Jóismerősöm ült a teraszunkon és beszélgettünk, amíg a gyerekek óriási amplitúdóval rohangáltak körbe a kertben. – Te vállalsz ilyet? – kérdezte, mikor arról beszéltem neki, mennyire szeretem azokat a tervezési feladatokat, amikor egy önmagában rossz házat meg lehet gyógyítani. – Nincsen olyan projekt, amit ne lehetne a jó irányba terelni abból az állapotból, amiben éppen van – magyaráztam neki. Van az a ház, amit nem lehet tökéletes állapotra hozni, de közelebb kerülni hozzá mindig lehet – tettem hozzá.

Pár nappal később feleségemmel értekeztünk a világ folyásról, ő pedig azt kérdezte tőlem, hogy milyen jellegű feladatokat szeretnék leginkább vállalni. – Mi az, amitől érzed ott belül azt a lelkesedést, ami hajtóerőt adhat?  Eltűnődtem, mi is lehetne az. Momentán elég fáradt vagyok, hogy őszinte legyek, nem volt egyszerű az elmúlt pár év. Komoly ügyfelek, komoly megrendelések, mindez némileg váratlanul és logikátlanul, olcsó kis házunk díjesője után. Ezalatt levegőt venni nem nagyon volt időm és mi tagadás, nem volt túl hálás sem ez az időszak. A komoly megrendelőnek az igényei is komolyak, és értelemszerűen nem annyira a szolgáltatóra, inkább a szolgáltatásra koncentrál. Ebben az egyoldalú, némiképp személytelen malomkerékben pedig fel lehet őrlődni, mert nem nagyon van miből töltekezni.

Saját házunk az egyik legékesebb példa, hogy nincs olyan kiindulási állapot, amit ne lehetne sikerre vinni. A régi rész önmagában nem volt sem szép, de még tetszetős ház sem, az új részekkel kiegészítve azonban az egységes, hosszú tető alatt megtalálta a saját szerepét. (a korábban sárga épületből lett a jobb oldali képen a fehér rész)

A kérdés kapcsán eszembe jutott a legutolsó munkám, a Vendvidékről. Régi, rossz állapotú, mégis megkapó ház, kedves, lelkes megrendelők. Normális igények, összhangban azzal, amit ott valóban ki lehet hozni. Félig újjáépítjük, félig bontjuk és újat építünk. Tervezés közben kábé úgy éreztem magam, mint az az ember, aki száz évvel ezelőtt gondolkozott ezen a házon. Nem akartam megváltoztatni rajta semmit, úgy éreztem, úgy lenne jó ez az épület, ahogy van, hát az új részeket is a régi karakteréhez igazítottam. – Hát, bármilyen meglepő, tulajdonképpen azt hiszem azt szeretem a legjobban, amikor meg lehet menteni egy házat – feleltem párom kérdésére némi tűnődés után.

Ez az egyik legkedvesebb projektem – lett volna, ha megépült volna. Hozzánk közeli utcában, esetlen kis nyaralóépület átalakítása lett volna a feladat. Megbízóm kérése egy új kerámiaműhely (ez lett a jobb oldali magastetős rész) és a meglévő épület felső szintjén egy önálló kis lakás (bal oldali faburkolatos rész) volt. A meglévő házból megtartottuk, amit lehetett: az alsó szint műszakilag jó állapotban volt és le is lett szigetelve. Erre került volna az új, könnyűszerkezetes tetőszint.

A beszélgetés apropóját egyéb ként az adta, hogy végéhez közeledik eddigi legnagyobb vállalásunk (feleségem enteriőrstylistként is dolgozik, és ez közös munkánk volt) és a projekt jelen állapotában már nélkülünk is megy tovább a befejezés felé. Megbízóink a finist már bevállalták, ami nagy könnyebbséget jelent a több mint egy éves megfeszített munka után. Nemcsak a tervezést, de kivételesen az építés szervezését is elvállaltam ugyanis, amivel jócskán kikerültem a komfort zónámból és a végére elfogyott a szükséges energiám. A ház tehát – több korábbi munkámhoz hasonlóan – abban a fázisban van, amikor már csak olyan apróságok hiányoznak, amelyek elengedhetetlenek egy publikációhoz. A labda azonban nem nálam van, így nem tehetek mást, várnom kell. Adja magát ilyenkor a kérdés, akkor most merre tovább?

