2003 decemberében, egy erősen ködös délutánon igyekeztem felfelé a Pilis-hegy délkeleti lejtőjén. Nem sokkal korábban a falu polgármesterével, Szőnyi Józseffel beszélgettem arról, hogy hova szeretnének kápolnát. Felajánlottam neki, hogy segítek. Éppen építész diplomamunka előtt álltam és mivel hittanári végzettségem is volt, erősen érdekelt a feladat. Elmagyarázta hát nekem, hol induljak el, merre forduljak. A kereszt onnan már látszik – mondta, nem tévedhetek el. A köd miatt azonban nem látszott a kereszt, valószínűleg letérhettem az ösvényről, a jegesre fagyott havas lejtőn többször elestem és visszacsúsztam, mire felértem a leendő kápolna helyéhez. A régi mészkőbánya rézsűkkel tagolt peremén megérintett a megadott helyszín. Van Szent György-vonal is, bemérettük – jutott eszembe még, amit mondott. A polgármesternek akkora keze volt, mint egy péklapát. Munkát alig látott kezemmel alig bírtam a szorításon valamit viszonozni, mikor találkoztunk.

A pilisszántói Boldogasszony-kápolna egy régi bánya peremén áll. Ugyanúgy mészkőből van, mint amit itt kitermeltek, csak ez az anyag a Pilis másik végéből származik, ott tömörebb, jobb minőségű (saját fotó)

A helyszínre természetesen a következő évben többször visszatértem, amíg megpróbáltam a kápolna tervezéséhez szükséges ismereteket összegyűjteni és építészként rájönni, hogy is legyen ez az épület. Jártam a régi mészégető kemencéknél, a temetőben, a templomban, a régi alagutakban, beszélgettem a helyiekkel, de főleg Szőnyi Jóskával. Nagyon imponált az ismeret, amit megtudtam, hogy a tótok úgy rakták meg a kemencét az égetni való kövekkel, hogy boltozat alakuljon ki belőlük, ami alá tüzet tudtak gyújtani. Három-négy méter átmérőjű szerkezet volt ez, rajta tonnányi súllyal, kötőanyag nélkül, az egész a kemence falába épített peremekre terhelt. Szőnyivel beszélgetve, nem akartuk sokkal nagyobbra a kápolnát sem, olyan öt méter körüli méret jónak tűnt. Nyilván magas térrel, nemcsak akkorával, amibe egy farakás elfér.

Kemence rajzok, 2004 február (Rajzok: Őrfi József)

Az álboltozat a fentiek miatt eszmeileg és gyakorlatilag is jó megoldásnak tűnt. Az álboltozat olyan kupola, amiben nincsen feszültség: metszeti íve a két kézzel lelógatott lánc görbéjével azonos, csak az ív nem lefelé, hanem felfelé áll. Az volt az ötletem, hogy fából készítünk egy ilyen formájú zsalut, ezt pedig fagyálló habarcsba rakott mészkővel körbefalazzuk. Ha kész, kivesszük a zsalut, meg kell, hogy álljon. A faluban megismert római kori maradványokról az jutott eszembe, hogy jó lenne nekünk is az a régi technika, ahogy a falban oltott kövekkel és égetett mésszel akkoriban falaztak. Hiába kísérleteztünk azonban többször is Szőnyivel, a hivatal pincéjében próbálgatott kicsi mészkőfalaink mindegyike könnyen széttört száradás után. Végül találtunk egy korszerű, kültéri falazóhabarcsot, amit kifejezetten kőfalakhoz ajánlott a gyártó, megszilárdulva ráadásul fehér színű volt az adalékként használt pilisi mészkőtől.

Ilyenformán megnyugodtunk, hogy megtaláltuk a technikai megoldást, én pedig felrajzoltam egy kis patkó-forma alaprajzot, amit az egy irányba felnyitott kör adott ki... Ugyanis pont a lényeget nem mondtam még, a helyszín jelentőségét éppen ez adta, és ezért szerették volna ide a kis templomot, mert a panoráma túl oldalán, a dombok között december 21-én felkelő nap minden évben egyenesen ide világít. A kápolnát emiatt Boldogasszonynak kívánták szentelni a helyiek, akinek szobrát aranyba öltözteti majd a téli napfordulós napsugár. A helyiektől érkező alapgondolat nagyon erős volt, szerettem volna hát átlátni a mögötte lévő tartalmakat. Hittanári végzettséggel vettem kezembe a témához kapcsolható könyveket: a Pilissel, magyarságkutatással és a népi kultúrával, illetve a keresztény-pogány kultúrkörök kapcsolatával, a hagyományok átvételével és átalakulásával foglalkozó irodalmakat. Volt ezek között tisztán tudományos mű, autentikus és persze kevésbé autentikus forrás is. De építészként nagyon élveztem, ahogy feltárult előttem ez az ismeretanyag, figyeltem az információk között megbújó tartalmakra, amelyek az épületet alakíthatták. Különösen érdekesnek és hitelesnek találtam Falvay Károly munkásságát a Boldogasszony kultuszról, a nagyboldogasszony és a kisboldogasszony közötti viszonyról. Mindent egybevetve, végül olyan épületet szerettem volna létrehozni, ahol megtalálja Akit keres az is, aki az egyházon belülről és az is aki kívülről érkezik.

A kemence, mint előkép ehhez több szempontból is nagyon megfelelőnek tűnt. Többek szerint a pálos rend születésének helyszíne is ez a pilisi terület, a szerzetesek pedig éppen a hegyben megbújó barlangokban laktak. A kőkemence belső tere barlangnak is megfeleltethető. A téli napforduló üzenete pedig az ősi hagyomány szerint az új élet születése, hiszen innen hosszabbodtak a nappalok - természetes, hogy megünnepelték.  A teológián azt tanultam, hogy a karácsony időpontja is ezért lett ide időzítve. Krisztus születése a fény születése - ezt a gondolatot el tudták fogadni az újonnan megtérített népek. A tervezés alapjául szolgáló gondolat tehát éppen erről szólt. A kápolna formája értelmezhető úgy is, mint az a méh, amelyben a besütő napsugár hatására az új élet megfogan és megszületik - éppen a szentmisén bemutatott oltáriszentségben. 

Kő faragványok a tövises kereszt mintával. Nemcsak a kemencék, a helyi temetőben talált bal oldali kő lenti mintája is egyértelmű inspirációs forrás lett a kápolna formájához. Van, aki szerint barlangban lévő embert ábrázol, mások szerint kulcslyuk

A patkóforma alaprajzra a kapuval szemben került hát hely a tervben egy Boldogasszony-szobornak, hogy tényleg napba öltözhessen. Körben pedig rajzoltam egy kőpadot, ahogy a kemencékben volt a terhet viselő perem. A méret ötméteres belső átmérő lett, a bejárat irányába hét méterre megnyújtva. Ezen állt a kis láncgörbe alakú metszet is, a fentiek szerint. A forma alakításában ezen a ponton elbizonytalanodtam, sehogy sem találtam a megoldást, hogyan legyen ez befejezve a kapu irányában. Magán a kapun is hosszasan gondolkoztam, sokat nézegetve azt a híres helyi követ, ami egy kis íves talapzaton álló, tövisekkel tagolt nagy keresztet ábrázolt. A talapzatban látható forma üzenete foglalkoztatott. Gondolkodás helyett végül valami ehhez hasonlót faragtam. Lemodellezve az építési folyamatot, a kupolaformát először viasztömbből alakítottam ki (fa zsaluzat helyett) és erre öntöttem rá a gipszet, amit aztán sokáig farigcsáltam. Úgy képzeltem akkor, hogy kéthéjú lesz a kupola, az első réteget nagyobb, erőteljes kövekből rakjuk ki, a külső, tömörebb réteg pedig ezt védi majd.

A Boldogasszony-kápolna első modellje 2004-ből (saját fotó)

Szőnyi Jóskát sajnos nem győztem meg teljesen az elképzeléssel. Bár nem volt ellenvetése, de láttam rajta, hogy még hiányzik neki valami. Tudta, hogy Makoveczéknél dolgozom, ezért megkért, hogy szerezzem meg az elképzelésünkhöz a Mester támogatását, ezzel legitimálva az elképzelést a helybéliek felé. Akkor mi ugyan már másfél éve gondolkoztunk ezen a dolgon, a kápolna ötletnek azonban híre ment, így az én gipszmodellemen kívül addigra már két másik önkéntes tervjavaslat is született az épületre, két másik tervezőtől. Ezzel a három tervvel mentem hát be a Mesterhez, támogatását kérve. Nem emlékszem utólag, miért hagytam otthon a gipszmodellt és miért csak egy rossz fotót mutattam róla neki. Néha saját magunknak tudjuk a legnagyobb hibákat okozni. Talán attól féltem, eltöröm útközben, nem tudom. Ő mindenesetre így is kiemelte a modellemről készült fotót a három bemutatott terv közül, és azt mondta: ez a legorganikusabb, de nincsen kész. Érezhetően neki is hiányzott tehát valami. Én azonban csak a mondata elejére koncentráltam: ez a legorganikusabb... Mondtam neki, hogy éppen az enyémet választotta ki, és megkértem, hogy ha jön a levél a polgármestertől, akkor írja meg neki. Ezt akkor rám hagyta, én pedig megköszöntem és mentem a dolgomra. Sok évvel később jöttem csak rá, hogy ezen a ponton tanítványaként azt kellett (és illett) volna neki mondanom, hogy ha ez a legjobb, de nincsen kész, akkor segítsen nekem ezt a tervet befejezni. 27 éves voltam ekkor, volt egy katolikus hittanári és egy építészmérnöki diplomám, tervezési tapasztalatom pedig szinte semmi, nagy dolog lett volna, ha igent mond. Sajnos akkor ez az evidens megoldás nem jutott eszembe.  Mikor jött a levél Makovecznek Szőnyitől, a három tervről a javaslatát kérve, a Mester a felvázolt megoldások helyett más utat választott. Rajzolt egy saját tervet, amit visszaküldött neki. Mikor erről később Pilisszántón a helyiektől értesültem, összedőlt bennem a világ. Nagyon nem értettem a dolgot, ezért elmentem egy rendezvényre ahol tudtam, hogy ott lesz és rákérdeztem nála, hogy miért járt így el. Másnap várt az irodájában és megmutatta nekem a rajzait. Akkor megörültem, mert bár sok Makoveczes motívum jelent meg a magabiztos rajzokon, ráadásul új elem volt a két torony is (ez volt az, ami hiányzott tehát!), az elképzelés lényege mégis csak az egy irányba megnyitott mészkő kupola maradt... Nagy visszaigazolás volt ez nekem. Beszélgettünk kicsit róla, végül azzal rendeztük egymás közt a dolgot, hogy rám bízza, mit valósítok meg belőle. Ha akarod, ezeket a rajzokat szét is tépheted, mondta. Én ott akkor magamban megfogadtam, hogy dehogy tépem szét, megépítem az ő tervéből, amit lehet. Ez aztán így is történt, arról azonban ott és akkor nem beszéltünk, hogy mi legyen a státuszom a folyamatban.

A Mester rajza a kísérő levéllel egy akkori adománykérő kiadványból

Az építés azonban egyértelműen rám lett tehát bízva, ahogy a tervek sorsa is. Ezeken pár változást muszáj volt tennem, felmérve az adományokból rendelkezésünkre álló szűkös kereteket és a lehetőséget, amit egy önkéntesekkel végzett kivitelezés jelent. A Mester rajzán új elemként megjelent, keresztes arcú kő tornyokat ezért a kiviteli rajzokon arányaiban karcsúbbra és egyszerűbbre vettem. Kitaláltam, hogy belül üregesek lesznek, így nemcsak kevesebb kő kell hozzájuk, de egyúttal harangtoronyként is tudnak funkcionálni. Elhagytam körben az ablakokat is azért, hogy a kupola egyhéjú falazott szerkezetként, vasbeton erősítések nélkül is kellően állékony lehessen. Volt a Mester rajzai között alaprajz is, arra szaggatva be volt rajzolva a keresztes kő mintája, abból lett némi töprengés után az üvegezett felülvilágító gondolata. A befoglaló méreteket tekintve maradtam az eredeti elképzelésnél.

