A napokban cikkek jelentek meg meghatározó szakmai portálokon, melyek a Budai Várban felépült Villamos Teherelosztó Központ épület megtartása mellett érvelnek, az épület szakmai értékeire hivatkozva. Az épület valóban értékes, ennek ellenére valószínűleg mégis el fogják bontani, bármit mond is a szakma. Hogy lehet ez?

Aki nem tudná névről beazonosítani, hogy melyik épületről van szó, annak mondom, hogy a Bécsi kapu tér és a Kapisztrán tér között a Nándor utcában, vagy máshogy mondva, az Országos Levéltár épülete és egy korabeli lakóház között van ez az épület. Üveghomlokzatos, szürke modern ház, kissé "kilóg" a sorból, biztos emlékszik rá, aki arra sétált. Tervezője Virág Csaba volt, az ő nevéhez fűződnek az elhíresült Kálvin téri irodaházak is. Ezen a ponton gondolom, sok olvasó el is kattint, mert azt gondolja, hogy ja, ha Virág Csaba, akkor úgyis el kell bontani... Kétes értékű hírnév ez, egy kétségkívül tehetséges és nagy formátumú alkotótól. De hogy lehet valaki ilyen elutasított, ha tehetségét elismeri a szakma? A kérdést érdemes kicsit körüljárni, mert messzebbre vezető tanulsága van. Hosszú évek óta foglalkoztat az építészek és nem-építészek közötti párbeszéd, ez az épület pedig nagyon jó alap ehhez a témához.

A Budavári Országos Villamos Teherelosztó épülete a Nándor utcában. Fotó: Urbanista

Bár biztosan sokan felhorgadnak erre a kijelentésre, a villamos teherelosztó épületére kétségkívül igaz, hogy tehetséges munka, több szempontból is az. A keskeny, szűk telekre úgy tudott a tervező több ezer négyzetméter hasznos alapterületű, több szintes épületet rajzolni, hogy az léptékével képes volt igazodni a környező, régi lakóházakhoz, miközben sikeresen írta felül a fenti lakóházak és a szomszédos levéltári épület eltérő léptéke közötti ellentétet. A kötött keretek ellenére – tornyaival együtt – könnyed, játékos, a korszellemet tükröző a formavilág is. Mondható tehát, hogy a tervező rendelkezett azokkal a képességekkel, amelyeknek köszönhetően képes volt felszabadultan alkotni erős kötöttségek között is. Az épület egyes külső-belső részletei kiemelkedőek, mívesen kidolgozottak, teljesen érthető tehát, hogy az építészszakma hazai, véleményüknek hangot is adó képviselői és szervei a fentiek miatt értékként tekintenek az épületre.

A probléma nem is az épület funkcionális rendjével, tömegképzésével, vagy léptékbe illesztésével van, sokkal inkább a külső anyaghasználattal. Az üveghomlokzat a tervező szándéka szerint a környezetét tükrözi vissza, ezzel reagál rá – mondhatnánk tehát, hogy éppen nem semmibe veszi, hanem azonosulás helyett visszatükrözi, megismétli, kiemeli azt. Az eltérő anyaghasználatot ráadásul indokolja az épületnek a környezetétől eltérő, technikai funkciója is. Tehát nemcsak a tömegképzés és a lépték igazodik és reagál a környező beépítésre, hanem még az anyaghasználat is, nem? De. Reagál, kétségtelen, csak a helyszínen már nem az a gondolat jön át, hogy ez egy releváns reakció lenne. Eszmeileg ugyan erős és szép gondolat, de ami az utca embere számára érzékelhető ebből a rendkívül rideg hatású és elavult anyaghasználatú házból, az a kívülállás, a mindenáron másnak lenni szándéka. Annak az akarata, hogy az éppen aktuális jelen alkotásait mindenképp meg kell különböztetni a korábbiaktól, bármi áron. (Lásd Kálvin tér.) Ez az attitűd nagyon erősen jelen van – talán lassan mondható, hogy szorul vissza – az építész társadalomban. Manapság éppen egy paradigmaváltás tanúi vagyunk, amikor kezd felértékelődni az egyszerű, a szerény, az illeszkedő hozzáállás, ami az alkotói energiák számára egyébiránt éppen úgy szabad terepet kínál, mint a másik, ami mögött talán mondhatjuk, hogy némi, hogy is mondjam, öncélúság is van.

