Ahogy közeledett az év vége, egyszer csak volt időm barátokkal találkozni, valahogy kiláttam végre kicsit a sok munkából. Az egyik beszélgetésben hosszasan volt szó a mesterséges intelligenciáról. Barátom aggodalmait hallgatva eltöprengtem, vajon jogosak-e a félelmei. Saját helyzetemre vetítve: kell-e aggódnom építész tervezőként az AI miatt? Nem sokkal később egy másik beszélgetésben azt vetették szememre, hogy szokták nézni a blogomat és régóta nem történt ott semmi. Nem tagadom, a munka egész évben maga alá temetett, de jelen bejegyzésben összekötöm akkor a két dolgot és pótolok végre valamit blogírói elmaradásaimból.

A bejegyzésbe 2025. évi munkáimból válogattam be képeket, itt egy Biatorbágyra tervezett családi ház látható. A ház telepítését és formáját az egyedi telek és a szintén egyedi megbízói kérések szintézise adta. Építészet és kép: Őrfi József

Kifejtem lentebb kicsit hosszasabban is, de előre lelövöm a poént: építész tervezőként, egyedi, személyre szabott projektek tervezőjeként nem tartok az AI-tól. Sőt, éppen ellenkezőleg: lehetőséget látok az új helyzetben. Nem elsősorban arra gondolok, hogy mire a szabályozási környezet lereagálja a dolgot, addig még úgyis van idő, nehéz lesz az építész tervező aláírását megkerülni.  Persze, nem lesz egyszerű a személyes felelősséget kiváltani egy engedélyezési eljárásnál, de a jogi téren azt hiszem, valóban csak idő kérdése, hogy csökkenjen az építész tervező személyes jelentősége egy adott munkánál.

Kismarosra készült ez a lakóház terv, visszafogott és átgondolt megbízói kérések alapján, tömörfa szerkezettel, fa burkolattal. A házat kompakt de funkcionális belső terek és tágas átmeneti terek jellemzik. Építészet és kép: Őrfi József

Lehet ugyanis majd tudni, hogy az adott telekre milyen szabályozás vonatkozik. Okosabb lesz az AI, gombnyomásra megmondja majd, sőt sorolja, mit szabad építeni azon a helyen és mit nem. Nyomokban ez már most is működik, biztosan lesz ez még profibb is. És el fog jönni a pillanat, amikor annyira okos lesz a dolog, hogy telekre bontva ott lesz minden információ, ami kell. Ha pedig már tényleg bolondbiztos lesz, bekerül majd a jogszabályba is, hogy az AI-n keresztül lehet tájékozódni – idővel akár kötelezően. Az elkészült tervet pedig betáplálva egyszerűen leellenőrzi majd, hogy rendben van-e jogi szempontból a tervezett ház vagy sem, ami az építéshatóság mai feladatait fogja átértelmezni.

Előző posztomban látható a Kondorfára tervezett épületátalakítás alapját adó eredeti épület, a terjedelem miatt ide nem illesztem be még egyszer. A lényeg, hogy a régi őrségi házból megmarad ami lehet, ami pedig kevésbé jól sikerült volt benne, azon változtatunk. A funkció lakóház és szálláshely lesz. Építészet és kép: Őrfi József

Akkor mégis miért gondolom, hogy nem lesz vetélytárs az AI? Elég egyszerű a dolog. Attól, hogy egy algoritmus, vagy több millió algoritmus elvégez egy feladatot, az eredmény nem lesz személyes. Az AI soha nem fog tudni kimenni helyettem, vagy más tervező kolléga helyett az adott helyszínre. Nem fog tudni körülnézni és benyomásokat szerezni. Nem fogja látni, hogy az adott épített környezetbe mi való és mi nem. És ami a legfontosabb: nem fogja látni az ügyfelet sem, nem fog tudni a szemébe nézni és nem fogja tudni megérezni, megérteni, hogy az egyes kérések mögött milyen emberi, személyes mozgatórugók vannak. A fentiek miatt pedig nem fog tudni emberként, alkotóként javaslatot tenni, felelősséget vállalni, egy élő tervezési feladatra érdemben reagálni, az építtető bizalmát megszerezni.

Élvezetes, bár roppantmód elnyúló tervezési folyamat volt ennek a szintén kompakt háznak a megtervezése Pilisszántóra. Ügyfeleim a tervezési folyamat közben jöttek tisztába azzal, hogy mik azok, amikre valóban szükségük van - sokat egyeztettünk, készült számos variáció, megvizsgáltunk és kizártunk sok rész alternatívát. Építészet és kép: Őrfi József

Az AI soha nem fog tudni alkotni. Vagy inkább így írom: Alkotni. Kultúrát, emberi kultúrát teremteni. Szervesen folytatni azt, amit elődeink elkezdtek. Fog tudni cserébe végtelen sok házat rajzolni - csak azt nem fogja tudni soha, hogy ezek közül melyik a megoldás egy adott helyzetre. Meglévő információkat fog tudni – illetve tud már most is – variálni, de nem fog érdemben újat létrehozni. Én itt és most ezt így gondolom. Aztán majd lehet, hogy jól pórul járunk mi, építész tervezők, de mégis azt érzem, hogy éppen a mesterséges intelligencia lesz az, ami miatt felértékelődik az emberi teljesítmény azoknál a feladatoknál, amit nem fog tudni elvégezni.

Telkin már épül ez a ház, nagyon várom a végeredményt. Erősen lejtős telekre készül a hagyományos tömegbe szerkesztett, többlépcsős szinteltolással kialakított otthon, reméljük igazolja majd a várakozásokat. Építészet és kép: Őrfi József

Most még ijesztő valóban, belegondolni, mekkora változásokat indított el az AI, és még csak a leges-legelején vagyunk. De ismétlem: éppen emiatt lesz fontos mindaz, amire csak az ember képes. Megszűnnek munkakörök és keletkeznek, felértékelődnek újak. Még az is lehet, hogy sokkal jobban járunk majd, hiszen minden feladatot, amit egy gép el tud végezni, éppen egy gép fogja elvégezni, nem pedig az ember. Mi pedig végre foglalkozhatunk azzal, hogy értéket teremtsünk, vagy legalábbis megpróbáljunk valami jót tenni.

Ábécé sorrendben tettem fel a munkákat, mégis jó helyen van itt zárásként ez a veleméri ház. A jobb oldali rész most is megvan, csak átalakításra kerül. A bal oldali új rész műhely épület lesz, szerves egységben a régi házzal. A meglévő állapot fotója szintén látható az előző bejegyzésben. Építészet és kép: Őrfi József

Mostanában minden blogbejegyzést kénytelen vagyok szabadkozással kezdeni, hiszen sok idő telik el egy-egy írás között. Nincsen e mögött semmi, egyszerűen csak a sok futó megbízás és a család mellett alig jut idő posztolásra. Pedig érdemesnek érzem néha megmutatni, miken dolgozom, hiszen így jutnak el a munkáim azokhoz is akik hasonló szellemiségű házat szeretnének. Mivel nemrég zártam le egy őrségi ház tervezését, és nincs két hónapja egy másik, szintén őrségi megbízásomnak, adta magát, hogy futó munkáim közül most ezt a szálat emeljem ki és mutassam be.

Az első, Őrségbe tervezett házam. Fotó: Bujnovszky Tamás

Annál is inkább, mert sokat dolgozom ugyan, de lassan tendenciává válik, hogy egy-egy terv megvalósulására éveket kell várnom – nyilván nem a referenciájáért drukkoló építész az elsődleges szempont egy építési folyamatnál, sokkal inkább a megfelelő szakemberek megtalálása és a szükséges források előteremtése. Szóval igencsak felértékelődik, ha végre jó minőségben elkészül egy épületem és a kevés, már megmutatható házam közül az Őrségben is van egy, így nemcsak terveket tudok mutatni, ha előveszem az Őrség-témát.

Ugyanez a ház a másik oldalról (saját fotó)

És a lenti sarok felől (saját fotó)

2019-ben kezdtem ide járni az első megbízásom kapcsán, mostanra pedig már öt külön tervem készült el, más-más településeken, de mind az Őrségi Nemzeti Park területén. Ezek között a tervek között van teljesen újonnan tervezett ház, és van meglévő, rossz állapotú épület megmentése és tovább tervezése is. Van olyan új terv, ami korábban elbontott ház helyére készült és van olyan, ami korábban be nem épített helyre lett tervezve. Aki ismeri az őrségi szabályozást, tudja, hogy ilyen tervezési feladat itt ritkán adódik, mert nem engedik új építési helyek kijelölését a területen.