A tornyok belső zsaluzata bent maradt. Az aljukban lévő kis tér sekrestyeként és harangtoronyként is működik (saját fotó)

Maga az építés irányításom alatt, összesen mintegy 50 önkéntes lelkes részvételével 2006 júniusától novemberig tartott. Az építés szervezését Szőnyi Jóska végezte. Én az építésvezetés, ő a szervezés mellett végigdolgoztuk az egészet kétkezi munkával is. A fa zsaluzat köré a fent említett kültéri habarcsba raktuk a mészkő tömböket, alulra nagyobbakat, felfelé haladva kisebbeket. A szerkezet vastagsága alul 80, felül 35 cm körül van. Egy-egy sor úgy készült, hogy került egy sor kő közvetlenül a zsaluhoz, egy sor pedig a külső élhez, a kettő  közé pedig kisebbeket tettünk, majd soronként kitöltöttük habarccsal. A változó vastagság miatt a zsalura fél méterenként felírtam, hogy milyen szélesre kell falazni. Sokan vettek részt a munkában, mindenki önkéntes jelleggel. Egyvalaki aztán nem nézte a számokat, viszont jó lendületesen dolgozott. Fél délutánnyi munkával sikerült neki egy komoly horpadást falazni a kupola hátuljába... Ezt később több napi munka volt apránként kijavítani.

A Mester meózza a megkezdett építést. Ez az egyik a vele készült kevés közös fotóm közül (fotó: Szőnyi József)

A vas kapu kiosztásához egy dombon álló életfa motívumot rajzoltam. A kaput részletgazdag kivitelben Kontur Balázs szobrász-festőművész barátom készítette el. Makovecz később azt mondta rá, "addig csavarta, amíg bírta" (saját fotó)

A falazásnál aztán én is követtem el hibát, a tornyokat nem éreztem igazán. Az egyik torony keskenyebb lett a felső szakaszán a másiknál, itt nem figyeltem eléggé, hogy betartsuk a zsalura írt távolságot. A két fejet Sándor Ákos barátommal együtt falaztuk fel (ő volt a legkitartóbb segítőnk), az arc-részt azonban már mindkettőn egyedül csináltam és sajnos nem sikerültek szépre. Mikor végre lebontottuk az állványt, lentről nézve kicsinek találtam a felkerült tövises kereszteket is és túl nagynak az alattuk lévő harangnyílásokat, a tornyokat pedig túl karcsúnak a kupola masszív tömege mellett. Fent az állványon állva, munka közben egészen máshogy nézett ki. Valószínűleg ezek a hibák is közrejátszhattak abban, hogy a Mesterrel nem sikerült később újra megtalálnunk a hangot és sosem beszéltük ki ezt az egészet. Nekem meg be kellett látnom, hogy a nagy önbizalom közepette nemcsak a tervezésnél, de az építésnél is nagynak bizonyult rám a kabát. Az vigasztal csak, hogy mennyien szeretik az elkészült épületet és milyen fontossá vált sokaknak. Mert bár kicsi ez a kápolna, a hatása annál nagyobb lett, köszönhetően a sok jó szándéknak is, amit közösen beleépítettünk.

A Mester által a kapu fölé rajzolt szárnyas napkorongot először szintén gipszből modelleztem meg, ezt a mintát adtuk oda egy vörösvári kőfaragónak, aki nagyon szépen elkészítette (saját fotó)

A Makovecz-rajzokon szereplő, trónon ülő, szárnyas Boldogasszony-szobor Péterfy László kezei között megszelídült. Nem volt rá pénzünk, hogy kőből készülhessen, így gipszből van. Szárnyas kialakítás helyett egyszerű nyíló virágot tart a kezében. Év közben kifejezéstelennek tűnő arca akkor telik meg élettel, amikor rásüt a napfordulós nap... A szobor arca december 21-én és a kereszt-felülvilágító a napsütésben. Az üvegkereszt 5 méter hosszú, körülötte rejtett vasbeton koszorúval, benne acél merevítésekkel. Alsó és felső borítását törmeléküvegből Buczkó György készítette. A Boldogasszony-szobor Péterfy László munkája, és éppen akkora, hogy a kapun besütő fény körberajzolja (saját fotók)

Azért egyszer még szívesen kijavítanám a hibákat. Megigazítanám kicsit a két torony alakját, és szeretném aprólékos figyelemmel befejezni a felső részüket is. Ennyivel tartozom a Mesternek és azt hiszem magamnak is. Hogy rendeződjön végre közöttünk a viszony. 

A fenti cikk aktualitását ez a helyszínen kihelyezett tábla adta, amit nemrég láttam odakint. A tervezés éve tehát helyesen: 2004-2006. Építés és átadás éve: 2006. Tervezte: Ezt ha egyszer találkozom vele, még megbeszéljük... Addig is: Tervezte: Makovecz Imre

A házunkon teljesen natúr faburkolat van, ennek minden előnyével és hátrányával. Előny, mert amit nem kenünk rá a kültéri fára, az nem is jöhet le róla - ami sokszor igencsak csúnya látvány tud lenni. A natúr anyag ráadásul éppen annyira szép és őszinte, mint volt a régi parasztházakon, ahol hosszú idő alatt szinte feketére öregedtek a falakban, kültéri padlókban használt fagerendák. A régi parasztházakat ugyanúgy önerőből, saját kezükkel építették, ahogy a mi házunk is készült, a natúr fa használata is erősíti a párhuzamot, két eltérés azonban biztosan van. Az egyik, hogy AZ a faanyag nem EZ a faanyag: azok évszázados erdőkből, megfelelő időben kitermelt, magas gyantatartalmú anyagok voltak, ezek meg ilyen erdőnek mondott, épphogy már kivágható telepítésekből származó, gyantát alig tartalmazó anyagok, amiket pár év alatt megesz az őket érő idő. A másik eltérés, hogy azokat a régi házakat építésük után valószínűleg nem övezte akkora figyelem, mint a mienket, ami az elnyert díjak miatt rengeteg felületen megjelent. A fokozott figyelemért azóta is nagyon hálás vagyok, de azért jól jött, amikor kicsit lecsengett a dolog, és az állandó készenlét helyett végre a munkámra koncentrálhattam. Nemrég azonban megint érkezett egy neves magazintól megkeresés, hogy akkor jönnének fotózni...

Kép a frissen elkészült ház bejáratáról. Az utcai homlokzat az alsó részen már ekkor elkezdett szürkülni (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Sajnos ezúttal nem mondhattam mást, minthogy várni kell. Szabadidőmben épülget a kert, nem igazán szép a frissen telepített fű, most készül az alsó szint, szóval átmeneti állapotok vannak. Azt már külön nem emeltem ki, hogy hát, hogy is mondjam, közben a ház sem pont úgy néz ki, mint amit csak úgy lefotóznak, aztán mindjárt jól mutat az újságban a többi épület között. A homlokzatra tett faanyag ugyanis elkezdett beszürkülni. Ez persze önmagában nem lenne baj, én például kifejezetten szépnek látok egy egységesen, természetesen beszürkült faházat. Hárdkór építész-szemmel még a foltosra szürkült fafelületek is szépek, istenem, hát ilyen az, ha múlik az idő... Csak hát nekem nincsen ilyen szemem, vagy nem tudom, a lényeg, hogy engem zavar és óhajtanám vissza az egységes, friss faanyag látványát. Különösen az utcafronton kezdett igazán csúnya lenni a felület, mert két hatás érte egyszerre az alsó sávot: itt már nem védte esőtől a kinyúló tető, közben pedig alulról kapta a csurgóeresz miatt felcsapó saras vizet rendesen.

Míg a baloldali homlokzat egységesen szürkül, mert nincsen felette eresz, az utcafronti oldalon problémát okozott a csurgóeresz léte és a szivárgó hiánya (Saját fotó)

Tudom, nagyon ciki, miért nem készült rögtön szivárgó kavicsréteg a homlokzat előtt és egyáltalán, miért raktam ereszt, tudhattam volna, hogy így nem lesz egységes a szürkülés. Az ereszre van mentségem: az eredeti épületen, amit hosszában megbővítettem eleve volt, a régi és az új rész között pedig éppen az ereszburkolattal alakítottam ki a rendezett kapcsolatot. A kavics hiányára prózaibb volt az ok: a miénk, mint oly sok másik, szintén olyan építkezés, amire sosincs igazán pénz és idő, egyszerűen nem jutottam el időben eddig a feladatig. A kritika ettől függetlenül jogos, a felmerült problémára viszont kellett a megoldás.

Ebben a vödör "sár"-ban volt minden reményem... (saját fotó)

A szürkült felület kapcsán jutottam el egy újabb ismerethez, ezért írhatok most a házilag készült, forró hamulúg jótékony hatásairól. A homlokzati probléma nem új keletű nálunk, a csúnya szürkülés elég hamar jelentkezett, így korán megoldás után kellett nézni. Valamit egyszer hallottam fél füllel arról, hogy régen hamuból főztek lúgot és azzal vissza lehet tisztítani a beszürkült fát, hát utánanéztem a neten, ahol találtam végül annyi információt, hogy megpróbáljam én is. Nem bonyolult a dolog, bár nem egy tiszta munka: egy rész fahamuhoz adni kell három rész vizet, megfőzni, leszűrni és a forró, koszos kinézetű, lúgos vízzel lesikálni a szürkeséget a fafelületről.

Munka közben...

Elég szkeptikus voltam, a főzet is inkább hasonlított sárhoz, mint bármi máshoz, de aztán nekiláttam és többé-kevésbé tényleg működött a dolog. Azon túl, hogy elég fárasztó, csapatban jobb lehet csinálni, mert a lúggal és dörzskefével fellazított réteget érdemes vízzel egyből lemosni az anyagról. A felhasznált hamu sem mindegy, minél jobb minőségű faanyagból származik, a lúgos hatás is annál erősebb lesz.

... és után. Frissen egész meggyőző volt, aztán ahogy megszáradt, már nem volt ennyire szép

Ilyen lett száradás után. Látszik a dolog, de azért nem olyan feltűnő, mint előtte volt. (Kornél kutyát mondjuk biztosan nem zavarja.) Nem mentem rá még egyszer, de valószínűleg még segített volna rajta

Házi hamulúg helyett lehet venni persze speciális, szürkeségeltávolító termékeket, a lényeg azonban ott is a lúgos hatás és a vízzel való lemosás lesz. Ami a házunk mostani állapotát illeti, a szürkülés probléma ismét jelen van és nemcsak ezen az oldalon, de a kert felől nézve is zavaró. Az újságban való megjelenésről azért nem mondtam le, már kitaláltam, mi lesz a megoldás, hogy szépek legyünk újra... Tavasszal elmesélem majd, hogy sikerült.

Aki volt már nyaralni a mediterráneumban, például Olaszországban, nehezen vonja ki magát a helyben jellemző, rusztikus, régi épületek hatása alól. Ezek a megkapó házak jellemzően egyszerű tömegűek, a tetejük viszonylag alacsony, anyaguk többnyire kő, vagy vakolat, szép fa kapukkal és ablakokkal, gyakran kovácsoltvas kiegészítőkkel. Általában gyönyörűen művelt, virágzó kert, színes bokrok, cserjék veszik körbe őket... Megvan a kép? Nyaralás után hazautazva aztán megmarad a vágyakozás, hogy itthon is ilyen környezetben szeretnénk élni...

Jó példa lehet az új "Pajta-stílusra" akár a saját házunk is. A képen látható épületrésznek a régi pajtákhoz hasonlóan szintén "gazdasági" feladata van: itt lakik az autó és itt található a hobbiműhely és a kerti tároló is. (Építészet: Őrfi József, fotó: Bujnovszky Tamás)

A rendszerváltás utáni hazai építési piac hamar felismerte ezt a vágyat, így megjelentek és gyorsan elterjedtek az úgynevezett „mediterrán” házak, amik ezt az életérzést lennének hivatottak megadni gazdáiknak. Miközben építészeti logikájuk sajnos nem is állhatna távolabb az eredeti mediterrán házak szellemiségétől, ráadásul itthon kifejezetten előzmény nélküliek, mondhatni tájidegenek, ezek az épületek határozták meg az elmúlt évtizedek magyar családi ház építészetét. Persze ezeken a házakon nem hagyományos okból alacsony a tető hajlásszög, mint délen, ahol a kevés eső miatt alakult ki ez a megoldás, hanem csak azért, mert az alacsony tetőket kevesebb faanyaggal tudták megoldani, így több haszon maradt rajta. A formai hasonlóság miatt pedig rá lehetett mondani hogy „mediterrán”, meglovagolva a fent említett életérzést, amit a nyaralásból hazahozunk magunkkal.

