2003 decemberében, egy erősen ködös délutánon igyekeztem felfelé a Pilis-hegy délkeleti lejtőjén. Nem sokkal korábban a falu polgármesterével, Szőnyi Józseffel beszélgettem arról, hogy hova szeretnének kápolnát. Felajánlottam neki, hogy segítek. Éppen építész diplomamunka előtt álltam és mivel hittanári végzettségem is volt, erősen érdekelt a feladat. Elmagyarázta hát nekem, hol induljak el, merre forduljak. A kereszt onnan már látszik – mondta, nem tévedhetek el. A köd miatt azonban nem látszott a kereszt, valószínűleg letérhettem az ösvényről, a jegesre fagyott havas lejtőn többször elestem és visszacsúsztam, mire felértem a leendő kápolna helyéhez. A régi mészkőbánya rézsűkkel tagolt peremén megérintett a megadott helyszín. Van Szent György-vonal is, bemérettük – jutott eszembe még, amit mondott. A polgármesternek akkora keze volt, mint egy péklapát. Munkát alig látott kezemmel alig bírtam a szorításon valamit viszonozni, mikor találkoztunk.

A pilisszántói Boldogasszony-kápolna egy régi bánya peremén áll. Ugyanúgy mészkőből van, mint amit itt kitermeltek, csak ez az anyag a Pilis másik végéből származik, ott tömörebb, jobb minőségű (saját fotó)

A helyszínre természetesen a következő évben többször visszatértem, amíg megpróbáltam a kápolna tervezéséhez szükséges ismereteket összegyűjteni és építészként rájönni, hogy is legyen ez az épület. Jártam a régi mészégető kemencéknél, a temetőben, a templomban, a régi alagutakban, beszélgettem a helyiekkel, de főleg Szőnyi Jóskával. Nagyon imponált az ismeret, amit megtudtam, hogy a tótok úgy rakták meg a kemencét az égetni való kövekkel, hogy boltozat alakuljon ki belőlük, ami alá tüzet tudtak gyújtani. Három-négy méter átmérőjű szerkezet volt ez, rajta tonnányi súllyal, kötőanyag nélkül, az egész a kemence falába épített peremekre terhelt. Szőnyivel beszélgetve, nem akartuk sokkal nagyobbra a kápolnát sem, olyan öt méter körüli méret jónak tűnt. Nyilván magas térrel, nemcsak akkorával, amibe egy farakás elfér.

Kemence rajzok, 2004 február (Rajzok: Őrfi József)

Az álboltozat a fentiek miatt eszmeileg és gyakorlatilag is jó megoldásnak tűnt. Az álboltozat olyan kupola, amiben nincsen feszültség: metszeti íve a két kézzel lelógatott lánc görbéjével azonos, csak az ív nem lefelé, hanem felfelé áll. Az volt az ötletem, hogy fából készítünk egy ilyen formájú zsalut, ezt pedig fagyálló habarcsba rakott mészkővel körbefalazzuk. Ha kész, kivesszük a zsalut, meg kell, hogy álljon. A faluban megismert római kori maradványokról az jutott eszembe, hogy jó lenne nekünk is az a régi technika, ahogy a falban oltott kövekkel és égetett mésszel akkoriban falaztak. Hiába kísérleteztünk azonban többször is Szőnyivel, a hivatal pincéjében próbálgatott kicsi mészkőfalaink mindegyike könnyen széttört száradás után. Végül találtunk egy korszerű, kültéri falazóhabarcsot, amit kifejezetten kőfalakhoz ajánlott a gyártó, megszilárdulva ráadásul fehér színű volt az adalékként használt pilisi mészkőtől.