Kétvölgyön áll ez a rossz állapotú ház, amire felkérést kaptam, hogy tervezzük át (saját fotó)

Végül ebben maradtunk: amit lehet karakterben, léptékben megtartottunk, de a gazdasági szárny teljesen új a terven, ahogy a beletett szálláshely funkció is (saját látványterv)

A fentiek együtt már úgy éreztem, „megérnek egy misét”, azaz posztot, hogy röviden mutassak valamit ezekről a házakról. Már csak amiatt is, mert tervezés közben több helyről kaptam olyan visszajelzést, hogy az általam tervezett házak valahogy rokonlelkűek ezzel a hellyel, illenek az Őrségbe. Ennek én nagyon örülök, mert szeretek ide járni, szeretek ide tervezni és persze mindig örül is az ember a pozitív kritikáknak.

Ezt a Szalafőre tervezett házat korábbi posztban már bemutattam, elmeséltem milyen izgalmas folyamat volt a tervtanácsi eljárás. A vakolt felületű lakószárny két végén a tetőtérben is van egy-egy szoba, középen légteres a konyha-nappali. A faburkolatos keresztszárny a "gazdasági" épületrész, autóbeálló és nyári konyha van benne. A kettő között van az előszoba, amibe a kis tornácon keresztül lépünk be (saját látványterv)

Ami nekem érzésre valóban rokon itt, az talán egy keresetlen egyszerűség, ami a régebbi épületeket jellemzi és amivel könnyen tudok azonosulni. Jobban vonzódom a gazdasági épületekhez, mint a „puccosabb” régi házakhoz, de ami tényleg csodálatraméltó az Őrségben, hogy ezek a régi házak típustól, korábban ellátott feladatuktól függetlenül mind méltóságot hordoznak, mind pont a helyére van téve, teljes összhangban a környezetével.

Ez a régi épület Kondorfán található, itt is a megmentés módja volt a kérdés. Megbízóm jó érzékkel fogalmazott meg kéréseket (saját fotó)

Végül ilyesmi ház lesz belőle, egységes és funkcionális tető alá rendezve a korábbi toldott részeket. A régi garázs helyén (jobb oldalon) kiadható szállásrész készül és egy, a külön funkciókat összekötő, eltolható lécburkolattal árnyékolt széles tornác (saját látványterv)

Tényleg kell hát ahhoz bizonyos merészség, hogy ilyen helyre merjen az ember tervezőként feladatot vállalni – ha nem lett volna saját építésű házam korábbi sikere, valószínűleg nem lettem volna elég bátor az első ide szóló felkérésre sem. A témában kimagasló példákat alkotó U. Nagy Gáborral mindenesetre jóban vagyunk – anno a Média Építészeti Díján a házammal elnyert egyik különdíj szakmai zsűrijében is benne volt – és legutóbbi találkozásunkkor tanúsított kedvessége valamennyire megnyugtatott, hogy talán főbenjáró bűnöket eddig még nem követtem itt el.

Veleméren áll a jobb oldali, a vakolat alatt fa szerkezetű ház, ami meg is marad majd az új program részeként, mert jó állapotban van. A szemben lévő romos épület már menthetetlen (saját fotó)

Virágkertészet közösségi műhelye és gazdasági épülete lesz az új funkció, nem messze a híres veleméri templomtól. A vakolat lekerül a kis faházról, az új szárny faszerkezete pedig a régire reflektál. A teljes értékű egyidejű használatot biztosítja a kettőt összekötő fedett sáv (saját látványterv)

Az mindenesezre biztos, hogy szeretem az egyszerű, hagyományos tömegbe rendezett házakat és szeretem a rendezett alaprajzokat - örömöt okoz, ha van egy ismétlődő ritmusa a háznak, ez valóban rokon gondolkodás ide. A régi őrségi épületek szellemiségét nehéz azonban szavakban pontosabban megfogni és még nehezebb meghatározni, milyen kellene legyen egy mai őrségi épület. Nehezíti a dolgot, hogy nincsen egyetlen, a múltból kiemelkedő épülettípus, amire azt mondhatnánk, hogy na, ez a jó előképe egy mai, jó őrségi épületnek. Ennek persze kellemes oka van: a múltból több értékes épülettípus is kiemelkedik ezen a tájegységen, ami egyszerre örömteli, de zavarba ejtő is, ugyanis ezek sokszor egyáltalán nem hasonlítanak egymásra.

Kortárs lakóépület grandiózus terve az Őrségbe - ez a tervem végül nem valósult meg (látványterv: Skandivisual)

Nem vagyok a témának avatott szakértője, de kívülről rápillantva is látni, hogy egy kalabukos boronaház, egy magas lábazatra tett reprezentatív vakolathímes, kódisállásos polgári porta, egy egyszerű tornácos őrségi parasztház, egy lábas pajta vagy akár egy kástu a legkevésbé sem egyforma típusok. Nehéz tehát megmondani, hogy mihez érdemes tervezéskor őrségi előképként nyúlni.

Az előző épületterv oldalról (látványterv: Skandivisual)

Annyit talán mégis lehet mondani, hogy egyszerre egy kicsit mindhez nyúlni ugyanúgy legitim lehet, mint kortárs módon átértelmezni egyetlen típust. Feladata, szituációja válogatja, mikor melyik szempont a fontosabb – de az Őrségben bizonyosan érdemes az egyszerűbb, letisztultabb megoldásokat és a hagyományos formákat előnyben részesíteni a túlgondoltak helyett.

Kissé elhanyagoltam a blogírást az utóbbi hónapokban, mert nyár elején végre elindult az Égigérő Instagram oldal, amin meg tudom mutogatni az eddigi munkáimat. Be van fotóztatva több ház, készültek látványtervek is még korábban, vannak amatőr fotóim is, amelyek úgy-ahogy, de használhatóak, ezekkel így együtt már el lehetett indulni. A közel napi rendszerességű tartalom feltöltés aztán el is szokta vinni azt a kevés kapacitásomat, ami munka mellett ilyesmire fordítható még.

Mert hát szerencsésen alakult eddig ez az év, legalábbis ami a beérkező megkereséseket illeti. Megrendelésig persze már kevesebbekkel jutottunk el, arányaiban pedig egyre markánsabban térnek vissza feladatok, amelyek egy új, köztes léptéket céloznak: a megrendelt méret nagyobb, kényelmesebb, mint egy kabinház, de azért mégis érzékelhetően kisebb, mint egy szokványos családi ház. Nevezzük ezt a méret kategóriát kompakt házaknak a továbbiakban, a könnyebb érthetőségért.

Kompakt ház beltere. Az épület 60m2 alapterületű, de van térérzet, külön hálószoba, galéria, kamra is. (Építészet: Őrfi József Égigérő, enteriőr: Kollár Franciska, fotó: Bujnovszky Tamás. Kivitelezte: Green Cabin)

A megrendeléseket menedzselve megfigyeltem, hogy tulajdonképpen minél kisebb a projekt, annál nagyobb valószínűséggel megy végig már maga a terveztetés is, és a rendezett körülmények közötti megvalósulásra is annál nagyobb esély mutatkozik. Ez szöget is ütött a fejembe, ezért ragadtam billentyűt, hogy pár gondolatot megosszak ennek kapcsán, itt a blogon már megszokott módon, saját munkákról készült képekkel együtt.

Egy kisebb lakótér vizesblokkal a földszinten, felette egy alvógaléria titkos erkéllyel - lehet ezt ennyire kompaktan is (Építészet: Őrfi József Égigérő, fotó: Nádra Dóra)

Mi jellemzi ezeket az épületeket? Kezdjük talán a legfontosabbal: - egy családi házhoz képest – a jelentősen kisebb költségvetés. Rögtön tegyük is hozzá a másik legérdekesebbet: mindezt a családi házakhoz közel azonos használati érték mellett. Mindjárt kifejtem ezt hosszabban is, de a lényeget talán már értik, miért is írok a kompakt házakról. Egész egyszerűen megoldást jelenthetnek sokak számára, akiknél a családi kassza nehezen akarja kiadni egy teljesértékű – mondjuk inkább így – megszokott szerkesztésű családi ház mai bekerülési árát.