Lakópark részlete "mediterrán" házakkal. (Saját fotó)

Ezek a házak azonban lassan kezdenek kimenni a divatból, helyettük újabban egyre több a – szintén felületes megnevezéssel – „bauhaus” stílusúnak mondott ház: ezek többnyire lapos tetős épületek, a homlokzaton jellemzően fehér színt használnak, egyediségüket a tömegképzés és a nyílászárók kiosztása adhatja. Bár jó tervező kezében ebben az irányzatban sok lehetőség van, sokak számára azonban hiányzik valami ezekből a házakból (talán éppen a fent említett életérzés), ráadásul a környezetbe illesztésre tekintettel az építési szabályozás sem enged sok helyszínen tető nélküli épületformát építeni.

Egyszerű formákat használó, pajta-stílusú épületterv (Építészet: Őrfi József, látványterv: Skandivisual)

Talán emiatt, talán ízlésbeli változások miatt is, egyre jobban terjed azonban egy másik új stílus is, aminek kortárs, divatos házai kifejezetten tekintettel vannak a hazai építészeti tradíciókra, ennek ellenére azonban – vagy éppen emiatt – nemcsak képesek a mai ízlésnek megfelelni, de kifejezetten időtálló esztétikát is képviselnek. Ezeket a gyakran nyeregtetőt (egy vonal mentén egy tetőgerinc, két irányba lejtetett szimmetrikus vagy aszimmetrikus tetőkkel) használó épületeket egyszerű, hagyományos tömegképzés jellemzi, miközben a homlokzatképzés, a nyílászárók kialakítása és az anyaghasználat tekintetében nagy szabadságot kínálnak. Ezeknek az új stílusú épületeknek a szellemi előzményét leginkább a hagyományos népi építészetben lehet keresni, de esetükben a régi lakóházak helyett sokkal inkább tekinthetőek előképnek a régi gazdasági épületek: pajták, csűrök, egyéb tárolók.

Az előbbi épület nézete a másik oldalról. (Építészet: Őrfi József, látványterv: Skandivisual)

Míg a lakó funkciójú parasztházaknál szinte kizárólagos megoldás volt az egyszerű, egymás mögé helyezett helyiségsor a déli oldalon tornáccal, a régi gazdasági épületek szerkesztése sokkal sokrétűbb és szabadabb volt. Gyakran lehetett találkozni kifejezetten egyedi megoldásokkal, attól függően, hogy milyen funkciókat szolgált pontosan az építmény. Sokszor ugyanis társították ezeket a feladatokat, így egy pajta egyszerre adhatott helyet a szekér mellett az állatoknak és a terményeknek is. Az eltérő funkciók társítása, a szabad belső térszervezés, a formai hasonlóságok és a szerkesztési analógiák miatt is nevezhetjük az egyszerűség és érthetőség kedvéért „pajta-stílus”-nak ezt a régi-új építészeti irányzatot, amit egyébként a hazai szabályozási környezet is erősen preferál. Építészként meggyőződésem, hogy a következő évtizedeket ez az irányzat egyre inkább képes lesz meghatározni, a közelmúlt egymásra licitáló, zavaros összképű házait és a rendszerváltás előtti TTT (tűrt-tiltott-támogatott) építészet félreértéseit magunk mögött hagyva időtállóbb, értékes építészeti környezetet létrehozva.

Ez az egyedi kialakítású gazdasági épület a pityerszeri skanzenben remek inspirációs forrás lehet akár egy kortárs épület tervezésénél is (Fotó: Őrfi József)

Ennek a bejegyzésnek már meghaladná a kereteit, de következő írásomban megpróbálom összefoglalni a hagyományos, népi építészet logikájából merítő, mégis igencsak kortársnak mondható új Pajta-stlus építészeti ismérveit, hogy könnyebben felismerhessük környezetünkben az ebben a szellemben felépült házakat. 

Legutóbbi írásomban olyan ötleteket gyűjtöttem össze, amelyek segítségével energiatakarékos házakat hozhatunk létre. A cikk kapcsán felmerült a passzívházak kérdése, hogy érdemes-e ilyen előírásoknak megfelelő házat építeni, vagy sem? Egyáltalán, az egyre szigorúbb energetikai követelmények mellett mennyire van a passzívháznak jelentősége? Utánanéztem a vonatkozó előírásoknak és rendeleteknek, megpróbálom ez alapján a lényeget érthetően és tömören összefoglalni, egyúttal pár kapcsolódó fogalmat is tisztázni.

Először is: a „passzívház” (Passivhaus) minősítést Németországban találták ki, és ezt a minősítést a mai napig a Darmstadtban lévő Passzívház Intézet (Passivhaus Institut) adja ki. Ahhoz, hogy ők elismerjenek egy épületet passzívházként – bárhol is legyen ez a világban – ahhoz az általuk előírt szabályoknak kell megfelelni. Ha tehát valaki szeretné, hogy hivatalosan passzívháza legyen, ezzel az intézettel kell szorosan együttműködni.

Egy általában vett magyarországi építkezés esetében ennek a németországi intézetnek az előírásait természetesen nem kötelező figyelembe venni. Ami viszont itthon mindenki számára kötelező, az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló, többször módosított 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet, amely meghatározza, hogy pontosan milyen energetikai követelményeknek kell megfelelnünk építkezés vagy felújítás esetén. A két előírás (a német és a magyar) nem egyforma, és máshogy is gondolkozik a szabályok meghatározásánál. Mindkettő esetében azonban hasonló a cél, hogy az újonnan épített épületek energiaigénye a lehető legalacsonyabb legyen.

A passzívház-előírás részletesebb, egyúttal szigorúbb értékeket határoz meg, mint a hatályos magyar szabályozás. Az energiaigény meghatározásánál a fűtött tereket határoló külső, lehűlő felületekkel számol, és kötelezően alkalmazandó megoldásokat ír elő az épület tervezését és működtetését illetően. A magyar előírás ezzel szemben jellemzően megmarad a kötelezően előírt határértékek meghatározásánál, számoláshoz a külső felület és belső térfogat arányát vizsgálja, aztán nagyjából ránk bízza, hogy milyen megoldásokat használunk ahhoz, hogy teljesítsük az elvárásokat.

Bár nem kötelezőek számunkra, a passzívháznál kötelezően előírt egyes megoldások alkalmazásával nem igazán lőhetünk mellé, mivel ezek tapasztalaton alapuló, logikus és célravezető javaslatok, még ha – általános esetet alapul véve – néhol kicsit túl is lőhetnek a célon. Nézzük röviden a fontosabbakat, miről is van szó. A passzívház-gondolat alapeleme, hogy az épületbe beengedett, szükséges friss levegő felfűtésével máris biztosítható legyen a kívánt hőmérséklet, ezen kívül egyáltalán ne lépjen fel számottevő hőigény. A levegő ezért szabályozott keretek között, légcserélőn keresztül jut be a házba úgy, hogy közben a távozó levegő felmelegíti a beengedett levegőt (ami előtte talajba lefektetett csöveken keresztül már amúgy is elő lett melegítve). Így végül csak pár fokos lesz az a hőmérséklet-különbség, aminek jó részét azután az ablaküvegen keresztül beérkező napsugárzás segítségével, saját testhőnkkel és a ház egyéb működő berendezéseinek melegével már fel is tudunk melegíteni. Ehhez persze előírnak sok mindent, például a tájolást, és olyan üvegezést írnak elő, ami átengedi a beérkező fény hőenergiájának bizonyos részét. A nyári túlmelegedés ellen szabályozható árnyékolórendszerrel védekeznek.

Hogy a beengedett friss levegő fűtésén kívül ne legyen más felfűteni való, úgy érik el, hogy a külső határoló szerkezeteknél extra nagy hőszigetelőréteget alkalmaznak (így szinte egyáltalán nincs hőveszteség), illetve nagyon szigorúan veszik az úgynevezett légtömörség kérdését, magyarul sehol nem lehet huzatos a ház (ami profi kivitelezést és tökéletesen záró nyílászárókat feltételez). Nyitható ablakot tesznek ők is minden helyiségre, de a tapasztalat az, hogy nem igazán nyitogatja ezeket az, akinek ilyen módon szellőztetett háza van, mivel a légcserélőn keresztül mindig friss lesz a benti levegő. A beépített szűrőkkel elérhető az is, hogy pollenmentes legyen a ház, erről is le kell mondani, ha az ablakot közvetlenül kinyitjuk.

Akkor most érdemes passzívházat építeni? Meglátásom szerint maga a minősítés megszerzése annak éri meg, aki egy későbbi értékesítés miatt erre értéknövelő tényezőként tekint, egyúttal garantáltan magas színvonalon kivitelezett házban szeretne élni. A passzívházak kapcsán kötelezően előírt megoldások (megfelelő tájolás és légtömörség, légcserélő és egyéb speciális berendezések, extra hőszigetelés) alkalmazása egyenként és együtt is egyre inkább terjedőben vannak, a hazai és európai energetikai előírásoknak való megfeleléshez pedig ezeket együtt vagy külön úgyis alkalmazni szükséges és érdemes. Az ilyen házakban tényleg elképesztően friss és tiszta mindig a levegő, sehol nincsen penészedés és szinte kimutathatatlanul alacsony a fűtésszámla, a minősítéshez szükséges szigorú megkötéseket azonban nem minden esetben érdemes vállalni.

Nemcsak kötelező, de érdemes is alacsony rezsijű házat építeni minden esetben. A tervezés során keressük meg a számunkra ideális tájolást és találjuk meg a megfelelő ház-kert kapcsolatokat. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Mégis van pár szempont azért, amit érdemes a téma kapcsán fontolóra venni. Ami a tájolást illeti, meglátásom szerint érdemes minden esetben egyenként megvizsgálni, hogy mi lesz az optimális a számunkra. Nem biztos, hogy éppen a déli lesz az (amit a passzívház-rendszer preferál). Az évszakokhoz igazított, vezérelt árnyékolórendszerrel szemben is lehetnek fenntartások, hiszen nem tűnik minden esetben kielégítőnek, ha a hővédelemért cserébe időszakosan nem, vagy korlátozottan látunk ki. Az árnyékoló rendszerek egyszerűbb, természetesebb, fenntarthatóbb és sok szempontból többet adó alternatívája lehet például egy fixen telepített, jól megtervezett és tájolt, arányos előtető, ami családi házaknál izgalmas átmeneti teret nyújthat a ház és a kert között. A kint és a bent, a ház és a kert szoros és kötetlen kapcsolata amúgy is számos olyan élménylehetőséget kínál, amiről a nagyon lehatárolt és mesterségesen szabályozott belső klíma esetén esetleg hajlamosak leszünk lemondani és ki sem megyünk a teraszajtón, nemhogy nyitva hagynánk azt. A kevesebb néha több, tartja a mondás, azt hiszem valamelyest igaz ez az energetikai előírásokkal és a hozzájuk társuló megoldások alkalmazásával kapcsolatban is. Aki passzívházat szeretne, azért ne riadjon vissza, ők is ismerik az egyedi megoldások fogalmát, a lényeg, hogy a végeredmény minden kitételnek megfeleljen.

Cikksorozatomban a közeljövő jellemző lakóházait próbálom bemutatni – már amilyennek ezeknek lenniük érdemes, ha jót akarunk magunknak azzal, hogy nem terheljük tovább a bolygót a feltétlenül szükségesnél. Erre persze az egyre szigorúbb előírások is rákényszerítenek minket, mondhatjuk, hogy szerencsére. A témához kapcsolódó aktuális posztom az energiatakarékosságot járja körül: végigveszem azokat a szempontokat, amelyek következtében alacsonyabb fenntartási költségű házat építhetünk magunknak. Meglévő házak esetében ugyanezek lesznek érvényesek, ott a kívánt eredmény többnyire átépítéssel érhető el.