Tükröződik a levéltár épülete a homlokzaton. Fotó: Urbanista

Eszembe jut erről az épületről egy másik, szintén technikai feladatot ellátó épület, amit senkinek eszébe sem jutna elbontani. Volt szerencsém könyvet írni Ybl Miklósról a 2014-es bicentenáriumi évben. A Látóhatár Kiadó szervezésében Ybl még minden meglévő épületét végiglátogathattam akkor. 52 településen 113 művét néztem meg, majd írhattam róluk az impozáns könyvbe egy-egy rövid, bemutató jellegű leírást. A látogatások során, a helyszínen nézegetve az épületeit, nyílt rá a szemem, és alakult ki bennem a sejtés, hogy mi lehetett a titka Yblnek. Mi az, ami munkáit a mai napig elfogadottá és megkérdőjelezhetetlenné teszi, ráadásul egyszerre tekinti ezeket értéknek az építész szakma, miközben szépnek látja őket a szemlélő is. Nem ebben a posztban fogom ezt a titkot kifejteni, de magamnak úgy tisztáztam le akkor, hogy a kétségtelen tehetségen felül a helyes döntések képessége a kulcs... Ennek pedig része az is, ha pontosan látom, hogy a készülő mű hogyan és milyen helyet fog elfoglalni a már kialakult környezetben. Yblnél maradva: az Opera mellett a Hajós utca elején (7. és 9. szám) rögtön áll két további, pár évvel későbbi Ybl-ház. Észrevehetetlenek, egyben magától értetődőek. Nincsen rajtuk további kupola, vagy torony, egyszerűen csak a helyükön vannak, beálltak a sorba és kész. Ha úgy tervezzük a házakat, hogy azok ne csak a saját korukat képviseljék, de képesek legyenek egy nagyobb egész részévé válni, így időtállóak maradni – nemcsak szerkezeti, de eszmei értelemben is – akkor fent is fognak maradni, még ha közben társadalmi szinten komoly változások mennek is végbe.

A Duna-parti Várkert Kioszk épülete Ybl Miklóstól szintén technikai jellegű épület. Míg a fentebb bemutatott ház a villamos teherelosztásért felel, ennek gépházként az volt a feladata, hogy feljuttassa az ivóvizet a várba. Fotó: Ybl összes, Látóhatár Kiadó, Timár Sára

Hajós utca 9. Ha szemben állunk az Operával, akkor jobbra a harmadik ház. Fotó: Ybl összes, Látóhatár Kiadó, Timár Sára

Én nagyon bízom benne, hogy a fent említett paradigmaváltás hosszabb távon hatással lesz. Ami a villamos teherelosztót illeti, 2016-ban sikerült már egyszer ezt az épületet megmentenie a bontástól a szakmai kiállásnak, lehet, hogy ez most is sikerülni fog. Virág Csaba budavári épületét felújítva, aktualizálva meg lehet őrizni kuriózumként, hogy lássuk, hogyan alkottak a 70-es években, de az építészetnek nem önmagában és önmagáért van igazán értelme és jelentősége, az építészeti alkotásoknak állniuk kell az idő próbáját is. 

Gulyás Attila képei az épületről

2017 év végén az Index olvasói voltak olyan kedvesek, és olyan sokan szavaztak a házunkra a Média Építészeti Díjhoz kapcsolódó közönségszavazáson, hogy megnyerte... Ezért a mai napig nagyon hálás vagyok, és örült is az egész család, hogy a kényszer szülte kis építkezésünk nemcsak a lakhatási problémánkat oldotta meg, de még sikert is hozott a konyhára. Érdemes tudni, hogy konkrétan egyáltalán nem volt rá pénzünk, mikor úgy döntöttünk, hogy építkezni fogunk. A meglévő házrészben, ahol laktunk, mindössze 33 négyzetméter állt rendelkezésünkre, jött az első gyerek, és még Kornél kutyát is befogadtuk, szóval nem nagyon fértünk el. Minden vágyunk egy nagy konyha-nappali volt, ahol végre nem kell nyomorogni. Ez a ház kibővítésével meg is lett végül, ráadásul nagy fedett terasszal, egybeállós garázzsal, hobbiműhellyel, előszobával, kamrával, kis pincével kiegészítve. De hogy sikerülhetett mindez, ha nem volt rá pénzünk?