Ilyenformán megnyugodtunk, hogy megtaláltuk a technikai megoldást, én pedig felrajzoltam egy kis patkó-forma alaprajzot, amit az egy irányba felnyitott kör adott ki... Ugyanis pont a lényeget nem mondtam még, a helyszín jelentőségét éppen ez adta, és ezért szerették volna ide a kis templomot, mert a panoráma túl oldalán, a dombok között december 21-én felkelő nap minden évben egyenesen ide világít. A kápolnát emiatt Boldogasszonynak kívánták szentelni a helyiek, akinek szobrát aranyba öltözteti majd a téli napfordulós napsugár. A helyiektől érkező alapgondolat nagyon erős volt, szerettem volna hát átlátni a mögötte lévő tartalmakat. Hittanári végzettséggel vettem kezembe a témához kapcsolható könyveket: a Pilissel, magyarságkutatással és a népi kultúrával, illetve a keresztény-pogány kultúrkörök kapcsolatával, a hagyományok átvételével és átalakulásával foglalkozó irodalmakat. Volt ezek között tisztán tudományos mű, autentikus és persze kevésbé autentikus forrás is. De építészként nagyon élveztem, ahogy feltárult előttem ez az ismeretanyag, figyeltem az információk között megbújó tartalmakra, amelyek az épületet alakíthatták. Különösen érdekesnek és hitelesnek találtam Falvay Károly munkásságát a Boldogasszony kultuszról, a nagyboldogasszony és a kisboldogasszony közötti viszonyról. Mindent egybevetve, végül olyan épületet szerettem volna létrehozni, ahol megtalálja Akit keres az is, aki az egyházon belülről és az is aki kívülről érkezik.

A kemence, mint előkép ehhez több szempontból is nagyon megfelelőnek tűnt. Többek szerint a pálos rend születésének helyszíne is ez a pilisi terület, a szerzetesek pedig éppen a hegyben megbújó barlangokban laktak. A kőkemence belső tere barlangnak is megfeleltethető. A téli napforduló üzenete pedig az ősi hagyomány szerint az új élet születése, hiszen innen hosszabbodtak a nappalok - természetes, hogy megünnepelték.  A teológián azt tanultam, hogy a karácsony időpontja is ezért lett ide időzítve. Krisztus születése a fény születése - ezt a gondolatot el tudták fogadni az újonnan megtérített népek. A tervezés alapjául szolgáló gondolat tehát éppen erről szólt. A kápolna formája értelmezhető úgy is, mint az a méh, amelyben a besütő napsugár hatására az új élet megfogan és megszületik - éppen a szentmisén bemutatott oltáriszentségben. 

Kő faragványok a tövises kereszt mintával. Nemcsak a kemencék, a helyi temetőben talált bal oldali kő lenti mintája is egyértelmű inspirációs forrás lett a kápolna formájához. Van, aki szerint barlangban lévő embert ábrázol, mások szerint kulcslyuk

A patkóforma alaprajzra a kapuval szemben került hát hely a tervben egy Boldogasszony-szobornak, hogy tényleg napba öltözhessen. Körben pedig rajzoltam egy kőpadot, ahogy a kemencékben volt a terhet viselő perem. A méret ötméteres belső átmérő lett, a bejárat irányába hét méterre megnyújtva. Ezen állt a kis láncgörbe alakú metszet is, a fentiek szerint. A forma alakításában ezen a ponton elbizonytalanodtam, sehogy sem találtam a megoldást, hogyan legyen ez befejezve a kapu irányában. Magán a kapun is hosszasan gondolkoztam, sokat nézegetve azt a híres helyi követ, ami egy kis íves talapzaton álló, tövisekkel tagolt nagy keresztet ábrázolt. A talapzatban látható forma üzenete foglalkoztatott. Gondolkodás helyett végül valami ehhez hasonlót faragtam. Lemodellezve az építési folyamatot, a kupolaformát először viasztömbből alakítottam ki (fa zsaluzat helyett) és erre öntöttem rá a gipszet, amit aztán sokáig farigcsáltam. Úgy képzeltem akkor, hogy kéthéjú lesz a kupola, az első réteget nagyobb, erőteljes kövekből rakjuk ki, a külső, tömörebb réteg pedig ezt védi majd.

A Boldogasszony-kápolna első modellje 2004-ből (saját fotó)