Ebben a tervben a konyha-nappali felett van két és fél szoba a tetőtérben, 50m2 beépített alapterületen. (Építészet: Őrfi József Égigérő, látvány: Skandivisual)

Gyakran egyeztetek megrendelőkkel, érdeklődőkkel a mennyi az annyi témakörben. Higgyék el, sok házat láttam már elbukni túlzó igények miatt, és jó pár tanácsom ment egy fülön be, a másikon ki, mikor udvariasan próbáltam felhívni a figyelmet a lehetőségek és a vágyak között feszülő ellentmondásra. És bizony nem jó érzés, amikor el kell engednem egy-egy házat, amiben hosszú és kitartó hónapok, nem egyszer évek figyelme lett beletéve, mert mégsem valósul meg anyagi okokból.

Tudják mikor dől el, hogy – anyaghasználattól függetlenül – mennyibe fog kerülni egy ház? Nem is a tervezőasztalon, hanem már korábban. Amikor a tervezési szerződés előtt a tervezési program (előzetes helyiséglista és méretek) összeállításra kerül. Igazából már ott eldől minden. Konyha-nappali, hálószoba, egy-két gyerekszoba, egy kisebb és egy nagyobb fürdő? Rendben van, ezeket még egy kompakt ház is tudhatja, ha ügyes a tervező. Gardrób, tároló, mosókonyha, kamra, vendégszoba, autóbeálló, hobbihelyiség – ezek már inkább egy mindenki által vágyott családi ház hozzátartozói.

A fentebb már mutatott épület kívülről. A fűtött tér az épület közepén található, a magastető alatti szakaszon, ehhez elöl autóbeálló, hátul terasz kapcsolódik (Építészet: Őrfi József Égigérő, enteriőr: Kollár Franciska, fotó: Bujnovszky Tamás. Kivitelezte: Green Cabin)

Egy kompakt házban mindennek megvan a helye. Nincsenek felesleges négyzetméterek. Központi helyen van a minimális közlekedőtér, mindenkinek megvan a saját helye, helyisége, abban minden bútornak – a kompromisszummentes működés érdekében gyakran kötött – helye van. Előre át van gondolva a használat, a működtetés. Egyes funkciók össze vannak vonva, a használat gyakoriságát figyelembe véve vannak súlyozva az alapterületi méretek. A fentiek miatt kisebb házhoz egyszerűbb gépészet kell, szintén kisebb helyigénnyel. Beépített szekrények, teljesen kihasznált tér részletek vannak itt, sok beletett figyelemmel és gondolattal.

Ennek a háznak a tudása is meghaladja egy átlagos kabinházét, a földszinten a konyha-nappalitér mellett elfért egy külön szoba, a tetőtérben pedig egy háló-dolgozó található, az alapterület itt is 50 m2. A lapostetős épületrész kerti tároló, de itt fog lakni a nagy becsben tartott motor is (Építészet: Őrfi József Égigérő, megrendelő: Green Cabin)

Ez utóbbi persze a kulcs, enélkül nincsen kompakt ház, hiszen mindennek működnie kell közben, ráadásul teljes értékűen. Ha gyorsan szaladunk előre, mert szeretnénk négyzetmétereket – ezzel együtt súlyos milliókat – spórolni, kiönthetjük a fürdővízzel a gyereket is. A kompakt házaknál a négyzetmétereket úgy spóroljuk meg, hogy azok hiánya nem érzékelhető a használat során (ahogy például egy kabinház sok kompromisszummal jár) ebben van a trükk. Mindez odafigyelést, kicsit tovább tartó tervezési folyamatot feltételez, de ha ez megvan, a végeredmény nemcsak úgy lesz szerethető, mint az egyszeri magyar válogatott volt, hanem tényleg és sokáig. Ajánlom mindenkinek megfontolásra a fentieket, mielőtt belevágna egy építkezésbe.

A mi házunk is kompakt háznak számít, hiszen a négyfős lakótér mindössze 65 négyzetméter, ebben a konyha nappali mellett egy nagy és egy kisszoba van benne még. (Építészet és kivitelezés: Őrfi József Égigérő, enteriőr: Greenster, fotó: Bujnovszky Tamás)

Sokat beszélek ezen a blogon arról, hogy milyennek kellene lennie napjaink valóban fenntartható házainak. Elsősorban persze kicsinek, átgondoltan kompaktnak, és bizony az is nagyon fontos lenne, hogy minél nagyobb arányban megújuló anyagokból készüljenek. Többször kifejtettem már a további fontosabb szempontokat is (most a teljesség igénye nélkül: önmérséklet a funkciókban, szelíd építészeti hozzáállás a telepítésnél, jó tájolás, megfelelő árnyékolás, az építés során a környezet minél teljesebb mértékű megkímélése).

Igazi jó példa ez a szobi Duna-partra tervezett ház a fenntarthatóságra, hiszen kompakt az alapterülete és kialakítása segít benne, hogy ne melegedjen fel nyáron (Építészet: Őrfi József Égigérő, látványterv: Skandivisual)

A fentiekre számos alkalommal hoztam fel saját házunkat példának, amely megmutatja azt is, hogy ezzel a hozzáállással bizony ár-érték arányban is a legjobban járunk bármilyen alternatívával szemben. Készítettem egy tervrendszert is, amely azonos belső maggal van szerkesztve, de egy-vagy kétszintes változat is készíthető belőle, mindkettő esetben megválaszthatva, hogy pontosan milyen funkciók kerüljenek bele.

Beszélni beszélek ugyan sokat erről, mégis ritka még a megrendelő, aki valóban ezzel a szellemiséggel érkezik a projektbe és nem green washing-ra vágyik, hanem valóban fenntartható házat szeretne. A szobi Duna-parton azonban épül már egy ház, ami szintén megfelel a fenti szempontoknak. Bruttó (!) alapterülete mindössze 77 négyzetméter, mégis van benne konyha-nappali, két félszoba, fürdő, wc, kamra és ráadásként egy közel 30 négyzetméteres alvógaléria, amihez rendes lépcső vezet fel. A tiny house-okhoz képest a funkciók kompromisszummentesek, mondhatjuk, hogy teljesértékűek. Mindehhez hozzávehetjük, hogy fedett előtető alatt érkezünk meg az épület közepén található kényelmes előszobához, és akkor még nem beszéltünk a hatalmas, közvetlenül a Dunára néző panorámateraszról.

Ebből a nézetből érzékelhetőek a valós méretek (Építészet: Őrfi József Égigérő, látványterv: Skandivisual)

Az épület konzolosan kinyúló tetővel és árnyékolóként kialakított oromfallal reagál a nyári napterhelésre, így a panoráma irányába két szint magasan megnyitott üvegfalat nem éri közvetlen sugárzás, a tetőig megnyitott belső teret mégis nagyvonalúvá teszi. A falakban, tetőkben már az év elejétől érvényes, szigorú energetikai előírásoknak megfelelő vastagságú hőszigetelés van, a nyílászárók természetesen háromrétegűek, szintén fokozott hőszigetelő képességűek.

Nem szoktam tervrajzot megosztani, de ez érdekes lehet, mert kicsi alapterületen is megmutatja, hogy lehet játékosan többet kihozni egy házból (Építészet: Őrfi József Égigérő)

A nagy kiülésű eresz és az árnyékolóval ellátott oromfal segít a napterhelés elleni védelemben (Építészet: Őrfi József Égigérő, látványterv: Skandivisual)

Az utcára merőleges, egyszerű nyeregtető alá rendezett, mégis elég összetett alaprajzú kis épület telepítésével és tömegével reagál a szobi építési hagyományokra, mégis kortárs módon összetett szerkesztésű. Nagy erénye, hogy bár funkcióban sokat ad, az átgondolt kialakításnak és kompakt méreteinek köszönhetően a fenntartási költségei igen kedvezően fognak alakulni. Számomra fontos kis projekt ez abból a szempontból is, hogy a fenti szemlélet mellett elkötelezett kivitelező készíti, odafigyelve a részletekre és nem kispórolva az anyagokat, ahogy manapság azért gyakran előfordul. A velük való együttműködésünkben ez már a második bemutatható közös munka, az elsőről már korábban írtam (nemsokára megjelenik egy neves építészeti magazinban is, ezt követően itt is be fogom mutatni még egyszer részletesebben).

