Nem igazán jártam még a házunkon kívül olyan otthonos helyen, mint ezen a hétvégén. Ha elmegyünk pihenni a családdal valahova, nekem kiemelt jelentősége van az épített környezetnek, ebből a szempontból elég finnyás vagyok. Ne értsen félre senki, nem a pucc számít, sőt, éppen, hogy nem az. Sokkal inkább, hogy érezzem a helyen, ahol vagyunk, hogy valamikori létrehozója képes volt gondolkozni, környezetébe illően szépet, jót csinálni. Elvileg nincsen magasan a léc - ha ez az érzet megvan, nekem teljesen mindegy, hogy mekkora az épület vagy hogy hol van, mégis nagyon ritkán vagyok elégedett.

Teljesen más volt azonban a mostani hétvége. Bár épített környezetről szinte alig lehetett beszélni a korszerűsített, egykori Erdért faházban, a benne létrehozott szálláshely egyedi enteriőre, ezer millió figyelmessége, apró-cseprő kedvessége és adni akarása teljesen képes volt elterelni a figyelmemet erről. Eszembe jutott a régi mondás, hogy nincsen rossz ház, csak kevés és alacsony fa körülötte – itt azonban nem kívülről takarta a házat a buja növényzet, hanem belülről lényegítette át az alkotói figyelem, felülírva minden mást.

(lécekből készült térelválasztó, ck-lap pult és falburkolat, utóbbi festése Eszter saját keze munkája (Fotó: Sámson Réka Simples Studio)

Ezen a ponton kénytelen vagyok szólni, hogy a soraim közül kicsendülő óda Greenster néven futó feleségem munkájáról fog zengeni. Mentségemre legyen szólva, ezzel a blogbejegyzéssel saját rádöbbenésemet is akarom valahogy kiírni magamból, mert egyáltalán nem számítottam arra, ami ezen a hétvégén a csókakői kis szálláshelyen fogadott.

Párom elmúlt három évét kívülről (értsd: a család számára is) markánsan érzékelhető intenzitással kísérte végig ez a projekt. Lehetetlen pillanatban megszólaló telefonok, éjszakába nyúló beszélgetések a megrendelővel, végtelen internetes kutatások valami apróság után: én egyszeri építészként nem igazán tudtam mit kezdeni a dologgal, nem értettem, mire ez a felhajtás - mégis csak egy régi faházról van szó ugyebár.

Kívülről fekete svéd festést kapott, belülről pedig (kivételesen) a hőszigetelést - ezeknél a házaknál a bentre tett szigetelés is jó megoldás, mert falról tulajdonképpen nem beszélhetünk (Fotó: Sámson Réka Simples Studio)

Emlékszem, elvitt magával anno, hogy megnézzem a kis házat, kérdezték a véleményemet, mondtam is, hogy én biztosan elbontanám, mert műszaki szempontból itt nem igazán van miről beszélni. De ha mégis költeni akarnak rá, hát úgy tegyék, hogy a mögötte lévő épített kis kőfalas pincerészt a faház későbbi esetleges cseréje ne bántsa majd. Ha már ott voltam, rajzoltam egy skiccet (utálok csak egy skiccet rajzolni amúgy, de hát mit mondjon az ember a saját feleségének), hogy mit meg hogyan, aztán a magam részéről elfelejtettem az egészet.

Nem szeretem a házon belüli reklámot, gyakorlatilag teljesen hiteltelen a dolog, három szempontot azonban mégis szeretnék kiemelni, miért is volt olyan nagyszerű számomra ez az enteriőr. Az első, a tökéletes mértéktartás, a lehető legolcsóbb megoldások sorolása, ami már a házunknál is nagyon bevált nekünk, itt azonban megmutatta, hogy mindez maximális figyelemmel és odaadással párosulva egészen kimagasló esztétikát és végtelen lehetőséget rejt magában.

A fürdőben is ck-lap a falon, Eszter festésével. A padlón lévő, kidobott szőnyeget Ferenc Rita Nature in Home újította fel és készítette a leeső részekből az egyedi lámpát - hol kapunk manapság ilyen szintű figyelmet? (Fotó: Sámson Réka Simples Studio)

A másik, a mögötte lévő, fenntartható filozófiából fakadó hozzáállás, ami egyszerűen áthatott mindent. Mondanám, hogy egyszeri és megismételhetetlen sok kis bájos történet összessége, ami alkotja ezt a teret, de páromat ismerve ezt nem lehet kijelenteni, sőt valószínűleg (és remélhetőleg) még sokszor meg fogja ezt ismételni. Minden egyes darab külön kis sztori, és szinte semmi nem a pénzen múlt, nagyon tanulságos volt ezt a hatást újra megtapasztalni.

Nemcsak megunhatatlan DIY hozzáállás és mindenre kiterjedő újrahasznosítás jellemzi a projektet, bekerült több hazai tervezésű designbútor is, pl. a kötőelemek nélkül összerakható étkezőt a Fészek Részek tervezi és gyártja (Fotó: Sámson Réka Simples Studio)

A harmadik, a szakszerű téralakítás és az ezzel párosuló, teljesen váratlan részmegoldások között kialakuló megunhatatlan párbeszéd és az ebből fakadó izgalmas esztétika, ami számomra teljesen újszerű volt és nem győztem lubickolni benne.

A ráadás pedig személyes jellegű: valóban és szó szerint otthon éreztem magam, de ez már tényleg elválaszthatatlan a közöttünk lévő viszonytól. Pedig a Lámpás (ez a szálláshely fedőneve) más, mint a házunk, ami belőlem fakadóan sokkal szálkásabb, nyersebb, és hát sokkal kevésbé ad teret ennek az enteriőrből áradó, végtelenül kényeztető kedvességnek, amiben ezen a hétvégén részem volt. Párom bevallása szerint nagyszerű alkotótársra lelt megbízójában, akivel megtalálták a közös hangot és igazi barátnők is lettek – nagyon jó, hogy vannak még ilyen sztorik.

Ez a kis faház megmenekült a pusztulástól és részese lehetett valami sokkal többnek. Ha ember lenne, azt mondanám, elképesztő szerencséje volt (Fotó: Sámson Réka Simples Studio)

Két hónapja írtam utoljára, azóta szervezzük a Dunakanyar-projekt fotózását. Mindenképpen szerettem volna hírt adni róla, hogy végre itt és itt tartunk, készíteni pár telefonos fotót és leszervezni, hogy mikor legyen az építész életének végső soron legünnepibb pillanata, a fotózás. Az egyszerűnek tűnő találkozó aztán csak nem akart összejönni, kicsit hasonlóan, mint ahogy maga az építkezés is zajlott. Végül két hónap után tegnap tudtam megtenni, amit szerettem volna: körbejárni, megszemlélni az eredményt és elkészíteni pár képet róla. Aludtam rá egyet, hogy át tudjam értékelni, milyen élmény is volt.

Innen nézve nincs sok változás a tavaszi állapothoz képest, pedig mennyi minden történt azóta (saját fotó)

Számomra látszik az elkészült épületeken, hogy a finisben már nem vettem részt, nem volt jelen építész: történtek olyan kisebb beavatkozások, amelyeket most már el kell fogadnom, ez van. Az épületek közvetlen környéke viszont nagyjából rendezett állapotba került, ami nagyon nagy szó, ismerve az előzményeket, ahogy egyre csak húzódtak ezek a koncepciót illetően alapvetően fontos részek, mint amilyen például az eredetit közelítő, rendezett terepfelszín kialakítása is volt.

A rengeteg menet közbeni változtatás azonban, ami a folyamat során végig kísérte és jelentősen megnehezítette az építési projektet, most is éreztette még a hatását: értek ugyanis tegnap meglepetések annak ellenére, hogy építészként másfél évig kísértem az épületek születését, a tervezőasztaltól kezdve egészen a megvalósításig és elvileg minden igyekezetemmel azon voltam, hogy megbízóim igényeit maximálisan ki tudjam elégíteni. Nem állítom, hogy mindez kudarc lenne – lehet, hogy az idő, a használat fogja megadni erre a választ, de az is lehet persze, hogy nem lesznek válaszok. Ezzel kapcsolatban arra keresem csak magamban a saját választ, hogyan tud az építészet megfelelni ilyen helyzetben, hiszen alapvető természete az állandó változtatással, mozgással szemben részben éppen maga az állandóság.

Közelebb menve már sokkal inkább késznek tűnik (saját fotó)

Elég statikus dolog ugyanis megtervezni és felépíteni valamit. Bár nagyon látványos a folyamat, ahogy a semmiből megszületik és megvalósul az elképzelés, a tervezést követően azonban lényegét tekintve mégsem ’változik’ meg, inkább csak egyre kiforrottabban veszi fel a végleges alakját. Ennél a munkámnál, bár jó szándékból fakadt, azt hiszem mégis hibának bizonyult annak a lehetőségnek a felajánlása, hogy ha szükséges, építés közben változtassunk majd egyes részleteken.

Volt bennem akkortájt a tervezés végén még egy kis belső bizonytalanság, szerettem volna ide nagyon jó házakat csinálni, ha már én építem meg őket. Úgy éreztem, hogy ez egy nagy lehetőség, és mivel abban hiszek, hogy minden feladatnak van egy optimális megoldása, amit "csak" meg kell keresni, ezt a tervezési, keresési folyamatot kitágítottam ezzel a felajánlással az építés egész időtartamára. Ennek során aztán megbízóimmal nagyon sok időt és figyelmet szenteltünk az egyes részleteknek, azzal a szándékkal, hogy a végeredmény a lehető legjobb legyen – és persze sok esetben kiborítva az építést végző, először végtelen türelműnek tűnő szakembereket.

