezek az épületek határozták meg az elmúlt évtizedek magyar családi ház építészetét. Persze ezeken a házakon nem hagyományos okból alacsony a tető hajlásszög, mint délen, ahol a kevés eső miatt alakult ki ez a megoldás, hanem csak azért, mert az alacsony tetőket kevesebb faanyaggal tudták megoldani, így több haszon maradt rajta. A formai hasonlóság miatt pedig rá lehetett mondani hogy „mediterrán”, meglovagolva a fent említett életérzést, amit a nyaralásból hazahozunk magunkkal.

Lakópark részlete "mediterrán" házakkal. (Saját fotó)

Ezek a házak azonban lassan kezdenek kimenni a divatból, helyettük újabban egyre több a – szintén felületes megnevezéssel – „bauhaus” stílusúnak mondott ház: ezek többnyire lapos tetős épületek, a homlokzaton jellemzően fehér színt használnak, egyediségüket a tömegképzés és a nyílászárók kiosztása adhatja. Bár jó tervező kezében ebben az irányzatban sok lehetőség van, sokak számára azonban hiányzik valami ezekből a házakból (talán éppen a fent említett életérzés), ráadásul a környezetbe illesztésre tekintettel az építési szabályozás sem enged sok helyszínen tető nélküli épületformát építeni.

Egyszerű formákat használó, pajta-stílusú épületterv (Építészet: Őrfi József, látványterv: Skandivisual)

Talán emiatt, talán ízlésbeli változások miatt is, egyre jobban terjed azonban egy másik új stílus is, aminek kortárs, divatos házai kifejezetten tekintettel vannak a hazai építészeti tradíciókra, ennek ellenére azonban – vagy éppen emiatt – nemcsak képesek a mai ízlésnek megfelelni, de kifejezetten időtálló esztétikát is képviselnek. Ezeket a gyakran nyeregtetőt (egy vonal mentén egy tetőgerinc, két irányba lejtetett szimmetrikus vagy aszimmetrikus tetőkkel) használó épületeket egyszerű, hagyományos tömegképzés jellemzi, miközben a homlokzatképzés, a nyílászárók kialakítása és az anyaghasználat tekintetében nagy szabadságot kínálnak. Ezeknek az új stílusú épületeknek a szellemi előzményét leginkább a hagyományos népi építészetben lehet keresni, de esetükben a régi lakóházak helyett sokkal inkább tekinthetőek előképnek a régi gazdasági épületek: pajták, csűrök, egyéb tárolók.

Az előbbi épület nézete a másik oldalról. (Építészet: Őrfi József, látványterv: Skandivisual)

Míg a lakó funkciójú parasztházaknál szinte kizárólagos megoldás volt az egyszerű, egymás mögé helyezett helyiségsor a déli oldalon tornáccal, a régi gazdasági épületek szerkesztése sokkal sokrétűbb és szabadabb volt. Gyakran lehetett találkozni kifejezetten egyedi megoldásokkal, attól függően, hogy milyen funkciókat szolgált pontosan az építmény. Sokszor ugyanis társították ezeket a feladatokat, így egy pajta egyszerre adhatott helyet a szekér mellett az állatoknak és a terményeknek is. Az eltérő funkciók társítása, a szabad belső térszervezés, a formai hasonlóságok és a szerkesztési analógiák miatt is nevezhetjük az egyszerűség és érthetőség kedvéért „pajta-stílus”-nak ezt a régi-új építészeti irányzatot, amit egyébként a hazai szabályozási környezet is erősen preferál. Építészként meggyőződésem, hogy a következő évtizedeket ez az irányzat egyre inkább képes lesz meghatározni, a közelmúlt egymásra licitáló, zavaros összképű házait és a rendszerváltás előtti TTT (tűrt-tiltott-támogatott) építészet félreértéseit magunk mögött hagyva időtállóbb, értékes építészeti környezetet létrehozva.

Ez az egyedi kialakítású gazdasági épület a pityerszeri skanzenben remek inspirációs forrás lehet akár egy kortárs épület tervezésénél is (Fotó: Őrfi József)

Ennek a bejegyzésnek már meghaladná a kereteit, de következő írásomban megpróbálom összefoglalni a hagyományos, népi építészet logikájából merítő, mégis igencsak kortársnak mondható új Pajta-stlus építészeti ismérveit, hogy könnyebben felismerhessük környezetünkben az ebben a szellemben felépült házakat.