Így csináltuk mi

A kérdés jogos, és bizony sok tényező együttállása kellett hozzá. Az első, hogy kifejezetten türelmesek voltunk. Feleségemmel mindkettőnknek volt keresete, és 2011-től 2014-ig minden hónapban nagy lemondások árán félretettünk 100.000 Forintot... Igen, alig több, mint hárommillió gyűlt össze, mire elkezdtünk építkezni. Ezt az alapozással, a faszerkezetes házunk favázának felállításával és a tetőfedéssel aztán el is költöttük, mindössze négy hét alatt. A bővített alapterület összesen 80 négyzetmétert tett ki, de ez abban az állapotban nem volt más, mint egy nagy, oszlopokkal látszólag össze-vissza tagolt, óriási fedett terasz. Az építőipar akkoriban kezdte az első életjeleket mutatni, még mindenki a válság hatása alatt volt, a kis pénz is pénz volt. Az építéshez saját céget csináltam, amibe felvettem két ácsot és egy kőművest a szükséges kis időre, én magam a kezük alá dolgoztam, a többi pénz pedig az építőanyagra ment el.

A kész szerkezet 2014 nyarán...

A szerkezet tehát állt, pénzünk pedig megint nem volt. Egy következő, újabb három éves időszakban, ami nélkülözhető pénzünk lett, apránként mindet a házra költöttük. Pontosabban csak építőanyagra, mivel szinte minden további munkát én végeztem el: a teljes padlószerkezet kialakítását, a falak és a födém hőszigetelését, a külső-belső burkolatokat, festést. Volt még egy vízszerelőnk, akivel nem, egy villanyszerelőnk, akivel igen, és egy-egy helyi üvegesünk és lakatosunk, akikkel viszont igencsak meg voltunk elégedve. A teljes költség megállt végül 10 millió Forintban. A lakás földszinti, fűtött alapterülete megnőtt közel kétszeresére (65 négyzetméterre), majd még egy évvel később a padlásból is leválasztottam további 12 négyzetmétert, itthoni munkához. Készült 25 méter utcafronti kerítés is, az még mindig benne van ebben az összegben...

... és az elkészült épület 2017-ben. A fehér rész megvolt, a többi a bővítés. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Az általános gyakorlat egészen más

Hogy másolható-e ez a történet? Ha te is építész vagy, saját céggel építkezel és amit lehet megcsinálsz magadnak a két kezeddel, akkor többé-kevésbé igen, egyébként sajnos az a helyzet, hogy nem igazán. Mégsem kérkedésből írtam le a fentieket. Nagyon foglalkoztat ugyanis, hogyan lehetne a családi ház építést elérhetőbbé tenni sokak számára. Amit ma építkezésnek hívunk, tervezői tapasztalatom szerint egyre átláthatatlanabb folyamat kezd lenni. Az „engedélyezés” ugyan könnyebb lett, ma egyszerűsített bejelentésnek hívják, aminek keretében az építkezést megelőzően nincsen szigorú hatósági kontroll. Cserébe a részt vevő tervezőknek kell felelősséget vállalniuk azért, hogy amit terveztek, megfelel az előírásoknak. Emiatt viszont – a megnövekedett felelősség miatt érthetően – drágább lett a terveztetés, ami ráadásul sokáig el tud húzódni. A kész tervekkel lehet aztán kivitelezőt keresni, jobb esetben már a tervezés folyamatába bevonni. A kivitelezést végző cégek és szakemberek sok esetben felfoghatatlan és követhetetlen áron dolgoznak, a határidők nagyot csúsznak, a végeredmény pedig szinte garantált, hogy nem egészen az lesz, mint amit szerettünk volna. A bekerülési költség ma négyzetméterenként félmilliós nagyságrend, de a végső összegnek tényleg csak a pénztárcánk és a kivitelezők kommunikációs képességei szabnak határt, hiszen az építtető nem ért hozzá. Erre van persze a műszaki ellenőr, akit nem érdemes kihagyni a folyamatból, mert ő viszont igen, így meg tudja állapítani, ha a valóságban nem az készül, mint ami a terveken van. De ahhoz meg igazán részletes tervek kellenek, hogy a kivitelezőn egyáltalán számon kérhető legyen, hogy mi az, amit csinál. Érdemes 1:50 léptékű építész rajzokat rendelni, kidolgozott, részletes csomópontokkal.