Az épülő szobi ház (Építészet: Őrfi József Égigérő, megrendelő-kivitelező: GreenCabin Natural Houses, saját fotó)

írtam még év végén, hogy nemsokára egy menő helyről fogok jelentkezni, és azt is, hogy mostantól már nem egyedül fogom folytatni a munkát – köszönhetően építész doktorandusz kolléganőmnek, aki ősszel azzal keresett meg, hogy nálam szeretne dolgozni. Mivel szakterülete éppen a tradicionális népi építészeten alapuló hiteles kortárs építészet, megtisztelő ajánlatára nem mondhattam nemet, hiszen nagy elismerést kaptam tőle ezzel, ráadásul első pillanattól biztatónak indult az együttműködésünk is. Nyilván haza se vihettem az étkezőasztalhoz, ahol addig dolgoztam és publikálva vannak már komolyabb referenciáim is, elérkezettnek láttam tehát az időt az iroda alapításhoz.

A kiállításon bemutatott legrégebbi munkám volt ez a még Makovecz-tanítványként tervezett, vándoriskolai pályázaton győztes ravatalozó kápolna terv, amit utána fel is építettünk 2007-ben. Koporsóforma az épület, felette a toronyban lélekharang, ami felett éppen elröppen egy galambmadár. A narratív szemléletű épület a feltámadásról szól (Fotó: Papp Dávid Béla)

Az év első hónapjai lassú építkezéssel teltek, a Batthyány tér közelében kivett irodalakás átalakításával és berendezésével. Terveim között szerepelt egy kis kiállítás is, ami az elmúlt húsz évem építészmunkáinak javát bemutatja az új irodában. A megnyitóra meghívtam életemből azokat az emberileg és szakmailag pozitív szereplőket, akiktől munkámhoz eddig is pozitív hozzáállást és támogatást kaptam. Tervem egyszerű volt: ők hozzák magukkal ezeket a támogató energiákat és ezzel indítjuk útjára az új irodát és a közös munkát.

A szelestei arborétumban áll ez a kútházból készített kis kápolna. Az átalakítást 2009-ben terveztem, még az évben fel is építettük (Fotó: Muray Gábor)

Jó munkához idő kell, szokták mondani, ezért hónapokat hagytam a fent leírt felkészülésre. Ahogy az lenni szokott, az utolsó hét mégis igen nagy fordulatszámon telt, és éppen a vendégek érkezésével egyidejűleg került helyére az utolsó részlet is egy elnyúló finis után. Én teljesen el voltam készülve az erőmmel, fizikai és mentális értelemben is, de hát ekkor indult a végül 12 órásra nyúló parti, ami nagyon sok örömöt és szeretetet hozott számomra – kivételesen minden úgy alakult, ahogy szerettem volna, sőt még annál is jobban.

Gyimesfelsőlok-Görbepatakán, szó szerint a világ végén áll ez a kis kápolna, aminek gyimesi minta az alaprajza, szerkezete pedig a régi csángó házakat idézi. 2011-ben terveztem, helyi ácsok építették fel (Fotó: Tankó Béla)

Az iroda a harmadik, legfelső emeleten van a Várhegy lábánál futó utcában – Égigérő iroda ugyebár – remek kilátással a sarkon lévő játszótérre, gyermekkorom ikonikus helyszínére. Nem véletlenül vettem ki pont ezt a lakást, a Vízivároshoz és azon belül is ehhez a környékhez a mai napig erősen kötődöm. A magaslati pozíció azonban nem társul lifttel, így egykori tanáromhoz fűződött az a rendkívüli teljesítmény, hogy várható műtétje és egészségi állapota ellenére is vállalta a vendégséget, legyőzte a három szintet, komoly meghatódást okozva ezzel. Ezúton is köszönöm neki ezt az élményt és a jóízűen megosztott anekdotákat is!

Házunkat ennek a blognak az olvasói biztosan ismerik. 2014 -s 2017 között épült, saját kezem munkája, Az épület 2017-ben több díjat is nyert (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Köszönöm egykori mesteremnek is, hogy vállalta a megnyitót, jókívánságaival és pár mondattal teljessé tette számomra ezt a pillanatot. Egyetértettem a gondolataival, miszerint minden építész számára meghatározó a pillanat, amikor saját irodával folytathatja a tevékenységét – felelősségteljes, de egyben inspiráló pillanat is ez.

2018-ban rajzoltam ezt a kis kompakt házat, mindössze 65 m2 az alapterülete. A panorámára néző nagy terasz a zenész házaspár számára lehetőséget nyújt házi koncertek tartására is (saját fotó)

Nagyon köszönöm kolléganőmnek is a pazar vendéglátást, amivel készült: a felszolgált, többségében a székelyudvarhelyi piacon beszerzett és ízléssel összeállított ételek mindenkinek elnyerték a tetszését. A társaságban megvolt az összhang egyénként, nagy öröm volt látni ahogy könnyen átjárást találtak egymáshoz. Egy-két szakmai dicséretet is kaptam, pont a legmegfelelőbb helyekről, amiknek nagyon örültem. Fotóművész és látványtervező barátaim is eljöttek, akiknek köszönhettem a bemutatott anyagok többségét. Legkedvesebb ügyfeleim, fontos barátaim is ott voltak, összességében nagyon kereknek éltem meg a pillanatot és nagyon hálás vagyok mindenkinek, hogy el tudott jönni.

Gyerekház a cseresznyefán. 2018-ban készült házunk kertjében, egy barátom segített nekem az építésben (saját fotó)

Persze volt egy keménymag is, akikkel utána még elmentünk szórakozni, így csak hajnalban kerültem haza, ezért kellett két nap amíg sikerült nagyjából visszatérni a rendes kerékvágásba, hogy ezt a blogot megírhassam. A kiállított anyagokat – 16 elkészült épület illetve épületterv, köztük kápolnák, családi házak, közösségi épületek és egy templom is – jelen bejegyzés keretében röviden bemutatom, szimbolikusan lezárva lezárva ezt az egyszemélyes alkotó korszakot. Az elkészült épületek közül jó pár nem került még publikálásra, a későbbiekben azonban szeretném ezt is pótolni.

Nagy alapterületű, erdőbe tervezett ház látványterve üvegezett nappali térrel 2019-ből (látványterv: Skandivisual)

Premontrei templom és rendház terve Gödöllőre. Öt építész kapott meghívást a részvételre 2020-ban, köztük én is. A rend tagjai végül más stílusú tervet választottak, így ez a terv nem valósul meg (látványterv: Skandivisual)

Spirituális központ rajza szintén 2020-ból, felső szinten a közösségi teremmel. A terv megvalósulásra vár (látványterv: Skandivisual)

Borpanzió és borbolt Dunaradványban, a Duna északi partján. A terv 2021-es, két év alatt épült fel (saját fotó)

Égigérő Házak. Típusterv-család, melynek közös a konyha-nappali magja. A képen egy földszintes és egy tetőtér beépítéses változat látható (látványterv: Skandivisual)

Családi ház és nyári konyha terve a Fertő-Hansági Nemzeti Park területén. A terv végül fiókban maradt az építőanyagárak emelkedése miatt (látványterv: Skandivisual)

Budakalász, családi ház. Terv: 2021, építés éve 2021-2023. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Hétvégi házak a Dunakanyarban. Terv 2021, az építés szervezését én végeztem 2022-ben (fotó: Bujnovszky Tamás)

Építés közbeni fotó egy Őrségbe épülő házamról, amit szintén 2022-ben terveztem. Jelenleg átadás előtt áll (saját fotó)

Belül már az előttünk álló feladatokra figyelek, szerencsére vannak folyamatosan megkeresések és ezekből megbízások is. Az Égigérő Építész Műhely kapacitása pedig megsokszorozódott, mégis rugalmas maradt: mindenki megkeresését szívesen vesszük, aki nyitott a fenntartható szemléletre és értékeli az érzékenyebb, helyszínre is figyelő építészeti hozzáállást, a kulturális kontextus figyelembevételét és az ügyfélre szabott személyes hozzáállást - mindez reményeim szerint a jövőben is jellemezni fogja tevékenységünket.

Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke - korábbi mesterem a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájából - megnyitja az Égigérő Építész Műhelyt (fotó: Bujnovszky Tamás)

Legutóbbi bejegyzésemben a Pilisben elkészült három házat mutattam be, melyeket volt szerencsém tervezni (és a mai építészeti szakmagyakorlástól némileg eltérő módon többé-kevésbé építeni is). Azóta hallgattam, mert vártam, hogyan alakul egy, az Órségbe tervezett háztervem sorsa. Bár sok szál fut most egyszerre, erről szerettem volna leginkább beszámolni.