Szőnyi Jóskát sajnos nem győztem meg teljesen az elképzeléssel. Bár nem volt ellenvetése, de láttam rajta, hogy még hiányzik neki valami. Tudta, hogy Makoveczéknél dolgozom, ezért megkért, hogy szerezzem meg az elképzelésünkhöz a Mester támogatását, ezzel legitimálva az elképzelést a helybéliek felé. Akkor mi ugyan már másfél éve gondolkoztunk ezen a dolgon, a kápolna ötletnek azonban híre ment, így az én gipszmodellemen kívül addigra már két másik önkéntes tervjavaslat is született az épületre, két másik tervezőtől. Ezzel a három tervvel mentem hát be a Mesterhez, támogatását kérve. Nem emlékszem utólag, miért hagytam otthon a gipszmodellt és miért csak egy rossz fotót mutattam róla neki. Néha saját magunknak tudjuk a legnagyobb hibákat okozni. Talán attól féltem, eltöröm útközben, nem tudom. Ő mindenesetre így is kiemelte a modellemről készült fotót a három bemutatott terv közül, és azt mondta: ez a legorganikusabb, de nincsen kész. Érezhetően neki is hiányzott tehát valami. Én azonban csak a mondata elejére koncentráltam: ez a legorganikusabb... Mondtam neki, hogy éppen az enyémet választotta ki, és megkértem, hogy ha jön a levél a polgármestertől, akkor írja meg neki. Ezt akkor rám hagyta, én pedig megköszöntem és mentem a dolgomra. Sok évvel később jöttem csak rá, hogy ezen a ponton tanítványaként azt kellett (és illett) volna neki mondanom, hogy ha ez a legjobb, de nincsen kész, akkor segítsen nekem ezt a tervet befejezni. 27 éves voltam ekkor, volt egy katolikus hittanári és egy építészmérnöki diplomám, tervezési tapasztalatom pedig szinte semmi, nagy dolog lett volna, ha igent mond. Sajnos akkor ez az evidens megoldás nem jutott eszembe.  Mikor jött a levél Makovecznek Szőnyitől, a három tervről a javaslatát kérve, a Mester a felvázolt megoldások helyett más utat választott. Rajzolt egy saját tervet, amit visszaküldött neki. Mikor erről később Pilisszántón a helyiektől értesültem, összedőlt bennem a világ. Nagyon nem értettem a dolgot, ezért elmentem egy rendezvényre ahol tudtam, hogy ott lesz és rákérdeztem nála, hogy miért járt így el. Másnap várt az irodájában és megmutatta nekem a rajzait. Akkor megörültem, mert bár sok Makoveczes motívum jelent meg a magabiztos rajzokon, ráadásul új elem volt a két torony is (ez volt az, ami hiányzott tehát!), az elképzelés lényege mégis csak az egy irányba megnyitott mészkő kupola maradt... Nagy visszaigazolás volt ez nekem. Beszélgettünk kicsit róla, végül azzal rendeztük egymás közt a dolgot, hogy rám bízza, mit valósítok meg belőle. Ha akarod, ezeket a rajzokat szét is tépheted, mondta. Én ott akkor magamban megfogadtam, hogy dehogy tépem szét, megépítem az ő tervéből, amit lehet. Ez aztán így is történt, arról azonban ott és akkor nem beszéltünk, hogy mi legyen a státuszom a folyamatban.

A Mester rajza a kísérő levéllel egy akkori adománykérő kiadványból

Az építés azonban egyértelműen rám lett tehát bízva, ahogy a tervek sorsa is. Ezeken pár változást muszáj volt tennem, felmérve az adományokból rendelkezésünkre álló szűkös kereteket és a lehetőséget, amit egy önkéntesekkel végzett kivitelezés jelent. A Mester rajzán új elemként megjelent, keresztes arcú kő tornyokat ezért a kiviteli rajzokon arányaiban karcsúbbra és egyszerűbbre vettem. Kitaláltam, hogy belül üregesek lesznek, így nemcsak kevesebb kő kell hozzájuk, de egyúttal harangtoronyként is tudnak funkcionálni. Elhagytam körben az ablakokat is azért, hogy a kupola egyhéjú falazott szerkezetként, vasbeton erősítések nélkül is kellően állékony lehessen. Volt a Mester rajzai között alaprajz is, arra szaggatva be volt rajzolva a keresztes kő mintája, abból lett némi töprengés után az üvegezett felülvilágító gondolata. A befoglaló méreteket tekintve maradtam az eredeti elképzelésnél.