De nem „csak” ennyi szereplős az építkezés. A végső árat nagyban befolyásolja, hogy pontosan milyen termékeket építünk be. Egy nyílászáró minél többet tud, egy homlokzatburkolat vagy tetőfedő rendszer minél több fajta elemből áll, egy beépített bútor minél kidolgozottabb, annál többet fogunk a végén fizetni. A termék gyártója vagy értékesítője érthetően mindent megtesz a jobb termékért, de a jobb marketingért is, ami aztán szintén az árakban jelentkezik. Tapasztalatom szerint 100%-ban elterjedt gyakorlat, hogy minden egyes építési szereplő – a beszéd szintjén mindenképp – csakis a tökéletességet vállalja, és ennek meg is kéri előre az árát. És az a helyzet, hogy ha egy fal, vagy egy bútor tényleg milliméter pontos, ha a síkok kicsit sem hullámzanak, ha az ablak tényleg légmentesen zár és szigetel, az egyes felületek tökéletes simára vannak megdolgozva, ráadásul mindez időjárástól független, évtizedekre garantált minőség, az tényleg olyan szintű szaktudást és minőségi anyagot igényel, hogy egyszerűen nem lehet olcsó a végeredmény.

Mit lehet tenni akkor mégis, ha nem szeretnénk felesleges kiadásokat?

1. Ha olcsóbban szeretnénk építkezni, leginkább az igényeinket érdemes jól átgondolni, és amit lehet megfogni a méreteken, magyarán nem építeni semmit feleslegesen. A legelején kell tűpontosan meghatározunk: mi is az az igényszint, amit méretekben, terekben, anyaghasználatban, precizitásban szeretnénk mindenképpen megvalósítani. Érdemes a fűtött terek méretét felelősen alakítani, mert az az igazán drága, megépíteni és fenntartani is. Cserébe lehet nagy a terasz például, az egyszerűbb szerkezet és fűteni sem szükséges. Ezeket az elveket és a költségkeretet a terveztetés megkezdése előtt, a tervezési programban határozzuk meg, ezt követően, a tervezési program alapján szerződjünk a tervezővel. A legtöbb pénz sorsa ebben a fázisban dől el.

2. Jó építész kell, aki a kevesebb négyzetmétert is át tudja úgy gondolni, hogy az minden igényt kielégítsen. Részletes tervet kell tőle rendelni, majd pontosan erre a tervre szerződni a kivitelezőkkel, hogy a félreértések (értsd: többletköltség) számát a minimálisra csökkentsük. (Itt szeretném közbeszúrni, hogy nem hazabeszélek, van munkám, köszönöm és szeretnék is már egyszer levegőt venni. Mindez elsősorban annak az érdeke, aki ebbe az egészbe belevág, és "vásárra viszi" az eddigi és sok esetben leendő megtakarításait egy élhetőbb otthon reményében.) A jó építész várhatóan drágább lesz, de az ő munkadíja többszörösen fog megtérülni, ha egyszerre képes jó és gazdaságosan megvalósítható tervet készíteni.

3. Részletes, tételes költségkiírást kell készíttetni a tervek alapján, és a tervekkel együtt erre kérni a kivitelezőktől az árajánlatot. Itt rögtön elválik, kinek az ajánlata vehető komolyan – aki aránytalan nyereséget szeretne, általában nem is hajlandó így ajánlatot adni, hiszen az egyes tételeknél kilógna a lóláb. Ha igazán profi költségkiírást szeretnénk, ezt érdemes külön csináltatni erre szakosodott szakemberrel. (Volt persze olyan esetem is, hogy a költségkiírással egyetlen vállalkozótól sem sikerült végül ajánlatot kapni a házra.) A költségkiírás segítségével egymás mellé tudjuk tenni az ez alapján beérkező ajánlatokat, így könnyen tudunk választani is közülük. Az ár mellé még egy szempont: érdemes azt a kivitelezőt választani, aki nem nyomul hangosan és várni kell rá... Ez általában nem véletlen.