 A tető jóval előrébb nyúlik a külső homlokzatnál, így véd a nyári napsütéstől, de az alacsonyabban járó téli napsugarakat beengedi. Fotó: Bujnovszky Tamás

Energiatakarékos építészeti tervezés

Már a tervezésnél sokat tehetünk azért, hogy energiatakarékos házunk legyen. Egyáltalán nem mindegy, hogy leendő házunkat hova tesszük, mekkora lesz, merre tájoljuk, hogyan helyezzük el benne az egyes helyiségeket. Kihat a fenntartási költségekre az is, hogy hol és milyen nyílások vannak rajta, készül-e külső árnyékoló, vagy sem. A tervezett szerkezet, a kialakított rétegrendek is meghatározzák a végeredményt. Vegyük ezeket röviden sorra!

1. Az első és legfontosabb, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni: minél kisebb a ház, annál kisebb lesz a fenntartási (és bekerülési) költsége. Előző írásomban segítettem ötleteket adni, hogyan lehet a tervezésnél úgy spórolni a méreteken, hogy a végeredmény mégse csak kompromisszum legyen.

2. A következő a tájolás kérdése. Korábban divatos gyakorlat volt a dél felé néző, nagyméretű üvegezéssel megnyitott homlokzat, ami a klímaváltozás miatt egyre kevésbé tűnik célszerű gondolatnak. Mikor tervezzük a házat, érdemes elgondolkozni akár az északi-északkeleti tájoláson. Én főleg az utóbbit kedvelem nagyon: (szinte) nincsen felesleges, besugárzásból adódó hőterhelés, van viszont sok közvetlen fény tavasztól őszig a reggeli, délelőtti órákban. Az erre tájolt teraszunkon nyári délutánokon kellemes árnyék van, a teraszra pedig akár télen is ki lehet ülni egy kis napkúrára. Minden tájolásnak vannak persze előnyei és hátrányai, itt most csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a déli irányon felül is vannak életszerű, egyre aktuálisabb lehetőségek.

3. A helyiségek elosztásánál is lehet egy trükköt alkalmazni, ez pedig nem más, mint a jellemző szélirányba tett ún. átmeneti helyiség. Lehet ez kamra, előtér, tároló, vagy ezek együtt, bármi olyan tér, aminek a fűtési hőmérsékletét elég alacsonyabban tartani, mint a lakás többi részét. A szél hűtő hatását ezek a helyiségek segítenek felfogni, így a ház többi részére már nem lesz hatással.

4. A nyílászárók kialakításánál érdemes a túlzásokat elkerülni, vagy a nagy felületeket egy helyre koncentrálni. A nagy üvegfelületek hőszigetelő képessége – akármilyen többrétegű, gázzal töltött üvegezést használunk – jóval rosszabb, mint egy jól kialakított, általános fal rétegrend. (2018-tól a falakra előírt hőátbocsátási tényező 0,24, egy jó háromrétegű ablak 0,7 körül van. Ez az U érték minél kisebb, annál jobb a szerkezet hőátbocsátási tényezője.) Magyarul, minél több az üveg, annál több energiánk fog elmenni a fűtésre. Ha fontos a fűtésszámla, a vágyott sok fényt biztosítsuk a lakás egy kiemelt pontján, a többi helyen pedig tartsunk mértéket.

5. Az eleve betervezett, külső árnyékolási megoldások is sokat tudnak tenni a túlzott felmelegedés elkerülése érdekében. Legyen az maga a tető, vagy egy előtető, vagy csak közvetlenül a nyílás fölé szerelt árnyékoló elem, ezek lényege, hogy a meredekebb szögben beeső nyári napsugarakat távol tartják, míg az alacsonyabb szögből érkező téli sugarakat beengedik. Így csökkentik a nyári hőterhelést, míg télen hozzájárulnak a passzív hőnyereséghez. Hasonló hatással vannak a lombhullató fák is, így érdemes a házat – ha lehet – ezek árnyékába telepíteni.

6. A szerkezetek tervezésénél a legfontosabb a házat egységesen körülvevő, vastag hőszigetelő réteg. Ezen nem érdemes spórolni, mivel az itt felsoroltak közül ez lesz a legnagyobb hatással a fűtésszámlára. 30 centiméterig minden centije megéri (ha a hőszigetelés képezi egyben a falat is, lásd fenntartható házak c. írásomat a témában), e felett azonban már nem egyértelmű a megtérülés. (Ha a hőszigetelés falazott falra kerül, akkor is érdemes 20 centit feltenni, hogy a rejtett kiegészítő szerkezeteket, mint pl. redőnytok el lehessen benne helyezni.) A szerkezetek kapcsán is érdemes még az árnyékoló hatásra gondolni. Ha a házat határoló külső szerkezetek – falak, tetők – külső burkolatát néhány centiméterrel kijjebb tesszük, akkor az ezt érő, napsugárzásból érkező hőhatás nem tud közvetlenül a házra hatni, mivel a burkolat ezt felfogja. Az alatta kialakított, jól kiszellőztetett légréssel ez a hatás nagyságrenddel csökkenthető. A hőterhelést segíthet megfogni a házra telepített zöldtető is: az ültetőközeg a tömegével mérsékli a házat érő hőhatást, és akkor még nem szóltunk a bele telepített növények áldásos hatásáról.

7. A felmelegedés ellen jó szövetségesünk lehet, ha közvetlenül a ház mellett vízfelületet alakítunk ki. A melegben párolgó víznek hűtő hatása van, így kellemesen temperál éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá.

Kedvencem itthon a nagy teraszunk, ami északkelet felé néz, ahogy a nappalink is, ami meg a terasz felé (Fotó: Bujnovszky Tamás)

További energiatakarékos megoldások

Gépészeti kérdéseken sokat és sokan tudnak vitatkozni, mikor melyik a tuti megoldás. Én nem vagyok gépész, így ebben a témában nem az én szavam a döntő. Építészként azonban nekem is foglalkoznom kell a kérdéssel a házak tervezésekor, így itt is megpróbálom még összefoglalni a legfontosabb lehetőségeket. Ha valamit kihagynék, hozzáértők nyugodtan szóljanak hozzá, így teljesebb lesz a kép a többi olvasó számára.

8. Kezdjük az energiatakarékos fűtési megoldásokkal. Ma a leginkább elterjedt, korszerű megoldás a levegős hőszivattyú. Ez a készülék leegyszerűsítve annyit tesz, hogy beszívja a kinti levegőt, áram segítségével összenyomja, az így keletkező hővel pedig felmelegíti a ház fűtésére szolgáló vizet. Drágábban kiépíthető, de még jobb hatásfokú alternatívája a vizes hőszivattyú, ami a talajvízben lévő hőt használja fel. Létezik talajszonda és talajkollektor is, ezek kiépítése azonban körülményességük miatt családi ház esetében nem feltétlenül releváns megoldás. A levegős hőszivattyú azért a legelterjedtebb, mert bekerülési költsége ezek közül a legalacsonyabb, a készüléknek kicsi a helyigénye és hálózati áramról egyszerűen működtethető. Az én meglátásom ehhez kapcsolódóan az, hogy bármilyen fűtési megoldást használunk, ezeknél fontosabb, hogy az építészeti tervezés során milyen házat találtunk ki. Egy logikus, ésszerű, jól tájolt és jól hőszigetelt épület fenntartási költsége eleve alacsony lesz, így ehhez képest másodlagos, hogy mivel fűtjük ki. Erre a kedvenc példám éppen a kis házunk, aminek egységesen 20 centiméter hőszigetelése van minden irányban és egyszerű elektromos panelekkel is olcsó a fenntartása. A levegős hőszivattyú mellett szól azonban még az is, hogy segítségével nemcsak meleg, de hideg vizet is lehet keringtetni a házban, így nyáron például mennyezeti fűtés-hűtés esetén nagyon jó, hűvös lakást tudunk elérni klímaberendezés nélkül.

9. Ha már a klímáknál tartunk: ha használata mindenképpen indokolt, érdemes olyat választani, ami nemcsak kiemelten energiatakarékos, de egyben fűteni is tud, így jó kiegészítés lehet a fűtés rendszerhez, vagy egyes esetekben (pl. nyaralók) ki is válthatja azt. (Ha rá is van írva, hogy hűtő-fűtő, utóbbi feladatot a csak komolyabb berendezésekre ajánlott rábízni.) Egyre elterjedtebbek az olyan berendezések, amelyeknek az ózonkárosító hatása nulla, a működésükhöz használt környezetbarát gáznak köszönhetően.

10. Energiát nem csak akkor tudunk megtakarítani, ha takarékos fűtési rendszert választunk. Ha a házban lévő meleg levegővel egy hőcserélőn keresztül felmelegítjük a kintről érkező levegőt, mielőtt beengedjük a házba, akkor ezen már alig kell melegíteni a komfortos hőérzethez. A hőcserélős levegőztetéshez szintén számos gépészeti megoldás kapható.

11. Ha tudunk rá áldozni, megtérülő befektetés lehet a napelem is, erre azonban érdemes már a tervezésnél gondolni, hogy a panelek számára legyen esztétikailag tetszetős hely, így elkerülhető, hogy az utólagos felszerelés elcsúfítsa a házunkat. Bár ez építészeti szempont, érdemes kerülni a túlzottan tagolt tetőkialakításokat, amelyeken később nehezen találják meg helyüket a napelemek. Az egyszerű tetőformát nemcsak kiépíteni egyszerűbb, de az alatta lévő tereket kialakítani is – miközben a napelemek számára is kiválóan szerelhető felületet biztosítanak. Léteznek már tetőcserépbe integrált napelemek is, egyelőre jelentős felárral, de kifejezetten a kedvezőbb megjelenés érdekében. Míg a napelemek költsége egy idő után megtérül, a napkollektorok (ezek nem áramot állítanak elő a napsugárzás segítségével, hanem meleg vizet) kérdése már nem ennyire egyértelmű, ezek alkalmazása inkább speciális esetekben indokolt.

12. Szintén fontos kérdés a világításé, ezzel kapcsolatban a legfontosabb, hogy mindenhova olyan fényerejű , célzott világítást tervezzünk, amilyenre az adott szituációban tényleg szükség van. Ma már léteznek és egyre népszerűbbek a különféle energiatakarékos izzók, a LED izzók fogyasztása például minimális, ráadásul élettartamuk is hosszú.

A fenti ötletek és megoldások egyenként vagy együttesen a házunk energiaszükségletére jótékony hatással tudnak lenni – nem sok fontosabb építészeti szempont van manapság ennél.

Legutóbbi írásomban azt kerestem, mi lehet az az építési technológia, ami hosszabb távon és sokak számára adhat majd megnyugtató választ a fenntartható építészet kérdésére. Van azonban egy szempont, ami talán még a felhasznált anyagoknál és szerkezeteknél is jobban meghatározza, mennyire lesz környezettudatos a házunk. Ez pedig nem más, mint a méret kérdése: értelemszerűen minél kisebbet építünk, annál kevésbé terheljük a környezetünket (nagyszerű hír, hogy egyben a pénztárcánkat is). De azért ez kényes kérdés, hogyan lehet a tervezés során ésszerű méretek között tartani a házat úgy, hogy mégse kompromisszumnak tűnjön a végeredmény? Gyakorló építészként megpróbálok pár egyszerű megoldást felvázolni, aminek ismeretében könnyebben tudunk majd együttműködni a tervező építésszel.

Amikor az építész házat tervez, sok előírást kell figyelembe vennie, miközben megbízója igényeit is szem előtt kell tartsa. Az egyes helyiségek minimális előírt méreteit a sokszor módosított 253/1997. törvény, az úgynevezett OTÉK tartalmazza. Ebben többek között szerepel, hogy a lakószoba minimális alapterülete nyolc négyzetméter kell legyen, és lakásonként szükséges egy, legalább 16 négyzetméteres helyiség kialakítása, ahol sem konyha, sem étkező nem lehet. Ez azt jelenti, hogy ha úgynevezett amerikai-konyhás nappalit szeretnénk, akkor ebből a nappali rész lesz ez a bizonyos 16 négyzetméter.