Házikó, oldalt lapostetővel - nem a ház itt a lényeg, hanem a környezet, amibe került (saját fotó)

Némiképp tehát csalódásként ért, hogy történtek még olyan változások, amelyekre már nem számítottam, hiszen ez azt is jelenti számomra, hogy végső soron nem sikerült, amit szerettem volna. Nemcsak építésvezetőként nem tudtam tehát végig vinni ezt a folyamatot, építészként is úgy érzem, hogy kevés lettem ide, mint vármegyei tűzoltóság a lángoló autószállító hajóra.

Közben azért számos tanulsággal sikerült lezárnom ezt az együttműködést. Ahogy korábban már írtam, tervezőként is megértettem, mennyire nehéz tud lenni egy ilyen építési folyamat, a számos részlet kompromisszummentes megvalósítása. Megértettem, hogy mennyire fontosak azok a szereplők, akik megvalósítják a tervező asztalon megszületett elképzelést. Sajnos nem most értettem meg, de újra át kellett élnem viszont azt is, hogy a végeredmény színvonalát illetően mennyire nagy a kockázata, ha menet közben az építész nézőpontjának kihagyásával születnek meg döntések.

Számos egyedi részletet terveztünk és építettünk be, ezek közül valószínűleg a főattrakció az eltolható üvegfalas terasz a panoráma felé (saját fotó)

Tervezőként még jobban megértettem a felelősséget is, amit maga a tervezési folyamat jelent: hiszen mégiscsak a rövid, párhónapos tervezés során kell eldőljön minden fontos részlet. Jobban látom már azt is, amit azért eddig is sejtettem: a mi házunk építése egyszeri és megismételhetetlen folyamat volt. Ott egy személyben lehettem a megbízó, a tervező és a kivitelező, így valóban volt lehetőség menet közben a változtatásokra – esetünkben éppen építés közben születtek meg fontos részdöntések, amelyek nélkül a házunk sikere erősen valószínűtlen lett volna.

Ennél a munkánál is ezt a folyamatot szerettem volna valahogy újra átélni, többek között ezért vállaltam a személyes részvételt az építés során. A nyitva hagyott lehetőség a változtatásokra itt azonban nem feltétlenül hozott érdemi változást – az én szakmai nézőpontomból legalábbis nem lett tőlük jobb a ház, mint a tervezést követően volt. Kétségkívül sokkal személyre szabottabb és a részleteket illetően kiforrottabb a végeredmény, de közben vesztek el olyan alapelemek is, amelyek hiányát most is érzem. Nehezebb volt az építés így mindenkinek, mint egy tervet „egyszerűen” megvalósítani, a tegnap látott, számomra váratlan változtatások alapján pedig úgy tűnik, hogy az alapvetés is valamelyest téves volt, hiszen mégsem sikerült közösen megtalálni azt a végleges eredményt, amit kerestünk.

Nálunk is sokáig a garázs volt a maradék építőanyagok lerakóhelye - a fotózásra azonban valamit kezdeni kell majd vele (saját fotó)

Bár pesszimistának tűnhet az értékelésem, összességében egyáltalán nem dőlök a kardomba: ennek a folyamatnak biztosan így kellett történnie, mert mindenki jó szándékkal vett részt benne és mindent beletett, amit csak tudott, még többet is – ez igaz volt minden érintett szereplőre. A nehezen megszületett eredményt a nehézségek pedig csak felértékelik, éppen ettől válik fontossá minden egyes részlet, ami megvalósulhatott. Alig várom tehát a fotózást, nagyon kíváncsi vagyok, hogy fotós szemmel nézve mit is hoztunk létre.

Meglepetésemre megkeresést kaptam a Finn-Magyar Társaságtól: szeretnék a házunkat kiállítani Finnországban. A megkeresés szövegében indokként szerepelt, hogy „a jövőben a klímabarát épületállomány növekedése nem tud kizárólag új, energiahatékony épület állománnyal megvalósulni, fontos stratégiai szempont a meglévő épületek megőrzése és felújítása”. Meglátásuk szerint emiatt lehet jó példa a miénk, amit szeretnének bemutatni Finnországban a szélesebb közönségnek.

Persze nagyon megörültem és megírtam a kért kísérő szöveget, amiben összefoglaltam újra, hogy miért is építettünk, miért ilyen, miért ekkora, stb. Mikor a szöveggel készen lettem, hirtelen ötlettől vezérelve kigyűjtöttem a tanulságait. Ebből állt össze egy 15 pontból álló lista, amely mindegyikére példa ez a kis zsákutca végi házbővítés, ami iránt az érdeklődés évek múltával sem akar alábbhagyni. (Múlt héten adtam idén a második interjút a témában, eddig minden évben volt pár média-megjelenés.)

Fontos látni, hogy az érdeklődést egyszerűen a téma aktualitása adja, ez a ház egyszerűen jókor volt jó helyen és jó időben, ezen belül persze valóban hitelesen képviseli az értékeit. Meg kell emlékezni arról is, hogy sosem övezte volna ekkora figyelem ezt a házat Bujnovszky Tamás költői fotói nélkül, amelyeken sokkal szebben mutat, mint élőben (a valóságban nagyon szerény, simán elsétálnak mellette). Hálás a téma is, hiszen ki ne érezne közösséget egy olyan történettel, ahol a családfő azért épít két kézzel, mert nincsen pénze, és ahol a bővítésre egyszerűen azért van szükség, mert jönnek a gyerekek? És persze aminek a végén mesebeli fordulatként díjeső zúdul a házra, elnyerve a szakma és a közönség elismerését is :)

A bal oldali fehér rész a régi, a teraszos-faléces pedig az új. A rézsűt éppen hogy érinti a ház. A kép látószöge miatt az új rész sokkal nagyobbnak tűnik, mint a valóságban (Fotó: Bujnovszky Tamás)

A mostani finn-magyar megkeresés aktualitását az adja, hogy nem szórakozhatunk tovább az erőforrásainkkal. Nem lehet mindenkinek és mindenhova új lakóházat építeni, pláne nem nagy méretben, elfogyó, nehéz nyersanyagokból, komoly infrastruktúrát igénylő technológiákkal. Sokkal inkább lehet megoldás, ha megtanulunk mit kezdeni a meglévő adottságokkal, ha meglátjuk a megoldást a kötöttségek között is: magyarul tudunk mit kezdeni a meglévő épületállománnyal.

Nálunk is volt egy épület, ami a bővítés alapját adta. Hogy őszinte legyek, nagyon sokáig nézegettem, hogy mit kezdjek vele, mert sehogy sem akart összeállni a dolog. Végül egyszerűen „megnyújtottam” kétszeresére, amitől helyre álltak az arányai. A többi részletet a telken lévő adottságok inspirálták. Mivel nem akartam a fákat kivágni, kénytelen voltam alkalmazkodni hozzájuk. Nem volt pénzem túlzó megoldásokra, hát békén hagytam a lejtős terepet is, és egy pici (hat négyzetméteres) pincével oldottam meg a szintkülönbség áthidalását.

A fák miatt nem lehetett sávalap, ezért pontalapok készültek, melyek felett vasbeton gerenda fut, pontosan a terep felszínén. Így át tudtam hidalni az alapozást a gyökerek felett. A többi szerkezet fából készült, közötte hőszigeteléssel és eltérő homlokzati kialakításokkal. A szerkezet állítását négyen végeztük, a rétegrendeket és a külső-belső látszó felületeket egyedül alakítottam ki. Emiatt egyszerre sosem érkezett sok építőanyag, a szűk zsákutcánkban nem járt miattunk sem kamion, sem betonmixer.

Ezekről a tanulságokról kezdtem írni ezt a blogot, amikor a covid megjelenése megkerülhetetlenül ráirányította a figyelmet az eddigi építési gyakorlatok meghaladásának fontosságára. Miután a sok díjat megkaptuk, én is csak egyesével, hosszabb idő alatt jöttem rá, hogy ami nálunk történt, több szempontból érdekes lehet mások számára. Nézzük tehát ezt a 15 pontot!

A fenntartható lakóházépítés alapelvei a legkisebb ökológiai lábnyomért

1. Új építés kis léptékben, a meglévő építmények lehetőség szerinti megőrzése, átalakítása
2. Az adottságokat és kötöttségeket elfogadó, kreatív tervezés és design
3. Az eredeti terepfelszín és a meglévő növényzet megőrzése
4. Közelben kapható építőanyagok használata
5. Természetes anyaghasználatra törekvés és újrahasznosítás
6. Kicsi építési infrastruktúra, munkagépek helyett élőmunka előnyben részesítése
7. Könnyen megvalósítható szerkezetek nagy fesztávok nélkül
8. Könnyen beépíthető szerkezeti elemek és szelíd alapozás
9. Fokozott hőszigetelés
10. Ahol a településkép engedi, több szintes kialakítás
11. Az alapterület és az épület belső térfogatának maximális kihasználása
12. Kompakt fűtött terek, akár kényelmesebb méretű átmeneti terekkel
13. Ahol szükséges, kisméretű konzolos szerkezetek a hasznos alapterület bővítésére
14. Csapadékvíz helyszíni szikkasztása
15. Több generáció békés egymás mellett élése

Jóismerősöm ült a teraszunkon és beszélgettünk, amíg a gyerekek óriási amplitúdóval rohangáltak körbe a kertben. – Te vállalsz ilyet? – kérdezte, mikor arról beszéltem neki, mennyire szeretem azokat a tervezési feladatokat, amikor egy önmagában rossz házat meg lehet gyógyítani. – Nincsen olyan projekt, amit ne lehetne a jó irányba terelni abból az állapotból, amiben éppen van – magyaráztam neki. Van az a ház, amit nem lehet tökéletes állapotra hozni, de közelebb kerülni hozzá mindig lehet – tettem hozzá.

