Lassan itt volt az ideje, hogy kicsit behúzzam a féket és megszámoljam, hány házat terveztem a 2017. novemberi Média Építészeti Díja óta és leszűrjem a tanulságokat. Aki esetleg nem ismerné, hogy mi is ez a díj, annak mondom, hogy az ország legnagyobb szakmai portálja, az Építészfórum alapította, és egyszerre tekinthető szakmai- és egyfajta közönségdíjnak is. Az évről-évre megrendezett döntőbe mindössze pár hazai projekt kerülhet be, melyeket egy nemzetközi szakmai előzsűri választ ki az adott évi magyar épületek közül., Ebből a pár házból aztán magyar újságírókból álló zsűri pontozással dönti el, szerintük ki a legjobb. Osztanak külön közönségdíjat is, ami már nagyjából arról szól, melyik az a ház, amelyiket a szavazók akár maguknak is el tudnának képzelni otthonukként.
Na, hát ezen a díjon sikerült a házunknak behúznia 2017-ben a fődíjat, az Europa Design belsőépítészeti különdíját, majd itt az Indexen megnyerte a közönségszavazást is. (Kicsit megkésve, de ezúton is hálásan köszönünk minden szavazatot! :) ) Mivel egy mindössze tízmillió Forintból, saját kezűleg felépített, kis alapterületű házbővítésről beszélünk egy pilisi zsákutca végén, jogosan adja magát a kérdés, hogy kaphatott ez az épület a szakma és a közönség részéről is ilyen szintű elismerést? Jó sokat gondolkoztam ezen magam is, annyit tudok erről nagyon tömören így hirtelen mondani, hogy a házunk története igen hasonló ahhoz, ahogy elődeink a saját házaikat építették. Ezeket az egyszerű, letisztult épületeket hívjuk ma „parasztházaknak”, amely jelzővel aztán meg is fosztjuk magunkat attól, hogy megértsük, mi volt az a mögöttes tartalom, szemlélet és hozzáállás, amitől ezek a házak ilyen időtállóan szépek lettek. Kunkovács László foglalta össze számomra a lényeget erről az Ősépítmények című könyvében: „abból építkeztek, ami éppen kéznél volt, akkorára, hogy éppen elég legyen és olyanra, hogy ne kelljen szégyenkezniük miatta”.
Terveim szerint az Égigérő Építész Blogot mostantól rendszeresen el fogom látni megújuló tartalmakkal, ami éppen ezt a kérdést fogja körüljárni: hogyan épülhetnének a mai keretek között, de már a jövő igényeire szabva, hasonlóan időtálló, mégis elérhető épületek szinte bárki számára? Szeretném ehhez kapcsolódóan megosztani ezen a fórumon a kétkezi építés során szerzett közvetlen tapasztalataimat, amelyek az egyszerű, de szép otthon megteremtéséhez szükségesek. Szeretnék beszámolni azokról a tapasztalatokról is, amelyeket a díj óta általam tervezett házak kapcsán szereztem. A későbbiekben pedig építészként szeretnék egy sajátos utat kínálni, ezzel lehetőséget nyújtani azok számára, akiknek fontos a fenntartható szemlélet, az öncélú túlzások kerülése, és akik házukra nem győzelmi trófeaként, hanem természetes otthonukként tekintenek.
És hogy miért most indul ez a blog? A pandémia a megbízásaimat ugyan nem vetette vissza, de három futó projektemmel is úgy jártam, hogy kisebbre kell végül vennünk, mint ahogy első körben megterveztem. Pedig sokat vártam ezektől a referenciáktól, szakmai továbblépést hozhattak volna a házunk után. Ahogy húzódtak össze, mégis szépek maradtak az új rajzokon ezek a házak, rá kellett ébrednem, hogy építészeti praxisommal pont nem azt a szemléletet valósítom meg, mint ami miatt a házunk olyan sikeres lett. A bennem lévő ambíciók miatt szerettem volna egyre nagyobb, egyre csillogóbb műveket alkotni, ez a korábban legitimnek nevezhető szakmai hozzáállás azonban mára érvényét vesztette. Olyan speciális tanulságokat hozott számomra ez az időszak, amelyek engem is részben új utakra sodornak.
A fent ígért tartalmakat persze kissé csapongva, a sorrendet néha felcserélve fogom megírni, ahogy ez a blog természetéből fakad. Igyekszem majd olvasható és élvezetes lenni, ígérem. Reményeim szerint kitartó olvasóimat végül fel fogom vértezni olyan ismeretekkel, amelyek birtokában felkészültebben vághatnak bele következő otthonuk megteremtésébe.