80 négyzetméteren sok minden elférhet, jó példa erre a házunk. Ennyi a jobb oldali, bővített rész alapterülete a kiegészítő funkciókkal (terasz, autóbeálló, hobbiműhely), de ennyi összesen a házon belül a lakásunk mérete is négyünk számára. Ekkora méret két kis gyerekkel elegendő tud lenni, a későbbi igényekre a tetőtér elő van készítve a beépítéshez. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Összevont funkciók

A fenti adatok szem előtt tartásával kezdhetünk tehát leendő otthonunk kialakításán gondolkozni. Kezdjük mindjárt a leginkább helyiséges konyha-nappali funkcióval és ehhez kapcsolódóan az első állítással: az összevont funkciók általában kisebb alapterületen oldhatóak meg, mint ha külön helyiségbe tesszük őket. Ez azt is jelenti, hogy például egy egybevont, konyha-étkező-nappali kisebb lehet, mintha külön van a konyha, vagy akár az étkező is. A főzéssel együtt járó szagok persze sokakat zavarnak, mindenkinek más a prioritás. A személyes szempontok miatt minden tervezési program más és más lesz: van, akinek egybevonhatók egyes funkciók, van, akinek nem, ezt mindig mérlegelni kell. Ezt szem előtt tartva, nézzük meg, mi jöhet még szóba, ha összevonásról van szó?

Össze lehet vonni például a hálószoba és a dolgozó funkciót, ha más szempont ezt nem zárja ki. Az egyik éjjeli, a másik nappali igény, és közös bennük, hogy nyugalomra van hozzájuk szükség. Hasonlóan praktikus megoldás lehet, ha a fürdőszoba egy megfelelően rendben tartható részén kerül kialakításra a mosókonyha funkció, esetleg a tisztítószerek és eszközök számára is helyet találunk itt. Nagyobb tervezési programok esetén el lehet gondolkozni azon is, hogy a hobbi célú helyiségeket és a tárolásra szolgáló helyiségeket valamilyen formában összevonjuk.

Gyakorlott tervezőt feltételez, és mindenképpen szélsőséges, egészen kis alapterületek esetén számításba vehető megoldás, ha az egyes funkciók használatához szükséges kiegészítő alapterületre rászervezünk – lehetőleg alkalmi jellegű – közlekedősávokat is.

 A házunkban lévő konyha és étkező tér látható a képen, a nappali felől nézve. A helyiség mindössze négy méter széles, a konyha faltól-falig ér. Szélsőséges alapterület-csökkentő megoldásnak számít, hogy a pult előtti sáv egyben közlekedő is a teraszajtó felé. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Alapterületet csökkent, amit elhagyunk

Alapterületet takaríthatunk meg azzal is, ha olyan házat építünk, aminek a fenntartásához nincsen szükség nagy helyigényű gépészeti berendezésekre. (Ez messzire vezető téma, később még fogok vele foglalkozni.) Ha el tudjuk hagyni a külön gépészeti helyiséget, ezek a berendezések megtalálhatják a helyüket olyan pontokon, ahol látványuk kevésbé zavaró: például tárolóhelyiségben, vagy garázsban, ha azt is építünk. Ha már a tárolóhelyeknél tartunk, fontos látni, hogy aki kisebb helyen lakik, jellemzően könnyebben tud rendet is tartani maga körül. Minél több, potenciális tároló helyünk van, annál inkább várható, hogy ezekben fel fog gyűlni, amivel hirtelen nem tudunk mit kezdeni. (Későbbi beépítésre váró padlásunk sajnálatos módon remek példa erre, még ha ideiglenes is.) Merész döntés, de a fentiekre tekintettel el lehet rajta gondolkozni, hogy egyáltalán nem tervezünk tároló helyiségeket az új házunkba, ezzel rákényszerítve magunkat a felhalmozás elkerülésére. Szezonális ruhák, szabadidős holmik tárolását meg lehet oldani akár a közlekedők mentén akár az egyes helyiségekben kialakított beépített szekrényekben is.

Bár ez nehéz feladat, a tervezés során a közlekedők méretét és hosszát is érdemes minimalizálni, ha nem szeretnénk feleslegesen költeni. Ez persze elsősorban a tervező ügyességén múlik, végül mennyire sikerül. Ha ez fontos szempont számunkra, a tervezési programban mindenképpen rögzítsük. Ha a közlekedőtér nem elkerülhető, vagy más szempont miatt éppen hogy a koncepció szerves részét képezi, kereshetünk neki további, kiegészítő funkciót is – jellegétől függően lehet itt tárolón felül könyvespolc, vagy akár játszósarok is.

Térérzet növelés méretnövelés nélkül

A fenti ötletekkel együttesen kordában tartható a ház alapterülete, de fontos arra is figyelnünk, hogy a végeredmény ne legyen szűkös hatású. Térérzet-növelő hatása lehet, ha például egyetlen közlekedősáv mentén fűzzük fel az egyes helyiségeket, így legalább egy ponton megjelenik az épületen belül a távolság. Míg az előbbi horizontálisan tágítja a teret, vannak vertikális megoldások is: tágas érzetet ad, ha egymás feletti szinteket (akár csak a földszint feletti tetőteret) legalább részben egybenyitjuk egymással, vagy egyes szakaszokon egyszerűen elhagyjuk a födémet és a tetőig nyitva hagyjuk felfelé a teret. Fontos eszköz lehet erre a lépcsőtér is: ha a lépcsőkarok között hagyunk úgynevezett orsó teret, és éppen felette helyezünk el bevilágítót, viszonylag kicsi méretnövelésért cserébe tágas érzetű otthont kaphatunk, miközben ez a hely a növényeknek is remek pont lehet. Ezek a megoldások azért is fontosak lehetnek, mert az egymás felett kialakított szintek ökológia lábnyoma kisebb lesz, mint ha ugyanannyi funkciót egy szinten, egymás mellett alakítunk ki.

Fontosak a térszervezésnél alkalmazott arányok, a kellő és megfelelő fényviszonyok is, ha a szűkösség érzetét szeretnénk elkerülni. De ezek együttes alkalmazása már igazán jó és gyakorlott építészt feltételez, igazából ez az építészet lényegét is érinti. Minél kisebb az alapterület, annál könnyebb mellényúlni a tervezésnél, és a látszólag kisebb tervezési hibának a kisebb alapterület miatt később arányosan nagyobb jelentősége lehet. Annak a funkcionálisan is jól működő, jól szervezett és jó arányú, gazdaságosan megépíthető térstruktúrának a megálmodása – ami később az otthonunk lesz – szakmai ismereteket és gyakorlatot igényel. Mindezt csak azért írom így a végére, mert bár lehetnek és lesznek is jó meglátásaink a közös munka során, ha tényleg jó házat szeretnénk, válasszunk olyan tervezőt, akiben meg tudunk bízni, utána tartsunk ki mellette, inspiráljuk, és hagyatkozzunk rá.

Korábbi bejegyzéseimben végigvettem, hogy a jelenlegi járvány következményeként várhatóan milyen irányban változhatnak meg a lakóházaink és hogy mitől lehet környezetbarát egy építkezés. Ehhez kapcsolódóan most azt nézzük meg, hogy milyen technológiák jöhetnek szóba, ha eszmei értelemben és az anyagiakat tekintve is valóban fenntartható házat szeretnénk építeni.

Ehhez először is nézzük meg, mit értünk az alatt, hogy fenntartható egy ház? Fenntarthatónak nevezhetjük azt a házat, amelynek anyagai és szerkezetei előállításuk, beépítésük és használatuk során minimálisan terhelik a környezetet, a belőlük létrehozott épület ésszerű ráfordítással működtethető, végül elbontást követően a ház anyagai túlnyomórészt újrahasznosíthatók, vagy a környezetbe visszaforgathatóak lesznek. Gyakorló építészként régóta foglalkoztat a kérdés, miből is kellene építkeznünk, ha napjainkban ilyen házat szeretnénk, túllépve végre a szokott vasbeton-vázkerámia-pórusbeton stb. anyagokon. Nem csak egy-egy, kuriózumként megvalósítható példa érdekel, sokkal inkább egy olyan megoldás, ami képes lehetne széles körben és hosszú távon megoldani a családi ház szintű építkezések fenntarthatóságának kérdését.

A házunk jóindulattal fenntarthatónak nevezhető, hiszen jórészt egymagam építettem fel, így kicsi volt az építkezés ökológiai lábnyoma. Ráadásul viszonylag nagy arányban tartalmaz megújuló alapanyagokat is, és könnyűek a szerkezetei. Sajátos építési módja és naturális szemlélete miatt egyelőre mégis csak kuriózum ez a ház. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Jó előképek lehetnek a régi parasztházak

Ha fenntartható épület után keresgélve szétnézünk a világban, a régi „paraszt” házak, legyenek azok a világ bármely pontján, pont megfelelnének a fenti definíciónak. Ha mára nem élnénk ilyen sokan, a természetes anyagok korlátlan mennyiségben rendelkezésre állnának és nem változtak volna meg a lakóházakkal szembeni elvárásaink, némi korrigálás után éppen jók is lehetnének. Persze így is jó tanulságul szolgálhatnak, ha a fenntarthatóság kérdésére keressük a válaszokat: majdnem mindegy, hogy a falaik vályogból, kőből, vagy fából vannak vagy voltak, hogy a rajtuk lévő tetőfedés nád, fa, zsúp, pala vagy cserépfedés, amikor már nincs rájuk szükség, vagy elavultak, anyaguk elbomlik, vagy újrahasználható lesz. Ráadásul a többség a mai napig szépnek tartja őket és sokakban képesek felébreszteni egy bizonyos vágyódást az ezekben a házakban megélhető, a természettel egyensúlyban lévő életforma iránt. A fentiekre tekintettel, a környezettel való összhangjuk miatt igazán mondható, hogy fenntartható épületek ezek. De vajon mi lehetne a mai alternatívájuk? Lehet még egyáltalán fenntartható házat építeni?

Fából vannak a falak, zsúp a tető a Pityerszeri Skanzenben. Ebben a formában már nem lenne korszerű megoldás, de jó előkép, ha a fenntarthatóság kérdésére keresünk választ a lakóház-építészetben. (Fotó: saját)

A hőszigetelés a kulcs

Az utóbbi évtizedekben jöttek rá, hogy a lakható terek külső környezettől való lehatárolásához elsősorban megfelelő mennyiségű hőszigetelésre van szükség – ebből minél többet alkalmazunk, annál kisebb költségen tudjuk majd a házunkat kifűteni. Régen jellemzően nagy hőtehetetlenségű falakkal védekeztek a hőingadozás ellen, amelyek nehéz tömegük miatt lassan reagáltak a külső hőingadozásra. Ezek a félméteres, vagy még vastagabb falak mire kihűltek, éppen nyár lett, és tél, mire átmelegedtek. A mai energetikai előírások másfelől közelítenek: a fűtött lakótereket akkor tudjuk legkönnyebben melegen tartani, ha többrétegű, bezárt levegővel vesszük közre ezeket, egyszerűbben szólva hőszigetelünk. Ehhez a nagy tömegű szerkezetekre tulajdonképpen nincs is szükség – helyettük pont, hogy a súlytalan levegő az, amit be kell építenünk valahogy a falakba.

Ha a fenntarthatóságra keresünk tehát jó megoldást, elsősorban a hőszigetelés alkalmazásának módját és anyagát kell helyesen meghatároznunk, hiszen ez a tulajdonképpeni kulcs a lakható terek létrehozásánál. A hőszigetelést a falakba kétféle módon szokták beépíteni: vagy ráteszik kívülről a külső teherhordó falakra, vagy maga a hőszigetelés képezi a falat, ez esetben a teherhordáshoz szükséges tartóváz közé helyezve. Alternatíva lehet, amikor maga a teherhordó fal képes egyúttal hőszigetelni, így a rákerülő szigetelésre már csak kiegészítő szerep hárul, vagy egyáltalán nem lesz rá szükség. A falakkal szemben a fűtött tetőtereket határoló tetőszerkezeteket gyakrabban alakítják úgy ki, hogy a hőszigetelés a tartóváz közé (kiegészítésként alá vagy fölé is) kerül, így tulajdonképpen könnyűszerkezetes megoldást alkalmaznak. Ezekre a tetőkre a szokványos energetikai és páratechnikai előírásokat kell alkalmazni, egyéb komolyabb jogi jellegű megkötés nincsen az alkalmazásukat illetően. Ritkábban előfordul, hogy ezeket a ferde határoló szerkezeteket betonból alakítják ki, ilyenkor a hőszigetelés a falakhoz hasonlóan a külső oldalra kerül.