Pár nappal később feleségemmel értekeztünk a világ folyásról, ő pedig azt kérdezte tőlem, hogy milyen jellegű feladatokat szeretnék leginkább vállalni. – Mi az, amitől érzed ott belül azt a lelkesedést, ami hajtóerőt adhat?  Eltűnődtem, mi is lehetne az. Momentán elég fáradt vagyok, hogy őszinte legyek, nem volt egyszerű az elmúlt pár év. Komoly ügyfelek, komoly megrendelések, mindez némileg váratlanul és logikátlanul, olcsó kis házunk díjesője után. Ezalatt levegőt venni nem nagyon volt időm és mi tagadás, nem volt túl hálás sem ez az időszak. A komoly megrendelőnek az igényei is komolyak, és értelemszerűen nem annyira a szolgáltatóra, inkább a szolgáltatásra koncentrál. Ebben az egyoldalú, némiképp személytelen malomkerékben pedig fel lehet őrlődni, mert nem nagyon van miből töltekezni.

Saját házunk az egyik legékesebb példa, hogy nincs olyan kiindulási állapot, amit ne lehetne sikerre vinni. A régi rész önmagában nem volt sem szép, de még tetszetős ház sem, az új részekkel kiegészítve azonban az egységes, hosszú tető alatt megtalálta a saját szerepét. (a korábban sárga épületből lett a jobb oldali képen a fehér rész)

A kérdés kapcsán eszembe jutott a legutolsó munkám, a Vendvidékről. Régi, rossz állapotú, mégis megkapó ház, kedves, lelkes megrendelők. Normális igények, összhangban azzal, amit ott valóban ki lehet hozni. Félig újjáépítjük, félig bontjuk és újat építünk. Tervezés közben kábé úgy éreztem magam, mint az az ember, aki száz évvel ezelőtt gondolkozott ezen a házon. Nem akartam megváltoztatni rajta semmit, úgy éreztem, úgy lenne jó ez az épület, ahogy van, hát az új részeket is a régi karakteréhez igazítottam. – Hát, bármilyen meglepő, tulajdonképpen azt hiszem azt szeretem a legjobban, amikor meg lehet menteni egy házat – feleltem párom kérdésére némi tűnődés után.

Ez az egyik legkedvesebb projektem – lett volna, ha megépült volna. Hozzánk közeli utcában, esetlen kis nyaralóépület átalakítása lett volna a feladat. Megbízóm kérése egy új kerámiaműhely (ez lett a jobb oldali magastetős rész) és a meglévő épület felső szintjén egy önálló kis lakás (bal oldali faburkolatos rész) volt. A meglévő házból megtartottuk, amit lehetett: az alsó szint műszakilag jó állapotban volt és le is lett szigetelve. Erre került volna az új, könnyűszerkezetes tetőszint.

A beszélgetés apropóját egyéb ként az adta, hogy végéhez közeledik eddigi legnagyobb vállalásunk (feleségem enteriőrstylistként is dolgozik, és ez közös munkánk volt) és a projekt jelen állapotában már nélkülünk is megy tovább a befejezés felé. Megbízóink a finist már bevállalták, ami nagy könnyebbséget jelent a több mint egy éves megfeszített munka után. Nemcsak a tervezést, de kivételesen az építés szervezését is elvállaltam ugyanis, amivel jócskán kikerültem a komfort zónámból és a végére elfogyott a szükséges energiám. A ház tehát – több korábbi munkámhoz hasonlóan – abban a fázisban van, amikor már csak olyan apróságok hiányoznak, amelyek elengedhetetlenek egy publikációhoz. A labda azonban nem nálam van, így nem tehetek mást, várnom kell. Adja magát ilyenkor a kérdés, akkor most merre tovább?

A Bott borpanzió a többé-kevésbé kész munkáim közül kiemelkedik méretét és jelentőségét tekintve is. A régi nyaralóépületből hozzáépítéssel és a kontyolt tető átépítésével alakult ki a többszobás panzió, a Duna-part felőli oldalon vendéglátó térrel. Sajnos a parti támfal még nem készült el, ezért vártam eddig a publikációval, de ide jó példa így is.

A feleségemmel folytatott párbeszéd engem is meglepett, mert kollégáim többségéhez hasonlóan én is az alkotást, az építészettel együtt járó, minél nagyobb léptékű nyom hagyását részesítettem előnyben eddig, magyarul inkább vállaltam a teljesen új építésű munkát egy átépítéssel szemben. Valami változik azonban, nemcsak a világ megy más irányba, de ezek szerint bennem is kezdenek átalakulni az eddigi szempontok.

A régi házaknál tapasztalható kihívások persze sokkal inkább szólnak a műszaki korszerűsítésről, az elengedhetetlen hőszigetelésről, a nyílászáró cseréről, fűtés korszerűsítésről, rossz esetben utólagos vízszigetelésről. Ezek kötelező jellegű feladatok, azonban – pláne ha legalább kisléptékű bővítéssel is társulnak – mégis lehetőséget jelentenek a házak arculatának rendezésére is. Ez az a része a dolognak, ami meg szokott szólítani: hogy lehet kevés beavatkozással, kötöttségek között új minőséget létrehozni.

Ez a ház volt az első, ahol alkalmaztam azt a módszert, hogy egy önmagában sok részre tagolt, nem jó tömegű épületet egységes tető alá rendeztem, így érve el a rendezettebb megjelenést. Az eredeti mag sátortetős volt, később szükségmegoldásként ehhez ragasztottak egy részt, most ezt egészítettük ki. Nem lett teljesen kész a ház, az oldalsó homlokzatokról hiányzik a kőburkolat, ezért nem lett befotózva. 

Itt is sátortetős ház volt az alap, ehhez ragasztottunk egy új nappalit alatta vendégszobával és egy lépcső tornyot, aminek a tetejéről a Pilisre van kilátás. A ház régi villás környezetben áll. Sajnos nem teljesen terv szerint készült el, sok részlet hiányzik vagy máshogy valósult meg. A kép részletnek jót tesz a bokor, a takarásban lévő terasz ugyanis jelen állapotában nagyon eltér a ház stílusától.

A 90-es évek elejéről származik ez az épület, ami jelen állapotában, főleg az időközi átalakítások miatt nem igazán tetszetős. Itt kifejezetten azzal a kéréssel fordultak hozzám, hogy segítsek rendezni és időtállóbbá tenni a megjelenést. Ezt végül a messzire kinyúló rész utólagos alátámasztásával, klasszikus alapelemek és természetes burkolatok alkalmazásával próbáljuk elérni, az elképzelés jelenleg megvalósítás alatt van.

És végül egy részlet a szívem csücske projektből a Vendvidékről. A régi romos ház festményre kívánkozik – a statikusnak pedig főhet a feje a leromlott részek miatt – hát abban maradtunk megbízóimmal, hogy amit lehet megmentünk, az új panziórészt pedig a régi megjelenéshez igazítjuk. Van a tervnek látványosabb nézete is, de ez az épület később külön írást fog kapni, ezért nem lőném most le az összes poént. Jelenleg a tervezés zajlik, ha minden jól megy utána bele is vágnak az építésbe.

Szinte nincsen olyan háztervezési folyamat, ahol ne merülne fel, hogy szeretnének sok fát. Beltérben ez nem okoz problémát, annál összetettebb a kérdés kültérben. Számomra kiemelt jelentőségű ez a téma, mivel visszatérő elem a terveimen a fa. Számos termék ígéri, hogy megoldja ezt a problémát, a valóság azonban minden esetben az, hogy pár évente meg kell újítani a homlokzatokat. (A fát utánzó, vagy a fa tulajdonságait mesterséges eljárással megváltoztató termékekkel ebben a bejegyzésben nem foglalkozom, róluk egyszer külön fogok írni, most maradjunk az igazi fánál.) 

Napjaink egyszeri háztulajdonosát azonban nem olyan fából faragták, hogy folyton ezzel foglalkozzon. Mindenki, de szó szerint mindenki olyan házat szeretne, ami egyszer elkészül és soha többet nem kell hozzányúlni. Sejthetik, hogy erre a kevésbé életszerű vágyra nehéz életszerű válaszokat adni, így a végeredmény gyakran az lesz, hogy köszönjük, akkor inkább nem kérjük, elengedjük ezt a fa dolgot. (Sokan szerencsére nem adják fel.)

Saját házunknál a gondolat az volt, hogy hagyjuk az anyagot kezelés nélkül, mint a régi házaknál is tették. Kezdetben ilyen szép, világos a felület, később azonban beszürkül, ezt már sokan nem szeretik. Mikor Bécsben tanultam, ott hallottam erről a divatról, hogy nem tesznek fel semmit a fára, mert úgyis csak lejön róla (Kép: Bujnovszky Tamás)

Pár évvel ezelőtt tűnt fel hazánkban is az új trend, az égetett fa alkalmazása. A Japánból elterjedt módszer lényege, hogy beépítés előtt megégetik a fa felületét, így a kártevők többsége messze elkerüli, mert azt hiszik, halott az anyag. A kormos kéreg alatt persze ott van az eredeti fa, nincsen semmi baja, de a külvilággal nem érintkezik, így élettartama sokszorosa lesz a nem égetettnek. 