Legtöbb esetben ugyanis a lakóház tervezés úgy zajlik, hogy a megbízóktól kapott információk alapján megtervezem a házat, majd addig alakítjuk a tervet, amíg lelkesek nem lesznek. Utána bejelentjük és lehet építeni. Ennél az őrségi háznál azonban nem volt ennyire egyszerű a helyzet: az Őriszentpéter szomszédságában található település, Szalafő ugyanis örökségvédelemmel kiemelten érintett település, új épületet ide tervezni csak a vármegyei tervtanács előzetes hozzájárulásával lehet.

És bár a tervezésnél minden esetben igyekszem figyelni az adott helyszín építészeti hagyományaira is, majd erre szellemiségében hajazó, mégis kortárs házat rajzolni, sejthető volt, hogy az ehhez hasonló, nagyzolós megfogalmazások nem fogják a területért aggódó tervtanácsi zsűrit levenni a lábáról. Lehetett tudni, hogy a település hozzáállása a témán belül is híresen szigorú, igyekeznek már a helyi szabályozással elejét venni mindenféle "gyüttment" próbálkozásnak.

Azt gondolnánk, hogy egy védett településképű településen egységes az építészeti hagyomány, de a kalabukos boronaházak, lábas pajták, kástuk és kódisállásos-vakolathímes házak teljesen eltérő megjelenésűek voltak. Más funkciókat is láttak el, mint amiket egy mai család természetes módon igényel. A megépítésre javasolt terv tehát egyiket sem másolja, utalásokat azonban tartalmaz a régi előképekre (saját kép)

Szalafőre költöző Megbízóim azért kerestek meg erre a feladatra, mert azt gondolták, képes leszek áthidalni az elképzeléseik és a helyi elvárások közötti távolságot. Őszintén elmondták, hogy nem lesz egyszerű a folyamat és kérdezték, hogy vállalom-e. Igent mondtam, mert nagyon érdekelt, hogy mit fogok tanulni ebből a lehetőségből.

Teljesen más ugyanis rajzolni egy házikót a Pilisbe vagy az Őrségbe, ahogy nemrég egyik barátom is mondta nekem: oké, hogy rajzolok egy rám jellemző stílusú házat, de nem szabad, hogy minden legyen, hol fog állni. A téma persze erősen és régóta foglalkoztat engem - talán épp a helyhez kötés érdekel a legjobban - így nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz a folyamat, ahol a helyi illetőségű, illetve országos szakmai szervezetektől delegált kollégákat kell meggyőzni arról, hogy milyen egy igazából Szalafőre való mai épület. A téma jelentőségét érzékelteti talán az is, hogy ezen a településen áll az őrségi épületeket őrző híres Pityerszeri Skanzen is.

Előre került az autóbeálló és a nyári konyha - ez a két funkció van a lakó épületszárnyra merőlegesen telepített, faburkolatos épülettömegben. A gyalog érkezőt tornác fogadja, ami bevezet a körben üvegezett előtérbe (saját kép)

A helyi szabályozásban elmerülve hamar szembesültem vele, hogy akik írták, semmit nem szerettek volna a véletlenre bízni. Az ide tervezett épület ilyen széles, ilyen magas, ilyen hosszú, a tető ekkora hajlásszögű, az alkalmazható egy-két homlokzati anyag színe ilyen meg ilyen. Bár kifejezetten szeretek kompakt házakat rajzolni, a megbízóimtól kapott tervezési programmal egybevetve a fentieket, hamar kiderült, hogy sehogyan nem lesz ez jó, a fenti számok között egy háromgyerekes család mai igényeit nehéz lesz kielégíteni.

Nem volt mit tenni azonban, megpróbáltam belegyömöszölni a szigorú keretek közé, amit lehetett. Bevallom, a kedvem elment a feladattól közben, mert a szabályozás csak nagyon kicsit engedett rajzolni, az igények pedig egyszerűen túl nagyok voltak ehhez: így került a tervtanács elé az első terv. A lehetőségeken belül maradva, arányaiban alacsony és hosszúkás épületegyüttes jött lére, amelynek a belső funkcionális elrendezése sem volt egészen tiszta. Nem volt jó érzés ilyen tervet prezentálni. A tervtanácson derült ki aztán, hogy a helyi szabályozásban előírt keretszámok éppen nem érvényesek, új szabályozás készül és addig ezeket már nem kell figyelembe venni.

A kevesebb néha több, szokták mondani, A telek belseje felé néző homlokzat egyszerű tagolásokat használ, ezzel sikerült a tervtanácsot is meggyőzni. A tetőtér is részben beépített, az oromfalak nyitható nyílászárókat kaptak, amelyek előtt az árnyékolást biztosítja a felszerelt lécstruktúra (saját kép)

Megbízóimmal a már hónapok óta tartó tervezési folyamat alatt bennünk gyűlő elképzeléseknek adott terepet a második terv, amivel – felszabadulva a kötöttségek alól – némiképp átestünk a ló túloldalára. Persze ezt akkor nem tudtuk, egyszerűen csak megrajzoltam nekik azt a házat, amit szerettek volna és beadtuk, lesz, ami lesz. A tervtanácson elismerték, hogy nem rossz ház, a funkcionalitásra koncentráló arányokat és az alkalmazott eszközöket azonban tájidegennek találták, így harmadszorra is neki lehetett futni a feladatnak, már komolyabb tapasztalatok birtokában.

Ekkor született meg az a ház, ami végül csak a negyedik tervtanácsi alkalommal ment át, igaz akkor már kikötés nélkül és egyhangúlag javasolták megépítésre. Előtte azonban még egyszer visszaküldték a tervet, hogy legyen lehetőség még jobban megérlelni. Pár válaszfal ekkor került a végleges helyére és a külső anyaghasználat is változott még kicsit, és ekkor lett csak meg az eredmény. Három a magyar igazság és egy a ráadás, szól a mondás, és valóban kell ebben legyen valami. 

Itt jól látszik a két épülettömeg, amiket az üvegezett előtér és egy kis fedett terasz választ el egymástól. A jobb oldali faburkolat síneken eltolható, úgy lehet autóval beállni. A nyári konyha a terasz felé nyitott, ide a nappaliból is ki lehet lépni. A homlokzaton a nyílások pozíciója tradicionálisnak mondható, a méretük azonban nagyobb, a tető alatt körbefutó fa ereszburkolattal egybe is ér. A tetőre kompromisszumként helyi bontott cserép kerül (saját kép)

Nagyon érdekes volt átélni ezt háromnegyed évre nyúló folyamatot, nem kevés munkaóra, véleménycsere és útkeresés volt benne. A tervtanácsi struktúra (és egy átgondolt helyi szabályozás) segíthet a szélsőségek elkerülésében - nekem összességében megnyugtatónak és hatékonynak bizonyult ez a keretrendszer. Odébb van még, hogy ez a ház elkészüljön - sok múlik majd a kiviteli terveken is, amelynek az elkészítése még szintén előttünk áll - de ez klasszikusan olyan épület, ami elkészülve és a helyén állva mutat igazán - már nagyon várom.

Csak eljött ez a nap is. Megjelent az újságban egymás utáni lapszámban a második pilisi házam is – illetve a miénkkel együtt a harmadik pilisi – így végre kerek lett ez az első, mégoly fontos portfólió-rész. A házak tervezése alatt ugyan még nem jelentkezett a gondolat, de elkészülésük után szembetűnő lett köztük egy sajátos viszony, a fekete-fehér és a natúr dizájnnal. Utóbbi persze a mi házunk, a nyersen hagyott fatelepi fa-homlokzatával, a fekete égetett faburkolatos ház Budakalászon áll, a fehér szilikát-vakolatos pedig a Dunakanyarban, hogy ezen belül hol pontosan, megállapodásunk szerint nem nevezzük meg.

A kalászi ház bejárati homlokzata (Fotó: Bujnovszky Tamás)

A mi házunk 2017-ben jelent meg, rögtön a legmenőbb hazai magazinban, akikkel azóta is jó és baráti viszonyt ápolunk, és hát azóta törekedtem is arra, hogy újra legyen majd olyan munkám, ami megüti a lap színvonalát. Hogy megütik-e, nem tudom, de tény, hogy nem ellenkeztek sokat a két új ház publikálásával kapcsolatban. Kedvesek voltak, helyet kaptam és figyelmet, amit a lehetőséggel együtt ezúton is nagyon és hálásan köszönök.