A fenntartható építőanyag megújuló kellene legyen

Ha valóban fenntartható és nagy tömegben használható megoldást keresünk, akkor érdemes megvizsgálni, hogy mit lehet elhagyni a fenti szerkezetekből. Mivel a nyersanyag utánpótlásuk véges, szállításuk és beépítésük nehézkes, ráadásul a fűtésszámlára jóval kisebb hatással vannak, mint a könnyű hőszigetelés, leginkább a tömör, nagy súlyú szerkezetek elhagyásával lehetne nagyot könnyíteni az építések folyamatán, jelentősen csökkentve ezzel a környezet terhelését. Azok az épületek, amelyek teherhordó szerkezete könnyű, vázas rendszerű, és a falakat maga a hőszigetelés tölti ki, kis energiával kifűthetőek. A könnyebb súlyuk miatt ráadásul az építésük is könnyebb lesz, így valószínűnek tartom, hogy errefelé kell majd keresgélni a jövő jellemző technológiáját.

Már csak azért is, mert ha a fent említett tartóváz fából van, a közé kerülő hőszigetelés pedig növényi alapú lesz, tehát végső soron növényi eredetű alapanyagból készül (pl. farost, cellulózrost, fagyapot, szalma, kender, stb.) és ugyanezt nemcsak a falakban, de egységesen a tetőben is alkalmazzuk, tulajdonképpen el is jutottunk a címben feltett kérdés megválaszolásáig. Ez esetben ugyanis elmondható, hogy házunk szerkezeteit tekintve csaknem kizárólag megújuló anyagokat használtunk. Így éppen ott tartunk, ahol a hagyományos népi épületek: ha a házra már nincsen szükség, anyagának túlnyomó része a természetbe visszaforgatható lesz. Ehhez még egy fontos adalék: azok a hőszigetelőanyagok, amelyeknek magas a cellulóztartalma, nemcsak a hőszigetelésben játszanak fontos szerepet, de a cellulóz magas fajhője miatti jó hőtároló-képességüknek köszönhetően a hőingadozást is képesek csökkenteni.

Rengeteg fajta növényi mellékterméke van a mezőgazdaságnak, az erdőgazdálkodásnak, vagy éppen a kerteknek is. Ha külön gyűjtenénk azokat, amelyeknek magas a cellulóztartalma, kiapadhatatlan alapanyagforrás hoz jutnánk növényi alapú hőszigetelés gyártásához.

A növényi hulladékok ilyen irányú felhasználásában óriási potenciál van, ez a téma egyáltalán nincsen még kiaknázva. Nem elsősorban a szalmabálára gondolok, ami kötött méretei miatt építőanyagként elég speciális termék, megvannak a maga sajátos nehézségei. Sokkal inkább arra, hogy a magas cellulóztartalmú, különböző növényi anyagokat darálást, szárítást, pelyhesítést, kezelést követően – hasonlóan a ma is kapható cellulózrost vagy farost szigetelésekhez – komposztálás helyett házaink hőszigetelésére használhatnánk fel. Meglátásom szerint errefelé lesz érdemes gondolkozni a jövőben, ha nagy mennyiségben szeretnénk fenntartható házakat építeni.

E heti bejegyzésemben a családi ház építés kapcsán a környezettudatosság témáját járom körül, különös tekintettel a várható többlet (?) költségekre.

Első lépésként érdemes tisztáznunk az alapfogalmat: mit is jelenthet egy ház kapcsán, hogy környezettudatos? A környezetünkért felelős hozzáállás ugyanis több fázisban is megnyilvánulhat, ezek a fázisok időrendben: a tervezés, az építés és a fenntartás. A következőkben ezeket veszem végig, majd összegzésként megnézzük, hogy akkor most olcsóbb vagy drágább lesz, ha környezettudatosan építkezünk.

Környezettudatosság a tervezés során

Ha a házunk terveztetése kapcsán környezettudatosak szeretnénk lenni, akkor először is válasszunk olyan tervezőt, aki fogékony erre a témára, esetleg van is már olyan referenciája, ami valamilyen fontosabb szempontból környezettudatosnak nevezhető. Megbízás előtt üljünk le vele beszélgetni, hogy kiderüljön, mit gondol erről a fontos, az építőipar által eddig mégis igen nehezen lereagált kérdésről.

Mivel a tervezés során dől el, hogy pontosan mekkora házat fogunk építeni és ehhez mennyi építőanyagot kell legyártani, beszerezni, a helyszínre szállítani és beépíteni (minden egyes lépés terheli a környezetet) fordítsunk különös figyelmet az igényeink felelős meghatározására. A leginkább környezetkímélő az, amit nem építünk meg, az építési folyamat során létrejövő minden egyes négyzetméterrel jelentősen megterheljük a környezetet. Így azt kell mondani, hogy az igazán környezettudatos ház kerüli a túlzó méreteket és az öncélú, pusztán reprezentatívnak szánt megoldásokat. Újat akkor építsünk, ha a régi nem megmenthető és kiegészíthető számunkra. Válasszunk olyan tervezőt, aki nyitott a kisebb méretű, mégis teljes értékű terek tervezésére, és képes egyszerű megoldásokkal is szépet, maradandót kitalálni. A tervezés során vitassuk meg vele egyenként a betervezésre kerülő használati helyiségek méretét. Gondoljunk rá, hogy minden egyes elhagyott négyzetméterrel több százezer Forintot takarítunk meg – persze így a kisebb alapterületen nagyobb jelentősége lesz minden megvalósuló négyzetméternek. A megbízásnál vegyük figyelembe, hogy a kompakt, mégis funkcionális, okos, személyre szabott terek kitalálása az átlagosnál nagyobb felelősséget ró a tervezőre.

A nappalink a konyhából fotózva. A háromfunkciós helyiség együttes alapterülete összesen 27m2, ami szélsőségesen alacsony érték. Mi ekkoránál maradtunk, és eddig nem bántuk meg. Két kisgyerekkel együtt is élhető a tér, az asztalnál nyolcan is elférünk. (Fotó: Körmendi Imre)

A környezettudatos ház szerkezeteit egyszerűnek, könnyen megvalósíthatónak érdemes tervezni, azaz ne legyenek felesleges és öncélú megoldások benne. A tervezés során figyeljünk a tájolásra is: ha vannak a telken lomhullató fák, ezek nyáron csillapíthatják a házat érő hőterhelést, míg télen átengedik koronájukon a fényt, ezzel hozzájárulva a passzív hőnyereséghez: ha megoldható, tegyük a házat dél felől nézve a fák mögé. Ha nincsenek fák, vagy a telepítés így nem megoldható, az üvegezett felületek előtt alakítsunk ki külső, fix árnyékoló előtetőt úgy, hogy a magasabban járó nyári naptól védje a házat, az alacsonyabban járó téli nap sugarait viszont engedje be az ablakon. A klímaváltozással járó felmelegedésre tekintettel érdemes megfontolni, hogy dél helyett kevésbé napos irányba tájoljuk a nagyobb nyílásokat. Nemcsak a fentiek miatt, hanem a témára tekintettel általában is, törekedjünk a meglévő természetes környezet értékeinek megőrzésére. Sok építkezés azzal indul, hogy munkagéppel letolják a kerti növényeket, és „tiszta lappal” indulnak. E helyett vegyük észre az esetlegesen már meglévő értékeket, próbáljunk meg mi igazodni hozzájuk és átmenteni belőlük, amit lehet. Pincét vagy alagsori helyiséget inkább csak erős lejtésű telken alakítsunk ki és itt is próbáljuk meg ezek méretét a minimumra szorítani. Ennek nemcsak anyagi előnye lesz: így kevesebb a földmunka, tehát a kertet is kevésbé bolygatjuk meg az építkezéssel. Ha falnak, födémnek kisebb súlyú szerkezeteket választunk, ezekhez várhatóan kisebb méretű alapozás is elegendő lesz, ezzel szintén kevésbé terheljük meg a környezetünket. Végül itt érdemes megemlíteni, hogy egy környezettudatos házban nagyon kevés, kizárólag tároló céllal létrehozott helyiség van: így megelőzhetjük a későbbiekben a felesleges dolgok felhalmozását.

Az a nyílás jobbra lent, a csöpp kis pincénk bejárata. Azért volt rá szükség, mert a lejtős telken valahogy le kellett támasztani a házat, de a mögötte lévő helyiség összesen hat négyzetméteres, tárolóként szolgál. A nappalink és a terasz északkelet felé néz és árnyékolja a tető is. Kánikulában nagyon jól jön ez a tájolás (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Környezettudatosság az építés folyamatában

Ami igazán környezettudatosnak volt nevezhető az, ahogy a régiek építkeztek. Mivel nem nagyon vagy egyáltalán nem volt felesleges pénzük, nem igazán építhettek nagyobbat annál, mint amire feltétlenül szükségük volt, és azt is helyben elérhető anyagokból tették. Ha viszont ma szeretnénk környezettudatosan építeni, teljesen más keretek között tehetjük csak meg. A méret kérdését már fentebb érintettük, de mi a helyzet az építőanyagokkal? Ma már nem mehetünk fel a szomszédos hegyre csak úgy követ bányászni és nem vághatjuk ki a fákat az közeli erdőben... Amiből építkezni szeretnénk, azt az építőanyag forgalmazójától tudjuk beszerezni. Ha környezettudatosak szeretnénk ebben is lenni, akkor elsősorban a termékek származási helyére fordítsunk figyelmet és részesítsük előnyben a hazai gyártású építőanyagokat és termékeket. Így a házunkig érő szállítási lánc lerövidül, ezzel is kevésbé terheljük a környezetet. Aki ad erre, a boltban is megnézi a kiválasztott étel címkéjét, hogy honnan származik az áru, ezt a figyelmet még inkább érdemes beletenni a házunkba beépítésre kerülő termékek kiválasztásába.

Ha a tervezésnél felelősen határoztuk meg a méreteket, házunk várható költsége jóval kisebb lesz, mint ha kihagytuk volna ezt a lépést. Ha – emiatt vagy ettől függetlenül – anyagi szempontból megtehetjük, választhatunk kifejezetten környezettudatos építőanyagokat is házunk építéséhez vállalva, hogy ezeknek jellemzően feláruk van hétköznapibb társaikhoz képest. Előnyben részesíthetőek például a növényi, esetleg a szilikát alapú hőszigetelések a kőolajszármazékokat használó hőszigetelőanyagok helyett. A természetes anyagok (kő, fa, kerámia) használata is értelemszerűnek tűnik, hogy előnyt jelent a környezettudatosság felől nézve. Vannak azonban olyan mesterséges eljárással vagy anyagból előállított termékek is, amelyeknek a várható élettartama hosszabb lesz, vagy célzottabban képesek ellátni egy-egy feladatot, így nem egyértelmű, hogy az ilyenek használatát mindenképp kerülni kellene. Ezek mérlegelése és megítélése elsősorban a tervező feladata.

Ide kívánkozik még egy szempont, az igényeink meghatározása arra nézve is, hogy mit várunk el egy-egy beépítésre kerülő anyagtól. Az épületeknél – felhasználói szemmel nézve – a külső és belső határoló felületek, tehát a burkolatok, festések lesznek a leginkább meghatározóak. Bármilyen meglepőnek hangozhat elsőre, minél többet várunk el ezektől, tehát minél magasabb igényszintet célzunk meg, megvalósításuk várhatóan annál összetettebb folyamat lesz, így végső soron jobban terheli a környezetét. Éppen úgy, mint a méreteknél, itt is érdemes az elvárásainkat nem reflexből meghatározni, hanem alaposabban átgondolni. Az időtállóság, tisztán tarthatóság, esztétikum hármasságát minden egyes felület meghatározása előtt vizsgáljuk meg, biztos, hogy mindegyik szükséges-e oda és ha igen, mennyiben?