4. Terveztessünk be egyszerűen megvalósítható szerkezeteket, tehát kerüljük a túlzóan széles fesztávokat, és a nagy túlnyúlásokat. Minél nagyobb a feszültség egy teherhordó szerkezetben, annál drágább lesz a megvalósítása. Az, hogy milyen anyagból van mondjuk a fal, az összköltséget tekintve, bármilyen meglepő, végül nem lesz igazán meghatározó. Favázzal összességében ugyan lehetne valamivel olcsóbban kijönni, de a szerelt rendszerekre olyan bonyolult jogszabályi útvesztő vonatkozik, hogy az meg attól lesz drága. (Tervezem a későbbiekben ezt a témát külön körüljárni.)

5. Érdemes még lecsökkenteni a nyitható üvegfelületek méretét, mert nagyon drágák tudnak lenni, és ahol lehet, fix, hőszigetelt üvegtáblákat beépíteni helyettük – egyszerű, akár rejtett fogadó szerkezettel, hogy ne legyen drága a kialakítása.

6. Drága anyagok helyett egyenként lehet kiválasztani az olcsóbbat, egyszerűbbet – itt is felértékelődik a tervezők szerepe – és azokból kreálni arányos, tetszetős megoldásokat. A jó építőanyag sokszor a legalsó polcon bújuk meg, nem hivalkodik és az ára sem magas. Higgyük el, az ilyenekből lehet a legtetszetősebb, esztétikailag leginkább időtálló házakat felépíteni.

7. Tudnunk kell, hogy mindenki, aki részt vesz a házunk építésében, tulajdonképpen bizalmi szereplő számunkra. Ezzel kapcsolatban két dolgot tehetünk: nagyon megválasztjuk, akivel dolgozni szeretnénk, utána pedig kitartunk mellette és megbízunk benne. Ne hagyjuk magunkat provokálni. Ha az egyik szereplő a másikat kezdi szidni, hárítja a felelősséget, abból nem fog semmi jó kisülni. Ültessük le őket közösen és beszéljük meg a dolgot. Sokszor csak az eltérő nézőpont vagy beszédstílus a probléma, és kiderül, hogy magát a kérdést ugyanúgy látják. Ha a szereplők bizalmi viszonyban vannak és kitartanak egymás mellett, az jót fog tenni a számlának is.

Ennek a hét pontnak a betartásával összességében érzékelhetően csökkenni fog a végső bekerülési költségünk, mégsem mondhatja senki, hogy persze, olcsó húsnak híg a leve.

A terasz üvegezésben kaptam segítséget, a famunkák és a burkolatok a saját munkáim. Idő hiányában semmit nem csiszoltam le, a teraszgerendák alsó síkján kicsit eltolódva, de ott a szállításhoz a fatelepen ráfújt Ő.J. monogram. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

És a plusz egy: a DIY-hozzáállás

A fentieken túl, aki érzi magában a tettrekészséget és nem riad meg az ilyesmitől, megpróbálhat egyes befejező munkákat és bútorokat házilag elkészíteni, ahogy mi is tettük. Ezzel szabad szemmel is jól látható összegeket lehet megfogni. Mi itthon vállalható kompromisszumként éltük meg, hogy kisebb, de átgondolt maradjon a lakás, hogy olcsók legyenek az anyagok. És azt is, hogy nem igazán értettem azokhoz a szakmunkákhoz, amiket ennek ellenére mégis megcsináltam, pedig profi szerszámaim sem voltak hozzá. Nekünk ez megoldás volt, mert nem tudtuk volna máshogy kifizetni. Ráadásul nagyon szeretjük a kézműves dolgokat, az egyszerűséget, én meg nagyon szeretek építeni. Ezért nálunk sok minden esetleges lett, kicsit úgy, mint ahogy az amcsi kocsikról szokták mondani, nagyok az illesztési hézagok... :) Vagy még inkább találó hasonlattal: mint a régi parasztházakon. De vigasztalnak a személyre szabott, saját munkával átlényegített terek, és a tudat, hogy nem kellett hitelt felvennünk végül, ami sokkal nagyobb nyomást vett le rólunk, mint amennyi rugalmasságot igényel az esetleges megoldásokkal való együttélés.