Fehér házak a tájban - a Dunakanyar-projekt egyszerre kortárs és tradicionális (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Ez a két megjelenés nem a világegyetemnek, csak nekem volt fontos, nekem viszont annál inkább. Úgy voltam vele ugyanis anno, hogy nem akartam egyműves szerzőként bevonulni a világtörténelembe, hanem be akartam bizonyítani magamnak, hogy képes vagyok újabb házakat is alkotni, olyanokat, amik méltóképp tudják a házunkkal megkezdett sort folytatni. És bár biztos vagyok benne, hogy nem a most év végére publikált két házam lesz pont a legfontosabb két munka az elkészült terveim között, mégis nagy becsben tartom őket.

A másik is a tájban van, egyszerű formákat használ - nem szeretne kiabálni (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Nagyon nehezen született meg ugyanis mind a kettő. A történetüket ezen a blogon már egyenként megírtam, így nem ismétlem magam, akit érdekel, itt a fekete, itt pedig a fehér ház története dióhéjban. Azt nem tudom, hogy a Pilis-Visegrádi-hegység-e ennyire nehéz szellemi terep, de tény, hogy nemcsak szakmai, de emberi helytállást is követelt tőlem ennek a két háznak a születése. Az pedig, hogy állnak, hogy is mondjam, elvileg arra utal, hogy értik, na. Ezért olyan fontosak ők nekem.

Ha a házat a víz felé folytattuk volna, mindenhonnan látszana a Dunakanyarból. Inkább oldalirányba folytattuk (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Volt egy személyes fogadalmam is, amit még 2016-ban tettem, hogy addig nem írok és nem szólalok meg szakmai kérdésekben, amíg nem leszek – legalább a saját szememben – teljes jogú építész. Írtam én ugyanis előtte igen sokat, volt egy másik blogom (az is Égigérő néven) és egy rovatom (Architéka néven) neves újságoknál, aztán mikor a pályázaton tagja lettem a Néprajzi Múzeum tervező csapatának, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy én ezek után építészetről az addig megszokott hangnemben irkáljak.

A fekete ház átmeneti tere szervesen a ház része, de ugyanannyira a kertté is (Fotó: Bujnovszky Tamás)

A múzeumterv egy személyben a friss Prima Primissima Díjas Ferencz Marcell (ezúton is gratulálok!) építész alkotói érdeme volt, én a csapat tagjaként csak szavak és szövegek formájában tettem hozzá egy keveset a pályázati anyagunkhoz. Miután azonban a terv első helyen végzett a nemzetközi pályázaton, maga mögé utasítva neves nemzetközi sztárokat, nem akartam – pláne olyan pozícióból, ahol a siker nem az én érdemem – túlságosan sokat okoskodni.

Ebben a beltérben nagyon sok szellemi és fizikai munka van (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Az építészkritikusi szerepet a szituációra tekintettel korainak és visszásnak éreztem volna, maradtam tehát az építész tervezői munkánál. Előbb befejeztem a házunkat, majd miután az ismert lett, sorra rajzoltam az újabb és újabb házakat. Az évek alatt kerestek több szakmai médiumtól, hogy szeretnék, ha írnék náluk, aminek nagyon örültem ugyan, de sorra mindenkinek nemet mondtam azzal, hogy én most csendben vagyok, és addig dolgozok, amíg nem lesz belőlem tényleg építész.

Kedvelem ezt a képet, bár nem látszik rajta, hogy elöl még egy szinttel lejjebb csatlakozik a terepre a ház (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Ez a két pilisi ház ilyenek miatt is fontos tehát nekem. Ők az első, bemutatható eredménye ennek a sok évre nyúló, egyszemélyes küzdelemnek, mert jobb szót sajnos nem tudok rá mondani. Ami a publikációkat illeti, tavasszal várható már a folytatás, egy őrségi és egy balatoni épülettel, közben pedig sorban születnek a további házak, amelyek közül pár előbb-utóbb szintén eljut majd idáig. 

Talán ez lett a legjobb kép erről a munkáról. A kis házban a kiszolgáló funkciók vannak, így hátrébb és lejjebb is került (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Mindez számomra most azt jelenti, hogy lezárult egy korszak az életemben, egy önként vállalt, hosszúra nyúlt felkészülési időszak. Most pedig kezdődik az a szakasz, amikor már nem egyedül fogok dolgozni és annyit elárulok, hogy nem is itthon, hanem egy igen menő helyről – de erről majd a következő bejegyzésben külön mesélek.

A másik ház konyha-kert kapcsolata eltolható üvegfalakkal (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Ez a homlokzat három dimenziós kompozíciós játék sok részlettel - de privát játék, mert csak a kertből látszik (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Elöl inkább zárt, hátul inkább nyitott a fekete ház. Bár egyszerű a befoglaló forma, mégis sok minden történik rajta (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Az autóbeállóra mondhatjuk talán, hogy a mai csűr. Az ereszvonal alatt az egész projekten antimetrikus a szerkesztés, az eresz felett szimmetrikus (Fotó: Bujnovszky Tamás)

 2014-től 2017-ig saját munkával készült, Média Építészeti Díjas házunk azóta is az origó pont (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Nemrég ígértem, hogy hírt adok két további projektről, amelyek időközben közel kész állapotba kerültek és kifejezetten jó minőségben készültek el. Sosem tudhatom előre, melyik tervnek mi lesz a sorsa, megépül-e egyáltalán és ha igen, mi lesz belőle a végén. Emiatt különösen nagy öröm, amikor úgy készül el egy-egy ház, hogy szívesen meg is mutassam.

Az alábbi projekt is ezek közé tartozik, bár az én nézőpontomból nézve némiképp váratlanul, úgymond surranópályán érkezett meg a felvállalható és kész projektjeim közé. A fókusz egyszerűen nem ezen a házon volt nálam, sokkal inkább a saját menedzselésben a Dunakanyarba készült házon vagy éppen a budakalászin, amin mindig akadt megoldani való feladat – ha akartam, ha nem. Ezek végül elkészültek és nemsokára meg is jelennek a legrangosabb hazai építészeti magazinban, ami miatt mondhatom, hogy megérte, hiszen ez óriási boldogság lesz számomra.

Mindeközben tehát nem igazán figyeltem erre a siófoki házra, pedig több szempontból is megérdemli az odafordulást. Tavaly ősszel adtam csak le a terveket, most pedig már áll – ez önmagában megérdemli a figyelmet, hiszen egy éves átfutással, tervezéssel együtt manapság ritkán készül el – pláne jó minőségben – lakóház. Aki építkezett már, valószínűleg tudja miről beszélek, aki pedig nem, hát annak most mondom. Szóval friss volt még ez a dolog, én pedig hozzáedződtem már a nyűgös történetekhez, ezért is lepett meg valamelyest, hogy itt nem bukott ki semmilyen óriási probléma, nem kerestek állandóan, SOS problémamegoldást kérve és nem dőlt kardjába sem az építtető, sem a kivitelező, egyszerűen csak készen lett a ház.

Favázas, faburkolatos házikó, hosszában mindkét irányban az oldalfalakat folytatva, amelyek kihagynak helyet a kötelezően előírt építési helyen álló fáknak. Kivágás helyett a ház igazodik hozzájuk. A megnyújtott falakon lapostető fekszik, alatta a ház egyik végében a terasz, itt a másik végén pedig az autóbeálló (saját fotó)

A viszonylag hamar (azért az építtető tudom, hogy még sokkal-sokkal hamarabb szerette volna, de ez érthető) sikeres végeredményre vezető titok – már ha használhatjuk ezt a fellengzős definíciót – több tényező együttállásában rejlett. Ezek közül az egyik, hogy könnyűszerkezetes házat úgy tűnik, kevesebb stresszel jár megépíteni. A másik és talán a legfontosabb, hogy itt nem egy hatalmas házról van szó, éppen ellenkezőleg: mondhatjuk úgy is, hogy az ezen a blogon megjelenő üzenetek és szakmai hitvallások egyfajta sűrítménye lett ez a ház. Ezt kicsit bővebben kifejtve: egyszerre fenntartható, szelíd, környezettudatos, tehát mondható, hogy „Égigérő” ház.

(Mielőtt kifejteném mindezt, egy kitérő gondolat: egyszer rájöttem, hogy a sikeres termékek mögött gyakran egyfajta fordított kampány áll. Magyarul, a sikerük egyik titka, hogy a marketing során éppen az ellenkezőjét állítják a termékről, mint ami az igazság. Ha kicsi, akkor azt mondják rá, hogy nagy, ha savanyú, akkor meg azt, hogy édes: legékesebb példa erre talán éppen greenwashing jelenség. Konkrét példát nem fogok most említeni, de valami ilyesmi módon „Égigérő” számomra egy-egy olyan ház is, ami szemléletében éppen, hogy földközeli és nincsen elszállva.)