A tornyok belső zsaluzata bent maradt. Az aljukban lévő kis tér sekrestyeként és harangtoronyként is működik (saját fotó)

Maga az építés irányításom alatt, összesen mintegy 50 önkéntes lelkes részvételével 2006 júniusától novemberig tartott. Az építés szervezését Szőnyi Jóska végezte. Én az építésvezetés, ő a szervezés mellett végigdolgoztuk az egészet kétkezi munkával is. A fa zsaluzat köré a fent említett kültéri habarcsba raktuk a mészkő tömböket, alulra nagyobbakat, felfelé haladva kisebbeket. A szerkezet vastagsága alul 80, felül 35 cm körül van. Egy-egy sor úgy készült, hogy került egy sor kő közvetlenül a zsaluhoz, egy sor pedig a külső élhez, a kettő  közé pedig kisebbeket tettünk, majd soronként kitöltöttük habarccsal. A változó vastagság miatt a zsalura fél méterenként felírtam, hogy milyen szélesre kell falazni. Sokan vettek részt a munkában, mindenki önkéntes jelleggel. Egyvalaki aztán nem nézte a számokat, viszont jó lendületesen dolgozott. Fél délutánnyi munkával sikerült neki egy komoly horpadást falazni a kupola hátuljába... Ezt később több napi munka volt apránként kijavítani.

A Mester meózza a megkezdett építést. Ez az egyik a vele készült kevés közös fotóm közül (fotó: Szőnyi József)

A vas kapu kiosztásához egy dombon álló életfa motívumot rajzoltam. A kaput részletgazdag kivitelben Kontur Balázs szobrász-festőművész barátom készítette el. Makovecz később azt mondta rá, "addig csavarta, amíg bírta" (saját fotó)

A falazásnál aztán én is követtem el hibát, a tornyokat nem éreztem igazán. Az egyik torony keskenyebb lett a felső szakaszán a másiknál, itt nem figyeltem eléggé, hogy betartsuk a zsalura írt távolságot. A két fejet Sándor Ákos barátommal együtt falaztuk fel (ő volt a legkitartóbb segítőnk), az arc-részt azonban már mindkettőn egyedül csináltam és sajnos nem sikerültek szépre. Mikor végre lebontottuk az állványt, lentről nézve kicsinek találtam a felkerült tövises kereszteket is és túl nagynak az alattuk lévő harangnyílásokat, a tornyokat pedig túl karcsúnak a kupola masszív tömege mellett. Fent az állványon állva, munka közben egészen máshogy nézett ki. Valószínűleg ezek a hibák is közrejátszhattak abban, hogy a Mesterrel nem sikerült később újra megtalálnunk a hangot és sosem beszéltük ki ezt az egészet. Nekem meg be kellett látnom, hogy a nagy önbizalom közepette nemcsak a tervezésnél, de az építésnél is nagynak bizonyult rám a kabát. Az vigasztal csak, hogy mennyien szeretik az elkészült épületet és milyen fontossá vált sokaknak. Mert bár kicsi ez a kápolna, a hatása annál nagyobb lett, köszönhetően a sok jó szándéknak is, amit közösen beleépítettünk.

A Mester által a kapu fölé rajzolt szárnyas napkorongot először szintén gipszből modelleztem meg, ezt a mintát adtuk oda egy vörösvári kőfaragónak, aki nagyon szépen elkészítette (saját fotó)

A Makovecz-rajzokon szereplő, trónon ülő, szárnyas Boldogasszony-szobor Péterfy László kezei között megszelídült. Nem volt rá pénzünk, hogy kőből készülhessen, így gipszből van. Szárnyas kialakítás helyett egyszerű nyíló virágot tart a kezében. Év közben kifejezéstelennek tűnő arca akkor telik meg élettel, amikor rásüt a napfordulós nap... A szobor arca december 21-én és a kereszt-felülvilágító a napsütésben. Az üvegkereszt 5 méter hosszú, körülötte rejtett vasbeton koszorúval, benne acél merevítésekkel. Alsó és felső borítását törmeléküvegből Buczkó György készítette. A Boldogasszony-szobor Péterfy László munkája, és éppen akkora, hogy a kapun besütő fény körberajzolja (saját fotók)

Azért egyszer még szívesen kijavítanám a hibákat. Megigazítanám kicsit a két torony alakját, és szeretném aprólékos figyelemmel befejezni a felső részüket is. Ennyivel tartozom a Mesternek és azt hiszem magamnak is. Hogy rendeződjön végre közöttünk a viszony. 

A fenti cikk aktualitását ez a helyszínen kihelyezett tábla adta, amit nemrég láttam odakint. A tervezés éve tehát helyesen: 2004-2006. Építés és átadás éve: 2006. Tervezte: Ezt ha egyszer találkozom vele, még megbeszéljük... Addig is: Tervezte: Makovecz Imre