Ez a teraszpadló közelről hézagos, egyenetlen, de a használati értékét ez nem csökkenti. Az egyszerű, fatelepen megvásárolható gerendák egymás mellé rakva egyszerre adnak konzolosan kinyúló szerkezetet a terasznak, de egyúttal ez maga a burkolat is. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Környezettudatosság az épület fenntartásában

Az előző ponthoz visszacsatolva, az anyagválasztásnál azt is érdemes átgondolnunk, hogy milyen, szükségessé váló fenntartási munkákkal fogunk tudni együtt élni a későbbiekben. Van, aki egyáltalán nem tudja elképzelni, hogy ötévente kezeljen egy faburkolatot, van, akinek ez nem okoz nehézséget. Természetes anyagokat inkább azoknak érdemes választani, akik ezzel együtt az anyag természetes öregedésének folyamatát is el tudják fogadni – ellenkező esetben jobb alternatíva lehet a mesterségesen előállított, sokáig garanciás termékek közötti válogatás.

A fenntartás témájához tartozik a várható rezsi és a választott energia is, érdemes zárásképpen ezekre is kitérni. Ebből a szempontból igen egyszerű az elsődleges szabály: a fűtött lakótereket minél vastagabb hőszigetelőréteggel vesszük körbe (tehát nemcsak a falakon, de a padlóban, födémben, tetőben is), és ehhez minél jobb nyílászárót választunk, a fűtésszámla annál kisebb lesz. (30 centiméter hőszigetelés felett ez a megtérülési görbe jelentősen ellaposodik.) Innen nézve tehát, minél jobban hőszigetelt egy épület, annál inkább környezetbarát, hiszen annál kevesebb lesz a fenntartásához szükséges energiaigény. Mivel így az energiaigény jelentősen lecsökkenthető, kevésbé lesz meghatározó a választott energia és a hozzá kiválasztott gépészet fajtája, így itt is érdemes lehet az egyszerűségre törekedni. Aki nem elégszik meg a jó tájolással, a vastag hőszigeteléssel, a jó minőségű nyílászárókkal és az ezeknek együtt köszönhető minimális rezsit még lejjebb akarja szorítani, válogathat az ebben segítő speciális gépészeti technológiák közül.

Érdekesség, hogy minél kevesebb nehéz anyagot építünk be a házunkba (tégla, betonszerkezetek), az épület kifűtéséhez annál kisebb kapacitású berendezés is elégséges lehet, mivel a fűtésrendszernek nem kell megbirkóznia ezek átmelegítésével. Cserébe ugyan a hőveszteség folyamatos lesz, de a vastag hőszigetelőrétegnek köszönhetően lassú – ennek a lassú és kismértékű hőveszteségnek a pótlásához pedig elegendő lesz kevés energia, aminek viszont folyamatosan rendelkezésre kell állnia. Az ilyen házakkal akár az egyszerű elektromos fűtés is kompatibilis lehetne.

Olcsóbb, vagy drágább akkor egy környezettudatos ház?

Egy kisebb és egyszerűbb kivitelű ház olcsóbb lesz, mint egy nagyobb és emelt igényszintű, ráadásul egyértelműen környezet-barátabb is. Mindez viszont egyáltalán nem lemondást jelent: egy kompakt, de teljes értékű épület magában sűrít mindent, amire szükségünk van. Az ésszerű méretezést helyben beszerezhető, és lehetőleg itthon gyártott anyagokkal egészíthetjük ki, így máris sokat tettünk a környezetünkért. A nagyobb hőszigetelőrétegek beépítésére ma már mindenkit előírások köteleznek, így ez alapvető elvárás minden új építkezésnél. Hogy ezen felül áldozunk-e speciálisan környezetbarát anyagokra és technológiákra, mindenkinek a lehetőségeihez mérten a személyes döntése, de nem ettől fog függeni, hogy hozzáállásunk környezettudatos volt-e. Ha kerüljük a túlzásokat minden értelemben és minden irányban, a környezettudatos szemlélet otthonunk létrehozása során nem jelent többletköltséggel számunkra, sőt inkább pénztárcabarát lesz.

A napokban cikkek jelentek meg meghatározó szakmai portálokon, melyek a Budai Várban felépült Villamos Teherelosztó Központ épület megtartása mellett érvelnek, az épület szakmai értékeire hivatkozva. Az épület valóban értékes, ennek ellenére valószínűleg mégis el fogják bontani, bármit mond is a szakma. Hogy lehet ez?

Aki nem tudná névről beazonosítani, hogy melyik épületről van szó, annak mondom, hogy a Bécsi kapu tér és a Kapisztrán tér között a Nándor utcában, vagy máshogy mondva, az Országos Levéltár épülete és egy korabeli lakóház között van ez az épület. Üveghomlokzatos, szürke modern ház, kissé "kilóg" a sorból, biztos emlékszik rá, aki arra sétált. Tervezője Virág Csaba volt, az ő nevéhez fűződnek az elhíresült Kálvin téri irodaházak is. Ezen a ponton gondolom, sok olvasó el is kattint, mert azt gondolja, hogy ja, ha Virág Csaba, akkor úgyis el kell bontani... Kétes értékű hírnév ez, egy kétségkívül tehetséges és nagy formátumú alkotótól. De hogy lehet valaki ilyen elutasított, ha tehetségét elismeri a szakma? A kérdést érdemes kicsit körüljárni, mert messzebbre vezető tanulsága van. Hosszú évek óta foglalkoztat az építészek és nem-építészek közötti párbeszéd, ez az épület pedig nagyon jó alap ehhez a témához.

A Budavári Országos Villamos Teherelosztó épülete a Nándor utcában. Fotó: Urbanista

Bár biztosan sokan felhorgadnak erre a kijelentésre, a villamos teherelosztó épületére kétségkívül igaz, hogy tehetséges munka, több szempontból is az. A keskeny, szűk telekre úgy tudott a tervező több ezer négyzetméter hasznos alapterületű, több szintes épületet rajzolni, hogy az léptékével képes volt igazodni a környező, régi lakóházakhoz, miközben sikeresen írta felül a fenti lakóházak és a szomszédos levéltári épület eltérő léptéke közötti ellentétet. A kötött keretek ellenére – tornyaival együtt – könnyed, játékos, a korszellemet tükröző a formavilág is. Mondható tehát, hogy a tervező rendelkezett azokkal a képességekkel, amelyeknek köszönhetően képes volt felszabadultan alkotni erős kötöttségek között is. Az épület egyes külső-belső részletei kiemelkedőek, mívesen kidolgozottak, teljesen érthető tehát, hogy az építészszakma hazai, véleményüknek hangot is adó képviselői és szervei a fentiek miatt értékként tekintenek az épületre.

A probléma nem is az épület funkcionális rendjével, tömegképzésével, vagy léptékbe illesztésével van, sokkal inkább a külső anyaghasználattal. Az üveghomlokzat a tervező szándéka szerint a környezetét tükrözi vissza, ezzel reagál rá – mondhatnánk tehát, hogy éppen nem semmibe veszi, hanem azonosulás helyett visszatükrözi, megismétli, kiemeli azt. Az eltérő anyaghasználatot ráadásul indokolja az épületnek a környezetétől eltérő, technikai funkciója is. Tehát nemcsak a tömegképzés és a lépték igazodik és reagál a környező beépítésre, hanem még az anyaghasználat is, nem? De. Reagál, kétségtelen, csak a helyszínen már nem az a gondolat jön át, hogy ez egy releváns reakció lenne. Eszmeileg ugyan erős és szép gondolat, de ami az utca embere számára érzékelhető ebből a rendkívül rideg hatású és elavult anyaghasználatú házból, az a kívülállás, a mindenáron másnak lenni szándéka. Annak az akarata, hogy az éppen aktuális jelen alkotásait mindenképp meg kell különböztetni a korábbiaktól, bármi áron. (Lásd Kálvin tér.) Ez az attitűd nagyon erősen jelen van – talán lassan mondható, hogy szorul vissza – az építész társadalomban. Manapság éppen egy paradigmaváltás tanúi vagyunk, amikor kezd felértékelődni az egyszerű, a szerény, az illeszkedő hozzáállás, ami az alkotói energiák számára egyébiránt éppen úgy szabad terepet kínál, mint a másik, ami mögött talán mondhatjuk, hogy némi, hogy is mondjam, öncélúság is van.

Tükröződik a levéltár épülete a homlokzaton. Fotó: Urbanista

Eszembe jut erről az épületről egy másik, szintén technikai feladatot ellátó épület, amit senkinek eszébe sem jutna elbontani. Volt szerencsém könyvet írni Ybl Miklósról a 2014-es bicentenáriumi évben. A Látóhatár Kiadó szervezésében Ybl még minden meglévő épületét végiglátogathattam akkor. 52 településen 113 művét néztem meg, majd írhattam róluk az impozáns könyvbe egy-egy rövid, bemutató jellegű leírást. A látogatások során, a helyszínen nézegetve az épületeit, nyílt rá a szemem, és alakult ki bennem a sejtés, hogy mi lehetett a titka Yblnek. Mi az, ami munkáit a mai napig elfogadottá és megkérdőjelezhetetlenné teszi, ráadásul egyszerre tekinti ezeket értéknek az építész szakma, miközben szépnek látja őket a szemlélő is. Nem ebben a posztban fogom ezt a titkot kifejteni, de magamnak úgy tisztáztam le akkor, hogy a kétségtelen tehetségen felül a helyes döntések képessége a kulcs... Ennek pedig része az is, ha pontosan látom, hogy a készülő mű hogyan és milyen helyet fog elfoglalni a már kialakult környezetben. Yblnél maradva: az Opera mellett a Hajós utca elején (7. és 9. szám) rögtön áll két további, pár évvel későbbi Ybl-ház. Észrevehetetlenek, egyben magától értetődőek. Nincsen rajtuk további kupola, vagy torony, egyszerűen csak a helyükön vannak, beálltak a sorba és kész. Ha úgy tervezzük a házakat, hogy azok ne csak a saját korukat képviseljék, de képesek legyenek egy nagyobb egész részévé válni, így időtállóak maradni – nemcsak szerkezeti, de eszmei értelemben is – akkor fent is fognak maradni, még ha közben társadalmi szinten komoly változások mennek is végbe.

A Duna-parti Várkert Kioszk épülete Ybl Miklóstól szintén technikai jellegű épület. Míg a fentebb bemutatott ház a villamos teherelosztásért felel, ennek gépházként az volt a feladata, hogy feljuttassa az ivóvizet a várba. Fotó: Ybl összes, Látóhatár Kiadó, Timár Sára

Hajós utca 9. Ha szemben állunk az Operával, akkor jobbra a harmadik ház. Fotó: Ybl összes, Látóhatár Kiadó, Timár Sára

Én nagyon bízom benne, hogy a fent említett paradigmaváltás hosszabb távon hatással lesz. Ami a villamos teherelosztót illeti, 2016-ban sikerült már egyszer ezt az épületet megmentenie a bontástól a szakmai kiállásnak, lehet, hogy ez most is sikerülni fog. Virág Csaba budavári épületét felújítva, aktualizálva meg lehet őrizni kuriózumként, hogy lássuk, hogyan alkottak a 70-es években, de az építészetnek nem önmagában és önmagáért van igazán értelme és jelentősége, az építészeti alkotásoknak állniuk kell az idő próbáját is. 

Gulyás Attila képei az épületről

2017 év végén az Index olvasói voltak olyan kedvesek, és olyan sokan szavaztak a házunkra a Média Építészeti Díjhoz kapcsolódó közönségszavazáson, hogy megnyerte... Ezért a mai napig nagyon hálás vagyok, és örült is az egész család, hogy a kényszer szülte kis építkezésünk nemcsak a lakhatási problémánkat oldotta meg, de még sikert is hozott a konyhára. Érdemes tudni, hogy konkrétan egyáltalán nem volt rá pénzünk, mikor úgy döntöttünk, hogy építkezni fogunk. A meglévő házrészben, ahol laktunk, mindössze 33 négyzetméter állt rendelkezésünkre, jött az első gyerek, és még Kornél kutyát is befogadtuk, szóval nem nagyon fértünk el. Minden vágyunk egy nagy konyha-nappali volt, ahol végre nem kell nyomorogni. Ez a ház kibővítésével meg is lett végül, ráadásul nagy fedett terasszal, egybeállós garázzsal, hobbiműhellyel, előszobával, kamrával, kis pincével kiegészítve. De hogy sikerülhetett mindez, ha nem volt rá pénzünk?