A budai agglomerációban készül ez az épület, itt éppen a tetősíkra kerültek fel az égetett pallók. A vízelvezetés alattuk történik, az ő szerepük a dizájnon túl az árnyékolás lesz.

A készítés módja eltérő lehet, hallottam, olvastam már több változatot is. Van aki csak egyszer éget és utána rögtön olajozza az anyagot, de az égetés utáni első felületet gyakran eltávolítják (csiszolással, gyalulással, dörzsöléssel) majd jöhet az újbóli égetés, ha igazán sötét felületet szeretnénk. A záró mozzanat az olajozás, Japánban ezt tung olajjal végzik, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy más olaj ne jöhetne szóba. Az alábbiakban saját tervezésű házak építésénél alkalmazott fakezelési technikákat mutatok be, kiemelten kezelve az égetés kérdését. A házakon minden esetben egyszerű fatelepi építőfa látható, különféle eljárásokkal. (A képek saját készítésűek.)

Ez is égetett fa, de teljesen máshogy néz ki, mint az előző. Itt az először égetett felületet géppel visszadörzsölték, utána leolajozták. Ezzel a módszerrel szépen ki lehet hangsúlyozni az erezetet, az anyag azonban teljesen más megjelenést kap és az egybefüggő koromréteg hiánya miatt kevésbé lesz tartós, mint egy többszöri, mélyebb égetésnél.

Itt a teljesen feketére égetett felület találkozik a csak olajozottal. A feketén is rajta van a két réteg tung olaj. 

Nem minden projektnél az égetés a megoldás: ennél a házamnál egy skandináv gyártású, kültérre fejlesztett, pigmentált olajjal kezeltük a felületeket, mert jobban passzolt az épület dizájnhoz. 

Nem tudtam kijárni erre az építkezésre, így nem tudom pontosan mit használtak, de ránézésre nincsen semmi trükk. Valószínűleg színtelen olaj vagy lazúr védi a panorámás teraszt határoló oszlopsort. Mivel a Duna-parton áll a ház, érdemes lesz pár év múlva ránézni, hogyan érik be a felület.

Így néz ki az égetett és visszadörzsölt felület nagyban. Sajátos színe miatt van ahova illik ez a megoldás és van, ahova nem ez a befutó. Itt egyszerű lucfenyőről beszélünk, más fajtának más lesz az árnyalata, ha égetés után visszadörzsöljük.

Ennél a háznál nem visszadörzsölték, hanem legyalulták az első égetett réteget, majd újra megégették. A jobb oldali deszka éppen egyszer van megégetve, a többi pedig a gyalult állapot.

Ez a kép mutatja, hogy ha nem égetik meg rendesen, nem lesz tetszetős az eredmény. A felvételen ugyanazzal az eljárással készült égetett anyag látható, de nem ugyanaz az ember végezte a pörzsölést. Az egyiknek sietős volt a dolog, túl akart lenni rajta, a másik türelmesen, lassan végezte a feladatot. Ezek miatt az eltérések miatt újra kell égetni a felületeket, hogy egységesek legyenek.

Bármilyen meglepő, ez ugyanannak a háznak a részlete, ahol az előző kép is készült. Szerencsére a türelmes ember égette a nagyobb mennyiséget, a natúr felületeket pedig a tulajdonosok olajozták.

Elsőre ellentmondásnak tűnhet, de minél jobban meg van égetve az anyag, annál tartósabb lesz. Többszöri égetéssel és több réteg olajozással lehet elérni a legjobb eredményt. A vastagabb kormos réteg jobban képes megvédeni az alatta lévő anyagot, de ha nincs rendesen olajozva, akkor lemossa az eső. Ezért gyakori megoldás az első égetett réteg eltávolítása, az újbóli égetés és a több rétegben történő olajozás. Igazán feketeöves faégetők számára a kétszeri visszacsiszolás és összesen háromszori égetés is szóba jöhet, hogy teljesen biztosra menjenek. 

Nem véletlen, hogy az égetett felületek nem terjedtek el még robbanásszerűen, hiszen jelentős a munkaigénye a felületek előállításának, és persze a fától sem feltétlenül ezt az esztétikát várja az ember. Élelmes cégek már ráálltak a témára, így akár készen is vehetünk ilyen anyagot, de meg is kérik az árát. Összefoglalva elmondható, hogy aki a kisebb ellenállás irányába megy, annak nem érdemes ebben az irányban keresgélni. Sok munkával (vagy sok pénzzel) lehet tartós és foglalkozásmentes felületet előállítani fából, vagy marad a pár évente visszatérő kezelés - nem véletlenül terjednek a natúron hagyott anyagok, hiszen így jelentős élőmunka megspórolható. 

Aktuális pillanatkép a házunkról. Az erős kiülésű eresz és a pultról felpattanó víz miatt a homlokzat nem egységesen érik, ezért vissza kellett csiszolnom, hogy a szürke részeket eltávolítsam. A saroktól jobbra eső homlokzattal tehát visszatérően foglalkoznom kell, a bal oldalival viszont sosem, mert teljesen tető alatt van. Az alsó sarok kis szürke részlete mutatja, hogy milyen volt a másik oldal eresztől távolabbi része csiszolás előtt. 

Natúr felületeknél fontos, hogy a homlokzatokat egységesen tegyük ki az időjárásnak. Egy egységesen érett homlokzat akár az átgondolt dizájn része is lehet. Az ilyen felületek fölé vagy nagy kinyúlású ereszt teszünk, vagy egyáltalán nem teszünk - az a lényeg, hogy mindenhol ugyanúgy érje vagy ne érje az eső, nem úgy, mint nálunk. Még jobb azonban, ha képesek vagyunk lemenni alfába, mint a Távol-Keleten - szerintük ugyanis megfelelő égetéssel akár száz évet is kibíró fa anyagot kaphatunk.

2009-ben terveztem tornyot egy régi kis házra, hogy kápolna legyen belőle. Olajozott vörösfenyőt tettünk rá és igen meredek lejtésű a tető, joggal bíztunk tehát benne, hogy hosszú élete lesz. Az épület azonban egy arborétumban áll, árnyékos, párás a környezet, és így néz ki most a torony északi oldala 14 év után. Ha égetve lett volna, nem telepedett volna meg rajta semmi - ez attól függetlenül igaz, hogy milyen a fának a fajtája, amit megégettünk.

Több mint egy év telt el, hogy egyszeri építésztervezőként építésvezetőnek álltam. Illetve, nem csak vezetnem, de szerveznem is kellett az építési folyamatot, miközben tervezőként végig kísértem, ellenőriztem is. Bár nagyon fáztam a dologtól, úgy éreztem, most az egyszer muszáj bevállalnom, hogy fel tudok-e építeni egy rendes házat. Jó, persze rendes kis ház a miénk is, de azért az nagyon más, mikor te tervezel, te is építesz és nincs senki, aki beleszóljon. A mi házunknál a nyomást inkább az erőforrások hiánya jelentette, de a türelem és a monotónia tűrés egyszer csak meghozta – nem várt és igen bőséges jutalmát.  

Házunk látszó felületei a saját kezem munkáját dicsérik (jó, a négy üveget üveges tette be) Igazából minden elnagyolt, rusztikus és pontatlan kicsit, de az összhatás talán ettől is jó és az egész az egyszerű anyagok miatt is végtelenül olcsó lett. Pedig egy építkezésnél lehetőség szerint mindig a legprecízebb, legigényesebb eredményre törekszünk (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Most azonban más volt a helyzet. Remek helyszín, szimpatikus ügyfél, komoly projekt. Szép házat terveztem nekik, azaz rögtön kettőt is, ezért nagyon szerettem volna, hogy ez a terv végre rendben megvalósuljon. Az elmúlt években több, számomra fontos tervem is félrement a megvalósítás során, vagy eleve meg sem épült. Az idő csak telt, én pedig évek beletett munkája után ott álltam még mindig azzal, hogy a saját házunk az egyetlen értelmezhető referenciám építészként.

Ez a számítógépes modellje az egyik épületnek, amin dolgozunk. A valós változásokat lekövetem a modellben is, illetve itt nézzük meg először a felmerült ötleteket. Nincsenek benne világmegváltó gondolatok, mégis nehéz élőben megvalósítani (saját kép)

Ez esetben tehát nem dönthettem másként. Úgy ítéltem meg, hogy itt és most adott minden a kompromisszum-mentes megvalósuláshoz. Ügyfeleimnek felajánlottam tehát, hogy ha szeretnék, segítek nekik felépíteni ezt a két házat. – Ha nem akartok, nem kell aggódnotok semmin, én leveszem a vállatokról ezt a feladatot – így szólt az ajánlat, amit végül elfogadtak. Megállapodtunk, hogy a következő egy évben segítek a kivitelezőkel megállapodni, időben megszervezem az építési folyamatot, tervezőként pedig összefogom, hogy valóban az valósuljon meg, amit szeretnénk. Rajta leszek, hogy egy év alatt készen is legyünk, ha pedig tovább tart, akkor megállapodunk a folytatásról. Bár izgultam, de bíztam benne, hogy az évek alatt alakuló kapcsolataimmal, autodidakta építési tapasztalatommal, sok energiával és jószándékkal sikerülni fog végre egy igazán jó referenciához jutni.