1. Kisebb, átgondolt lakóterek

Ha egy házat mérlegre teszünk, mennyi erőfeszítéssel jár a megépítése, azaz mennyire terheli meg a családi büdzsét, egyúttal a környezetét, az első szempont, amit ki kell emelnünk, a méret - ezen belül is leginkább a fűtött lakóterek mérete. Ezt nem szükséges sokat magyarázni: ha kétszer akkora házat építünk, kétszer annyi építőanyagot gyártanak le hozzá, visznek a telepre, rakodnak az autókra fel, majd nálunk le, és építenek be. A gazdaságos fenntartáshoz szükséges hőszigetelőanyagokat kétszer akkora köbméterszámban kell a falakba, vagy falakra tenni, közben figyelni a megfelelő páratechnikai szempontokra és energetikai előírásokra. Ez a sok művelet egyenként mind pénzbe kerül, a beépítésnek ráadásul magas az élőmunka igénye, így nem csoda, ha a bekerülési költség végül az egekbe szökik. Mindezt csak azért vázoltam ilyen részletesen, hogy látható legyen, mennyire nem mindegy, hogy végül mekkora lakóteret építünk fel. Lehet egy ház alapterülete nagy, mégis fontos helyeken szűkös és fordítva, kicsi alapterületen is lehet jól működő, személyre szabott funkciókat kialakítani. A kisebb fűtött lakótér kisebb fenntartási költséggel is jár, így végső soron nagyobb szabadságfokot biztosít.

A kisebb ház kialakításánál figyelni kell arra, hogy legyen hely vendéget fogadni, de nem biztos, hogy az évente egyszeri, két tucat fős családi vendégséget pont nálunk kell megtartani, vagy ha igen, egyidejűleg kell mindenkit asztalhoz ültetni. Érdemes funkciókat egybevonni, például a home office-ra alkalmas dolgozóterünk lehet egyúttal a vendégszoba, vagy még kisebb projekt esetében a nyugodt hálószobában is ki lehet alakítani egy zavartalan, munkára alkalmas sarkot. A társasági igények megéléséhez újra felértékelődnek majd a helyi közösségi terek (lásd régen a fonó, vagy kevésbé régen a művelődési házak).

Hálószobánk jó példa a tényleg minimális, de még működő méretű helyiségre. Nagyon szeretjük, az újrahasznosított zsaludeszka felületek nemcsak hasznos tárolóhelyként funkcionálnak az ágy két oldalán, de párnákkal borítva szélesebb lehet tőlük az ágy - ez reggelenként szükséges, amikor átjönnek a gyerekek :) (Fotó: Bujnovszky Tamás)

2. Nagyobb átmeneti terek

Az alapterület csökkenésével párhuzamosan meg fognak jelenni, fontosabbá válnak a nagyobb átmeneti terek. Mit jelent ez a kifejezés? Minden olyan tér, ami a belső, fűtött lakótér és a kint között helyezkedik el. Jellemzően ilyen a fedett vagy nyitott terasz, az erkély, a tornác, a loggia – de ide vehetjük azokat a fedett és zárható tereket is, amelyeket elsősorban tárolásra használunk, így nem szükséges külön fűteni. Ezek a terek képesek úgy kitágítani az életterünket, hogy megépítésük arányosan nem kerül sokba, fenntartásuk pedig szinte semmibe nem kerül, miközben szezonálisan képesek a komfortérzetünket növelni.