Így csináltuk mi

A kérdés jogos, és bizony sok tényező együttállása kellett hozzá. Az első, hogy kifejezetten türelmesek voltunk. Feleségemmel mindkettőnknek volt keresete, és 2011-től 2014-ig minden hónapban nagy lemondások árán félretettünk 100.000 Forintot... Igen, alig több, mint hárommillió gyűlt össze, mire elkezdtünk építkezni. Ezt az alapozással, a faszerkezetes házunk favázának felállításával és a tetőfedéssel aztán el is költöttük, mindössze négy hét alatt. A bővített alapterület összesen 80 négyzetmétert tett ki, de ez abban az állapotban nem volt más, mint egy nagy, oszlopokkal látszólag össze-vissza tagolt, óriási fedett terasz. Az építőipar akkoriban kezdte az első életjeleket mutatni, még mindenki a válság hatása alatt volt, a kis pénz is pénz volt. Az építéshez saját céget csináltam, amibe felvettem két ácsot és egy kőművest a szükséges kis időre, én magam a kezük alá dolgoztam, a többi pénz pedig az építőanyagra ment el.

A kész szerkezet 2014 nyarán...

A szerkezet tehát állt, pénzünk pedig megint nem volt. Egy következő, újabb három éves időszakban, ami nélkülözhető pénzünk lett, apránként mindet a házra költöttük. Pontosabban csak építőanyagra, mivel szinte minden további munkát én végeztem el: a teljes padlószerkezet kialakítását, a falak és a födém hőszigetelését, a külső-belső burkolatokat, festést. Volt még egy vízszerelőnk, akivel nem, egy villanyszerelőnk, akivel igen, és egy-egy helyi üvegesünk és lakatosunk, akikkel viszont igencsak meg voltunk elégedve. A teljes költség megállt végül 10 millió Forintban. A lakás földszinti, fűtött alapterülete megnőtt közel kétszeresére (65 négyzetméterre), majd még egy évvel később a padlásból is leválasztottam további 12 négyzetmétert, itthoni munkához. Készült 25 méter utcafronti kerítés is, az még mindig benne van ebben az összegben...

... és az elkészült épület 2017-ben. A fehér rész megvolt, a többi a bővítés. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Az általános gyakorlat egészen más

Hogy másolható-e ez a történet? Ha te is építész vagy, saját céggel építkezel és amit lehet megcsinálsz magadnak a két kezeddel, akkor többé-kevésbé igen, egyébként sajnos az a helyzet, hogy nem igazán. Mégsem kérkedésből írtam le a fentieket. Nagyon foglalkoztat ugyanis, hogyan lehetne a családi ház építést elérhetőbbé tenni sokak számára. Amit ma építkezésnek hívunk, tervezői tapasztalatom szerint egyre átláthatatlanabb folyamat kezd lenni. Az „engedélyezés” ugyan könnyebb lett, ma egyszerűsített bejelentésnek hívják, aminek keretében az építkezést megelőzően nincsen szigorú hatósági kontroll. Cserébe a részt vevő tervezőknek kell felelősséget vállalniuk azért, hogy amit terveztek, megfelel az előírásoknak. Emiatt viszont – a megnövekedett felelősség miatt érthetően – drágább lett a terveztetés, ami ráadásul sokáig el tud húzódni. A kész tervekkel lehet aztán kivitelezőt keresni, jobb esetben már a tervezés folyamatába bevonni. A kivitelezést végző cégek és szakemberek sok esetben felfoghatatlan és követhetetlen áron dolgoznak, a határidők nagyot csúsznak, a végeredmény pedig szinte garantált, hogy nem egészen az lesz, mint amit szerettünk volna. A bekerülési költség ma négyzetméterenként félmilliós nagyságrend, de a végső összegnek tényleg csak a pénztárcánk és a kivitelezők kommunikációs képességei szabnak határt, hiszen az építtető nem ért hozzá. Erre van persze a műszaki ellenőr, akit nem érdemes kihagyni a folyamatból, mert ő viszont igen, így meg tudja állapítani, ha a valóságban nem az készül, mint ami a terveken van. De ahhoz meg igazán részletes tervek kellenek, hogy a kivitelezőn egyáltalán számon kérhető legyen, hogy mi az, amit csinál. Érdemes 1:50 léptékű építész rajzokat rendelni, kidolgozott, részletes csomópontokkal.

De nem „csak” ennyi szereplős az építkezés. A végső árat nagyban befolyásolja, hogy pontosan milyen termékeket építünk be. Egy nyílászáró minél többet tud, egy homlokzatburkolat vagy tetőfedő rendszer minél több fajta elemből áll, egy beépített bútor minél kidolgozottabb, annál többet fogunk a végén fizetni. A termék gyártója vagy értékesítője érthetően mindent megtesz a jobb termékért, de a jobb marketingért is, ami aztán szintén az árakban jelentkezik. Tapasztalatom szerint 100%-ban elterjedt gyakorlat, hogy minden egyes építési szereplő – a beszéd szintjén mindenképp – csakis a tökéletességet vállalja, és ennek meg is kéri előre az árát. És az a helyzet, hogy ha egy fal, vagy egy bútor tényleg milliméter pontos, ha a síkok kicsit sem hullámzanak, ha az ablak tényleg légmentesen zár és szigetel, az egyes felületek tökéletes simára vannak megdolgozva, ráadásul mindez időjárástól független, évtizedekre garantált minőség, az tényleg olyan szintű szaktudást és minőségi anyagot igényel, hogy egyszerűen nem lehet olcsó a végeredmény.

Mit lehet tenni akkor mégis, ha nem szeretnénk felesleges kiadásokat?

1. Ha olcsóbban szeretnénk építkezni, leginkább az igényeinket érdemes jól átgondolni, és amit lehet megfogni a méreteken, magyarán nem építeni semmit feleslegesen. A legelején kell tűpontosan meghatározunk: mi is az az igényszint, amit méretekben, terekben, anyaghasználatban, precizitásban szeretnénk mindenképpen megvalósítani. Érdemes a fűtött terek méretét felelősen alakítani, mert az az igazán drága, megépíteni és fenntartani is. Cserébe lehet nagy a terasz például, az egyszerűbb szerkezet és fűteni sem szükséges. Ezeket az elveket és a költségkeretet a terveztetés megkezdése előtt, a tervezési programban határozzuk meg, ezt követően, a tervezési program alapján szerződjünk a tervezővel. A legtöbb pénz sorsa ebben a fázisban dől el.

2. Jó építész kell, aki a kevesebb négyzetmétert is át tudja úgy gondolni, hogy az minden igényt kielégítsen. Részletes tervet kell tőle rendelni, majd pontosan erre a tervre szerződni a kivitelezőkkel, hogy a félreértések (értsd: többletköltség) számát a minimálisra csökkentsük. (Itt szeretném közbeszúrni, hogy nem hazabeszélek, van munkám, köszönöm és szeretnék is már egyszer levegőt venni. Mindez elsősorban annak az érdeke, aki ebbe az egészbe belevág, és "vásárra viszi" az eddigi és sok esetben leendő megtakarításait egy élhetőbb otthon reményében.) A jó építész várhatóan drágább lesz, de az ő munkadíja többszörösen fog megtérülni, ha egyszerre képes jó és gazdaságosan megvalósítható tervet készíteni.

3. Részletes, tételes költségkiírást kell készíttetni a tervek alapján, és a tervekkel együtt erre kérni a kivitelezőktől az árajánlatot. Itt rögtön elválik, kinek az ajánlata vehető komolyan – aki aránytalan nyereséget szeretne, általában nem is hajlandó így ajánlatot adni, hiszen az egyes tételeknél kilógna a lóláb. Ha igazán profi költségkiírást szeretnénk, ezt érdemes külön csináltatni erre szakosodott szakemberrel. (Volt persze olyan esetem is, hogy a költségkiírással egyetlen vállalkozótól sem sikerült végül ajánlatot kapni a házra.) A költségkiírás segítségével egymás mellé tudjuk tenni az ez alapján beérkező ajánlatokat, így könnyen tudunk választani is közülük. Az ár mellé még egy szempont: érdemes azt a kivitelezőt választani, aki nem nyomul hangosan és várni kell rá... Ez általában nem véletlen.

4. Terveztessünk be egyszerűen megvalósítható szerkezeteket, tehát kerüljük a túlzóan széles fesztávokat, és a nagy túlnyúlásokat. Minél nagyobb a feszültség egy teherhordó szerkezetben, annál drágább lesz a megvalósítása. Az, hogy milyen anyagból van mondjuk a fal, az összköltséget tekintve, bármilyen meglepő, végül nem lesz igazán meghatározó. Favázzal összességében ugyan lehetne valamivel olcsóbban kijönni, de a szerelt rendszerekre olyan bonyolult jogszabályi útvesztő vonatkozik, hogy az meg attól lesz drága. (Tervezem a későbbiekben ezt a témát külön körüljárni.)

5. Érdemes még lecsökkenteni a nyitható üvegfelületek méretét, mert nagyon drágák tudnak lenni, és ahol lehet, fix, hőszigetelt üvegtáblákat beépíteni helyettük – egyszerű, akár rejtett fogadó szerkezettel, hogy ne legyen drága a kialakítása.

6. Drága anyagok helyett egyenként lehet kiválasztani az olcsóbbat, egyszerűbbet – itt is felértékelődik a tervezők szerepe – és azokból kreálni arányos, tetszetős megoldásokat. A jó építőanyag sokszor a legalsó polcon bújuk meg, nem hivalkodik és az ára sem magas. Higgyük el, az ilyenekből lehet a legtetszetősebb, esztétikailag leginkább időtálló házakat felépíteni.

7. Tudnunk kell, hogy mindenki, aki részt vesz a házunk építésében, tulajdonképpen bizalmi szereplő számunkra. Ezzel kapcsolatban két dolgot tehetünk: nagyon megválasztjuk, akivel dolgozni szeretnénk, utána pedig kitartunk mellette és megbízunk benne. Ne hagyjuk magunkat provokálni. Ha az egyik szereplő a másikat kezdi szidni, hárítja a felelősséget, abból nem fog semmi jó kisülni. Ültessük le őket közösen és beszéljük meg a dolgot. Sokszor csak az eltérő nézőpont vagy beszédstílus a probléma, és kiderül, hogy magát a kérdést ugyanúgy látják. Ha a szereplők bizalmi viszonyban vannak és kitartanak egymás mellett, az jót fog tenni a számlának is.

Ennek a hét pontnak a betartásával összességében érzékelhetően csökkenni fog a végső bekerülési költségünk, mégsem mondhatja senki, hogy persze, olcsó húsnak híg a leve.

A terasz üvegezésben kaptam segítséget, a famunkák és a burkolatok a saját munkáim. Idő hiányában semmit nem csiszoltam le, a teraszgerendák alsó síkján kicsit eltolódva, de ott a szállításhoz a fatelepen ráfújt Ő.J. monogram. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

És a plusz egy: a DIY-hozzáállás

A fentieken túl, aki érzi magában a tettrekészséget és nem riad meg az ilyesmitől, megpróbálhat egyes befejező munkákat és bútorokat házilag elkészíteni, ahogy mi is tettük. Ezzel szabad szemmel is jól látható összegeket lehet megfogni. Mi itthon vállalható kompromisszumként éltük meg, hogy kisebb, de átgondolt maradjon a lakás, hogy olcsók legyenek az anyagok. És azt is, hogy nem igazán értettem azokhoz a szakmunkákhoz, amiket ennek ellenére mégis megcsináltam, pedig profi szerszámaim sem voltak hozzá. Nekünk ez megoldás volt, mert nem tudtuk volna máshogy kifizetni. Ráadásul nagyon szeretjük a kézműves dolgokat, az egyszerűséget, én meg nagyon szeretek építeni. Ezért nálunk sok minden esetleges lett, kicsit úgy, mint ahogy az amcsi kocsikról szokták mondani, nagyok az illesztési hézagok... :) Vagy még inkább találó hasonlattal: mint a régi parasztházakon. De vigasztalnak a személyre szabott, saját munkával átlényegített terek, és a tudat, hogy nem kellett hitelt felvennünk végül, ami sokkal nagyobb nyomást vett le rólunk, mint amennyi rugalmasságot igényel az esetleges megoldásokkal való együttélés.