Ez a kép már a kész-közeli épület részletét mutatja a környezettel (az előző képen szemből nézve a bal oldali lapostető). (Saját kép)

Mindezt úgy képzeltem, hogy majd átlagban hetente kétszer kijárok az építésre, annak elégnek kell lennie, hogy minden rendben menjen. Nagyon jó embereket sikerült meghívni az építkezésre, csupa olyan szakembert, akik értik a dolgukat és nemhogy nekem kell majd őket számonkérnem, de én fogok tőlük sokat tanulni. Ment is a dolog sokáig: szépen sorban, és kimondottan jó minőségben elkészültek az alapok, a falak és a födémek. A födémbe bekerült a fűtés-hűtés, szellőztetés rendszere, a beépített világítások aljzatai – ez elhúzódó és összetett folyamat volt, de némi csúszás árán csak összeállt a dolog.

Az ácsok nagy lendülettel vetették bele magukat a feladatba.  A kőművesmunka megfontoltságot igényel és sok mindent ki kell várni hozzá, ezzel szemben az ácsmunka igazán látványos volt, egy-két hét alatt állt a két tető. A házakat úgy terveztem meg, hogy monolit betonszerkezetek, téglafalak és favázas szerkezetek, nyitható és fix üvegezések is kerültek bele – ha festőművész lennék, mondhatnánk, hogy vegyes lett a technika.

Bár rumli van a képen, ezt az állapotot nagyon szerettem (saját kép)

Miután elkészültek a favázas- és közben a tégla válaszfalak is, a padlóban futó gépészeti és elektromos vezetékezés és a padlófűtés miatt a födémhez hasonló, elhúzódó és összetett feladat lett a padlórétegrend kialakítása is. Mikor végre készen volt, hamar elkészültek az üvegezést fogadó faszerkezetek, bekerültek a beton mellé a fafödémek – mondom, hogy vegyes technika – és hosszas szervezés és a véltnél kicsit több várakozás után igazán ünnepi pont lett a szerkezetépítési i-n a fix üvegtáblák és a felülvilágítók bedaruzása.

Ahogy bekerültek az üvegtáblák, a bádogosok már szegték is el (saját kép)

Ha ennyit vállaltam volna, és utána kicsit több szerencsénk van, mindenki elégedett lehetett volna, de itt kezdődött az a fázis, ami a mai napig tart, igazi never ending saga-ként borzolva minden résztvevő idegeit: amíg a szerkezetből valóban kész épület lesz. Nem hirtelen felismerés volt ez, hogy úristen, mit vállaltam, igazából sokáig nem fogtam gyanút. Jó, igen, készen van végre ez is, az is, kint is, bent is, bekerültek a nyílászárók is, csak fogy a feladat. De közben hétről-hétre húzódik a kartonozás, és az előre átlátás hiánya miatt mindig becsúszik egy-egy soron kívüli és tényleg SOS feladat. Az ég persze közben leszakad, és ha már úgy ömlik, mintha dézsából öntenék, hetekig el sem áll, elég udvariatlanul nem megvárva a lapostető-rétegrend vízszigeteléssel való lezárását, eláztatva a falakat, padlót, mindent.

A beázás hangulatát sajnos nem tudtuk letenni a folytatásban, talán emiatt is, minden egyre nyűgösebbé vált. Miközben szárítottuk a szerkezeteket, a korábban egymásra felfűzött feladatok sorra csúsztak meg, egyik tartotta fel a másikat. Az ügyfél türelme egyszer csak elfogyott, az építés pedig minden erőfeszítésem ellenére érzésre szinte leállt, pedig ekkor már hónapok óta naponta jártam ki, nem ment másként. Be kellett látni, hogy túl sokat bíztam rájuk, ezért jobb híján megpróbáltam átvenni az ács csapatra váró végtelen számú feladat közül párat, hogy legalább karácsonyra le legyen zárva a ház mindenhol és be tudjon végre indulni a rendes fűtés.

A kétkezi részvételem utólag visszanézve több szempontból sem bizonyult jó ötletnek – ezt egyszer egy külön posztban talán elmesélem – de a lezárás és a fűtés beindítása végül sikerült. Ünnepekre így kicsit megnyugodott mindenki, de az építést sokáig jellemző jó hangulat a végtelen számú feladat között csak nem tudott visszatérni. A korábbi együttműködések sem tudtak újévtől ugyanúgy folytatódni, a folyamat elején még tiszta szerepek felcserélődtek, átrendeződtek. A sok átélt izgalom és erőfeszítés közben azonban sikerült megértenem, hogy valóban nem könnyű feladat egy egyedi megoldásokat használó és sok részletre tagolt épület megépítése – valószínűleg nem véletlenül ment félre korábban több tervezett házam is.

Innen már mi baj lehet, van fal, födém, nyílászáró is - nyilván sokan tudják, csak én nem sejtettem, hogy innen jön a neheze (saját kép)

A beázásunk végül jóval kisebb csúszást okozott, mint szervezésbeli hiányosságaim és a többfelé is elígérkezett vállalkozók időbeli összehangolása, de talán még több időnket veszi igénybe a betervezett számtalan egyedi részlet megvalósítása. Én építészként, feleségem enteriőr-stylistként vesz részt a folyamatban, alkotóként pedig mindketten hiszünk benne, hogy a valóban jó megoldásokat nem lehet erőltetni, meg kell érniük. Nem igazán láttam előre, hogy ez a tervezői ambíció és az építés természete nem teljesen kompatibilis egymással: a menedzsmentet kifejezetten azért is vállaltam el, hogy a tervnek és a részleteknek legyen lehetőségük megérniük, kihasználva a folyamatos és személyes alkotói jelenlétet. A lehető legjobb eredmény érdekében még építés közben is rengeteget egyeztettünk az ügyfeleinkkel és finomítottunk az elképzeléseken. A menet közbeni változtatások persze idővel egyre jobban elvették az építést végző szakemberek kedvét, türelmetlenkedni kezdett mindenki és mára valóban végtelennek tűnik a befejezés.

A beltérben azért már el lehet csípni nyugodt pillanatokat (saját kép)

Most tartunk azon a ponton, amikor elvileg már alig hiányzik valami, még sincs semmi látszatja bő egyévi munkánknak. Mindenki sokkal többet tett bele, mint amit szeretett és egyáltalán megtehetett volna, cserébe pedig még mindig nagy a zűrzavar, bárhová nézünk. Tudom, a megosztott képek alapján nem feltétlenül ez látszik, de higgyék el, nem volt egyszerű pár képet sem kiszedni a jelen állapotokból. Bár nincs még itt az ideje a tanulságok levonásának, annyi biztosan kijelenthető, hogy igazán nem egy hálás folyamat az építés – csak remélni tudjuk, hogy a kész eredmény legalább részben olyan lesz, amilyennek mind szeretnénk. De már csak pár hét van hátra… – igaz, ezt mondjuk hónapok óta.

A képen a faágak között elrejtettünk két házat is - folytatás majd egy következő bejegyzésben (saját kép)

Ősszel volt időm írni utoljára, annyi lett a feladat mostanában – egy saját tervezésű projekt menedzselését végeztem az elmúlt hónapokban, ami teljesen lekötötte minden figyelmem. Erről a projektről most csak annyit, hogy nagyon ígéretesen alakul, mesés helyre építünk két szép házat a Duna-kanyarban és nincsen már sok hátra belőle. Kívül a külső faburkolatok és a vakolás, belül a berendezések hiányoznak – sok kisebb dolog mellett – de előbb-utóbb csak készen lesz. Most éppen azon megy a gondolkodás, hogy ki mikor mit csináljon a még hátralévő feladatokból, próbálunk olyan leosztást találni, amivel minden érintett szereplő jól jár.

Nagyon jó embereket sikerült felkérnem erre a projektre, mindenki érti a dolgát és beleteszik azt a többlet figyelmet, amit a sok részletre bontott ház igényel és megérdemel. Nagyon hálás vagyok nekik érte (Munkaközi fotó: saját)

Ez a projekt annyira közel áll hozzám, hogy a tervezés és a menedzselés után még azt is felajánlottam, hogy a házunkhoz hasonlóan, két kézzel segítek a befejező munkálatokban, mivel ácsaink bejelentették, hogy más munkákra kell menniük és hirtelen úgy tűnt, sok feladatnak nem lesz gazdája. Ügyfeleim azonban meggyőzték őket, hogy maradjanak még, így nemes vállalásomra úgy tűnik nem lesz szükség. Pedig már kezdtem beleélni magam, hogy végre építhetek egy ideig a sok rajzolás helyett és lehet még egy olyan munkám, ami magán viseli kézjegyemet. Bárhogy is lesz, tavasszal már fogok tudni mutatni belőle többet is.

Tégla- és szerelt falak, sok üvegfelület jellemzik a Duna-kanyarra tájolt házat, amiről egyelőre hiányoznak a burkolatok (Munkaközi fotó: saját)

Bár ez a munka vitte el idén a legtöbb időmet, nemcsak erről szólt ez az igen mozgalmasra sikeredett 2022-es év. Épül-szépül végre egy, az Őrségbe korábban tervezett házam, és nagyon úgy néz ki, hogy igen jó kezekbe került, ami a kivitelezést illeti. Már szerkezetkész az épület, a tetőfedés is fent van és nagy örömömre lelkes a megbízóm, látva az elkészült tömegek és terek arányait és az (igen idilli) környezettel való viszonyukat. A tervek szerint ez az épület is elkészül a következő évben.

