Nagyon úgy tűnik, hogy valami beindul végre. Még csak nemrég voltunk befotózni a Dunakanyarban lévő projektet, most hétvégén pedig máris a következőt látogathattuk meg fotós barátommal. Persze ez még nem maga a fotózás volt, csak az előkészítő látogatás – de akkor is. Mindez azt jelenti, hogy egymás után két projektem bemutatása jöhet majd, ráadásul mindkettő a Pilisben van, ahogy a házunk is: így együtt már egész jó kis pilisi portfólió lesz ebből. A mostani helyszínen is két héten belül meglesz a fotózás, ezt követi majd az év hátralévő részére elosztva a megjelenésük egy neves építészeti magazinban.

Nem nagy ügy, gondolhatná bárki, régóta így van ez, hogy megjelennek házak az újságokban, így elérve az irántuk érdeklődő közönséget. Mégis számomra különös jelentősége lesz ennek a két publikációnak: a házunk után ezek ugyanis a következő, bemutatásra kerülő épületeim – az elmúlt, kemény munkával telt évek első, látható és kézzelfogható eredményeiként.

Kint is bent is - ennek a háznak az egyik legnagyobb trükkje a kerttel való különleges kapcsolata, ami megbízóm legfőbb kérése volt. A szuper konyha is őt dicséri, nemcsak kitalálta, de több részletet saját kezűleg el is készítettek belőle (saját fotó)

Aki türelmetlen, annak lassú muzsika műfaj az építészet. Aki ismer tudja, hogy nem vagyok egy kapkodós típus, de ha tudom előre, hogy egyes projektekre mennyit kell majd várni, tuti elmegyek inkább zabhegyezőnek – az építészeti tervezéshez képest még annak is több a látszatja. :) Az adott gondolat, ami a tervezőasztalon megszületik, általában csak áldozatos, hosszúra nyúló évek után válik láthatóvá, legtöbbször ráadásul jobban vagy kevésbé, de mégiscsak töredékes formában. Az építési folyamat megpróbál mindenkit: építészt, kivitelezőt, de leginkább az építtetőt, aki egyszerűen csak lakni szeretett volna és esze ágában sem volt előtte, hogy ehhez közben hőssé kell válnia majd.

A mostani látogatásunk alanyául szolgáló, égetett faburkolatos ház tulajdonosai így jártak pedig, és nyilván kevésbé vigasztalja őket, hogy közben milyen nagyot nőttek a szememben. Pedig jól indult a dolog: házuk építésénél szimpatikus építőbrigád jelent meg, nagy létszámmal és nagy energiákkal. Ahogy azonban haladt előre az építés, egyre inkább látszott, hogy szükségük lesz a mérnöki jelenlétre, mert apróságnak tűnő eltérések úgy adódtak össze menet közben, hogy a tervben lévő, részletekbe menően kimódolt ház megjelenése menthetetlenül kezdett menni a levesbe. Nagyon úgy tűnt, a publikáció szempontjából újabb projektem megy veszendőbe, összefogva azonban az utolsó pillanatban sikerült megmentenünk a házat.

Elöl három szintes (szuterén, földszint, tetőtér), hátul csak egyszintes (itt van a légteres konyha és a terasz) a terepre ültetett kis ház (saját fotó)

Komoly kreatív erőket kellett akkor mozgósítani, hogy visszafordítható legyen egy-egy részlet és ezekből összeálljon újra a kezdetben kitalált ház. A kivitelezők dicséretére legyen mondva, belátták ők is, hogy kell a segítség és elkövettek mindent, hogy a hibákat kijavítsák – majd a javítás közben keletkezetteket úgyszintén... Véget nem érő történetnek tűnt az egész, most azonban mégis arról beszélgetünk, hogy a jövő héten, vagy utána héten legyen-e a fotózás, ami maga a csoda.

A végső siker kulcsa itt egyértelműen a tulajdonos páros kitartása és emberfeletti áldozathozatala volt. Képesek voltak ugyanis saját kezükbe venni a dolgokat és sorba tanultak bele az egyes építési fázisokba, mert az építés részletekbe menő befejezéséhez esetükben ez is elengedhetetlen volt. A ház körül – és persze leginkább ő körülöttük – közben egész komoly összefogás alakult ki, a családtagok, barátok, sőt az ács szomszéd kétkezi segítségével. Még a tervező építész – azaz jómagam – is megjelent egy alkalommal segíteni, igaz egy napnyi munkával nem sok szalmaszálat tettem keresztbe.

Nem tudtuk előre azt sem, hogy az égetésnél mi mindenre kell figyelni - sok helyen a kivitelezés óta többször lett újraégetve a külső felület, de a teljesen egységes megjelenést nagyon nehéz elérni. Egy alkalommal én magam is próbáltam segíteni nekik az utólagos javításban, de nem lett igazán jó az eredmény - ahol ők javítottak, sokkal szebbek a felületek, kiismerték már, hogy mire kell figyelni (saját fotó)

Ennél a projektnél egészen közel kerültünk megbízóimmal, míg végül baráti viszony szövődött köztünk. Nagyon büszke vagyok rá, hogy mi voltunk családommal az első meghívott vendégek (na jó, nem egészen, mert a szomszéd itt is beelőzött minket). Nyilván a jó viszony kialakulásához jól jött az is, hogy a tervezői művezetéssel lépésről-lépésre segítettem nekik befejezni a házat – míg például a másik pilisi projektemnél az építéshez kapott építtetői bizalmon pont hogy csak őrölt a sok probléma, amit az építésnél meg kellett oldanunk.

Hátulról egészen nyitott a ház, a konyha és a kert közötti határokat feloldja az épülettömegbe komponált fedett terasz (saját fotó)

A két ház kicsit párban van tehát nálam – nemcsak a viszonylag közeli helyszín miatt, de a minden jó szándék ellenére valamelyest egymást kiegészítő történeteik miatt is. Az egyik fekete, a másik fehér, tehetjük még hozzá, de erről már tényleg a helyszínbe illesztés tehet, és nem én. Amíg pedig a megjelenésüket várjuk, itt a blogon ráadásul még további két munkámat mutathatom meg a következő hetekben, amik időközben végre szintén jól sikerültek – mondom én, hogy beindult valami.

Becsszó elrejtettünk a képen egy házat: az erdős háttér árnyékos részei közé teljesen belesimul az égetett faburkolatos ház (saját fotó)