A Bott borpanzió a többé-kevésbé kész munkáim közül kiemelkedik méretét és jelentőségét tekintve is. A régi nyaralóépületből hozzáépítéssel és a kontyolt tető átépítésével alakult ki a többszobás panzió, a Duna-part felőli oldalon vendéglátó térrel. Sajnos a parti támfal még nem készült el, ezért vártam eddig a publikációval, de ide jó példa így is.

A feleségemmel folytatott párbeszéd engem is meglepett, mert kollégáim többségéhez hasonlóan én is az alkotást, az építészettel együtt járó, minél nagyobb léptékű nyom hagyását részesítettem előnyben eddig, magyarul inkább vállaltam a teljesen új építésű munkát egy átépítéssel szemben. Valami változik azonban, nemcsak a világ megy más irányba, de ezek szerint bennem is kezdenek átalakulni az eddigi szempontok.

A régi házaknál tapasztalható kihívások persze sokkal inkább szólnak a műszaki korszerűsítésről, az elengedhetetlen hőszigetelésről, a nyílászáró cseréről, fűtés korszerűsítésről, rossz esetben utólagos vízszigetelésről. Ezek kötelező jellegű feladatok, azonban – pláne ha legalább kisléptékű bővítéssel is társulnak – mégis lehetőséget jelentenek a házak arculatának rendezésére is. Ez az a része a dolognak, ami meg szokott szólítani: hogy lehet kevés beavatkozással, kötöttségek között új minőséget létrehozni.

Ez a ház volt az első, ahol alkalmaztam azt a módszert, hogy egy önmagában sok részre tagolt, nem jó tömegű épületet egységes tető alá rendeztem, így érve el a rendezettebb megjelenést. Az eredeti mag sátortetős volt, később szükségmegoldásként ehhez ragasztottak egy részt, most ezt egészítettük ki. Nem lett teljesen kész a ház, az oldalsó homlokzatokról hiányzik a kőburkolat, ezért nem lett befotózva. 

Itt is sátortetős ház volt az alap, ehhez ragasztottunk egy új nappalit alatta vendégszobával és egy lépcső tornyot, aminek a tetejéről a Pilisre van kilátás. A ház régi villás környezetben áll. Sajnos nem teljesen terv szerint készült el, sok részlet hiányzik vagy máshogy valósult meg. A kép részletnek jót tesz a bokor, a takarásban lévő terasz ugyanis jelen állapotában nagyon eltér a ház stílusától.

A 90-es évek elejéről származik ez az épület, ami jelen állapotában, főleg az időközi átalakítások miatt nem igazán tetszetős. Itt kifejezetten azzal a kéréssel fordultak hozzám, hogy segítsek rendezni és időtállóbbá tenni a megjelenést. Ezt végül a messzire kinyúló rész utólagos alátámasztásával, klasszikus alapelemek és természetes burkolatok alkalmazásával próbáljuk elérni, az elképzelés jelenleg megvalósítás alatt van.

És végül egy részlet a szívem csücske projektből a Vendvidékről. A régi romos ház festményre kívánkozik – a statikusnak pedig főhet a feje a leromlott részek miatt – hát abban maradtunk megbízóimmal, hogy amit lehet megmentünk, az új panziórészt pedig a régi megjelenéshez igazítjuk. Van a tervnek látványosabb nézete is, de ez az épület később külön írást fog kapni, ezért nem lőném most le az összes poént. Jelenleg a tervezés zajlik, ha minden jól megy utána bele is vágnak az építésbe.