Sok munka és közös gondolkodás van ebben a házban is, az biztos, hogy én leszek az egyik legboldogabb, ha végre elkészül (Munkaközi fotó: saját)

Úgy volt, hogy már publikálható lesz mostanra egy budakalászi családi házam, amit tavaly rajzoltam és még ősszel el is kezdték építeni. Végül nem lett rá elég egy év, de tulajdonképpen csak azon múlott, hogy most nem tudok még róla szép fotókat mutatni, hogy nincsen még készen a konyha és a kert rendezése is hátra van. Sokat töprengtünk rajta és még több munka ment bele utána, így nagyon közel áll hozzám ez a ház és a megbízók is, akik már lakják az épületet.

Számos még a teendő de építész szemmel csupa apróság :) Megbízóim - talán mondhatom, barátaim - küzdelmes sztorin vannak túl, igazán megérdemlik a rájuk szabott új otthonukat (Fotó: saját)

Még tavaly előtti munkám volt egy borpanzió Dunaradványban, ami erre az évre többé-kevésbé el is készült. A Duna-parti telken álló, régebbi ház átalakításával és bővítésével kialakított egyedi hangulatú épületegyüttesnek a part felőli oldalán hiányoznak még részletei, de az utcai oldal és a belső terek már teljesen készen vannak. Megbízóm visszajelzése alapján szeretik a már birtokba vett és üzemelő házat. A publikációval viszont még szeretném megvárni, hogy a tervezett új kőtámfal is elkészüljön a parton, de már így is nagy örömet okozott ott járni. Ha valaki Párkányból tart Komárom felé a Duna túl oldalán, érdemes betérni a kis boltba egy palack kiváló borért és egy remek kávéért.

Ebből az irányból kész van a szelíd építészet jegyeit viselő borpanzió, a háttérben azonban látszik a Duna: onnan nézve még nem teljes a kép. Nagyon örültem megbízóim megtisztelő bizalmának, amit a saját kis házunk miatt kaptam tőlük (Fotó: saját)

Készültek aztán idén új tervek is, közöttük kettő már talán az új idők szelét hirdeti, ami a méreteiket illeti: egyik kisebb ugyanis mint a másik, 50 illetve 80 négyzetméter körüli hasznos alapterülettel. A nagyobbik építése már megkezdődött Siófokon, ennek tervezésénél érdekes eredményt hozott a szintén többkörös tervezés, ami miatt végül igen egyedi eszközhöz kellett folyamodni a telken álló fák megtartása érdekében :)

Én tényleg rajzoltam több változatot is erre a kis épületre, megbízómnak pedig az tetszett a legjobban, ami éppen olyan széles volt, mint a keskeny telken egymás mellett álló két fa – egy nyír és egy fenyő. A beépítési előírások miatt azonban a ház elejének a fák elé kellett érnie másfél méterrel - így ki kellett volna őket vágni alap esetben. De hát azért vagyok az Égigérő Építész hogy oldjam meg, így került végül egy fedett-nyitott autóbeálló a fák közé (Látványterv: Skandivisual)

Egy vendégház és egy étterem bővítéseként rajzolt új rendezvényterem is belefért terv szinten ebbe az évbe. Sajnos egyelőre úgy néz ki, ezek csak később valósulhatnak meg, nekik nem kedveztek az idén ránk köszöntött változások. Most éppen még az Őrségbe rajzolok egy szénatárolót, ami bár kicsi feladat, mégis érdekes számomra. Ezen a tájegységen a szénát ugyanis jellemzően a padláson és nem külön építményben tárolták ahogy megbízóm kéri, így nincs közvetlen előkép, amihez a tervezés során nyúlni lehetne. Ezért erősen foglalkoztat, hogy s mint legyen, hiszen lehet, hogy éppen ez lesz majd a későbbiek számára az előkép.

Ennyi volt és nem kevesebb: 2022 az Égigérő Építésznek minden eddiginél több munkát és – egyelőre munkaközi – eredményeket hozott. Így egyelőre elmaradt az évek óta várt „aratás”, az öt éve publikált házunk utáni, újabb elkészült épületek bemutatása. Ami késik, az nem múlik, most már igazán reménykedve nézek a következő év elébe, ami akár igazán jól is alakulhat. Kívánom mindenkinek, hogy így legyen!

Ha nem akarsz sokat olvasni a fenntartható házakról, és a cím miatt kattintottál, először is üdv, másfelől görgess nyugodtan a cikk végére, ott megtalálod, hogy mi az a két dolog, amire a cím utal. Ha viszont van egy kis időd, érdemes maradni, megpróbálunk kicsit bepillantani, mit hozhat a jövő a családi ház építészetben.

Legutóbbi bejegyzésemben újra a saját építésű házunkról írtam – összefoglaló jelleggel azt szerettem volna bemutatni, hogy bizony néha a kevesebb több tud lenni. Most, amikor felmentek az építőanyag- és rezsiárak, erősen meg kell fontolni, hogy mit épít az ember. Ahogy többször írtam már róla, pénzt megtakarítani leginkább a méretek csökkentésével lehet: minél kisebb a ház, annál kevesebb építőanyag kell hozzá és arányosan annyival kisebb lesz a fenntartás havi költsége is. Ez persze fenntarthatósági szempontból is fontos: a kisebb épület az építése és élettartama során is kevésbé terheli meg a környezetét.

Favázas, pontalapos, kis alapterületű épület, amit saját magam építettem fel a telken álló fák közé - jó előkép a fenntartható jövőhöz (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Egy ideje hirdetem ezt az igét, de az igazi áttörés azt hiszem, még várat magára. A mostani gazdasági átrendeződés sokak számára még csak a kivárásról szól és arra számítanak, hogy visszarendeződik majd minden és lehet folytatni ott, ahol abbahagytuk. Témánknál, a családi házaknál maradva, újra szép, tágas otthonokat fogunk építeni erős alapozással és falakkal, „az én házam az én váram” jeligére.

Én attól tartok, hogy ez nem így lesz. Annyira nem, hogy aki a piacon előbb kapcsol, az helyzeti előnybe kerül, ugyanis változás jön: kisebb házakat fogunk építeni, mint eddig. Ezekbe arányosan is kevesebb nehéz építőanyagot fogunk beépíteni, egyszerűen azért, mert ezeknek a gyártása, szállítása és beépítése feláras lesz. A rezsit mint meghatározó szempontot szemünk előtt tartva el fog terjedni az információ, hogy a fűtésszámla leginkább a hőszigetelés vastagságán múlik és nem a falakon. Ezért nem igazán falakat fogunk építeni (értsd téglából, betonból stb. akár vályogból) hanem tulajdonképpen csak a hőszigetelést fogjuk kialakítani a lakótér köré. Ezt vázas rendszerű, szerelt technológiával fogjuk csinálni, többek között azért, mert egyszerűbb, anyagtakarékosabb és mert valójában ennyire van szükség ahhoz, hogy gazdaságosan fenntartható otthonaink legyenek.

Ha tényleg elterjed ez a gondolkodásmód, akkor a fókusz arra is rá fog irányulni, hogy ez a hőszigetelés, ami a falakat alkotja miből is készül majd. Előbb-utóbb elterjednek a farosthoz hasonló növényi hőszigetelések, ezek egyszerre képesek ugyanis nemcsak hőt szigetelni, de részt venni a hő tárolásában is – mindezt 100%-ban fenntartható módon. Előállításukhoz az erdő- és mezőgazdaság, a faipar és a kertek magas cellulóztartalmú, maradék anyagai is megfelelőek, így nem kell majd direkt fákat kivágni miattuk. A növényi hulladékot ezért a jövőben szelektálni fogják: ebben sok a cellulóz, ebben közel nulla. Előbbi megy majd a gyűjtő telepekre, ahol feldolgozzák majd.

Tömör fából legfeljebb a falak váza fog készülni, de nem lennék meglepve, ha a most elterjedő 3D-nyomtatás elérné ezt a szegmenst is és magát a vázat alkotó elemeket is nyomtatnák majd – szintén növényi alapanyagokból. Innen már csak egy lépés, ha eleve olyan strukturált faltáblákat nyomtatnak, amelyek egyszerre teherhordó és hőszigetelő szerkezetek is lehetnek, így végső soron egyszerű, egyhéjú falakat fogunk majd építeni megújuló alapanyagból.

Elsőre talán nem tűnik kicsinek, de mindössze 65 négyzetméter a fűtött alapterület ebben a házban - igaz, két egymás feletti szinten (Saját tervezés és fotó)

De ne szaladjunk ennyire előre, nem tartunk még itt. Ha ma – akár pénzügyi megfontolásból, akár fenntarthatósági szempontok miatt – egyszerűen csak kisebb házat szeretnénk, mint az eddig jellemzőek, már nagy lépést teszünk a saját érdekünkben. Évekkel ezelőtt is voltak már olyan ügyfeleim, akik átgondolt alaprajzú, kompakt méretű házat kértek, így fel is tudták építeni és mára elégedettek az otthonukkal. Az ő esetükben nettó 65 négyzetméter a lakás alapterülete, amit cserébe két szinten építettünk meg – ez így már persze nem is hangzik olyan kicsinek. A felső szint első ütemben csak szerkezetkész állapotra készült el, a földszinti kialakítás azonban elég volt ahhoz, hogy már be tudjanak költözni. Ahogy bővül a család, úgy veszik birtokba a felső szintet is, előre átgondoltan megspórolva ezzel az utólagos építkezést. Levegős hőszivattyúval, padlófűtéssel és 15 centi hőszigeteléssel (az ő házuk még tömör falazótéglából készült) is húszezer Forint alatt marad egy hideg téli hónap fűtésszámlája.