Mindkét oldalon hely van hagyva a fáknak, nem kötöttünk kompromisszumot ebben a kérdésben. A burkolat hangulatában, anyagában és színében is szépen illeszkedik hozzájuk (saját fotók)

A kis kitérő után visszatérve a házra: fenntartható, mert kompakt méretű, kihasználja a tereket, kerüli a felesleges funkciókat és könnyen megépíthető, szerkezete pedig 100 százalékban megújuló anyagot (fát) használ. Szelíd, ráadásul annyira, hogy a designt is éppen ez az üzenet adja: az építés helyszínén álló fákat kivágás helyett a terv megőrzi, megtartja. A szituáció itt nem modoros, és nem erőltetett, ugyanis egyszerűen egy építési jogszabály miatt kellett volna kivágni őket, mert kötelező volt odatenni a házat, ahol állnak (helyi szabályozás által meghatározott előkerti építési határvonal miatt). A ház a fákat szimbolikusan befogadja azzal, hogy a meghosszabbított oldalfal kis fülkékkel kikerüli őket. Maga a lakórész pedig eleve hátrébb lett húzva, így a fák környezetébe csak a hozzáépített, fedett-nyitott autóbeálló került, ami jogilag már a ház részének számít – így a telepítési vonalnak is megfeleltünk – de nem fűtött tér, így nem jelentett különösebb problémát sem a fák körüli speciális forma kialakítása. És hát környezet-tudatos is annyiban a ház, hogy ökológiai lábnyoma az alapterületnek köszönhetően kicsi, telepítésével és alapozásával pedig nem bolygattuk meg a környezetet – nem kis mértékben az alkalmazott talajcsavaroknak köszönhetően.

Az épületben lévő lakás hasznos területe mindössze 75 m2, ebből a földszint 62. A kis méretek ellenére van itt előtér, tágas konyha-nappali, hálószoba, fürdő és kamra, ezen felül még lent egy gépészeti tér és kerti tároló, illetve fent a vendégszoba és egy dolgozógaléria. Leegyszerűsítve fogalmazhatunk úgy is, hogy két és fél szoba plusz nappalis ház, fedett terasszal és autóbeállóval. Igen, utóbbiakat leszámítva mindez 75 négyzetméter, mégsem kompromisszum egyik tér sem. Ami elsőre annak tűnhet, például a teljesen kihasznált tetőtér, az inkább funkcionális többlet, a teljeskörű hasznosítás példája. A kisebb méret pedig nemcsak gyorsabb kivitelezést, de mondanom sem kell, alacsonyabb bekerülési költséget is jelentett egy hagyományos házhoz képest. A magam részéről nagyon örülök, hogy részt vehettem ebben a projektben, amiről azt hiszem a későbbiekben még több szó fog esni, mint előképe, prototípusa egy új építészeti gondolkodásmódnak.

Nehéz telefonnal jó fotókat készíteni, de talán látható, hogy a nappalitér elég tágas lesz, odafent pedig minden kis térrész hasznosul majd a tetősík alatt (saját fotó)

Nem mellesleg a könnyűszerkezetes házakat gyártó kivitelezővel is egymásra találtunk annyira, hogy időközben több közös futó projektünk is van már – a minket megkereső ügyfeleknek egymást kölcsönösen beajánlva. Ez nekem is jó érzés, mert saját tapasztalataim alapján nem érzem utamnak a kivitelezői szerepet, tervezőként jobban működök. Ennek a háznak a története pedig biztató a jövőre nézve, remélhetőleg sok fog még épülni ezzel a szemlélettel, akár közös együttműködésben.

A szomszéd felől jobban lehet egyben látni, hogyan folytatódik az oldalfal a magastető alá rendezett lakótér két végén (saját fotó)

A publikációval és így a ház részletesebb megismerésével még várnunk kell az építtető kérésére, aki egyúttal az enteriőr megoldásokat is tervezi – ő azt szeretné, hogy csak akkor mutassuk be a házat, ha már minden kész, így most be kell érjük ennyivel. A magazintól mindenesetre már szóltak, hogy szeretnék bemutatni, így valószínű, hogy érdemes is lesz a megjelenésre várni, fotós barátomat ismerve, biztosan látványos lesz. Addig pedig adós vagyok még hasonló bemutatásával egy másik épületnek, a legutóbb mesélt két projekt megjelenése pedig már hamarosan várható, így nem maradunk téma nélkül itt az Égigérő Építész blogon: amint megjelennek, én is részletesen bemutatom őket.

Nagyon úgy tűnik, hogy valami beindul végre. Még csak nemrég voltunk befotózni a Dunakanyarban lévő projektet, most hétvégén pedig máris a következőt látogathattuk meg fotós barátommal. Persze ez még nem maga a fotózás volt, csak az előkészítő látogatás – de akkor is. Mindez azt jelenti, hogy egymás után két projektem bemutatása jöhet majd, ráadásul mindkettő a Pilisben van, ahogy a házunk is: így együtt már egész jó kis pilisi portfólió lesz ebből. A mostani helyszínen is két héten belül meglesz a fotózás, ezt követi majd az év hátralévő részére elosztva a megjelenésük egy neves építészeti magazinban.

Nem nagy ügy, gondolhatná bárki, régóta így van ez, hogy megjelennek házak az újságokban, így elérve az irántuk érdeklődő közönséget. Mégis számomra különös jelentősége lesz ennek a két publikációnak: a házunk után ezek ugyanis a következő, bemutatásra kerülő épületeim – az elmúlt, kemény munkával telt évek első, látható és kézzelfogható eredményeiként.

Kint is bent is - ennek a háznak az egyik legnagyobb trükkje a kerttel való különleges kapcsolata, ami megbízóm legfőbb kérése volt. A szuper konyha is őt dicséri, nemcsak kitalálta, de több részletet saját kezűleg el is készítettek belőle (saját fotó)

Aki türelmetlen, annak lassú muzsika műfaj az építészet. Aki ismer tudja, hogy nem vagyok egy kapkodós típus, de ha tudom előre, hogy egyes projektekre mennyit kell majd várni, tuti elmegyek inkább zabhegyezőnek – az építészeti tervezéshez képest még annak is több a látszatja. :) Az adott gondolat, ami a tervezőasztalon megszületik, általában csak áldozatos, hosszúra nyúló évek után válik láthatóvá, legtöbbször ráadásul jobban vagy kevésbé, de mégiscsak töredékes formában. Az építési folyamat megpróbál mindenkit: építészt, kivitelezőt, de leginkább az építtetőt, aki egyszerűen csak lakni szeretett volna és esze ágában sem volt előtte, hogy ehhez közben hőssé kell válnia majd.

A mostani látogatásunk alanyául szolgáló, égetett faburkolatos ház tulajdonosai így jártak pedig, és nyilván kevésbé vigasztalja őket, hogy közben milyen nagyot nőttek a szememben. Pedig jól indult a dolog: házuk építésénél szimpatikus építőbrigád jelent meg, nagy létszámmal és nagy energiákkal. Ahogy azonban haladt előre az építés, egyre inkább látszott, hogy szükségük lesz a mérnöki jelenlétre, mert apróságnak tűnő eltérések úgy adódtak össze menet közben, hogy a tervben lévő, részletekbe menően kimódolt ház megjelenése menthetetlenül kezdett menni a levesbe. Nagyon úgy tűnt, a publikáció szempontjából újabb projektem megy veszendőbe, összefogva azonban az utolsó pillanatban sikerült megmentenünk a házat.

Elöl három szintes (szuterén, földszint, tetőtér), hátul csak egyszintes (itt van a légteres konyha és a terasz) a terepre ültetett kis ház (saját fotó)

Komoly kreatív erőket kellett akkor mozgósítani, hogy visszafordítható legyen egy-egy részlet és ezekből összeálljon újra a kezdetben kitalált ház. A kivitelezők dicséretére legyen mondva, belátták ők is, hogy kell a segítség és elkövettek mindent, hogy a hibákat kijavítsák – majd a javítás közben keletkezetteket úgyszintén... Véget nem érő történetnek tűnt az egész, most azonban mégis arról beszélgetünk, hogy a jövő héten, vagy utána héten legyen-e a fotózás, ami maga a csoda.