Nagy a teraszunk, de nem kér enni. A kis nappalitér mellett igazán hasznos, ha van hova terjeszkedni. Érdekessége, hogy a házon túlnyúló rész konzolos, nincsen külön alátámasztása. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

3. Kreatív, alkotó terek

A többszöri otthonlét miatt felértékelődnek azok a helyek, ahol kiléphetünk a szokott feladataink közül és mi magunk is alkotóvá válhatunk. Ilyen egy hobbiműhely, ami a legegyszerűbb (akár maradék) anyagokból és berendezéssel is elkészülhet, így nem sajnáljuk barkácsolás vagy más művelet közben valóban igénybe venni. De ilyen lehet például egy jó üvegház is, ahol egész évben kertészkedhetünk, miközben négyzetméterenkénti bekerülési költsége fajlagosan messze elmarad a fűthető lakóházétól. Ezek a tevékenységek segíthetnek tartalmas otthoni- és énidőt biztosítani.

Ez a pillanatkép igazi coming out - így (is) nézett ki a garázs-műhely építés közben. Igazából mindennap máshogy nézett ki. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

4. Egyszerűbb építhetőség

Nem mindegy, hogy mekkorát kell erőlködnünk ahhoz, hogy felépítsük a házunkat. Ez nem csak a méretre igaz, sok más szempont is meghatározza, mennyire lesz bonyolult az építés folyamata. Ezek közül az egyik legmeghatározóbb a forma. Ha egyszerűsítve nézzük a kérdést, olcsóbb és egyszerűbb olyan házat építeni, amiben nincsenek nagy szélességű, nagy fesztávú terek, így emberi léptékű tud maradni. A széles tér áthidalásához nagy erejű szerkezetekre van szükség (födémek vagy tetők), ezeket csak speciális anyagokból és szaktudással, sokszor komoly munkagépek bevonásával és sok ember egyidejű munkájával lehet kialakítani. A kevésbé széles tereket egyszerűbb szerkezetekkel is le tudjuk fedni, és bár meglepőnek hangzik, de ez mindennél fontosabb szempont lehet például egy önerős építkezés megszervezésekor. Nagyon nem mindegy, hogy a szükséges szerkezetek beépítése mennyire bonyolult és hány ember kell hozzá.

A bejárati ajtón benézve a konyhán keresztüllátunk egészen a teraszig. Nálunk nincsenek nagy terek, de minden helyiség élhető méretű. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

5. Régi-új anyaghasználat

Egyszerűbb szerkezetek, mesterséges helyett természetesebb, megújuló anyagok, kisebb fokú kidolgozottság, betervezett esetlegesség, elronthatatlan műszaki csomópontok jellemzik majd a jövő lakóházait. Bár több alternatíva is versenyezni fog egymással, valószínűleg mindennél fontosabb anyaggá fog válni a fa, de itt ne arra gondoljunk, hogy ehhez erdőket kell majd elpusztítani. A mai is jellemző, megújuló erdőgazdálkodási forma további terjedésével az épületekhez szükséges tartószerkezeti anyag biztosítható lesz. A határoló, elválasztó felületeket, illetve a fenntartási költség alacsonyan tartásához szükséges széles hőszigetelőréteget pedig fa aprítékból, vagy más, magas cellulóztartalmú növényi anyagokból is elő lehet majd állítani, ezek egyidejű alkalmazásával pedig 100%-ban megújuló épületeket lehet építeni. Ilyen termékek már ma is kaphatók, egyelőre elég borsos áron – a fenntartható szemlélet elterjedésével azonban ezeknek a teljesen megújuló megoldásoknak az alkalmazása teljesen hétköznapivá fog válni, így várhatóan az áruk is elérhetőbb lesz.

A műhelyrész oldalhomlokzata egyszerű faburkolatot kapott, a falakat és tetőket is faváz tartja. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

A fentieket részletesebben is ki fogom fejteni a következő bejegyzésekben, végigveszem az egyes pontokhoz kapcsolódó sztereotípiákat és azt is, hogy ezek átértékelésével közelebb is kerülhet a saját otthon megteremtése, mint eddig gondoltuk.