Van olyan ügyfelem is, aki hasonló alapterület mellett fentre már csak egy galériaszintet kért, de az egészet már favázzal, húsz centi hőszigeteléssel, hőszivattyúval működtetett, fűteni és hűteni is képes fan-coil-okkal, ennek az építése még idén megkezdődik. Az eddigi pálmát azonban az a megbízóm viszi el, aki kétszer 35 (!) négyzetmétert kért, a földszinten konyha-nappalival, fent pedig két külön szobával. Akinek szempont, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyommal építkezzen, annak kimondottan ajánlható a többszintes megoldás, hiszen a ház fajlagosan kisebb alapterülettel jelentkezik a környezetében. Az egymás feletti szintek pedig oda-vissza fűtik is egymást, így a lakótérre arányosan kisebb külső lehűlő felület jut.

Szoktam mondani, hogy az átmeneti tereket érdemes nagyra venni, hiszen azt nem kell majd kifűteni. Ez a ház erre igazán markáns példa, hiszen hatalmas, kétszintes, panorámás terasz kapcsolódik a kis alapterületű házhoz (Saját fotók)

A fenti példákat azért hoztam, mert van még egy dolog, amit érdemes tudni azoknak, akik mostanában terveztek belevágni új otthonuk megteremtésébe: minél többet várnak, csak annál drágább lesz és valószínűleg annál távolabb kerül a megvalósítása. Erre az évre elvállaltam egy projektet, amit nem csak előre megterveztem, de a lebonyolítást is én intézem, így jobban belelátok a folyamatokba, mint eddig. Óriási „szerencsénk”, hogy már tavaly megtörtént a tervezés, megvettük az építőanyagok többségét és előzetesen megállapodtunk a szakemberekkel. Ha mindezt idén kezdtük volna meg, nemcsak sehol nem tartanánk, de drágábbra is jönnénk ki – ugyanez igaz erre az évre és a jövő évre is és így tovább. Érdemes tehát az igényeket nagyító alá tenni és kompakt megoldásokat keresve belevágni – lehetőleg minél hamarabb. Ez a kettő lehet a jelen helyzetben talán a legfontosabb egy végül sikeres építkezéshez.

Megkerestek a napokban és rövid egyeztetés után el is jöttek forgatni hozzánk az M1 Kékbolygó című műsorától. Bár korábban némi túlzással egymásnak adták a kilincset nálunk a különböző médiumoktól, egy ideje leült már ez a dolog, ami teljesen természetesnek tűnt. Meglepődtem hát, hogy újra feltámadt az érdeklődés kicsi házunk iránt, de a beszélgetés közben rá kellett ébrednem, hogy a mostani helyzetben tényleg nagyobb lett az aktualitása, mint valaha.

Házunk nézete a kert felől. Fotó: Bujnovszky Tamás

Kis emlékeztetőül, akik nem követték eddig a blogomat, vagy enteriőr stylist feleségemét: három évnyi spórolt pénzzel vágtunk bele a házbővítésbe, ami utána újabb három évet vett igénybe. A szerkezetépítést saját céggel, a további munkákat saját kezűleg végeztem. A türelmes hozzáállásnak meglett a gyümölcse, mert végül hitelfelvétel nélkül sikerült az egészet összehozni, ráadásul nem várt következménye lett a projektnek, hiszen komoly sikert ért el: 2017-ben megnyerte a Média Építészeti Díj fődíját, az Index közönségdíját és az Europa Design Belsőépítészeti Különdíját. Hogy nem csak egyszeri lelkesedésről volt szó, jól mutatta, hogy a következő évben a Magyar Építőművészek Szövetségének szervezésében a ház képviselte hazánkat a Visegrádi Négyek Családi Házai vándorkiállításon, majd a közönségszavazatoknak köszönhetően döntőbe jutott a Highlights of Hungary műfajfüggetlen válogatásában és a nemzetközi Big See Awardson is az egyik magyar képviselő lett.

A ház iránt egyszerre érdeklődött a szakma és a szélesebb közönség is, többek között megjelent az Octogon magazinban, az Építészfórumon, a Magyar Építőművészet folyóiratban, bekerült a Magyar Építész Kamara éves és évtizedes válogatásába, bemutatta az Otthon magazin és a Nők Lapja, forgatott itt több tévécsatorna is és még műsorba is be kellett miatta mennem. Mindezt csak azért soroltam fel, mert kicsit szürreálisnak tűnt és ma is az, hogy egy zsákutca végi, bruttó 80 négyzetméteres házbővítés ekkora figyelmet kapjon. Az akkori figyelem azonban elsősorban a ház mögött lévő építészetnek szólt. Mielőtt rátérnénk a rezsire, érdemes ennek is még egy kis figyelmet szentelni, mert összefüggnek egymással, elsőre bármilyen meglepő is.

Kovács Csaba, a Magyar Építőművészek Szövetségének alelnöke így méltatta a házat: „A létrejött piliscsabai ház környezetével alkotott együttese valóban mesés, a természetbe ágyazott épület emberi léptékű és mintaértékű. A zárt, a nyitott és az átmeneti terek aránya, rendszere egyedisége ellenére ősi és meggyőző példázatként hat (...) Itt minden egyszerű, magától értetődő, pragmatikus, konstruktív, ugyanakkor magasrendű esztétikával is bíró. Mint minden kor minden népének paraszti építészete… (…) az anyagi források relatív szűkössége nem akadálya, de akár katalizátora is lehet a magasrendű építészetnek. (…) az épület reményt ad mindannyiunknak, akik a természettel kapcsolatot tartó tiszta életre vágyunk, titka az összetett úton elért letisztult természetességében, az építészet, a belsőépítészet és a környezetbe ágyazottság magától értetődő harmóniájában rejlik.”

Mondanom sem kell, ezt sokáig kellett feldolgoznom magamban, mára azt hiszem, már sikerült. A fenti idézeten túl - mint egykori Makovecz-tanítványnak, aki végül otthagyva mesterét inkább saját lábra állt - nagy jelentősége volt számomra Martinkó Józsefnek, az Octogon főszerkesztőjének az írásában annak az állítással felérő kérdésnek, hogy "mit nevezzünk organikusnak, ha nem ezt?" Éveket töprengtem a fentieken, és a saját szerepemen, hiszen számomra volt a legmeglepőbb a házunk fogadtatása akkoriban. Ügyfeleimnek próbálok nyújtani ebből a hozzáállásból, mindig az adott szituációra és az igényeikre koncentrálva, mikor mennyit kérnek és szeretnének belőle. Nemsokára végre publikálhatok is ezekből a megvalósuló projektektből jobban sikerült példákat.

Ezek még nem megvalósult házak, azért rajzoltam őket, hogy meg tudjam mutatni, milyenek lehetnek a jövő valóban fenntartható házai. A rajtuk lévő faburkolat inkább az én szívemnek kedves, és bár meghatározó elemnek tűnik, ettől eltérő burkolatot és más dizájnt is lehet fenntartható módon alkalmazni, ha valaki fél a fa ápolásától. Ezeknek a moduláris szerkesztésű épületeknek a lényege, hogy magukba sűrítik az Égigérő blog főbb üzeneteit: a kompakt és átgondolt alaprajz, a tágas átmeneti terek, a faváz és a megújuló anyagú hőszigetelés fontosságát. A képen egyszintes és tetőtér-beépítéses változat is látható. Előbbihez kis üvegház és nyári konyha csatlakozik, egybeépítve az épülettel. Látványterv: Skandivisual

De térjünk vissza az építészeti kitérő után a pragmatikus szempontokhoz. A mostani látogatás ugyanis nem annak szólt, hogy hű, de szép ez a ház, vajon mi a titka. Sokkal inkább olyan egyszerű dolgokról beszélgettünk, hogy mi az alacsony rezsi titka, milyen építészeti megoldások kellenek hozzá. Hogy hogyan lehet energiát megtakarítani és mik lehetnek a jövőben az ökológiai szempontból meghatározó építőanyagok. Aki követi az Égigérő blogot, az tudja, hogy miért ezeket a kérdéseket tették fel. Amikor jött a covid, akkor kezdtem el írni a házunkról, mert felismertem, hogy történetünknek a mára meghatározóvá váló fenntarthatóság szempontjából is aktualitása és jelentősége van. Hogy miért?

Az építkezésünk még a 2014-2017 években szokásos építési költségeknek is töredékét tette ki, egész pontosan nyolcmillió Forint volt. A jórészt egyszemélyes infrastruktúrának és a környéken beszerzett anyagoknak köszönhetően az építés a lehető legkisebb mértékben terhelte a környezetét. A telket nem bolygattuk meg az építkezéssel, igyekeztünk szelíden hozzáállni és kerülni a gépesítést és nagy élőmunkát igénylő, túlzó szerkezeti megoldásokat. Bár erősen lejtős a terep, egy mindössze hat négyzetméteres pincehelyiség elég volt ahhoz, hogy megtartsa a telek felső részére tett házunk odanyúló részét.