A végső siker kulcsa itt egyértelműen a tulajdonos páros kitartása és emberfeletti áldozathozatala volt. Képesek voltak ugyanis saját kezükbe venni a dolgokat és sorba tanultak bele az egyes építési fázisokba, mert az építés részletekbe menő befejezéséhez esetükben ez is elengedhetetlen volt. A ház körül – és persze leginkább ő körülöttük – közben egész komoly összefogás alakult ki, a családtagok, barátok, sőt az ács szomszéd kétkezi segítségével. Még a tervező építész – azaz jómagam – is megjelent egy alkalommal segíteni, igaz egy napnyi munkával nem sok szalmaszálat tettem keresztbe.

Nem tudtuk előre azt sem, hogy az égetésnél mi mindenre kell figyelni - sok helyen a kivitelezés óta többször lett újraégetve a külső felület, de a teljesen egységes megjelenést nagyon nehéz elérni. Egy alkalommal én magam is próbáltam segíteni nekik az utólagos javításban, de nem lett igazán jó az eredmény - ahol ők javítottak, sokkal szebbek a felületek, kiismerték már, hogy mire kell figyelni (saját fotó)

Ennél a projektnél egészen közel kerültünk megbízóimmal, míg végül baráti viszony szövődött köztünk. Nagyon büszke vagyok rá, hogy mi voltunk családommal az első meghívott vendégek (na jó, nem egészen, mert a szomszéd itt is beelőzött minket). Nyilván a jó viszony kialakulásához jól jött az is, hogy a tervezői művezetéssel lépésről-lépésre segítettem nekik befejezni a házat – míg például a másik pilisi projektemnél az építéshez kapott építtetői bizalmon pont hogy csak őrölt a sok probléma, amit az építésnél meg kellett oldanunk.

Hátulról egészen nyitott a ház, a konyha és a kert közötti határokat feloldja az épülettömegbe komponált fedett terasz (saját fotó)

A két ház kicsit párban van tehát nálam – nemcsak a viszonylag közeli helyszín miatt, de a minden jó szándék ellenére valamelyest egymást kiegészítő történeteik miatt is. Az egyik fekete, a másik fehér, tehetjük még hozzá, de erről már tényleg a helyszínbe illesztés tehet, és nem én. Amíg pedig a megjelenésüket várjuk, itt a blogon ráadásul még további két munkámat mutathatom meg a következő hetekben, amik időközben végre szintén jól sikerültek – mondom én, hogy beindult valami.

Becsszó elrejtettünk a képen egy házat: az erdős háttér árnyékos részei közé teljesen belesimul az égetett faburkolatos ház (saját fotó)

Nem igazán jártam még a házunkon kívül olyan otthonos helyen, mint ezen a hétvégén. Ha elmegyünk pihenni a családdal valahova, nekem kiemelt jelentősége van az épített környezetnek, ebből a szempontból elég finnyás vagyok. Ne értsen félre senki, nem a pucc számít, sőt, éppen, hogy nem az. Sokkal inkább, hogy érezzem a helyen, ahol vagyunk, hogy valamikori létrehozója képes volt gondolkozni, környezetébe illően szépet, jót csinálni. Elvileg nincsen magasan a léc - ha ez az érzet megvan, nekem teljesen mindegy, hogy mekkora az épület vagy hogy hol van, mégis nagyon ritkán vagyok elégedett.

Teljesen más volt azonban a mostani hétvége. Bár épített környezetről szinte alig lehetett beszélni a korszerűsített, egykori Erdért faházban, a benne létrehozott szálláshely egyedi enteriőre, ezer millió figyelmessége, apró-cseprő kedvessége és adni akarása teljesen képes volt elterelni a figyelmemet erről. Eszembe jutott a régi mondás, hogy nincsen rossz ház, csak kevés és alacsony fa körülötte – itt azonban nem kívülről takarta a házat a buja növényzet, hanem belülről lényegítette át az alkotói figyelem, felülírva minden mást.

(lécekből készült térelválasztó, ck-lap pult és falburkolat, utóbbi festése Eszter saját keze munkája (Fotó: Sámson Réka Simples Studio)

Ezen a ponton kénytelen vagyok szólni, hogy a soraim közül kicsendülő óda Greenster néven futó feleségem munkájáról fog zengeni. Mentségemre legyen szólva, ezzel a blogbejegyzéssel saját rádöbbenésemet is akarom valahogy kiírni magamból, mert egyáltalán nem számítottam arra, ami ezen a hétvégén a csókakői kis szálláshelyen fogadott.

Párom elmúlt három évét kívülről (értsd: a család számára is) markánsan érzékelhető intenzitással kísérte végig ez a projekt. Lehetetlen pillanatban megszólaló telefonok, éjszakába nyúló beszélgetések a megrendelővel, végtelen internetes kutatások valami apróság után: én egyszeri építészként nem igazán tudtam mit kezdeni a dologgal, nem értettem, mire ez a felhajtás - mégis csak egy régi faházról van szó ugyebár.

Kívülről fekete svéd festést kapott, belülről pedig (kivételesen) a hőszigetelést - ezeknél a házaknál a bentre tett szigetelés is jó megoldás, mert falról tulajdonképpen nem beszélhetünk (Fotó: Sámson Réka Simples Studio)

Emlékszem, elvitt magával anno, hogy megnézzem a kis házat, kérdezték a véleményemet, mondtam is, hogy én biztosan elbontanám, mert műszaki szempontból itt nem igazán van miről beszélni. De ha mégis költeni akarnak rá, hát úgy tegyék, hogy a mögötte lévő épített kis kőfalas pincerészt a faház későbbi esetleges cseréje ne bántsa majd. Ha már ott voltam, rajzoltam egy skiccet (utálok csak egy skiccet rajzolni amúgy, de hát mit mondjon az ember a saját feleségének), hogy mit meg hogyan, aztán a magam részéről elfelejtettem az egészet.

Nem szeretem a házon belüli reklámot, gyakorlatilag teljesen hiteltelen a dolog, három szempontot azonban mégis szeretnék kiemelni, miért is volt olyan nagyszerű számomra ez az enteriőr. Az első, a tökéletes mértéktartás, a lehető legolcsóbb megoldások sorolása, ami már a házunknál is nagyon bevált nekünk, itt azonban megmutatta, hogy mindez maximális figyelemmel és odaadással párosulva egészen kimagasló esztétikát és végtelen lehetőséget rejt magában.

A fürdőben is ck-lap a falon, Eszter festésével. A padlón lévő, kidobott szőnyeget Ferenc Rita Nature in Home újította fel és készítette a leeső részekből az egyedi lámpát - hol kapunk manapság ilyen szintű figyelmet? (Fotó: Sámson Réka Simples Studio)

A másik, a mögötte lévő, fenntartható filozófiából fakadó hozzáállás, ami egyszerűen áthatott mindent. Mondanám, hogy egyszeri és megismételhetetlen sok kis bájos történet összessége, ami alkotja ezt a teret, de páromat ismerve ezt nem lehet kijelenteni, sőt valószínűleg (és remélhetőleg) még sokszor meg fogja ezt ismételni. Minden egyes darab külön kis sztori, és szinte semmi nem a pénzen múlt, nagyon tanulságos volt ezt a hatást újra megtapasztalni.

Nemcsak megunhatatlan DIY hozzáállás és mindenre kiterjedő újrahasznosítás jellemzi a projektet, bekerült több hazai tervezésű designbútor is, pl. a kötőelemek nélkül összerakható étkezőt a Fészek Részek tervezi és gyártja (Fotó: Sámson Réka Simples Studio)

A harmadik, a szakszerű téralakítás és az ezzel párosuló, teljesen váratlan részmegoldások között kialakuló megunhatatlan párbeszéd és az ebből fakadó izgalmas esztétika, ami számomra teljesen újszerű volt és nem győztem lubickolni benne.

A ráadás pedig személyes jellegű: valóban és szó szerint otthon éreztem magam, de ez már tényleg elválaszthatatlan a közöttünk lévő viszonytól. Pedig a Lámpás (ez a szálláshely fedőneve) más, mint a házunk, ami belőlem fakadóan sokkal szálkásabb, nyersebb, és hát sokkal kevésbé ad teret ennek az enteriőrből áradó, végtelenül kényeztető kedvességnek, amiben ezen a hétvégén részem volt. Párom bevallása szerint nagyszerű alkotótársra lelt megbízójában, akivel megtalálták a közös hangot és igazi barátnők is lettek – nagyon jó, hogy vannak még ilyen sztorik.

Ez a kis faház megmenekült a pusztulástól és részese lehetett valami sokkal többnek. Ha ember lenne, azt mondanám, elképesztő szerencséje volt (Fotó: Sámson Réka Simples Studio)