Lassan itt volt az ideje, hogy kicsit behúzzam a féket és megszámoljam, hány házat terveztem a 2017. novemberi Média Építészeti Díja óta és leszűrjem a tanulságokat. Aki esetleg nem ismerné, hogy mi is ez a díj, annak mondom, hogy az ország legnagyobb szakmai portálja, az Építészfórum alapította, és egyszerre tekinthető szakmai- és egyfajta közönségdíjnak is. Az évről-évre megrendezett döntőbe mindössze pár hazai projekt kerülhet be, melyeket egy nemzetközi szakmai előzsűri választ ki az adott évi magyar épületek közül., Ebből a pár házból aztán magyar újságírókból álló zsűri pontozással dönti el, szerintük ki a legjobb. Osztanak külön közönségdíjat is, ami már nagyjából arról szól, melyik az a ház, amelyiket a szavazók akár maguknak is el tudnának képzelni otthonukként.

Na, hát ezen a díjon sikerült a házunknak behúznia 2017-ben a fődíjat, az Europa Design belsőépítészeti különdíját, majd itt az Indexen megnyerte a közönségszavazást is. (Kicsit megkésve, de ezúton is hálásan köszönünk minden szavazatot! :) ) Mivel egy mindössze tízmillió Forintból, saját kezűleg felépített, kis alapterületű házbővítésről beszélünk egy pilisi zsákutca végén, jogosan adja magát a kérdés, hogy kaphatott ez az épület a szakma és a közönség részéről is ilyen szintű elismerést? Jó sokat gondolkoztam ezen magam is, annyit tudok erről nagyon tömören így hirtelen mondani, hogy a házunk története igen hasonló ahhoz, ahogy elődeink a saját házaikat építették. Ezeket az egyszerű, letisztult épületeket hívjuk ma „parasztházaknak”, amely jelzővel aztán meg is fosztjuk magunkat attól, hogy megértsük, mi volt az a mögöttes tartalom, szemlélet és hozzáállás, amitől ezek a házak ilyen időtállóan szépek lettek. Kunkovács László foglalta össze számomra a lényeget erről az Ősépítmények című könyvében: „abból építkeztek, ami éppen kéznél volt, akkorára, hogy éppen elég legyen és olyanra, hogy ne kelljen szégyenkezniük miatta”.

Terveim szerint az Égigérő Építész Blogot mostantól rendszeresen el fogom látni megújuló tartalmakkal, ami éppen ezt a kérdést fogja körüljárni: hogyan épülhetnének a mai keretek között, de már a jövő igényeire szabva, hasonlóan időtálló, mégis elérhető épületek szinte bárki számára? Szeretném ehhez kapcsolódóan megosztani ezen a fórumon a kétkezi építés során szerzett közvetlen tapasztalataimat, amelyek az egyszerű, de szép otthon megteremtéséhez szükségesek. Szeretnék beszámolni azokról a tapasztalatokról is, amelyeket a díj óta általam tervezett házak kapcsán szereztem. A későbbiekben pedig építészként szeretnék egy sajátos utat kínálni, ezzel lehetőséget nyújtani azok számára, akiknek fontos a fenntartható szemlélet, az öncélú túlzások kerülése, és akik házukra nem győzelmi trófeaként, hanem természetes otthonukként tekintenek.

És hogy miért most indul ez a blog? A pandémia a megbízásaimat ugyan nem vetette vissza, de három futó projektemmel is úgy jártam, hogy kisebbre kell végül vennünk, mint ahogy első körben megterveztem. Pedig sokat vártam ezektől a referenciáktól, szakmai továbblépést hozhattak volna a házunk után. Ahogy húzódtak össze, mégis szépek maradtak az új rajzokon ezek a házak, rá kellett ébrednem, hogy építészeti praxisommal pont nem azt a szemléletet valósítom meg, mint ami miatt a házunk olyan sikeres lett. A bennem lévő ambíciók miatt szerettem volna egyre nagyobb, egyre csillogóbb műveket alkotni, ez a korábban legitimnek nevezhető szakmai hozzáállás azonban mára érvényét vesztette. Olyan speciális tanulságokat hozott számomra ez az időszak, amelyek engem is részben új utakra sodornak.

A fent ígért tartalmakat persze kissé csapongva, a sorrendet néha felcserélve fogom megírni, ahogy ez a blog természetéből fakad. Igyekszem majd olvasható és élvezetes lenni, ígérem. Reményeim szerint kitartó olvasóimat végül fel fogom vértezni olyan ismeretekkel, amelyek birtokában felkészültebben vághatnak bele következő otthonuk megteremtésébe.