A fűtött tereket határoló szerkezetekbe egységesen minden irányban húsz centi hőszigetelés került, aminek köszönhetően hőhídmentes és igen alacsony a lakás energiaigénye. A földszinten 65 négyzetméter a fűtött terek mérete (ebből 33 megvolt, 32 a bővítés eredménye), a tetőtérben pedig fűtöm az ott kialakított kis irodát, ami tovább 12 négyzetméter. Mindent árammal fűtünk, árammal fűzünk, mosunk, dolgozunk. Párommal mindketten home office-ban tevékenykedünk, tehát valaki mindig itthon van. A nemrég érkező új áramszámla alapján a havonta fizetett átalánydíjunk a négyfős háztartásra ősztől is ötvenezer Forint alatt fog maradni.

Ez nem kiugróan alacsony érték, de nem is ver földhöz, más kiemelkedő költség nem lévén. A fűtésünk egyelőre a legegyszerűbb elektromos panelekkel történik, amelyek meglepően kompatibilisek a favázas, hőszigetelt házunkkal, így gépészeti megoldásokra nem költöttünk. A könnyű építéstechnológiának köszönhetően egyszerű pontalapozás is elég volt az épületnek, ennek köszönhetően nem kellett a telken álló fák gyökereit elvágni az alapozással. A fák így körbeveszik a közéjük szelíden beépített házat, segítenek a nyári árnyékolásban. A túlzott felmelegedés elkerülésében az északkeletre tájolt nappali is segít, ami előtt háromméteres kiülésű tető található. Ez a téli napot beengedi, a nyárit kirekeszti, az alatta lévő terasz pedig nyáron is kellemes klímájú.

A konyha-nappalink és a teraszunk mérete ugyanakkora, utóbbit azonban nem kell fűteni. A jó tájolás és a házat körülvevő fák miatt is alacsony tud lenni a fűtésszámla. Fotó: Bujnovszky Tamás

Minderre természetesen még rá lehet majd segíteni többek között vezérelt szellőztetéssel, hőszivattyús fűtéssel és hűtéssel, amiknek köszönhetően a jelenlegi rezsi értéke nagyjából a felére, harmadára csökkenhet. De bevallom, nem ez most a legaktuálisabb kérdés az életünkben, nem győzök eléggé hálás lenni azért, hogy Eszterrel akkor óvatosságból úgy döntöttünk, a fűtött lakás legyen kicsi, inkább az átmeneti terek legyenek nagyok…

Szóval az alacsony rezsihez erősen hozzájárul, hogy nem építettünk nagyobbat annál, mint amire tényleg szükségünk van. Ahogy nőnek a gyerekek, persze külön szobára lesz szükségük, ezt azonban további építkezés nélkül fogjuk tudni megoldani. Az alaprajzot úgy alakítottuk ki, hogy a tetőtérben jelentős átalakítás nélkül, mindössze egy lépcső behelyezésével és a tető szigetelésével meglehessen a szükséges további lakóterünk. A tetőbe növényi - tehát megújuló - alapanyagú hőszigetelést fogok tenni (farostot vagy cellulózrostot) ami a megfelelő szigetelésen túl segít majd a jó hőtárolásban is.

Hát, ezekről beszélgettünk a Kékbolygós stábbal, nagyon köszönöm nekik, hogy megkerestek ezzel. Nem hiszem, hogy egy ilyen kis házról normális esetben ennyit kellene beszélni, de jelenleg tényleg sok szempontból aktualitása van és sokaknak gondolatébresztő lehet a tekintetben, hogyan tovább. Ha pedig bárkinek segítenek a mostani helyzetben a fenti gondolatok, akkor már megérte róla újra beszélni.

Óriási és embert próbáló változásokat hozott az elmúlt időszak - ezek közül talán éppen a rezsiárak változása az, ami a legintenzívebben érinti itthon legtöbbünk életét. Aki teheti, máris keresi a megoldásokat, hogyan tudná csökkenteni azt az összeget, amit havonta ki kell csengetnie a jövőben otthona melegen tartására.

Az árváltozás azonnalivá, halaszthatatlanná és kizárólagossá tette a fenntarthatóság kérdését, amivel eddig alkattól függően és sokszor inkább csak divatból foglalkoztunk. Ez önmagában örömteli és üdvözlendő, ez viszont már tényleg az a pillanat, amikor nem állhatunk meg a beszéd szintjén, hanem kénytelenek és hajlandóak is vagyunk cselekedni. Felértékelődik tehát a kérdés, hogy konkrétan mit is tehetünk a fenntarthatóságért? Egy-két egyszerű elvet fogok az alábbiakban összefoglalni, amelyek között lesz jó pár evidensnek tűnő dolog, de ismerőseimmel beszélgetve nagyon az az érzésem, hogy egyszerű alap dolgokkal sem vagyunk sokszor tisztában. Nézzük tehát, milyen lehetőségink vannak!

Könnyűszerkezetes házunkban egységesen 20 centi hőszigetelés van, az épületet a legegyszerűbb elektromos eszközökkel fűtjük és még így is alacsony a fogyasztás. Felmelegedés ellen jól véd a nagy előtető és a házat körülvevő fák árnyéka. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

A családi házaknál – tekintettel arra, hogy a társasházakhoz képest itt egy lakásra jóval nagyobb lehűlő falfelület jut – a legfontosabb tényező, tehát ami a leginkább ki fog hatni a pénztárcánkra a jövőben nem más, mint a: hőszigetelés! Leegyszerűsített ökölszabályként ki is mondhatjuk, hogy ennek vastagsága minél több centi, annál alacsonyabb lesz a rezsi. Tényleg ilyen egyszerű? Hát, tényleg. Mindegy, hogy miből van a falad és még az is mindegy, hogy mivel fűtesz, ha a házad jól le van szigetelve, most valószínűleg nem vered a fejed a falba, hogy mekkora rezsid lesz.

De mi számít jónak és miért a hőszigetelés a kulcs? A válasz nagyon egyszerű. A hőszigetelés nem más, mint valamilyen hordozó anyagba zárt levegőcellák összessége, magyarán egy olyan egységes és állandó levegőburok, ami körbeveszi a házunkat, de mégsem tudja elfújni a szél. A benne lévő zárt levegőcellákban a tömör anyagokhoz képest nagyon kevés részecske van, így a közöttük átadható hőenergia is igen csekély. Egyszerűen szólva, mivel a levegőben kevés részecske van, ezek ritkán is találkoznak egymással, és mivel nem ütköznek, a hőt sem tudja átadni egyik a másiknak. Kevesen vannak ugyan, de persze azért vannak és ütköznek is, így a hő leadás a hőszigetelésen keresztül folyamatos, csak nagyon lassú lesz. És minél vastagabb a hőszigetelés, annál lassabb ez a folyamat. Ha pedig nagyon vastag, akkor akár gázzal is fűthetsz, akkor sem fog földhöz verni az amúgy igen alacsony fogyasztásod díja.

Jó, tehát akkor családi háznál legfontosabb a hőszigetelés. Mielőtt tovább lépnénk, mondjuk is ki: akinek nincsen hőszigetelés a házán, az először is tegyen, vagy tetessen rá. De mennyi hőszigetelés számít jónak? Akinek öt centi van, az tegyen még rá nyugodtan 15-öt, akinek 10, az még tízet. Hozzáteszem, harminc centiig megéri minden egyes centimétere, a befektetett költség a számlán érezhetően és hamar meg fog térülni. Falak esetén 15 centi egyébként a jelenlegi, már elég szigorú elvárásoknak is megfelelhet.

Járulékos, de elengedhetetlen költségként jelentkezik, hogy ha a házunkra komoly hőszigetelő réteg kerül, akkor a nyílászárókat is cserélni kell korszerűekre – a házat körülvevő termikus buroknak ugyanis a lehető leginkább egységesnek kell lennie. Ha ezen a hőszigetelő burkon valamilyen irányban jobban átmegy a hő, akkor a benti pára is ott, a hidegebb felületen fog lecsapódni. (Magyarul, ha jó hőszigetelésünk, de rossz ablakunk van, akkor az ablakon.) Figyelni kell arra, hogy a lakást minden irányban, tehát felfelé is szigetelni kell! Ha padlás van, akkor a szigetelés a padlásfödémre kerüljön. És még egy alaptétel: a hőszigetelés mindig kívül van! Ha belső oldalra tesszük, akkor a pára a hőszigetelésen kívül, a hozzá képest hideg falszerkezet belső oldalán fog lecsapódni.

Mit tehetünk még a nagy rezsi ellen? Aki gázzal fűt, váltson áramra. Nem az elektromos fűtőpanelekre gondolok, bár egy könnyűszerkezetes házat azok is rentábilisen képesek kifűteni, sokkal inkább a levegős hőszivattyúra. Ehhez persze nagy hőleadó felületek kellenek, a radiátoros rendszer nem elég, hanem padló-fal- vagy mennyezetfűtés kell, így a kiépítés költsége elég magas lehet. Ha jó hőszigetelésünk van, akkor az új fűtésrendszer megtérülése ráadásul már nem jelentkezik gyorsan. További lehetőség, ha szabályozott szellőztető rendszert építünk ki és napelemet teszünk fel, de ezek jelentősége már tényleg elmarad attól, hogy van-e rendes hőszigetelésünk.